FELFEDEZŐ

Ördögűzőnek állt a volt New York-i rendőr, látott néhány megrázó esetet

Találkozott egy férfival is, aki úgy csúszott a padlón, mint egy kígyó és közben fura hangokat adott ki magából.

Link másolása

A New York-i rendőrség egykori zsaruja, Chris Deflorio 2003-tól 19 évig volt a rendőrség szolgálatában. De

végül otthagyta a munkáját, hogy ördögűzőként megküzdjön a legrosszabb bűnözővel, a Sátánnal

- írja a Daily Star.

Most a New York Demonic Investigation nevű szervezet keretében dámonokat űz - árulta el.

Chris keresztény lelkészi szolgálatot is teljesített Afrikában, miközben rendőrként is dolgozott. Itt találkozott először egy férfival, akiről azt vélte, hogy „a démon megszállta”. „Csúszott a padlón”, mint egy kígyó, és „szokatlan hangokat” adott ki magából.

Becsukta a szemét és érezte a gonoszságot. "Ez egy olyan gonoszság volt, amit a bűnüldözésben eltöltött éveim során még soha nem láttam” – tette hozzá. Úgy vélte, hogy „Láttam egy csatát Isten és az ördög, a jó és a rossz között.”

A volt rendőr szerint a New York-i rendőrségnél eltöltött közel két évtizedes szolgálatából szerzett képességeit gyakran alkalmazza megszállt áldozatainál. Akár havi 100 megkeresésük is van a lelki zűrzavarban szenvedőktől. Azt is elárulta, hogy „Eltérően a szokásos szellemvadász televíziós műsoroktól, amikor felkeresünk egy házat, nemcsak az állításokat vizsgálom, hanem az embereket is.”

Egy különleges esetet is elmesélt:

Connecticutban egy idős nő és négyéves unokája beköltözött „álomházukba”. Nem tudták, hogy az ingatlan korábban egy „sátáni boszorkány” tulajdonában volt. A nagyi hallotta, ahogy sétálnak és dörömbölnek az éjszaka közepén, és arra ébredt, hogy a falakon mindenütt „jelek” és „véres kézlenyomatok” vannak a szertartásos körben körbeszegezett „állati koponyák” mellett. Chris felfedezte, hogy a gyereknek „kapcsolata” van a lénnyel, amelyet le tud rajzolni, és még a hangokat is utánozza.

Végül felmentek a padlásra, hogy egy szertartást végezzenek el, de borzalmas dolgokat tapasztaltak. Azt állította, hogy „Szag áradt a földből, miközben olvastam, és a család a földszinten morgó, üvöltő hangot vett fel az egész ház körül. A rituáléval egy időben - amikor a kislány a barátjának nevezett démon ellen harcolt - a gyerek látható módon adta elő a történteket".

A férfi arra is rájött, hogy nem minden probléma ördögi, démoni eredetű, vannak olyanok is, melyek mentális betegségek következményei.

Az "ördögűző" nemcsak felvilágosítani igyekszik az embereket és keresztény térítő munkát is végez, de tanácsadókhoz és pszichiáterekhez is elüldi azokat, akiknek szükségük van rá, amit „sokszor meg is tett” - mesélte.

Forrás: RTL.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: