HÍREK
A Rovatból

2010 óta nem értek olyan keveset a nyugdíjak, mint most

De az átlagbérből élők vásárlóereje is 6 évvel esett vissza.


Hatalmasat zuhant a jövedelmek vásárlóereje – írja elemzésében az mfor.hu.

A Privátbankár.hu oldallal közösen elkészített Árkosár-felmérésük azt mutatja, a Magyarországon az infláció már 2021 nyarának végén elkezdett nagy mértékben fokozódni.

Az árkosár metódusa a következő: figyelembe veszik az átlagos nyugdíjat, ami idén 178 ezer forint, a nettó minimálbért, ami 133 ezer, valamint az átlagos nettó fizetést, ami az első hét hónapban 355 ezer forint, majd megvizsgálják, ezek az összegek hány Árkosár beszerzését fedezik.

Az Mfor arra jutott, hogy

míg 2010-ben az Árkosár értéke 14 496 forint volt éves átlagban, addig tavaly ez már 23 010, idén az első tíz hónap átlagában pedig 27 925 forintra emelkedett. A változás mértéke 12 év alatt 92 százalékos volt.

Ez meghaladja az ugyanezen időszakra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján számolt élelmiszer-áremelkedés mértékét.

Miközben az Árkosár 92 százalékkal drágult 2010-hez képest, addig

  • az átlagos nettó bér 153 százalékkal,
  • a nettó minimálbér 120 százalékkal,
  • az átlagos nyugdíj összege pedig 83,7 százalékkal emelkedett.

A portál számításaiból kiderül, hogy legutóbb 2018-ban volt a mostaninál alacsonyabb az átlagbér vásárolóereje, ami tehát így négy évvel ezelőtti szintre zuhant.

A portál megjegyzi azt is, hogy a 2010 óta hatalmon lévő Orbán-kormányok alatt még nem volt olyan nehéz a nyugdíjasok helyzete, mint napjainkban.

Ez főleg amiatt van, hogy bár ellátásukat igyekeznek az infláció mértékével növelni, az ő fogyasztói kosarukban hansúlyozottan szerepelnek az élelmiszerek, amik a leginkább drágultak az elmúlt időszakban. Az átlagos nyugdíjból 2010-ben még 6,7-szer lehetett megvenni az Árkosarat, idén ez az arány már 6,4-re csökkent.

Nincsenek sokkal jobb helyzetben a minimálbérből és az átlagfizetésből élők sem: mindkét csoport esetében az Árkosár azt mutatta, hogy legutoljára 2016-ban hasonlóan rossz helyzetben az érintettek.

Az Mfor és a Privátbankár számításai szerint a trendekből egyértelműen az látszik, hogy a következő hónapokban az árak és a vásárlóerő szempontjából további romlásra kell számítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szerint kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péterék menetén
A miniszterelnök által kiposztolt második képpel azonban van egy kis probléma. A két fotó ugyanis egészen más időben és helyen készült.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Orbán Viktor nem sokkal a beszéde után kiposztolt egy két képből álló montázst, amelyen az egyik kép a Békemenettel teli Margit hidat, a másik a Hősök terén gyülekező tiszásokat ábrázolta.

Orbán büszkén azt írta a képek mellé, hogy a Békemeneten kétszer annyian voltak.

A második képpel azonban van egy kis probléma. Az Orbán által közzétett fotó igencsak a rendezvény elején készült, amikor a százezres nagyságrendű tiszás tömeg épp csak elindulhatott a Deák térről, és vonult az Andrássy úton.

Másrészt kérdés, honnan készült a fotó, mert ugye a drónok számára épp Orbánék rendeltek el a Tisza rendezvényének idejére repülési tilalmat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Élő közvetítés a Hősök teréről: Magyar Péter beszéde
A Hősök tere teljesen megtelt, és a tömeg egy része be sem jutott, ők az Andrássy úton állva hallgatják a Tisza Párt elnökét. Magyar Péter egy kis színpadról beszél, a tömeggel körbevéve.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Magyar Péter egy lyukas zászlót lengetve lépett fel a színpadra.

"Levegőt sem kapott ez a sokat szenvedett nép" - idézte fel 1956. október 23-át beszéde elején. "Az 56-os forradalom maga volt a csoda, mert egy nép szembe mert szállni egy gyilkos világuralommal. Ki merte modani, elég volt."

"Elég volt!" - skandálta a tömeg.

"Azon a napon Budapest levegője feszültséggel, reménnyel és kimondhatatlan várakozással telt meg." Délutánra már hömpölygött a tömeg Budapest utcáin.

Magyar Pétert szerint ez volt a magyar történelem legtisztább forradalma. A pesti utcákat "Ruszkik, haza!" feliratú plakátokkal járták a tüntetők.

„Ruszkik, haza!” – ismételte meg a tömeg.

"Október 23 nemcsak a múlt, hanem a magyar jövő üzenete is, hogy mindig lesznek, akik ki mernek állni, akik hisznek a szabadságban" - folytatta Magyar Péter.

1956 szelleme Magyar Péter szerint 1989-ben újraéledt a Hősök terén, amikor egy fiatal férfi kiállt a Műcsarnok lépcsőjére. "Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának. Az a fiatal férfi Orbán Viktor volt. 36 év telt el azóta, és nehéz nem észrevenni a tragikus iróniát. Az a politikus, aki egykor a szovjet csapatok kivonását követelte, ma a Kreml leglojálisabb szövetségese. Mára maga épített ki egy rendszert, ami a hatalmat összepontosítja, a sajtót ellenőrzi, és félelemmel irányítha a hazáját."

"Akkor a hatalom hazugságát leplezte le, ma viszont ő az, aki hazudik a saját országának. Közben a fiatalok külföldre menekülnek" - fogalmazott a Tisza Párt elnöke.

"A pártállam Orbán Viktor vezetésével épült újjá" - mondta Magyar Péter. "A hatalom fél, és aljas eszközökhöz nyúl, hogy pénzért megvásárolja a csendet."

1956 tanulsága szerinte, hogy "a szabadság iránti vágyat, a becsületet és a hitet egy szebb jövőben nem lehet eltiporni. Egyszerre csendült fel a mondat: elég volt, vége van, tovarisi konyec."

Itt ismét azt skandálta a tömeg, "ruszkik haza!"

"A forradalom leverése után éjt nappallá téve dolgozott a hazugsággyár, de hiába. Rettegtek, mert tudták, hogy a parázs nem alszik ki." Kádár öregkorát is felidézte, aki utolsó megszólalásában Nagy Imréről beszélt.

"Kádár is tudta, hogy a történelem nem felejt, csak vár. Minden meghasonlott és a népével szembeforduló vezetőnek eljön a kádári pillanata."

Magyar Péter ezután megköszönte a magyar vidéknek, hogy olyan nagy szeretettel fogadták 80 napos országjárása alatt.

"Személyesen is megérintettek az emberi sorsok és a csodálatos magyar vidék segélykiáltása. Nemcsak értjük, érezzük is, hogy mit vár el az ország a saját vezetőitől" - mondta.

Szolnokon egy 10 éves kisfiú azt kérdezte tőle, mit lehet tenni, hogy egy munkahelyből megélhessenek a szülei, és ne kelljen másod-, harmadállást vállalni. "Ma már a magyar jövő kérdez, a mi dolgunk, hogy válaszoljunk. Kötelességünk olyan országot építeni, ahol egy fizetésből is meg lehet élni."

Odafigyelőbb és emberségesebb Magyarországot ígért.

1956 szerinte szociális lázadás is volt, tisztességes bért, lakhatást, megfizethető élelmiszereket, a kivételezés végét követelték, "ahol a kenyér és a szabadság ugyanannak az igazságnak a két oldala."

Magyar Péter szerint sokfélék voltak a forradalmárok, de egyet akartak: szabad Magyarországot, a bűnös vezetők bíróság elé állítását, sztrájkjogot, a nemzeti vagyon védelmét, és mindenek előtt azt, ruszkik, haza."

Ekkor hangzott fel harmadszor a tömegből: "ruszkik, haza!"

Ezután a Tisza Párt elnöke arról beszélt, a forradalom vidéken is zajlott. A Mecsekben még százak harcoltak, amikor Budapest már elesett.

"Amíg van, aki felemeli a zászlót, a parázs nem alszik el, a forradalom örök."

Majd felsorolta a forradalom legnagyobb hőseinek nevét, és meg emlékezett a sok ezer többi hősről, akik a szabadságukat és az életüket kockáztatták a szabadságért.

Szerinte az 56-osok azt is tudták, "milyen, amikor Washingon és Moszkva a fejünk felett kacsint össze."

Amikor 1956 novemberében a szovjet tankok már zúgtak a városban, Nagy Imre és társai egy közeli házban kerestek menedéket. "De a falakon túl akkor már megszületett a döntés." A szovjetek elvitték őket Romániába, majd a bitófához.

Szerinte ebből a tragédiából született meg a tanulság: "a béke, a szó, az igéret csak addig él, amíg van, aki azt megtartja. Mert a béke nem papírokon születik, hanem az emberi becsületben, a vezetők tartásában."

A béke csak akkor ér valamit, ha hűek is vagyunk hozzá.

"A forradalmat ugyan elárulták Orbán Balázs példaképei, de a szabadság lángját nem tudták kioltani."

A tömeg Orbán Balázs nevének hallatára pfujolni kezdett.

"A szabadság ott születik, ahol megszűnik a félelem, és mi ma már nem félünk kiállni, szembenézni a reszkető hatalom gonozsságával."

"Nem félünk" - reagáltak az emberek.

"Ma magyarok vagyunk, akkor is, ha a Békementen voltunk, akkor is, ha a Nemzeti Meneten. Összeköt bennünket a szeretet a hazánk iránt" - üzente.

Szerinte ma is fel kell tenni a kérdést: "Szabadon tudunk-e beszélni? Véleményünkért érhet-e bennünket hátrány? Valóban a nép birtokolja a hatalmat?"

A hatalom szerinte a kevesek játéka maradt, a remény kiüresedett. "Most 2025-ben újra történelmi pillanathoz érkeztünk. Nem bosszúra és dühre épülő változásra van szükség, hanem építésre, derűs, határozott, emberséges rendszerváltásra."

Magyar Péter szerint ki kell mondani, a haza nem a politikusoké, az oligarcháké, a pártoké, hanem a magyar embereké. Akik nem kérnek sokat, csak egy működő országot. "Mi ezt a hazát most visszakérjük."

Nem elég többen lenni - mondta. Önmagától nem fog összeomlani, ami erkölcsileg megbukott. Mindenkinek döntenie kell, a félelem vagy a szabadság odalán áll. Szabadnak lenni azt jelenti, hogy nem adjuk el a hazánkat se keletre csatlósként, se nyugatra kiszolgálóként.

A Karmelitába szerinte azt hiszik, a propaganda dönt majd. "Üzenjük, a történelem nem kastélyokban és uradalmi birtokon, magánrepülőkön és jachtokon dől el. A történelmet magyar emberek írják a tereken és az utcákon, amikor a félelem helyett a reményt választják."

Arról is beszélt, megakadályozták, hogy a Műcsarnok lépcsőjén mondja el beszédét. "Mocskos Fidesz" - reagált a tömeg.

Magyar Péter szerint 56 méltó örököseinek kell lenniük, újra kell egyesíteniük a nemzetet. Azt kérte, 56 másodpercen keresztül néma csendben emlékezzenek a forradalom hőseire. "Legyen ez a pillanat az új, nemzeti megbékélés kezdete is" - mondta.

Ezután harangzúgás következett.

"56 örököseiként tudjuk, hogy csak együtt sikerülhet. Nem ülünk fel a megosztó provokációnak. Egymást támogatva maradunk együtt a következő 6 hónapban." A politika szerinte ma a kifárasztásról szól. "A gyűlölet karmesterei magyart a magyar ellen hergelnek." Azt kérte, bírják ki ezt a 6 hónapot, utána pedig nyújtsanak kezet azoknak is, akik a másik rendezvényen gyűltek össze.

"Nem két, egymást esetleg megvető tömeg, hanem egy összetartó, ünneplő, egymásra mosolygó nemzet" emlékezzen jövőre 56-ra. Ehhez szerinte meg kell szabadulni a hamisított képektől, a megtévesztő hangoktól. "A közbeszédet vissza kell hozni a tisztesség medrébe."

A családoknak, szomszédoknak beszélniük kell egymással. Ha így teszünk, szerinte akkor a forradalom 70. évfordulója a nemzet egyesülésének ünnepe is lesz.

"Magyarország egyszerre tud élni a szabadság dicsőségével és a megbocsájtás erejével."

Szerinte a jövő választáson hivatalosan is lezárják az Orbán-Gyurcsány rendszert, és másnap új országra ébrednek. Azt ígérte, új országgyűlés alakuló ülésén a leendő Tisza-kormány visszaállítja a nyomozóhatóságok és az igazságszolgáltatás függetlenségét, Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, létrehozzák a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt, megnyitják az ügynökaktákat, és benyújtják a nemzeti megbékélés törvényt is, hogy megkezdjék a bizalom helyreállítását. Utána jöhet az új gyermekvédelmi törvény, az EU és NATO tagságunk megerősítésének kinyilatkozatatása, a határvédelem és a valódi közbiztonság garantálása, az adócsökkentési és nyugdíjemelési javaslataik végrehjatását, bevezetik a milliárdosok vagyonadóját, leállítják az állami hirdetéseket a propagandában, és visszaadják a közmédia függetlenségét.

"A cél egy múködő és emberséges ország" - mondta Magyar Péter. Szerinte mindez már el is kezdődött. Az új Magyarország emberségből, bátorságból és szeretetből születik.

"Nézzetek körbe, hány százezren vagyunk!"

"Ne csak ünnepeljünk, higyjünk, hanem cselekedjünk is. Menjetek haza, szerveződjetek. Eljött az idő!" - mondta.

Magyar Péter megismételte: a szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. Szerinte a magyar nemzet ma megmutatta, hogy méltóak vagyunk 1956 örökségéhez.

Szerinte 170 nap múlva egy szabad és mosolygós országba ébrednek.

"Ezt a választást az emberséges Magyarország és a Tisza meg fogja nyerni, nem kicsit, nagyon!"

November 5-én elindítják az eddigi leghosszabb országjárásukat, indul az "Út a győzelembe".

A beszédet élőben itt lehet követni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij Trump döntéséről: „Régóta vártunk erre, Isten adja, hogy működjön”
Az ukrán elnök szerint mivel Oroszország nem akarja megállítani a háborút, nyomást kell gyakorolni további, még szigorúbb szankciós csomagok elfogadásával, valamint nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerek felállítása és pénzügyi támogatás formájában.


Volodimir Zelenszkij üdvözölte az Oroszországot célzó európai uniós és amerikai szankciókat. A brüsszeli EU-csúcs előtti sajtótájékoztatón elmondta, nagyon kritikus Ukrajna számára, hogy az EU elfogadta a 19. szankciós csomagot, Donald Trump amerikai elnök pedig szankciókat jelentett be több orosz olajipari vállalat ellen, és feloldotta Ukrajna számára a korlátozást, hogy Oroszország területén mélyen fekvő célpontokat támadhasson.

„Régóta vártunk erre, Isten adja, hogy működjön”

– fogalmazott az ukrán elnök.

Szükségesnek nevezte az orosz energia kivezetését, hozzátéve, hogy azt kiváltják a cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről szóló megállapodások.

Arról is beszélt, hogy mivel Oroszország nem akarja megállítani a háborút, nyomást kell gyakorolni további, még szigorúbb szankciós csomagok elfogadásával, valamint nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerek felállítása és pénzügyi támogatás formájában. „De a legfőbb dolog, hogy ezt együtt tesszük” – mondta Zelenszkij a mellette álló António Costára, az Európai Tanács elnökére nézve, akivel együtt álltak a sajtó képviselői elé.

„Ukrajna készen áll bármilyen formátumban folytatott tárgyalást támogatni, ugyanis nagyon fontos azok kimenetele a nemzetünk számára: tartós békére van szükségünk"

– jelentette ki.

Via Index, MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter meggyújtotta a forradalom lángját a Hősök terén
A tömegben többen is égő fáklyákat tartanak a magasba.


A Hősök terére ért a Nemzet Menete, ahol a TISZA Párt ünnepi műsora után beszédet mond Magyar Péter.

A párt elnöke a téren felállított színpadon meggyújtotta „a forradalom lángját”.

Önkéntesek fáklyákat osztogatnak, figyelmeztetve, hogy csak kb. húsz percig égnek, ezért azt kérik, mindenki egyszerre gyújtsa meg. Ennek ellenére többen már égő fáklyát lóbálnak a levegőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: