Mintha egy Wes Anderson-filmet néznénk, csak még annál is szerethetőbb – Egy úr Moszkvában
Nem tudom miért lett ekkora divat a kosztümös dráma zsánere a prémium sorozatok világában, de sorra jönnek a nagyobbnál-nagyobb produkciók. Először a Disney FX stúdiójának A sógunja, aztán az AppleTV+ Franklinje, most pedig a Paramount Egy úr Moszkvában elnevezésű műve.
Nem panaszkodom, mert alapvetően szeretem ezt a zsánert, de ez a legdrágább dolog, amit el lehet képzelni filmes szemmel. Gondoljunk csak bele, a sci-fit meg lehet oldani kiskapukkal és CGI-jal, a Firefly például a Csillagközi invázió kosztümjeit és kellékeit használta, kicsit átalakítva. A fantasy világban mindent meg lehet magyarázni a mágiával. A vígjáték, krimi, thriller és dráma viszonylag olcsó, a horrornál csak az effektek dobják meg a büdzsét, no meg a művér.
Mindennek korhűnek és történelemileg pontosnak kell lennie. Egy apró hiba a történet kontinuitásában, és az internetes kommenthuszárok szétszedik a sorozatot. Egy filmnek legalább rövidebb a játékideje, de egy sorozat forgatása hosszú és fárasztó, hibák tömkelegére ad lehetőséget. A SkyShowtime azonban nem ijedt meg a kihívástól, lássuk milyen is lett az Egy úr Moszkvában!
Kezdjük a negatívumokkal, ez a lista rövidebb. Minden színész brit. Vagy brit akcentussal beszélnek, vagy angolul orosz akcentussal. Úgy örültem, hogy mostanában a méregdrága sorozatok elkezdtek figyelni arra, hogy a franciák franciául beszélnek, mint a Franklinben, vagy A sógunban, a szamurájok japánul. Értem, hogy itt mindenki orosz, és azt próbálják érzékeltetni a brit akcentussal, hogy ők a burzsoázia tagjai, de zavaró ez az inkonzisztencia. Apropó, történelmi hűség.
Nos 1917-ben Moszkvában több fekete és arab származású színész van, mint titkosrendőr. Még, ha csak a szálloda személyzetét alkották volna, akkor azt mondom, hogy a munkásosztályt jelképezik, de felsőbb vezetők között is voltak színes egyének. Nem mondom egyértelműen történelemhamisításnak, de nagyon furán hat és kizökkenti a nézőt az amúgy hihető atmoszférából. Nem látom magam előtt, ahogy 1917-ben egy afroamerikai filmrendező dolgozhatott volna Sztálin, vagy még akkor Lenin kezei alatt.
De túl is estünk az apróságokon. Kezdjük a pozitívumok végeláthatatlan sorát. Miről is szól az Egy úriember Moszkvában? Alexander Rosztov báró (Ewan McGregor) az előkelőség, abból a rétegből amelyet 1917-ben a bolsevik forradalom rövid időn belül teljesen szétzúzott. A gazdagok vagyonát lefoglalták, kastélyaikat felgyújtották és természetesen megölték őket. Nagyon kevesen maradhattak életben, Alexandernek egy nagy szerencséje volt: jó barátja, Miska (Fehinti Balogun) publikált egy verset a forradalom kitörése előtt, amelyet a nemes nevében adott ki.
Ugyan vagyonát elkobozták, házát felgyújtották, őt pedig örök rabságra ítélték a téli otthonának számító Metropol Hotelben. Felköltöztették az egyik toronyszobába, ahol régen a cselédek éltek, de legalább ételről és italról nincs gondja élete végéig, illetve a hotelen belül szabadon garázdálkodhat. Ha azonban kilép az épületből, gondolkodás nélkül lelövik. Alexander jól járt, hiszen minden ismerősének, barátjának csak rosszabb sors jutott.
Ebben a kegyetlen és elkeseredett helyzetben nem tud mást tenni, mint jól érzi magát és próbálja élni az életét annyi méltósággal, amennyit még megengedhet magának. Ewan McGregor sziporkázik a kedves nemes szerepében, aki kicsit olyan helyzetben van, mint A terminálban Tom Hanks.
Ez a könnyed gentleman szerepkör nagyon jól áll McGregornak. De hiába a luxusbörtön, az attól még börtön. Az első három rész kb. 1 600 napot ölel fel és vannak ugyan nehezebb időszakok, de tiszteletre méltó karakterré válik még ellenségei szemében is Rosztov gróf.
Nagyon szép a sorozat. A ShowTime kitett magáért, és a megépített díszletek, helyszínek elsőrangúak. A visszaemlékezések során a kamera nézőpontot vált és egy álomszerű múltba révedés tanúi leszünk. Mert bizony Rosztov grófnak van drámai múltja bőséggel. Nem engedte például, hogy a munkásosztályból való legjobb barátja Miska elvegye húgát, aki ezért öngyilkos lett. Rosztovot élete végéig kísérteni fogja testvére elvesztése.
A hotel szolgálói (Leah Harvey, Lyés Salem, Dee Ahluwalia), vagy a Miskát alakító Fehinti Balogun ugyan elütnek a megszokott oroszországi miliőtől, de nagyon ügyesek és szerethetőek a szerepükben. A második résztől csatlakozik a szereplőgárdához Ewan McGregor felesége, Mary Elizabeth Winstead is, egy feltörekvő színésznő szerepében. Őt sem érdemes tovább dicsérni, mert ő is az a karakterszínész, aki mindig mindent belead a projektjeibe, így nem fecsérlem a tintát.
A sorozatot Ben Vanderstone vezényelte le Amor Towles azonos című 2016-ös könyve alapján. A hangulat elsőrangú, egy érdekes melankolikus, ámde feel-good életérzést ad át, miközben McGregor pozitív kisugárzása az egészet egy kedves, keserédes tragédiává transzformálja. Rosztov egy külső szemlélőjévé válik a bolsevik forradalom pusztító hatásának, pedig igazából ő az egyik fő célpontja lenne az egésznek. Felfedeztem egy kis Wes Anderson-utánérzést is, főleg a gróf karakterében. Olyan, mintha egy Anderson-karaktert kiemeltek volna az ő kis speciális világából és bedobták volna a kegyetlen vadonba.
Rosztov gróf egy igazi túlélő és remélni tudom, hogy mind a nyolc részt megússza, mert már három epizód után jobban a szívemhez nőtt, mint akárki az elmúlt időben, hasonló nagyköltségvetésű sorozatokban.
Csak egy évadra lehet számítani az Egy úr Moszkvában-ból, ez le fogja fedni a teljes Towles-kötetet nyolc epizódja alatt. Jelenleg három rész nézhető a SkyShowtime streamingszolgáltató kínálatában, magyar szinkronnal, de hetente fog érkezni friss adag. Remélem sokan rákapnak, mert nagyon szórakoztató és szerethető lett Alexander Iljics Rosztov gróf luxusbebörtönzése.
