HÍREK
A Rovatból

10 éves gyerekmunkásokat találtak egy Mekiben, fizetés nélkül hajnalig dolgoztatták őket az USA-ban

Egyre több a gyerekmunkával kapcsolatos jogsértés az Egyesült államokban, és még a gigabírságok sem riasztják el a franchise-üzemeltetőket.


Az amerikai munkaügyi minisztérium vizsgálata jogsértő gyermekmunkát tárt fel, többek között két 10 éves gyermeket találtak, akik fizetés nélkül dolgoztak, néha hajnali két óráig is három Kentucky állambeli McDonald's-üzletben - írta a Guardian.

A franchise-vállalkozó összesen 62 helyszínt üzemeltet Kentucky, Indiana, Maryland és Ohio államban, és a vizsgálat során kiderült, hogy 305 gyermeket foglalkoztatnak, akik a törvényben megengedettnél hosszabb munkaidőben dolgoznak, és koruknak nem megfelelő, a törvény által tiltott munkaköröket végeznek.

A jogsértések miatt összesen 212 754 dollár bírságot szabtak ki a franchise-tulajdonosokra.

A McDonald's helyszínek mintegy 93%-át világszerte franchise partnerek üzemeltetik. Kutatások szerint azok a gyerekek, akik heti 20 óránál többet dolgoznak, kisebb eséllyel mennek főiskolára.

A franchise-vállalkozók 14 és 15 éveseket foglalkoztattak, akik a kiskorúak számára engedélyezett óraszámon kívül és azt meghaladóan dolgoztak, valamint túllépték a napi és heti korlátokat is.

Az Egyesült Államok államaiban a gyermekmunkára vonatkozó törvények enyhítésére került sor nemrég.

Karen Garnett-Civils, a munkaügyi minisztérium munkatársa elmondta:

"A szövetségi gyermekmunkát érintő jogsértések növekedését tapasztaljuk, beleértve azt is, hogy kiskorúak olyan berendezéseket kezelnek vagy olyan típusú munkákat végeznek, amelyek veszélyeztetik őket, vagy a szövetségi törvények által megengedettnél több órán át vagy a nap későbbi szakaszában foglalkoztatják őket. A fiatal munkavállalókat alkalmazó munkáltatónak ismernie kell a szabályokat. A munkáltató, a szülő vagy a fiatal munkavállaló kérdésekkel fordulhat hozzánk, hogy segítsünk megérteni a törvény szerinti kötelezettségeiket és jogaikat."

Természetesen a nem ez volt az egyetlen eset a közelmúltban. Februárban a munkaügyi minisztérium már megbírságolta a pennsylvaniai Erie és Warren városokban hét McDonald's étterem franchise-üzemeltetőjét hasonló okok miatt.

A jogsértések az éttermek 154 kiskorú alkalmazottját érintették, és 92 107 dolláros bírságot vontak maguk után.

Egy másik pennsylvaniai McDonald's-franchise-tulajdonost, a Pittsburgh területén található 13 étterem tulajdonosát decemberben 101 kiskorú dolgozót érintő gyermekmunkaügyi jogsértések miatt bírságolták meg.

Tavaly júniusban pedig egy Tennessee állambeli McDonald's franchise-üzemeltetőt 3258 dollárra bírságoltak, mert egy 15 éves dolgozót jogellenesen bíztak meg a fritőz használatával, ami veszélyes, kiskorúak számára nem megengedett munkafeladatnak számít. A gyermek eközben égési sérüléseket szenvedett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyarokat is lőttek az oroszok Kárpátalján – légitámadás érte Munkácsot az éjjel, 12 ember megsérült
Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. „Lvivben egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek ” - közölte a régió kormányzója.


Augusztus 21-én éjjel több települést is támadás ért Kárpátalján. A Munkácsi Városi Tanács közölte, hogy egy helyi vállalat telephelyére rakéta csapódott, ami tüzet okozott. A támadásban tizenkét ember megsérült, közülük öten kórházi ellátásra szorulnak, de állapotuk stabil. A helyszínen mentők és rendőrök dolgoztak, a tanács pedig arra kérte a lakosokat, hogy ne nyissanak ablakot, és ne menjenek ki az utcára - írta a Telex.

"Köszönet a mentőknek, orvosoknak és mindenkinek, aki segíti a várost és az embereket leküzdeni az orosz terror következményeit"

- közölte a városi tanács.

A Kárpátalja.ma beszámolója szerint a Huszti járásban fekvő Lipovec (Hárspatak) közelében is becsapódott egy drón. Ott nem sérült meg senki, de megrongálódott egy gazdasági épület, egy lakóház ablakai betörtek, és az elektromos hálózatban is károk keletkeztek. Ezt Mirostzlav Bileckij kormányzó közölte.

Az RBC-Ukraine információi szerint Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek. Robbanásokat Kijev mellett a Csernyihivi és a Rivnei térségből is jelentettek.

A Kyiv Independent összefoglalója arról számolt be, hogy robbanások hallatszottak Ukrajna nyugati részén, Lvivben és Luckban is. Makszim Kozickij, a lvivi régió kormányzója közölte:

„Lvivben egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek.” Hozzátette, hogy több tucat házban keletkeztek károk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Rácz András az orosz támadásról: „Ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget”
A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek.


„Ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget” – írta Facebook-oldalán Rácz András Oroszország-szakértő.

Mi is megírtuk, hogy Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. A támadás Kárpátalján is nagy károkat okozott, a magyar határtól 30 kilométerre fekvő Munkácson egy elektronikai gyárat ért találat.

A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek. Robbanásokat Kijev mellett a Csernyihivi és a Rivnei térségből is jelentettek.

Rácz a következőket írta a posztjában:

"Az orosz légierő és haditengerészet mára, augusztus 21-re virradóra súlyos légitámadást intézett egész Ukrajna ellen. Munkácsot is találat érte, valamint a lvivi megyét is támadták olyan robotrepülőgépek, amik Kárpátalja légterén haladtak keresztül.

.

Az oroszok nem sokkal éjfél után indították az első Gerany drónokat, és még reggel hatkor is lőttek ki ballisztikus rakétát. Hosszú éjszaka volt. Mindennel lőttek, amilyük van: drónok, ballisztikus rakéták, bombázógépekről és hajókról kilőtt robotrepülőgépek, siklóbombák, stb. Még Kinzsal hiperszonikus rakétából is indítottak legalább három darabot.

.

Magyar szempontból a leglényegesebb, hogy kora hajnalban robotrepülőgép-találat ért egy üzemet Munkács közelében. A helyszínen nagy tűz van, még reggel is bőven égett. A háború kezdete óta ez volt a magyar határhoz legközelebbi, sikeres orosz támadás: mindössze kb. harminc kilométer a távolság. Jelenleg 12 sebesültről van információ.

.

Emellett az is látszik, hogy - hasonlóan néhány korábbi támadáshoz - Kárpátalja légterét arra is használják, hogy itt átrepülve délről támadják a lvivi körzet katonai és ipari célpontjait.

.

Ergo, ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget.

.

További rossz hír, hogy ez minden bizonnyal nem az utolsó támadás volt Kárpátalja ellen. Sajnos eléggé biztos vagyok benne, hogy lesz még több is, valószínűleg hamarosan.

.

Ugyanez azt is jelenti, hogy erősen indokolt volna megvizsgálni az Ukrajnából érkező menekültekre vonatkozó magyar szabályozást és visszatenni Kárpátalját is a harcok által közvetlenül fenyegetett megyék listájára. Ez azért fontos, mert a harcok által érintett megyékből jövő menekülteknek jár a magyar állami ellátás.

.

Nem mellesleg: ne feledjük, hogy az ukránok által kirobbantott kémbotrány Kijev szerint arról szólt, hogy állítólagos magyar ügynökök Kárpátalja légvédelméről is gyűjtöttek információkat. Anélkül, hogy ebben állást foglalnék, a mai támadás jól mutatja, hogy mi a tétje annak, hogy az oroszok mennyit tudnak Kárpátalja légvédelméről."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kezdődik? Összesen 80 ezer tartalékost hívnak be Izraelben – megkezdték a Gázaváros ellen tervezett hadműveletet
A Hamász terrorszervezet most már egy „meggyötört és megsebesült” gerillaerő Izrael szerint. A hadsereg arra törekszik, hogy elegendő helyet biztosítson a gázai civilek számára a biztonságos evakuáláshoz, valamint arra, hogy hozzájussanak a segélyekhez és az orvosi ellátáshoz.


Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit - jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

"Megkezdtük az előkészítő műveleteket, és erőink már ellenőrzésük alatt tartják a város egyes külső területeit"

- mondta Defrin, akit a The Jerusalem Post című helyi lap idézett a honlapján.

"Fokozzuk a Hamász elleni támadást Gázavárosban, a terrorista szervezet kormányzati és katonai terrorjának fellegvárában" - emelte ki a szóvivő.

Úgy fogalmazott, hogy a Hamász - amely korábban ellenőrzése alatt tartotta a Gázai övezetet - most már egy "meggyötört és megsebesült" gerillaerő.

Közleményt adott ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala is, és ebben azt írták, hogy a kormányfő utasítást adott a gázavárosi műveletek előkészítésének felgyorsítására. Határidőt a közlemény nem tartalmazott.

Efi Defrin megerősítette azt is, hogy a héten mintegy 60 ezer behívólevelet fognak elküldeni, illetve további 20 ezret a hónap végéig.

Hangsúlyozta: a hadsereg arra törekszik, hogy elegendő helyet biztosítson a gázai civilek számára a biztonságos evakuáláshoz, valamint arra, hogy hozzájussanak a segélyekhez és az orvosi ellátáshoz.

A hadsereg korábban arról is beszámolt, hogy a Hamász 15-nél is több fegyverese tűnt fel alagutakból és támadt izraeli katonákra egyebek között páncéltörő rakétákkal Hán-Júnisz térségében, délre Gázavárostól. Az összecsapásban egy katona súlyosabb, kettő pedig könnyebb sebeket kapott. Defrin elmondta, hogy vizsgálatot indítottak ebben az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Politikai üzenet kerülhetett az augusztus 20-i tűzijátékba: Orseolo Péter árulásáról szólt a budapesti látványosság narrációja
Az ünnepség forgatókönyvében politikai áthallások is megjelentek, a szöveget papíron is kiosztották a nézőknek.


Az augusztus 20-i budapesti tűzijáték idén is hatalmas látványosság volt, amelyet Európa legnagyobbjaként hirdettek meg. Az ünnepi program bruttó 3,6 milliárd forintba került.

2019 óta a műsor része a történetmesélés is, idén azonban a narrációban egy aktuálpolitikai üzenet is megjelent.

Az M1 Híradó közvetítésében a 15. perc 33. másodpercnél hangzott el az a rész, amely Orseolo Péterről szólt. A szöveget a helyszínen papíron is kiosztották a közönségnek, írta a Népszava.

A narrátor arról beszélt, hogy István király halála után az ország belviszályok és testvérharcok színterévé vált.

A trónra Orseolo Péter került, akinek dölyfössége és felfuvalkodottsága sok szenvedést okozott. A narráció szerint tanácsait idegenek súgták, ezért a magyarok elűzték.

Később azonban az áruló Péter idegen sereggel tért vissza, és egy aranyozott lándzsa képében átadta a német-római császárnak Magyarország királyságát. A történet úgy folytatódott, hogy ami addig szabadság volt, rabsággá torzult, a béke megbomlott, majd amikor a magyarok megelégelték a rabságot, Pétert elkergették és megvakították - szólt az ünnepi sztori.

Közvetlenül ezután Richard Wagner világhírű darabja, A walkürök lovaglása csendült fel a tűzijáték alatt.

Orseolo Pétert valójában I. István király nevezte ki örökösének.

Kétszer uralkodott: 1038 és 1041, valamint 1044 és 1046 között. Ő tette Magyarországot a Német-római Birodalom hűbéresévé, ami későbbi császári és más hasonló követelések alapja lett.

Az Orseolo Péterről szóló epizód párhuzamba állítható azzal, hogy a Fidesz és az Orbán-kormány politikusai másfél éve rendszeresen azt mondják: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke elárulja Magyarországot a brüsszeli elit kedvéért.


Link másolása
KÖVESS MINKET: