HÍREK
A Rovatból

12 ezerhez közelít a halálos áldozatok száma Spanyolországban

Egy nap alatt 809-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során. Lassult a fertőzés növekedésének üteme, a vizsgálatok az elmúlt egy napban 7026 új esetet azonosítottak.


Spanyolországban 12 ezerhez közelít az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma,

egy nap alatt 809-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során

- közölte a spanyol egészségügyi minisztérium szombaton.

A járvány kitörése óta a napi halálozás csütörtökön volt a legmagasabb, 950-en haltak bele a fertőzésbe, egy nappal később pedig 932-en. A korábbiakhoz képest szombatra jelentősen csökkent a napi halálozás. Spanyolországban eddig összesen 11.744-en vesztették életüket a Covid-19 következtében.

A szaktárca tájékoztatása szerint lassult a fertőzés növekedésének üteme, a vizsgálatok az elmúlt egy napban 7026 új esetet azonosítottak. Csütörtökön számuk 8102, pénteken 7472 volt. Az eddig igazolt fertőzésszám: 124.736.

Kevesebben kerültek kórházba is, 24 óra alatt 975-en. A csütörtöki napi adat 2695, a pénteki 2524 volt. A SARS-CoV-2 vírus január végi megjelenése óta 57.612 embert láttak el egészségügyi intézményben a fertőzés miatt.

Intenzív osztályra 116 pácienst szállítottak egy nap alatt, csütörtökön ez a szám 220, pénteken 324 volt. Eddig 6532-en szorultak állapotuk miatt intenzív terápiára.

A koronavírus-fertőzésből felgyógyultak száma 3706-tal nőtt szombaton a csütörtöki 3799 és a pénteki 3777 után. Az azonosított esetek közül 34.219-en győzték le a kórt.

Továbbra is a madridi autonóm közösségben van a legtöbb fertőzött, 2061-gyel több mint pénteken, összesen pedig 36.249. A halálos áldozatok száma 4723, a gyógyultaké 15.362.

A dél-európai országban az elhunytakat a halálesetet követő egy-két napban szokás eltemetni, a megnövekedett halálesetek következtében erre most nincs lehetőség.

A holttestek tárolására nincs elég kapacitás, például a madridi tartományban sem, ahol korábban a fővárosi fedett műjégpályát alakították át erre a célra.

A hétvégétől a főváros vonzáskörzetében található Majadahonda korcsolyapályáját is halottasházként használják.

José Luis Ábalos közlekedési miniszter egy rádióinterjúban elmondta: a Renfe spanyol vasúttársaság három, egyenként 18 páciens szállítására alkalmas vonatot alakított át "kórházvonattá", arra az esetre, ha a koronavírus-fertőzött betegeket kellene szállítani a tartományok között.

Az ország különböző térségeiben különböző a járvány mértéke, a kevésbé érintett régiókból jelezték, hogy szükség esetén átvennének betegeket például Madridból.

Sorra indulnak a járvány leküzdésére irányuló tudományos projektek is. A héten a majadahondai Puerta de Hierro kórház vezetésével, 20 különböző egészségügyi intézmény pácienseinek bevonásával kezdték meg az úgynevezett passzív immunizálás vizsgálatát, vagyis hogy lehet-e hatékonyan és biztonságosan a gyógyult fertőzöttek vérplazmájából kinyert koronavírus elleni antitestekkel kezelni a betegeket.

Sajtóhírek szerint a kormány fontolgatja, hogy további két héttel meghosszabbítja a március 15-én hatályba lépett szükségállapotot, amely eredetileg április 11-ig lenne érvényben. A döntés alapján az oktatási intézmények zárva tartanak, és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet elhagyni a lakhelyet.

A hét elején leálltak a nem létfontosságú ágazatok is, mint például az autóipar vagy az építőipar. Az április 9-ig tartó korlátozás nem érinti a többi között az egészségügyet, a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, az áruszállítást, az áram-, gáz-, vízellátást, a gyógyszeripart, a telekommunikációt és a médiát sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk