KULT
A Rovatból

2008 óta az apja börtönében – mi a fene is történik most Britney Spearsszel igazából?

Megpróbáltunk utánajárni, hogy hol tart most az énekeső kiszabadításáért harcoló ügy, és mi van a háttérben.


Hatalmas tehetségként tűnt fel a Disney Mickey Mouse Clubjában a kilencvenes évek elején még kislányként, a ma már 39 éves Spears, aki Christina Aguilerával együtt mindenkit leénekelt a színpadról anno. Szexualizálták kicsiként, utána pár évvel pedig, amikor befutott Hit Me Baby One More Time című pajkos dalával még tiniként, az volt a közvélemény egyik felének vele a baja, hogy túl szexi.

Anyák nyilatkozták, hogy megölnék. Aztán az volt a baj, hogy nagyobbak a mellei. Ezután összejött Justin Timberlake-kel - aki a róla szóló, nemrég megjelent dokumentumfilmet látva bocsánatot kért utólag a sztártól, amiért nem tisztelte a határait - , ők lettek az aktuális álompár, majd gyorsan Spears állítólagos szüzessége lett a téma.

Közben az énekesnő siker szempontjából a csúcsra jutott, állhatatosan gyártotta egymás után a gigaslágereket, de ennél a bulvársajtónak érdekesebb volt, hogy szakított, majd férjhez ment egy Kevin Federline nevű fickóhoz. Két év alatt szült két gyereket és látszólag nem volt formában. Elvált, és majdnem végleg elveszítette a felügyeletet a gyermekei felett. Mondjuk abba nem igazán gondoltak bele az őt éjjel-nappal üldöző fotósok, hogy Diana hercegnővel az élen, hány híresség életét tette tönkre a paparazzók mániákus csimpaszkodása. Ezért az sem volt kérdés, hogy

amikor a zavart Spears 2007-ben felbőszülve viselkedett egy benzinkúton, leborotválta a fejét csontkopaszra és mindezt kamerák lencséi kereszttüzében tette, másnap már idegösszeomlásról szólnak a hírek. 2008-ban már mentő szállította egy pszichiátriára.

A New York Times által készített új doksi szerint azonban ez egy sokkal érdekesebb sztori kezdete volt. Itt már nem Britney és a sajtó, hanem Britney és az apa között dúlt a harc.

A #FreeBritney-mozgalom és Spears sztorija ezután röviden annyi, hogy az apja lett a gyámja, aki egyes híresztelések szerint tökéletesen kontrollálja az életének minden (!) aspektusát, és mindenféle összeesküvés-elméletek is keringenek a neten, hogy Britney hogyan próbál évek óta jeleket adni és üzenni a rajongóknak, hogy mentsék meg valahogy (legutóbb egy scrabble-fotója robbantotta fel az Instát). Hiszen nonszensz, hogy egy egészséges, folyamatosan dolgozó nő teljes kontroll alatt él. Britney ugyanis ezerrel termeli a pénzt: parfümmárkákat dob piacra, vagy épp az X-faktor zsűrijében más (!) tehetségeket támogat.

Tény, ha valaki picit is jó gesztus- és mimikaelemző, elég furcsának tarthatja a Britney "bebörtönzésére" és válságos állapotára adott válaszát: a videót, melyen arról győzködi a nézőt, mennyire jól van, miközben nyúzott, kócos, zavarban van, és sokak szerint csak beállították a kamera elé, hogy elcsitítsa a háborgó hullámokat.

A gyámság eredetileg csak ideiglenes lett volna - de 14 évvel később még mindig az apa a fő kontroller.

A Framing Britney Spears című dokumentumfilm hatalmas hullámokat kavart nemrég, az apa képviselője azt nyilatkozta a napokban, hogy Britney nem áldozat, sőt, az apja a legnagyobb védelmezője, és amióta ő a gyámja, megsokszorozódott a vagyona (ez tényleg így van). Britney azonban cikkünk megírásáig nem szólalt meg, ami a konteó-hívőkben szintén vészjelzőt csenget.

Hogy mi az igazság? Ezt tényleg csak egyvalaki tudja. Mindenesetre Spears egyre jobban eléri a kultikus státuszt, amiben lehet, hogy épp titokzatossága is szerepet játszik.

A Golden Globe és Oscar-esélyes film, az Ígéretes fiatal nő rendezőjének bevallása szerint a Toxic minden idők legjobb popszáma, s ez lett a film egyik fontos témája is, hátborzongatóan, hegedűre áthangszerelve (érdekes, hogy a film másik fő soundtrackje Paris Hiltoné, akiről szintén nemrég derült ki, hogy komoly bántalmazás áldozata volt).

Ez az Ígéretes fiatal nő trailere:

Az olyan dalai, mint az Overprotected (túlóvott) vagy a My Prerogative is más értelmet nyerhetnek utólag dalszövegükkel-klipjükkel együtt, de simán végig lehetne menni az eddigi életművén, mikor mit rejtett el valódi önmagáról a dalaiban Spears, aki sokkal több, mint egy szőke díva: remek popzenész remek hanggal és tehetséggel.
Ahhoz, hogy Spears kikerülhessen ebből a helyzetből, ami gyakorlatilag egy börtön és csapda is, az apját kéne meggyőznie, akit láthatóan nem tud, mivel a lánya mentális alkalmatlanságára hivatkozik, így az elvileg nem hozhat ilyen döntéseket.

Bíróhoz ugyan fordulhatna Britney, de ahhoz ügyvédek kellenek, csakhogy mivel mentálisan nem alkalmasnak nyilvánították, nem fogadhat saját ügyvédet. Ehhez egy másik bírót kéne megkérnie, hogy az engedélyt adjon ügyvédi segítséghez, hogy aztán újra az első bíróhoz fordulhasson. Viszont az ügyvédeket neki kellene fizetnie, a pénze felett azonban nem rendelkezik - viszont az apja igen, akinek szintén saját ügyvédet kéne fogadnia.

Végül tavaly sikerült mégis bíróság elé állnia, de elveszítette a pert.

Most egy egész mozgalom figyelmeztet arra, hogy az énekesnő élete így nem élet, ezért veszélyben is van, mint autonóm személyiség, s hogy korábban figyelni kellett volna rá, amikor csaknem másfél évtizede a nyilvánosság megbélyegezte.

Drukkolva várjuk, hogy Spears is megszólaljon, ha tud, hogy mi a fene is van vele.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: