HÍREK

1987 óta nem volt ilyen hideg tavasz, mint a mostani, amely a leghűvösebbek közé került

Több hidegrekord is megdőlt, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 11,5 fok volt, amit március 11-én Zabaron mértek.

Link másolása

Csaknem 2 fokkal hűvösebb volt a tavasz a szokásosnál; "fagyos" és "havas" nap is több volt az átlagnál - állapította meg az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott elemzésében.

Méréseik alapján a 2021-es tavasz az átlagnál 1,9 Celsius-fokkal hidegebb volt, ezzel 1901 óta a tizenhetedik leghűvösebb lett. Az évszak középhőmérséklete országosan 9,3 fok volt, az 1991-2020-as átlag pedig 11,2 - tették hozzá. Ezzel az értékkel az idei tavasz a leghűvösebbek közé került, utoljára ennél hidegebb tavasz 1987-ben volt.

Csak néhány rövid, néhány napig tartó melegebb időszak fordult elő az évszak során. A március 0,6 fokkal, az április 2,9 fokkal, a május 2,1 fokkal maradt el az átlagtól. Legutóbb 1991 tavaszán volt olyan, hogy az április és a május is több mint 2 fokkal átlag alatt legyen.

A május további érdekességeként kiemelték azt is, hogy 2019 és 2020 után sorozatban már a harmadik 14,5 fok alatti középhőmérsékletű volt országosan, amihez hasonló 1901 óta nem fordult elő.

Az idei tavasz legalacsonyabb hőmérséklete mínusz 11,5 fok volt, amit március 11-én Zabaron mértek. Az évszak során több hidegrekord is megdőlt.

Köztük április 26-án és 28-án, valamint május 4-én megdőlt a napi minimumhőmérséklet országos rekordja, mindhárom napon Zabaron. Április 26-án mínusz 5,7 fok, április 28-án mínusz 5,9 fok, május 4-én pedig mínusz 3,5 fok jelentette az új napi országos hidegrekordot.

A tavasz legmelegebb napja május 11 volt. Ekkor az adonyi mérőállomáson 31,9 fokig melegedett a levegő.

Az évszak során az átlagos 15-höz képest 23 fagyos nap volt, vagyis amikor 0 fok alá hűlt a levegő. A nyárias napok száma viszont kevesebb volt az átlagnál. Az átlagos 11 naphoz képest csak 4 olyan nap volt, amikor 25 fok fölé emelkedett a hőmérséklet - írták.

A 2021-es tavasz csapadékösszege előzetes adatok alapján országos átlagban 130,3 milliméter volt, ami csak kevéssel marad el az 1991-2020-as átlag 139,4 millimétertől. Márciusban az átlagos mennyiség alig egyharmada esett, majd az április már átlagosan alakult, a május pedig mintegy 22 százalékkal csapadékosabb volt a megszokottnál.

Tokajban április elsején 80,7 milliméternyi eső hullott le egy nap alatt, ami új országos napi csapadékrekord és egyben a tavasz legnagyobb napi csapadékösszege lett.

Egész tavasszal gyakoriak voltak a frontátvonulások és a szokásosnál sokkal hidegebb idő miatt elsősorban a hegyekben többször havazott is.

Április 13-án a magasabban fekvő tájakon vastagabb, 10 centimétert meghaladó hóréteg alakult ki (például Bakonybél Somhegypuszta: 33 centiméteres hóvastagságot rögzítettek).

Csapadékos nap az átlagos 29 naphoz képest országosan 34 volt. A havas napok száma 6 volt, ami a szokásos érték kétszerese.

Május 5-én egy hidegfront átvonulásakor Budapesten a János-hegyen 113,8 kilométer/órás) szélsebességgel új országos napi szélrekord is született

- olvasható az elemzésben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: