„Olyan, mint egy meleg ölelés” – Ezért cserélik le egyre többen a kávét erre a furcsa italra
Elfelejthetjük a jeges lattét: egyre többen kortyolnak forró vizet egész nap, és esküsznek rá, hogy ettől jobban érzik magukat. A közösségi médiát elárasztották a gőzölgő poharak, a trendet pedig olyan hírességek is népszerűsítik, mint Hailey Bieber vagy Gwyneth Paltrow.
A divathullám mögött azonban évezredes hagyományok állnak, melyek a keleti orvoslásban gyökereznek – írta a HOLA!.
A hagyományos kínai orvoslás szerint pedig a forró víz segít egyensúlyban tartani a Yin és Yang energiákat, míg a hideg italok felboríthatják ezt a harmóniát. A gyakorlat hívei szerint a meleg víz ellazítja az emésztőrendszert, támogatja a bélmozgást és csökkenti a puffadást, ezért több ázsiai kultúrában is javasolják a reggeli, éhgyomorra történő fogyasztását.
A meleg víz emellett serkenti a vérkeringést, mivel a hő hatására kitágulnak az erek, ami csökkentheti az izomfeszültséget.
A hideg italokkal ellentétben „a forró víz olyan, mint egy meleg ölelés – megnyugtató, hidratáló és kiegyensúlyozó”. A tudományos kutatások egyelőre korlátozottak, de egy klinikai vizsgálat kimutatta, hogy a forró italok jelentősen enyhítették a megfázás és az influenza szubjektív tüneteit, mint a torokfájás, a köhögés vagy a fáradtság. Más tanulmányok szerint az ital hőmérséklete befolyásolhatja a gyomorürülés sebességét és a nyelőcső mozgását, ami magyarázatot adhat arra, miért esik jobban egyeseknek a meleg folyadék.
A szakértők azonban óvatosságra intenek. Az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége szerint a 65 °C-nál forróbb italok fogyasztása valószínűleg növeli a nyelőcsőrák kockázatát a folyamatos hőterhelés miatt.
A szokás beépíthető a napi rutinba egy reggeli pohárral, vagy a napközbeni folyadékfogyasztás részeként, de nem kell minden más italt kizárni miatta. A lényeg a tudatosság, nem a dogma.
Via HOLA!