GASZTRO
A Rovatból

Ezzel a trükkel tölthetővé válik a csirkemell

Miután zsebet vágtatok a csirkemellre, mindenféle finomsággal megtölthetitek.


Szeretem a csirkemellet, mert nagyon sokféleképpen elkészíthető. Könnyű, nem zsíros, és semlegessége miatt szinte minden passzol hozzá.

zsebescsirke5

Hozzávalók

egy csont nélküli csirkemell filé

2-3 db. koktélparadicsom

3-4 szelet hagyma(nálam most póréhagyma)

6 szelet bacon

10 dkg trappista sajt

1 ek olívaolaj

2 db krumpli

1 db alma

só,bors

a pácoláshoz:

1 mokkáskanál mustár, őrölt bors, 1 evőkanál olívaolaj

Elkészítés

Előző este bepácoljuk a megmosott csirkemellet. Elkészítjük a pácot: olívaolajjal elkeverjük a mustárt, frissen őrölt borsot adunk hozzá, ezzel bekenjük a húst. Frissen tartó fóliával letakarjuk, és betesszük a hűtőbe.

Másnap megpucoljuk a krumplit, karikákra vágjuk, majd felvágunk egy almát héjastól. A csirkemellbe keresztbe zsebeket vágunk, sózzuk, minden vágásba teszünk egy szelet hagymát, paradicsomot, egy-egy szelet sajtot (a sajt felét félretesszük és lereszeljük).

zsebescsirke1

zsebescsirke2

zsebescsirke3

zsebescsirke4

zsebescsirke6

Egy tepsibe rakjuk a krumplit, az almaszeleteket, sózzuk, borsozzuk és ráfektetjük a töltött, baconbe tekert csirkemellet. Fólia alatt, előmelegített sütőben sütjük kb. 30 percet, majd a fóliát levesszük, és pirítjuk további 15 percig. Ha szép színt kap, meghintjük a reszelt sajttal, és néhány percre visszatoljuk a sütőbe, de csak annyi ideig, hogy a sajt ráolvadjon.

A tepsiben sült almás-krumplival kínáljuk. De lehet mellé párolt rizst is adni, valamint salátát.

Még több hasonló receptért, keresd a KEVA blogot!

Ha tetszett a recept, oszd meg a barátaiddal is, mielőtt nekifognál!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
A Rovatból
Üzleti ebéd: 5 hely, ahol egyszerre lehet gyorsan, elegánsan és változatosan étkezni
Ezek a helyek inspiráló környezetet és minőségi kulináris élményt kínálnak minden üzleti megbeszéléshez.


Az üzleti ebéd sokszor nem pusztán étkezés, hanem stratégiai eszköz is: a megfelelő helyszín, a nyugodt környezet és a gondosan összeállított menü mind hozzájárulhat a sikeres találkozóhoz. Budapest tele van izgalmas éttermekkel, de nem mindegy, hogy hol, mennyi idő alatt és milyen stílusban szeretnénk elfogyasztani az ebédet.

A Városliget Café & Restaurant csendes, zöldövezeti hangulatával, a Spoon The Boat egyedülálló dunai panorámájával, a Costes Downtown fine dining minőségével, a 101 Bistro kreatív, ázsiai fogásaival és a Time Out Market sokszínű kínálatával kínál remek alternatívákat.

Akár klasszikus magyar ízekre, akár nemzetközi vagy fine dining fogásokra vágyunk, itt mindenki megtalálja a maga komfortételét és a partner igényeihez igazodó választékot.

Városliget Café & Restaurant

A Városliget Café & Restaurant ideális helyszín azok számára, akik üzleti találkozójukhoz inspiráló, mégis nyugodt környezetet keresnek. Az étterem a Városliget szívében, az Olof Palme sétányon található, a Hősök terétől mindössze néhány lépésre.

A környék könnyen megközelíthető, a közelben parkolók is vannak, valamint a kisföldalatti egyik megállója is elérhető távolságban van. A zöld környezet miatt itt a hangulat sokkal nyugodtabb, mint a belvárosban, így a helyszín nemcsak gyors üzleti ebédre, hanem hosszabb megbeszélésekre, közös gondolkodásra is ideális.

A Vajdahunyad várára néző Tavirózsa terem diszkrét és kifinomult miliőt kínál kisebb üzleti találkozókhoz vagy tárgyalásokhoz. Ha pedig inkább kötetlenebb hangulatot keresünk, az étterem tágas Café termében is találhatunk olyan meghitt sarkokat, ahol zavartalanul lehet megbeszélni a legfontosabb részleteket.

A Városliget Café konyhája a magyar és a nemzetközi ízek találkozására épít, így mindenki könnyen talál magának kedvére való fogást – akár klasszikus komfortételeket, akár valami különlegesebbet keres. A gondosan összeállítottak ételek és italok mellet a kiszolgálás is extra figyelmes, ami jól tükrözi a minőség iránti elkötelezettséget és a vendégek megbecsülését.

A panoráma, a gasztronómiai élmény és a nyugodt elegancia együttese miatt a Városliget Café nemcsak egy ebéd helyszíne, hanem olyan tér, ahol a jó beszélgetések és az eredményes megállapodások természetes módon születhetnek meg.

Cím: 1146 Budapest, Olof Palme sétány 5.

Weboldal: https://varosligetcafe.hu

Spoon The Boat

A Spoon azért is különleges, mert nem egy egyszerű étterem, hanem egy állóhajó a Dunán, ami ráadásul a belváros szívében, a Vigadó térnél horgonyoz. Ezáltal páratlan kilátást kínál a folyóra és a budai oldalra, miközben elegáns és barátságos környezetet biztosít az üzleti ebédekhez.

Bár a lokáció frekventált, a folyó közelsége nyugodtabb, inspirálóbb légkört teremt, mint amit a belvárosi éttermektől megszoktunk. A Spoon enteriőrje modern, letisztult és üzleties, mégis otthonos, ahol könnyű elmerülni a beszélgetésben.

A hajó terei jól illeszkednek a különböző igényekhez: a Lounge terem és a Café terem barátságos, mégis kifinomult hangulatot biztosítanak, míg a Télikert világosabb, de intimebb környezetet kínál azoknak, akik diszkrét, fókuszált megbeszélést terveznek.

A konyha a magyar és nemzetközi ízek vonalát követi, többféle hideg előétellel, levessel és főétellel. A menüben a könnyedebb fogások, mint például egy friss Cézár-saláta, és tartalmasabb ételek, mint a bélszín steak, egyaránt helyet kapnak. De a desszertek is külön említést érdemelnek: nemcsak ízletesek, hanem látványra is lenyűgözőek.

A gondosan megkomponált ételek, a figyelmes kiszolgálás és a páratlan dunai panoráma együttese minden üzleti partner számára különleges élményt jelent. Aki itt tárgyal, a Spoon élményével együtt tapasztalja meg, hogyan ejt minket szerelembe Budapest.

Cím: 1052 Budapest, Vigadó tér 3-as kikötő

Weboldal: https://spoonboat.hu

Costes Downtown

A Costes Downtown egy kiemelkedő minőségű fine dining étterem Budapest belvárosában, a Vigyázó Ferenc utca 5. szám alatt. A hely komoly gasztronómiai elismerésekkel büszkélkedhet: Michelin Guide ajánlással rendelkezik, a séf pedig a Gault & Millau rendszerében három szakácssapkát kapott.

Az étterem belső tere elegáns, de közben igazán barátságos is: tele van növényekkel, és a falakon Barakonyi Zsombor kortárs festményei láthatók.

A Costes Downtown ebédmenüje havonta megújul, és lehetővé teszi, hogy a vendégek két, három, négy vagy akár öt fogást állítsanak maguknak össze. A fókuszban a legjobb helyi, fenntartható alapanyagok állnak, és a menüben egyaránt megtalálhatók könnyedebb fogások és gazdagabb ételek is. Ráadásul húsos és vegán fogások közül is választhatunk.

Ha egyetlen példát emelünk csak ki az ebédmenüből, az legyen a Festmény a falon desszert. Ez a különleges édesség valóban az egyik falon található festményt idézi meg. A desszerthez kis ecsetet kapunk, amivel a tetejét fedő piros port seperhetjük le, és így jelenik meg a valódi mintázat. Ez a megoldás egyszerre izgalmas, interaktív és vizuálisan lenyűgöző, így a kulináris élmény valóban emlékezetessé válik.

Az ebédmenü árai 11.900 Ft-tól indulnak, majd a háromfogásos menü 14.900 Ft, a négyfogásos 17.900 Ft, és az ötfogásos menü 20.900 Ft. Ez lehetőséget ad arra, hogy a vendégek a fine dining élményt elérhető áron, rövidebb idő alatt is megtapasztalják, miközben a vacsorákhoz képest jelentősen kedvezőbb áron élvezhetik a Costes Downtown konyháját.

Cím: 1051 Budapest, Vigyázó Ferenc u. 5.

Weboldal: https://costesdowntown.hu

KACSAMELL dödölle, kacsa jus, hagyma
„FESTMÉNY A FALON” cseresznye, kecsketej, roz

101 Bistro

A 101 Bistro Buda szívében, a Széll Kálmán tér közelében található. Modern, ázsiai ihletésű bisztró, amely a tajvani, kínai és japán ízeket ötvözi.

A hely letisztult fa burkolatokkal és minimalista dizájnnal rendelkezik, miközben a háttérben japán hip-hop adja a hangulatot.

Elsőre talán kicsit szokatlannak tűnhet egy üzleti ebéd helyszíneként, de pont ez adhatja a varázsát: ha szeretnénk egy kicsit különlegesebb élményt nyújtani partnerünknek, vagy kizökkenteni a komfortzónájából, érdemes nemcsak a megszokott magyaros éttermekben gondolkodni. Egy ilyen hely, ahol Ázsia ízeit autentikusan csempészik a budai oldalra, biztosan emlékezetes marad mindenkinek.

A 101 Bistro filozófiája szerint az étkezés közösségi élmény, ezért az adagok kisebbek, megosztásra alkalmasak, így az üzleti ebéd is könnyedén és rugalmasan alakítható a beszélgetésekhez.

Az ebédmenü minden hétköznap 12:00 és 15:30 között érhető el, és a kínálatban a gaifanok (rizságyon tálalt ételek) és tésztaételek mellett a szokásos Bistro menü kistányéros fogásai is szerepelnek. Eze kívül a menühöz egy házi szörp is választható.

Ez a helyszín ideális választás azok számára, akik üzleti ebéd keretében szeretnének egy modern, inspiráló és közvetlen hangulatú gasztronómiai élményt.

Cím: Budapest, Széll Kálmán tér 5.

Weboldal: https://shop.101bistro.hu

Fotó: Fazekas Nikoletta
Fotó: Erdőháti Áron
Fotó: Fazekas Nikoletta

Time Out Market – üzleti ebéd

A Time Out Market Budapest a Blaha Lujza téren nyílt meg nemrég, és egy különleges lehetőséget kínál azoknak, akik lazább hangulatú helyet keresnek.

Gyakran előfordul, hogy az ember nem ismeri tökéletesen a partner ízlését: lehet, hogy valaki a klasszikus, jól ismert fogásokat kedveli, de az is lehet, hogy szívesen kísérletezik új, izgalmas ízekkel. Ilyenkor kifejezetten jól jön egy olyan hely, ahol minden opció elérhető, és a Time Out Market pont ilyen. A piac különböző éttermei között mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelőt.

A belső tér modern, világos, rendezett, és bizonyos szempontból kifejezetten elegánsnak is mondható. És a központban található hosszú asztalok mellet kisebb, rejtet zugokat is találhatunk az épületen belül.

A kínálatban szerepelnek magyaros, mediterrán és távol-keleti ételek, fine dining falatok, valamint tapas-jellegű fogások is. A standoknál minden étel gondosan tálalt, így a piac hangulata és a minőségi ételek együtt adják az ebédhez szükséges komfortot és rugalmasságot.

Az árak széles skálán mozognak: egy egytálétel 3–6 ezer forint körül elérhető el. De választhatunk több fogást is, akár teljesen különböző helyekről.

Ez a válogatásos jelleg és a különféle stílusú fogások miatt a Time Out Market ideális választás, ha az ember kicsit eltérne a hagyományos üzleti ebéd kereteitől, de szeretné a beszélgetés és az étkezés minőségét is biztosítani.

Cím: 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 1.

Weboldal: https://www.timeout.com/time-out-market-budapest


Link másolása
KÖVESS MINKET:

GASZTRO
A Rovatból
Egy szelet Itália Budán: Pizza ’O Sole Mio
Egy családi vállalkozás, amely mára három helyszínen kínál autentikus nápolyi pizzát és olasz konyhát.


Budán járunk, de messze a forgalmas csomópontoktól: a Máriaremetei út környéke már egészen más világ. Itt a város lassan elcsendesedik, a házak között egyre több a kert, és a levegőben ott van valami vidéki nyugalom. Ezen a környéken főként kirándulókkal és családokkal futhat össze az ember, akik a városi nyüzsgés helyett inkább a nyugalmat és a természet közelségét keresik.

Itt, a Máriaremetei út 116. szám alatt találjuk a Pizza ’O Sole Mio legújabb egységét.

A családi vállalkozásnak mostanra a védjegye lett, hogy nem a belvárosi rengetegben hódít: két egységük a város peremén, egy pedig azon kívül működik. A gödi (Szent István utca 24.) és a XVI. kerületi (Mátyás király utca 63.) helyszínek után ez a budai, Máriaremetei pizzéria egy újabb környéket igyekszik elvarázsolni. Ez a tudatos döntés is sokat elárul a családi vállalkozás szemléletéről: nem gyorséttermet, hanem igazi találkozási pontot akartak létrehozni, ahol a vendég éppúgy otthon érzi magát, mint egy olasz kisvárosban.

A Pizza 'O Sole Mio vállalkozást Viki és Laci, valamint Viki édesanyjának párja, a milánói Luca alapította. Luca 20 éve él Magyarországon, és több mint 10 éve tevékenykedik pizzaszakácsként. Ő a receptek megalkotója, így a családi vállalkozás mindhárom egységében biztosított az autentikus olasz ízvilág.

De nem ő az egyetlen akinek rutinja van a csapatban, a tészta- és pizza részlegen mindig dolgozik hozzáértő, olasz szakács, és a magyar munkatársakra sem lehet panasz. (Saját szemünkkel láttuk a szakértő mozdulatokat, amivel a tésztát nyújtották.)

A II. kerületi egység belső tere tágas, ugyanakkor hangulatos és barátságos. Ahogy belép az ember, egy fotó-kompatibilis függőfotelekkel berendezett zöld fal fogad, és egy gyereksarok a legkisebbek örömére.

Az alsó teremben található falfestmény pedig a tipikus olasz tavernák hangulatát idézi, miközben az ablakon át a zöld kertvárosi környezet nyugalma köszön be a térbe.

Jó időben a belső udvar is rendelkezésre áll (ez valószínűleg már csak jövőre lesz aktuális). Ideális hely a frissen készült pizzák elfogyasztására, kávézásra, borozásra, de terveik között szerepel, hogy kivetítőn keresztül sportmeccseket is nézhessünk majd itt.

A Pizza 'O Sole Mio számára az alapanyagok beszerzése kulcsfontosságú.

Két hetente saját autóval utaznak Olaszországba, hogy beszerezzék a hozzávalókat.

Így biztosított, hogy a lisztek, a szószok és a feltétek is valóban olasz eredetűek legyenek, és a minőséget közvetlenül a tulajdonosok ellenőrizhessék.

Zöldségekből és a bizonyos húsokból természetesen sok esetben helyi alapanyagokat használnak. De ha kikér az ember egy vegyes tálat, amin sonka, szalámi és többféle sajt is található, majd mellé kér egy pohár sört vagy bort: az mind olasz lesz.

A menü változatos, a klasszikus olasz ételektől a szezonális különlegességekig terjed.

Az étlap állandó eleme a selymes, mégis karakteres paradicsomleves, amelyhez az évszakok váltakozásával olykor egy-egy szezonális krémleves, például sütőtökös változat is társul.

A tészták közül a Spaghetti alla Carbonara igazi mérce azok számára, akik értékelik az olasz konyha hitelességét. Az étel tojássárgájával, guancialéval, pecorinóval és frissen őrölt borssal készül — ahogy azt Rómában is tálalnák, mindenféle tejszínes kompromisszum nélkül.

A végeredmény egy krémes, telt ízű, mégis könnyed tésztaétel, amelyben a guanciale sóssága és a pecorino karaktere tökéletes egyensúlyt alkot.

A Tagliatelle alla Bolognese ezzel szemben a házias olasz ízeket idézi: a gazdag, lassan főtt bolognai ragu és a friss tagliatelle tészta klasszikus kombinációja, ami minden falatban egyszerre hozza az otthonos és autentikus élményt.

Akik a sütőben sült, sűrűbb, gazdagabb fogásokat kedvelik, azok számára a kemencében készült Lasagna vagy a Gnocchi alla Sorrentina kínál alternatívát.

A pizzák tésztája 72 órás kelesztést kap. A végeredmény rusztikus: kívül ropogós, belül lágy és buborékos, ahogy egy nápolyi pizzának lennie kell.

A Diavola a pikánsabb ízek kedvelőinek egyik kedvence: San Marzano paradicsomszósz, fior di latte és ventricina pikáns szalámi kerül a könnyű, levegős tésztára.

A Burrata pizza a klasszikus olasz kombinációk ünnepe – San Marzano paradicsomszósz, fior di latte, 16 hónapig érlelt pármai sonka, rukkola, koktélparadicsom, parmezánforgács és a krémes burrata adja a tökéletes harmóniát.

A Pera pedig a ház „gourmet” szekciójának egyik legizgalmasabb darabja: fior di latte alapra kerül kecskesajt, körte, gorgonzola, dió és sonka. Az édes, sós és diós ízek találkozása, kifejezetten izgalmas élményt nyújt.

Míg a pesti oldalon csak elvitelre van lehetőség, addig a budai egységben az elvitel és helyben fogyasztás is adott.

A házhoz szállítás 5 km-es körzetben Wolton és Foodorán keresztül érhető el.

De ha minket kérdeztek, érdemesebb inkább beülni és élvezni a családias, barátságos hangulatot, és a szuperfriss pizzákat és tésztaételeket egy finom ital és egy jó beszélgetés mellett.

Cím:

1028 Budapest, Máriaremetei út 116.

1162 Budapest, Mátyás Király u. 63.

2131 Göd, Szent István u. 24.

pizzaosolemio.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
Minden eddiginél több hazai étterem és hotel a Michelin legjobbjai között
A két Michelin-csillagos Stand és Platán Gourmet megőrizte rangját, az egycsillagos éttermek is megtartották minősítésüket, miközben gyarapodott a Bib Gourmand és a Michelin-ajánlott helyek száma.


A MICHELIN Guide díjátadó gálája évek óta a magyar gasztronómia kiemelkedő ünnepe. A rangos eseményen azok a hazai éttermek vehetik át elismeréseiket, amelyek a legszigorúbb nemzetközi ellenőrök mércéje szerint is nap mint nap kivételes minőséget és ízélményt kínálnak vendégeiknek.

Ezért is óriási eredmény, hogy korábbi két- és egycsillagosaink valamennyien megőrizték minősítésüket.

Az ítészek a hazai csillagok mellett még számos kategóriában hoztak döntést. Idén is szerepelnek a nemzeti válogatásban azok a kiváló vendéglátóhelyek, amelyek Michelin-ajánlást érdemeltek ki. A tányéros szimbólummal rendelkezők köre nyolc új taggal bővült.

A magas minőségű ételeket megfizethető áron kínáló éttermek Bib Gourmand jelölését is minden korábbinál többen érdemelték ki: a fővárosban négy, vidéken pedig kilenc vendéglátóhely – többségükben hagyományos vendéglők.

Zöld csillagot gyűjtött be meglévő egy Michelin-csillagához az őriszentpéteri Pajta étterem fenntarthatóság iránti elkötelezettségéért – ezzel a Michelin szigorú ellenőrei által odaítélt elismerést már hatan viselhetik Magyarországon.

Díjazták a legjobb egyéni teljesítményeket is. „Sommelier Award” elismerésben Varga Norbert részesült, aki a két Michelin-csillagos Stand étteremben felel a borok és ételek harmóniájáért, a „Young Chef Award” díjat pedig Pallag Dávid vehette át a budaörsi Rutinból. A „Service Award”-ra Ráduly Róbertet, a budapesti UMO éttermi üzletvezető szakemberét tartották a legérdemesebbnek. Az év legígéretesebb nyitásának járó „Opening of the Year Award” idén a tokaj-hegyaljai Rátkára, a Padihoz került.

A MICHELIN Guide National Selection of Hungary 2025. évi díjazottjai:

Két Michelin-csillagos étterem:

Platán Gourmet ‒Tata

Stand ‒ Budapest

Egy Michelin-csillagos étterem:

42 ‒ Esztergom

Salt ‒ Budapest

Costes ‒ Budapest

Borkonyha Winekitchen ‒ Budapest

Babel ‒ Budapest

Rumour by Jenő Rácz ‒ Budapest

Essencia ‒ Budapest

Pajta ‒ Őriszentpéter

Bib Gourmand:

94’ konyha & bár ‒ Budapest

Cabrio ‒ Budapest

Megőrizték Bib Gourmand minősítésüket:

Iszkor ‒ Mályinka

Újváros Bisztró ‒ Szarvas

N28 Wine and Kitchen ‒ Budapest

Goli ‒ Budapest

Platán Bisztró ‒ Tata

Macok ‒ Eger

Morzsa ‒ Pécs

Casa Christa ‒ Balatonszőlős

Sparhelt ‒ Balatonfüred

Kistücsök ‒ Balatonszemes

Anyukám mondta – Encs

Ajánlott éttermek (Tányér szimbólum):

Idén először ajánlást elért éttermek:

Bibo Budapest ‒ Budapest

Dereszla Bisztró ‒ Bodrogkeresztúr

Fausto’s ‒ Budapest

Lokal at the lake ‒ Fonyód

Majorelle ‒ Budapest

PADI ‒ Rátka

Petrányi Csopak ‒ Csopak

Tiszavirág ‒ Szeged

Zöld csillag:

Pajta ‒ Őriszentpéter

Megőrizték Zöld csillagukat:

Graefl Major Kétútköz ‒ Poroszló

Onyx Műhely ‒ Budapest

Salt ‒ Budapest

Villa Kabala – Szigliget

Natura Hill ‒ Zebegény

Különdíjak:

Young Chef Award 2025:

Pallag Dávid ‒ Rutin, Budaörs

Service Award:

Ráduly Róbert ‒ UMO, Budapest

Sommelier Award:

Varga Norbert ‒ Stand, Budapest

Opening of the Year Award 2025:

PADI ‒ Rátka

Az online elérhető MICHELIN Guide app és a decemberben megjelenő MICHELIN Guide National Selection of Hungary kiadvány naprakész információkkal, iránytűként segíti a turistákat, hogy kiváló gasztronómiai élményekkel gazdagodjanak utazásuk során.

A MICHELIN inspektorai október 8-án, a budapesti nagyszabású éttermi díjátadó gálát megelőző napon jelentették be a szállodaipar Michelin elismeréseit. A szállodák Michelin-csillagának számító kulcsokat 13 hazai hotelkiválóság viselheti. Közülük ketten mindjárt két kulcsot érdemeltek ki, másik tizenegy pedig az egykulcsos szimbólummal jelölt díjnak örülhet. További 29 magyarországi hotel a Michelin által ajánlott helyszínek nívós listájára került fel. A MICHELIN Guide hotelkalauza így már összesen 42, kivételes élményt kínáló hazai szállodára hívja fel a figyelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
A Rovatból
Adventi vásári árak: paprikás krumpli, lecsókolbász, székelykáposzta, húsos ragu és kolbászos lecsó olcsón, minden más drágán
Ha egy pultnál találsz egy szuper, fixáras fogást, ami még ízlik is, akkor jó eséllyel két hét múlva is ugyanazt az ételt találod majd ott. A standok ugyanis a vásár időtartama alatt nem váltogatják az 1600 forintos menüt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. november 15.



Pénteken nyitott Budapest két legnagyobb karácsonyi vására, a 15. Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas.

A nyitónapon mi is körbenéztünk, leellenőriztük a beígért árakat, és megnéztük, hogyan vizsgáznak az újítások.

Óriási kínálat és változatos árak

A vásárok legfontosabb ígérete idén is a fixáras, 1600 forintos étel volt, melyet minden nagykonyhának kötelezően kínálnia kell. A jó hír az, hogy a standok tartják az ígéretet, és tényleg elérhető ez a tétel.

A Bazilikánál például találkozhatunk paprikás krumplival, lecsókolbásszal (kenyérrel és mustárral), valamint székelykáposztával is ennyiért. A Vörösmarty téren pedig pirított lecsókolbász hagymás burgonyával, sajttal töltött rántott palacsinta hasábbal, zöldséges húsos ragu és kolbászos lecsó is szerepel a 1600 forintos listán.

Ha egy pultnál találsz egy szuper, fixáras fogást, ami még ízlik is, akkor jó eséllyel két hét múlva is ugyanazt az ételt találod majd ott. A standok ugyanis a vásár időtartama alatt nem váltogatják az 1600 forintos menüt, hanem a szervezők elmondása szerint egy kiválasztott ételt visznek végig a zárásig.

A 1600 forintos menük mellett továbbra is érvényes a forralt bor (1500 Ft), a sima lángos (2400 Ft) és a sajtos-tejfölös lángos (3200 Ft) maximalizált ára.

Azonban nem kell meglepődni, ha egy fűszeres, extra összetevőkkel turbózott forralt bort 2300 forintért találunk kiírva, hiszen 1500 forintra csak az alap verziókat szabályozták.

Ugyanez igaz a lángosra is: egy dubaji lángos 4900 forintba, egy a lazacos lángos pedig 7250 forintba kerül a Bazilika előtt.

Fixáras menü ide vagy oda, a látogatói visszajelzések alapján továbbra is erős kritika éri a vásárokat az árak miatt. Nehéz megmondani, hogy pontosan mi számít soknak vagy elfogadhatónak, de tény, hogy több étel ára már valóban a prémium kategóriát idézi.

Aki például marhaoldalast vagy lazacot választana, annak 7500 forinttal kell számolnia, ami kétségtelenül húzós ár, még a karácsonyi vásárok kontextusában is.

Persze ezek mellett rengeteg más étel és ital is található kinn. Hoztunk még pár példát ezekre is.

Főételek és sós fogások

Találkoztunk többek között marhapörkölttel kovászos kenyérrel 6760 forintért, bajor csülökkel vagy csülökkel Pékné módra 6240 forintért, székelykáposztával kacsazsíron sült lilakáposztával 6200 forintért, illetve brassói apró pecsenyével 5720 forintért.

A street foodos vonalon a pulled pork szendvics 5100 Ft, a smash burger 4900 Ft, a fish and chips és a kalamári + tintahal és chips is 5990 Ft, míg a gulyásleves cipóban 4880 Ft.

A legolcsóbbak között szerepel a tócsni 2750 forintért, de egy kiadós csirkepörkölt már 5700 forint, a pacalpörkölt pedig 6800 forint.

Édességek és forró italok

A vásárokban édességfronton továbbra is a kürtőskalács dominál: a klasszikus 2800 Ft, a töltött változat 4500 Ft, míg más helyszíneken egy extrább kalács ára 4400 Ft is lehet. Egy fél kilós bejgli ára 6700 Ft, egy rétes 1900 Ft, a sült gesztenye pedig 2800 Ft / 10 dkg áron fut.

A forró csoki 1700 Ft, a rummal készített változat 2900 Ft, a puncs rummal 2850 Ft, míg a gyerekpuncs 1600 Ft. Más pultoknál a forró tea 990 Ft /3 dl, a pálinka + puncs pedig 3300 Ft.

További árakat képválogatásunkban is találtok:

A kényelmi újítás érkezik, csak késik

Bár az ígéret szerint bevezetésre kerül a helyszíni QR-kódos, online ételrendelés, ez a rendszer a nyitás napján még nem volt elérhető. A szervezőktől kapott információk szerint a kiépítés folyamatban van, és remélhetőleg a jövő hét folyamán elindul. De csak a Bazilikánál és főleg a nagyobb pultoknál.

Az idei vásárban továbbra is főként bankkártyával lehet fizetni, de egyes kézművesek a készpénzt is elfogadják.

Egy-két nagyobb konyhánál sajnos erre biztosan nincs lehetőség.

Akinek nincsen bankkártyája, az a vásárban ki tud váltani egy HelloPay-kártyát. A kártyán maradt összeg pedig a vásárban vissza is váltható.

Szintén újdonság, hogy idén az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas egységes, közös márkanevű tálat, étkészletet és szalvétát használ. A kiadott poharak sajnos nem visszaválthatóak, de legalább nem is műanyagból készülnek.

A hétvégi tematika

A tematikus kínálat már az első hétvégén elindul, méghozzá a Márton-napi hagyományok jegyében: az első tematikus gasztrohétvégén a libaételeké a főszerep. A Bazilikánál és a Vörösmartyn is érdemes megkóstolni az ünnep klasszikus ízeit, melyek között 2000 - 2500 Ft közötti különleges fogások is várják majd a szolidabb árakra vadászókat.

A Városháza park karácsonyi vására

Míg az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas egy céghez tartozik, addig Budapest saját karácsonyi vására külön működik a Városháza parkban.

Ez a vásár is pénteken nyitott meg, és jelenleg itt található a belváros egyetlen jégpályája, ami valószínűleg idén is sokakat vonz majd.

Természetesen itt is vannak árusok, és bár rájuk nem érvényesek a másik két vásár egységes szabályai, nagy árkülönbségeket nem tapasztaltunk. A kereskedők látják, hogy hol milyen árszint alakult ki, és láthatóan igazodnak az általános trendekhez.

Itt 2500 forintért láttunk sima lángost, a sajtos-tejfölös pedig szintén 3500 forint volt, ugyanúgy, mint a másik két vásárban. Több helyen is 1500 forintért árulták a forralt bort, tehát úgy tűnik, ehhez az árhoz is sokan tartják magukat akkor is, ha nem kötelező.

A legolcsóbb ital 2 dl forró tea volt 600 forintért. Ugyanakkor megjelentek drágább tételek is, például a prémium vad sült kolbász kenyérrel és mustárral 6700 forintért. Az egyik nagy kürtőskalácsosnál pedig a klasszikus kürtős kalács 3900 forintba került, míg a nutellás verzió 7000 forintba, ami már kifejezetten magas árnak számít.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk