2352 év börtönre ítélnék Erdoğan legfőbb riválisát – „A bűnszervezet alapítója és vezetője”, ezzel vádolják Imamoğlut
– írta a Handelsblatt. A népszerű ellenzéki politikust többek között bűnszervezet létrehozásával és vezetésével, vesztegetéssel, pénzmosással és csalással vádolják.
A 3900 oldalas vádirat 142 rendbeli bűncselekményt sorol fel, és összesen 402 gyanúsítottat tartalmaz. Az ügyészek szerint az államot egy évtized alatt mintegy 160 milliárd líra kár érte, a dokumentum pedig İmamoğlut „a bűnszervezet alapítójaként és vezetőjeként” írja le.
İmamoğlu Recep, akit márciusban tartóztattak le, Tayyip Erdoğan elnök legígéretesebb kihívójának számít. Az ellene folyó eljárások alapjaiban érintik a török belpolitikát és az ellenzéki vezetésű önkormányzatok mozgásterét.
A politikus pártja, a Köztársasági Néppárt (CHP) szerint a vádak teljesen alaptalanok és politikai motivációjúak, céljuk az ellenzék gyengítése. Ezzel szemben a kormány az igazságszolgáltatás függetlenségét hangsúlyozza, és azt állítja, hogy legitim korrupciós ügyek kivizsgálása zajlik.
İmamoğlu március óta van előzetes letartóztatásban. Nem ez az egyetlen eljárás, ami ellene folyik: júliusban egy másik ügyben 20 hónapos börtönbüntetésre ítélték a városi ügyész megsértése és megfenyegetése miatt, az az ítélet azonban még nem jogerős. Erdoğan legfőbb kihívóját egy másik ügyben korrupcióval és terrorszervezet segítésével is vádolják, valamint külön eljárás indult ellene politikai kémkedés és személyes adatokkal való visszaélés gyanújával is.
İmamoğlu márciusi letartóztatása után hatalmas tömegtüntetések kezdődtek Isztambulban. Azóta pártjának más polgármestereit is őrizetbe vették, amit a rendőrség a szervezett bűnözés elleni harccal indokolt. A Köztársasági Néppárt bejelentette, hogy szombaton újabb nagy tüntetést szerveznek a városban. A vádirat bíróság általi elfogadása formalitásnak tekinthető, ezt követően tűzik ki a tárgyalás első időpontját.
Forrás: 444.hu
