GASZTRO
A Rovatból

A MOTO pizza meghódítja Budapest ikonikus sugárútját

Már az Andrássy úton is élvezhetjük a minőségi nápolyi pizzákat.


Az Andrássy úti pizzéria a MOTO brand legújabb és immár negyedik egysége Budapesten

Így a Madách tér, a Rákóczi tér és a Bartók Béla út után most az Oktogon környékén is találkozhatunk velük.

Az új helyszín nemcsak a megszokott laza hangulatot hozza, de az Andrássy út eleganciájához is idomul.

A pizzéria ismét egy saroképületen nyitott meg (ahogy a többi négy egység is), de ennek a helynek más pikantériája is van.

Korábban az Eden Night Club állt itt, ami inkább volt hírhedt, mint híres.

Még a Budapest Sexguide feketelistáján is előkelő helyezést tudhatott magáénak. Emiatt aztán sok évig állt ez a remek üzlethelyiség üresen, de a MOTO nem ijedt meg a kihívástól. A múltat szeretnék arra felhasználni, hogy ennek az egységnek az identitását erősítsék. Szóval ne lepődjetek meg, ha később tükrös plafonnal vagy táncrúddal is találkoztok majd itt.

Egyelőre a hely fiatalos, vagány stílusú, letisztultabb grafikai elemekkel és a megszokott motoros utalásokkal operál.

A pizzák pedig a szokásos alapanyagokból készülnek. Ugyanazok a feltét variációk érhetőek el itt is, mint a többi üzletben, és ezek mellett néhány limitált újdonsággal is készültek.

Két említésre méltó új pizza is felkerült a kínálatba: az egyik a hely múltjára is utaló TOPLESS (3490 Ft), amely mascarpone, barack, parmezán, bivalymozzarella, balzsamecet és csilis méz kombinációját kínálja.

A másik a FRUTTI DI MARE (3490 Ft), amely mascarponéval, tenger gyümölcseivel, petrezselyemmel, citrommal és parmezánnal hozza vissza a nyár ízét.

A MOTO pizzéria az évek alatt az én kedvencemmé is vált, így megemlíteném itt azt a két variációt, amelyet bármikor örömmel választok.

Az egyik a paradicsomszósszal, parmezánnal, nápolyi szalámival, gombával, mozzarellával és bazsalikommal készülő Salúmi. A másik a névadó Moto pizza, amin paradicsomszósz, parmezán, kolbász, lilahagyma, pepperoni, mozzarella és friss bazsalikom található.

A pizza mellé pedig a MOTO saját sörét is választhatjuk, vagy akár mate teát, kraft üdítőket.

Az Andrássy úti pizzéria minden szempontból hozza a megszokott magas színvonalat, de egyben friss lendületet is ad a márka budapesti jelenlétének. Mi szurkolunk nekik!

Cím: 1062, Andrássy út 54.

motopizzabudapest


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Főszerepben a gulyás: 5 budapesti hely, ahol igazán finom ez a klasszikus
A gulyásleves az egyik legismertebb magyar fogás, amit szinte mindenki szeret. De hol kóstolhatunk igazán emlékezetes verziókat Budapesten? Összegyűjtöttünk öt helyet, ahol mindenképpen érdemes.


Ha gulyásról van szó, Budapest nem fukarkodik a kiváló lehetőségekben: a Szaletly modernizált tradíciója, az ARAZ hagyományhűsége, a Spoon The Boat dunai eleganciája, a Marumba játékossága és a Városliget Café & Restaurant patinás hangulata mind-mind felejthetetlen élményt ígérnek a klasszikus leves rajongóinak.

Szaletly

Az egykori Thököly Vendéglő helyén működő Szaletly étterem egyszerre modern és hagyománytisztelő vendéglő, amely tökéletesen ötvözi a múlt értékeit és a jelen gasztronómiai trendjeit.

Az impozáns belső tér tágas és napfényes. A modern dizájn és a tulajdonosok személyes ízlése által megmentett régi részletek (például az eredeti festmények) barátságos, ugyanakkor elegáns miliőt kölcsönöznek a helynek.

A Szaletly ételei a szezonalításra és a helyi alapanyagokra, a magyar kistermelőkkel való szoros együttműködésre épülnek.

Az étlapon több hagyományos magyar étel is helyet kapott, némi "szaletlys" csavarral. Többek között rántott véreshurka, Stefánia vagdalt, konfitált kacsa, káposztás cvekedli és burgonyafőzelék is színesíti a kínálatot.

Gulyásleves - 3.790 Ft

A Szaletly gulyáslevese nem véletlenül vívta ki a szakmai és a közönség elismerését egyaránt: a séf, Bernát Dániel, receptjét 2016-ban a Gault&Millau az ország legjobb gulyásának választotta. Egy ideig marha nyak-tarjából készült a leves, de ma már ismét a klasszikus lábszárat használják, ami a hagyományos ízvilágot idézi. A Szaletly gulyása azonban nem csupán a klasszikus recept újragondolása, hanem annak tökéletesítése is. A háromszor szűrt alaplé kristálytiszta és mélyen aromás, benne friss zöldségekkel, karamellizált répával és pirított burgonyával. Az ételt házi készítésű Erős Pistával koronázzák meg, ami nemcsak azok számára ajánlott, akik szeretik az erőset, hanem azoknak is, akik egy kis extra intenzitást keresnek: egy csipetnyi ebből az ízesítőből még komplexebbé és vibrálóbbá teszi az ízeket.

Ez az étel tökéletes példája annak, hogy a hagyományos magyar konyhát hogyan lehet a modern vendéglátás színvonalára emelni. Ha valaki igazán emlékezetes gulyást szeretne kóstolni, a Szaletly kihagyhatatlan célpont!

Cím:

1146, Stefánia út 93.

Web:

szaletly.hu

ARAZ Étterem

A régen Hungária Fürdőként ismert, ma a Continental Hotel Budapestnek és a hozzá tartozó az ARAZ Étteremnek otthont adó épület a magyar szecesszió egyik legkiemelkedőbb alkotása. Már csak ezért is érdemes egyszer ellátogatni ide, és egészen a hotel lobbyjától, a belső kert tűzfalán át, az étteremig megcsodálni az egészet.

Az ARAZ igazodva a hagyatékhoz, a történelem és a modern gasztronómia tökéletes elegye. Egész évben változatos heti menüvel, szezonális különlegességekkel és borvacsorákkal várják vendégeit.

A séf, Barka Áron az étterem megnyitása óta (2010) vezeti a konyhát. Ebből adódóan több olyan étel is van itt, ami sok-sok éve levehetetlen az étlapról. Az egyik ilyen a gulyásleves.

Marhanyak-gulyásleves - 3.250 Ft

A leves titka egyértelműen a hagyományos elkészítési módban rejlik. Nincs baj azzal, amikor ezt az ételt kissé átszabják vagy újraértelmezik, de az ARAZ gulyása az a tisztességes fajta, ami a gyerekkori emlékeket idézi meg.

Itt nem pirítják le külön a zöldségeket és nem szűrik a levet. Talán annyi a különbség a nagymama és az ARAZ gulyása között, hogy utóbbiban tökéletes, mini kockában sorakoznak a zöldségek és a hús is.

Cím:

1074, Dohány utca 42-44.

Web:

araz.hu

Spoon The Boat

Képzeld el, ahogy a Duna közepén ülsz egy elegáns hajón, miközben Budapest ikonikus látképe ölel körül – a Lánchíd, a Budai Vár és a Parlament fényei mind ott tündökölnek körülötted. A hajó fedélzetén minden a kényelemről és a stílusról szól: a tágas belső terek és panorámás teraszok egész évben tökéletes helyszínt biztosítanak egy romantikus vacsorához vagy baráti találkozóhoz. Ess szerelembe Budapesttel, miközben egy exkluzív gasztroélmény részese vagy a hullámok felett!

Fekete Tibor séf vezetésével kreatív és ízgazdag fogások kerülnek az asztalra, a francia alapok mellett a magyar és nemzetközi ízek is otthonra találnak. Mindez fine bistro stílusban, ami egyszerre elegáns és könnyed.

A magyaros fogások közül érdemes lehet a korhelylevest, a mini töltött káposztát vagy a csirkepaprikást is kipróbálni. És nem árt, ha marad hely a desszertnek is.

Gulyásleves, csipetke - 3.690 Ft

A gulyáslevesük elkészítésének folyamata közben van néhány extra lépés, ami még különlegesebbé teszi az alapvetően klasszikus ízvilágú ételt. A folyamat sok vöröshagymával kezdődik, de a fokhagyma sem maradhat el: náluk még bőségesebben kerül belőle a levesbe. A paprika és a paradicsom mellett füstölt fűszerpaprika és egy csepp vörösbor is kerül bele. A hús pedig marhanyak. Ezt aztán legalább három-négy órán át főzik, hogy a hús omlós és a leves ínycsiklandóan gazdag legyen. Ezt követően jönnek a hagyományos zöldségek: sárgarépa, zellergumó és piros burgonya. A csipetkét mindig házilag készítik, és a végén friss újhagymával, angolzellerrel és petrezselyemmel szórják meg a gulyást. Természetesen friss kenyér és csípős paprika is jár mellé.

Cím:

1052, Vigadó Tér 3. kikötő

Web:

spoonboat.hu

Marumba

A Marumba a múlt és a jelen játékos ötvözete. A belső tér egyszerre emlékeztet egy 40 évvel ezelőtti polgári lakásra, és a romkocsmák fénykorára, jóval letisztultabb és modernebb formában. A thonet székek, a csipketerítők és a porcelánok kedves vidámsággal egészítik ki a koptatott falakat és az AI segítségével készült magyaros hangulatú képeket, kihangsúlyozva azt, hogy az étterem nem szeretné túlságosan komolynak vagy elegánsnak mutatni magát.

A menüben a klasszikus magyar fogások újragondolt változatai találhatóak, mint a szétrakott káposzta, a mangalica pástétom, a zsír és kenyér vagy a tanyasi csirkepaprikás. A séf, Heiszler Olivér igazán bevállalósan csavar egyet a jól ismert és szeretett ételeken.

Aki a magyar ízek mellett képes nyitni valami újra, az ezt a helyet feltétlenül vegye fel a bakancslistájára!

Magyar tarka gulyás csipetkével - 5.900 Ft

Ez a gulyás nem leves! Ez a gulyás inkább egy brutálisan gazdag és laktató ragu, ami ízekben mindent hoz, amitől halhatatlanná vált ez az étel.

Marhalábszárból készül, és a főzés alapja egy zelleres, köményes és hagymás alap, amelyben a hús 4-5 órán át puhul. Egy másik alap is készül zöldségekből és sült marhacsontokból, így a végeredményben még mélyebb ízek jönnek elő a levesben. A fűszerpaprikát marhafaggyúban oldják fel. A gulyás a rendelés után készül el a végleges állapotára. Ilyenkor a zöldségalapot, a húst, a paprikát valamint a további zöldségeket összeforralják, és külön mennek bele a friss zöldségek, mint például a répa. A házi csipetke sem maradhat el, és a tálaláskor a frissítés érdekében tv-paprikát, hegyes erős paprikát, angolzellert és petrezselymet szórnak a tetejére. Azok, akik szeretik az extra csípőset, hegyes erős paprikát is kérhetnek hozzá, és a frissen sült kenyeret sem érdemes elhagyni mellőle.

Cím:

1075, Holló utca 1.

Web:

marumba.hu

Városliget Café & Restaurant

Ha egy helyet keresel Budapesten, ami tökéletesen ötvözi a századfordulós nosztalgiát a modern konyha kínálatával, a Városliget Café & Restaurant kihagyhatatlan választás. A Műjégpálya és Csónakázótó partján álló étterem gyönyörű panorámája már önmagában elvarázsol: télen a korcsolyázók kavalkádja, nyáron pedig a romantikus csónakázás látványa teszi különlegessé az élményt, a háttérben a Vajdahunyad várával.

Az étterem belső tere is megér egy külön említést, hiszen két terme és azok atmoszférája, miliője hangulatosan hozzák vissza a csónakázás és korcsolyázás tematikáját, miközben a játszósarokkal a családosok kényelméről is gondoskodnak. Ráadásul az étlap minden korosztályt megszólít: a Kárpát-medencei gyökerekre építő, polgári konyha fogásai között megtalálhatók az ikonikus magyar ételek, mint például a Jókai bableves, a paprikás csirke kapros-túrós csuszával, vagy épp a lassan sült bárány.

Az ételek nemcsak finomak, de bőséges adagokban érkeznek. Legyen szó romantikus randiról, családi ebédről, vagy akár egy kisebb rendezvényről, a Városliget Café tökéletes helyszín minden alkalomra.

Tradicionális marhagulyás csipetkével - 3.590 Ft

A gulyáslevest hagyományosan marhanyakból készítik, eme hús íze, és szaftossága vált be náluk a legjobban. A vöröshagymát finomra vágva olajban pirítják meg, szalmaszínre, majd jöhet bele a kockára vágott hús. Lassú tűzön pirítva-pörkölve készítik, majdnem puhára. Ízesítése só, őrölt kömény, zúzott fokhagyma, lecsópaprika, paradicsom. Színét a Foktői házi termesztésű, és őrlésű édesnemes paprika adja. Közben a kis kockára vágott zöldségeket is felteszik főni, ha félig megpuhultak akkor teszik bele a burgonyát is. Ebből a két alapból mindig csak annyit főznek össze, amennyi szükséges, így biztosítva a frissességét. Erőset nem tesznek bele, azt a Vendégre bízzák. Tálaláskor frissítésnek kap kis kockára vágott zellerszárat, paprikát, zellerzöldet, és külön kifőzött házi csipetkét. Külön hegyes erőset, és kovászos kenyeret adnak hozzá.

Cím:

1146, Olof Palme sétány 5.

Web:

varosligetcafe.hu

Fotó és szöveg: Vass Adrienn


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
Új Guinness-rekord: 112 méteres Dobos tortával tisztelegtek Dobos C. József előtt
A rekord méretű torta egy részét jótékonysági célokra ajánlotta fel a támogató Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara.


A rekorddöntő tortával a legendás cukrász,  Dobos C. József halálának 100. évfordulójára emlékeztek. A magyar cukrász emlékére dokumentumfilm is készül, melynek része lesz az izgalmas kísérlet is.

A torta több helyszínen készült, darabjait a rendezvény napján szállították a szakképző iskolába, ahol délelőtt 10 órától kezdték összeállítani a 100 méteresre tervezett tortát, amely végül 112 méter lett.

12 órakor került helyére az utolsó elem is és ekkor állapították meg hivatalosan a Guinness rekord megdöntését.

Az eddigi rekordot tartó torta 3600 szeletes, 2021-ben az Auchan Magyarország cukrászüzemében készült. A rekord megdöntéséhez most 4500 szeletes torta megsütésére vállalkoztak, összesen 20 cukrász és 150 tanuló dolgozott az elkészítésén.

A hatalmas torta 3500 db tojás, 50 kg liszt, 60 kg cukor, 62,5 kg vaj, 7,5 kg kakaóvaj, 62,5 kg étcsokoládé és 7,5 kg kakaópor felhasználásával készült.

A torta alapanyag költségeinek egy részét adományokból fedezték. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) folyamatosan segíti a budapesti szakképző intézmények tevékenységét, hiszen ezek a képzőhelyek biztosítják a jövő magas szinten képzett szakembereit.

A BKIK 10 méter tortával támogatta a kísérletet, melyet a rendezvény végeztével felajánlottak a Bokréta Lakásotthoni, Gyermekotthoni Központ és Általános Iskola részére.

„Annál nagyobb inspirációt nehéz elképzelni, hogy egy tanuló a szakmájában részt vehessen egy Guiness rekord kísérletben. Örülünk, hogy az iskolák kreatív eszközökkel keresik a módját, hogyan tartsák meg diákjaik lelkesedését a szakmatanulás iránt” - foglalta össze a kezdeményezés jelentőségét dr. Bódi Viktória, a BKIK megbízott főtitkára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
A Rovatból
Főszerepben a gulyás: 5 budapesti hely, ahol igazán finom ez a klasszikus
A gulyásleves az egyik legismertebb magyar fogás, amit szinte mindenki szeret. De hol kóstolhatunk igazán emlékezetes verziókat Budapesten? Összegyűjtöttünk öt helyet, ahol mindenképpen érdemes.


Ha gulyásról van szó, Budapest nem fukarkodik a kiváló lehetőségekben: a Szaletly modernizált tradíciója, az ARAZ hagyományhűsége, a Spoon The Boat dunai eleganciája, a Marumba játékossága és a Városliget Café & Restaurant patinás hangulata mind-mind felejthetetlen élményt ígérnek a klasszikus leves rajongóinak.

Szaletly

Az egykori Thököly Vendéglő helyén működő Szaletly étterem egyszerre modern és hagyománytisztelő vendéglő, amely tökéletesen ötvözi a múlt értékeit és a jelen gasztronómiai trendjeit.

Az impozáns belső tér tágas és napfényes. A modern dizájn és a tulajdonosok személyes ízlése által megmentett régi részletek (például az eredeti festmények) barátságos, ugyanakkor elegáns miliőt kölcsönöznek a helynek.

A Szaletly ételei a szezonalításra és a helyi alapanyagokra, a magyar kistermelőkkel való szoros együttműködésre épülnek.

Az étlapon több hagyományos magyar étel is helyet kapott, némi "szaletlys" csavarral. Többek között rántott véreshurka, Stefánia vagdalt, konfitált kacsa, káposztás cvekedli és burgonyafőzelék is színesíti a kínálatot.

Gulyásleves - 3.790 Ft

A Szaletly gulyáslevese nem véletlenül vívta ki a szakmai és a közönség elismerését egyaránt: a séf, Bernát Dániel, receptjét 2016-ban a Gault&Millau az ország legjobb gulyásának választotta. Egy ideig marha nyak-tarjából készült a leves, de ma már ismét a klasszikus lábszárat használják, ami a hagyományos ízvilágot idézi. A Szaletly gulyása azonban nem csupán a klasszikus recept újragondolása, hanem annak tökéletesítése is. A háromszor szűrt alaplé kristálytiszta és mélyen aromás, benne friss zöldségekkel, karamellizált répával és pirított burgonyával. Az ételt házi készítésű Erős Pistával koronázzák meg, ami nemcsak azok számára ajánlott, akik szeretik az erőset, hanem azoknak is, akik egy kis extra intenzitást keresnek: egy csipetnyi ebből az ízesítőből még komplexebbé és vibrálóbbá teszi az ízeket.

Ez az étel tökéletes példája annak, hogy a hagyományos magyar konyhát hogyan lehet a modern vendéglátás színvonalára emelni. Ha valaki igazán emlékezetes gulyást szeretne kóstolni, a Szaletly kihagyhatatlan célpont!

Cím:

1146, Stefánia út 93.

Web:

szaletly.hu

ARAZ Étterem

A régen Hungária Fürdőként ismert, ma a Continental Hotel Budapestnek és a hozzá tartozó az ARAZ Étteremnek otthont adó épület a magyar szecesszió egyik legkiemelkedőbb alkotása. Már csak ezért is érdemes egyszer ellátogatni ide, és egészen a hotel lobbyjától, a belső kert tűzfalán át, az étteremig megcsodálni az egészet.

Az ARAZ igazodva a hagyatékhoz, a történelem és a modern gasztronómia tökéletes elegye. Egész évben változatos heti menüvel, szezonális különlegességekkel és borvacsorákkal várják vendégeit.

A séf, Barka Áron az étterem megnyitása óta (2010) vezeti a konyhát. Ebből adódóan több olyan étel is van itt, ami sok-sok éve levehetetlen az étlapról. Az egyik ilyen a gulyásleves.

Marhanyak-gulyásleves - 3.250 Ft

A leves titka egyértelműen a hagyományos elkészítési módban rejlik. Nincs baj azzal, amikor ezt az ételt kissé átszabják vagy újraértelmezik, de az ARAZ gulyása az a tisztességes fajta, ami a gyerekkori emlékeket idézi meg.

Itt nem pirítják le külön a zöldségeket és nem szűrik a levet. Talán annyi a különbség a nagymama és az ARAZ gulyása között, hogy utóbbiban tökéletes, mini kockában sorakoznak a zöldségek és a hús is.

Cím:

1074, Dohány utca 42-44.

Web:

araz.hu

Spoon The Boat

Képzeld el, ahogy a Duna közepén ülsz egy elegáns hajón, miközben Budapest ikonikus látképe ölel körül – a Lánchíd, a Budai Vár és a Parlament fényei mind ott tündökölnek körülötted. A hajó fedélzetén minden a kényelemről és a stílusról szól: a tágas belső terek és panorámás teraszok egész évben tökéletes helyszínt biztosítanak egy romantikus vacsorához vagy baráti találkozóhoz. Ess szerelembe Budapesttel, miközben egy exkluzív gasztroélmény részese vagy a hullámok felett!

Fekete Tibor séf vezetésével kreatív és ízgazdag fogások kerülnek az asztalra, a francia alapok mellett a magyar és nemzetközi ízek is otthonra találnak. Mindez fine bistro stílusban, ami egyszerre elegáns és könnyed.

A magyaros fogások közül érdemes lehet a korhelylevest, a mini töltött káposztát vagy a csirkepaprikást is kipróbálni. És nem árt, ha marad hely a desszertnek is.

Gulyásleves, csipetke - 3.690 Ft

A gulyáslevesük elkészítésének folyamata közben van néhány extra lépés, ami még különlegesebbé teszi az alapvetően klasszikus ízvilágú ételt. A folyamat sok vöröshagymával kezdődik, de a fokhagyma sem maradhat el: náluk még bőségesebben kerül belőle a levesbe. A paprika és a paradicsom mellett füstölt fűszerpaprika és egy csepp vörösbor is kerül bele. A hús pedig marhanyak. Ezt aztán legalább három-négy órán át főzik, hogy a hús omlós és a leves ínycsiklandóan gazdag legyen. Ezt követően jönnek a hagyományos zöldségek: sárgarépa, zellergumó és piros burgonya. A csipetkét mindig házilag készítik, és a végén friss újhagymával, angolzellerrel és petrezselyemmel szórják meg a gulyást. Természetesen friss kenyér és csípős paprika is jár mellé.

Cím:

1052, Vigadó Tér 3. kikötő

Web:

spoonboat.hu

Marumba

A Marumba a múlt és a jelen játékos ötvözete. A belső tér egyszerre emlékeztet egy 40 évvel ezelőtti polgári lakásra, és a romkocsmák fénykorára, jóval letisztultabb és modernebb formában. A thonet székek, a csipketerítők és a porcelánok kedves vidámsággal egészítik ki a koptatott falakat és az AI segítségével készült magyaros hangulatú képeket, kihangsúlyozva azt, hogy az étterem nem szeretné túlságosan komolynak vagy elegánsnak mutatni magát.

A menüben a klasszikus magyar fogások újragondolt változatai találhatóak, mint a szétrakott káposzta, a mangalica pástétom, a zsír és kenyér vagy a tanyasi csirkepaprikás. A séf, Heiszler Olivér igazán bevállalósan csavar egyet a jól ismert és szeretett ételeken.

Aki a magyar ízek mellett képes nyitni valami újra, az ezt a helyet feltétlenül vegye fel a bakancslistájára!

Magyar tarka gulyás csipetkével - 5.900 Ft

Ez a gulyás nem leves! Ez a gulyás inkább egy brutálisan gazdag és laktató ragu, ami ízekben mindent hoz, amitől halhatatlanná vált ez az étel.

Marhalábszárból készül, és a főzés alapja egy zelleres, köményes és hagymás alap, amelyben a hús 4-5 órán át puhul. Egy másik alap is készül zöldségekből és sült marhacsontokból, így a végeredményben még mélyebb ízek jönnek elő a levesben. A fűszerpaprikát marhafaggyúban oldják fel. A gulyás a rendelés után készül el a végleges állapotára. Ilyenkor a zöldségalapot, a húst, a paprikát valamint a további zöldségeket összeforralják, és külön mennek bele a friss zöldségek, mint például a répa. A házi csipetke sem maradhat el, és a tálaláskor a frissítés érdekében tv-paprikát, hegyes erős paprikát, angolzellert és petrezselymet szórnak a tetejére. Azok, akik szeretik az extra csípőset, hegyes erős paprikát is kérhetnek hozzá, és a frissen sült kenyeret sem érdemes elhagyni mellőle.

Cím:

1075, Holló utca 1.

Web:

marumba.hu

Városliget Café & Restaurant

Ha egy helyet keresel Budapesten, ami tökéletesen ötvözi a századfordulós nosztalgiát a modern konyha kínálatával, a Városliget Café & Restaurant kihagyhatatlan választás. A Műjégpálya és Csónakázótó partján álló étterem gyönyörű panorámája már önmagában elvarázsol: télen a korcsolyázók kavalkádja, nyáron pedig a romantikus csónakázás látványa teszi különlegessé az élményt, a háttérben a Vajdahunyad várával.

Az étterem belső tere is megér egy külön említést, hiszen két terme és azok atmoszférája, miliője hangulatosan hozzák vissza a csónakázás és korcsolyázás tematikáját, miközben a játszósarokkal a családosok kényelméről is gondoskodnak. Ráadásul az étlap minden korosztályt megszólít: a Kárpát-medencei gyökerekre építő, polgári konyha fogásai között megtalálhatók az ikonikus magyar ételek, mint például a Jókai bableves, a paprikás csirke kapros-túrós csuszával, vagy épp a lassan sült bárány.

Az ételek nemcsak finomak, de bőséges adagokban érkeznek. Legyen szó romantikus randiról, családi ebédről, vagy akár egy kisebb rendezvényről, a Városliget Café tökéletes helyszín minden alkalomra.

Tradicionális marhagulyás csipetkével - 3.590 Ft

A gulyáslevest hagyományosan marhanyakból készítik, eme hús íze, és szaftossága vált be náluk a legjobban. A vöröshagymát finomra vágva olajban pirítják meg, szalmaszínre, majd jöhet bele a kockára vágott hús. Lassú tűzön pirítva-pörkölve készítik, majdnem puhára. Ízesítése só, őrölt kömény, zúzott fokhagyma, lecsópaprika, paradicsom. Színét a Foktői házi termesztésű, és őrlésű édesnemes paprika adja. Közben a kis kockára vágott zöldségeket is felteszik főni, ha félig megpuhultak akkor teszik bele a burgonyát is. Ebből a két alapból mindig csak annyit főznek össze, amennyi szükséges, így biztosítva a frissességét. Erőset nem tesznek bele, azt a Vendégre bízzák. Tálaláskor frissítésnek kap kis kockára vágott zellerszárat, paprikát, zellerzöldet, és külön kifőzött házi csipetkét. Külön hegyes erőset, és kovászos kenyeret adnak hozzá.

Cím:

1146, Olof Palme sétány 5.

Web:

varosligetcafe.hu

Fotó és szöveg: Vass Adrienn


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
Ezek most a legújabb és legtrendibb helyek Budapesten
Az elmúlt hónapokban több új hely is nyílt Budapesten, amelyek friss színt hoznak a város éttermi és kávézói palettájára, a fine dining élményektől kezdve a laza street foodig.
Vass Adrienn - szmo.hu
2025. február 08.



Arabica Hungary

Az Arabica története Kenneth Shoji személyes utazásából született, amely a kávé, a dizájn és a világ megismerése iránti szenvedélyére épül. 2014-ben alapította meg az Arabicát, az első üzlet Kyotoban nyílt meg. Kenneth saját kávéfarmot is vásárolt Hawaiin, és a legkiválóbb pörkölő- és eszpresszógépeket forgalmazza.

Az Arabica Hungary nem csupán egy kávézó, hanem egy életérzés, amelyben a dizájn és a kultúra találkozik.

Az első budapesti üzletet a neves francia Ciguë építészeti stúdió tervezte, középpontba állítva a helyszín eredeti, nyers téglaboltozatának lenyűgöző szépségét. A belső térben a Zsolnayval közösen alkotott ülőalkalmatosságok a hagyományos budapesti fürdők hangulatát idézik, míg a fehér Zsolnay csempékkel borított pultok fényes felülete izgalmas kontrasztot alkot a rusztikus téglafalakkal.

A kávézó kínálatában többféle kávé, matcha és limonádé is található. A sima presszó 1000 forintba kerül.

Az Arabica a világ számos pontján képviseli a minőségi kávé és a dizájn harmóniáját, így nem csoda, hogy a nyitóhétvégén (01.26) nálunk is teltházzal pörögtek.

1061, Király utca 40.

Fotó: Arabica
Fotó: Arabica

Pizza Művek - Bartók

Úgy tűnik, hogy a Pizza Művek Zugló után Budát is meghódítja, hiszen február elsején új egységet nyitottak a Bartók Béla úton. Ráadásul az első 100 pizzát ingyen adták, így még komolyabb lett a hype.

Különlegességük, hogy egy teljesen új pizzaműfajt hoztak létre: a Budapest style pizzát.

A koncepció a Detroit-stílusú pizza alapjaira épül, de könnyebb, ropogós szélű, mégis puha tésztával készül, és a feltétek is a magyar ízléshez igazodnak. A feltétek között sonka, szalámi, kolbász, kukorica és lila hagyma is szerepel. A szószt pedig nem a pizzára kenik, hanem mártogatósként adják. Választhatunk paradicsomos-oregánós vagy fokhagymás-tejfölös változatot. A hely apró, de annál hangulatosabb. A Csepel Művek ipari öröksége ihlette dizájnnal tiszteleg a budapesti melóskultúra előtt. A pizzák jól bírják a szállítást és az újramelegítést, így akár útközben vagy otthon is élvezhetők.

1118, Bartók Béla út 44.

Fotó: Pizza Művek
Fotó: Pizza Művek

Maia Mexican Fusion

A Maia Mexican Fusion  falai között a mexikói ízvilág és a nemzetközi fúzió találkozik. A Hercegprímás utcában nyílt hely nem klasszikus mexikói étterem, hanem egy kreatív konyha, ahol olyan meglepő fogásokat is találunk, mint a bolognai raguval töltött olasz taco vagy a bárányos-humuszos közel-keleti verzió.

A tulajdonos, Emre Sergin kaliforniai és török hatásokkal formálta meg a koncepciót, így az étlap is inkább a nyugati part vibráló gasztrokultúráját idézi, mint a klasszikus tex-mex konyhát.

A koktélkínálat is kifejezetten izgalmas, de természetesen a tequila és a mezcal a főszereplő. A Maia nemcsak egy étkezési élményt kínál, hanem egy hangulatos találkozóhely is, ahol a vacsora után akár egy DJ-s buliba is belecsúszhat az este.

1051, Hercegprímás utca 12.

Fotó: Maia Mexican Fusion
Fotó: Maia Mexican Fusion

Random Bagel

A Random Bagel Budapest egy laza, mégis átgondolt koncepció, amely nem csupán egy újabb szendvicsező, hanem egy hely, ahol a bagel valódi főszerepet kap.

Az örvényesi strand ikonikus food truckjából indult vállalkozás most egy pesti bisztró formájában talált új otthonra a Semmelweis utcában.

Az enteriőr modern és hangulatos, a kínálat pedig rövid, de ütős: hat különböző bagel közül lehet választani.

Az ételek mellett kortárs művészeti alkotások és egy apró art shop is helyet kapott, ahol ékszereket, kézműves termékeket és borokat lehet beszerezni. A kávérajongók a pécsi CrackerJack pörkölő minőségi kávéit kortyolhatják, de a Muslinca Craft Soda izgalmas ízkombinációit is érdemes kipróbálni. Bár a hely nem nagy, a kültéri asztaloknál üldögélve élvezhetjük a környék nyugodt hangulatát, vagy elvitelre is felkaphatunk egy bagelt.

1052, Semmelweis utca 19.

Fotó: Random Bagel Budapest
Fotó: Random Bagel Budapest

BIBO Budapest

Madrid, London és Doha után megérkezett Budapestre is Dani García ikonikus étteremkoncepciója, a BiBo. A Dorothea Hotel legfelső emeletén található rooftopbár és étterem egyszerre kínál pazar panorámát és egyedi gasztronómiai élményt.

A hely szellemisége a spanyol "vivo" szóból ered, ami azt jelenti: igazán élni.

A három Michelin-csillagos spanyol séf nemzetközi tapasztalatai és a magyar konyha hagyományai együtt jelennek meg az étlapon.

Az étlapon signature-fogások és kreatív magyar ihletésű ételek keverednek, mint a füstölt lazacos BiBo lángos vagy a spicces galuska tokajiaszú-krémmel.

A BiBo Budapest elegáns, mégis játékos belső terekkel, tükröződő felületekkel és buborékos mennyezeti díszítéssel várja a vendégeket, a teraszáról pedig lélegzetelállító kilátás nyílik a budai oldalra.

1051, Apáczai Csere János utca 11.

Fotó: BiBo
Fotó: BiBo

Shibuya Budapest

A Városligeti fasoron nyílt Shibuya egy új szintre emeli a pán-ázsiai gasztronómiát Budapesten.

Az étterem egyszerre idézi meg Tokió ikonikus Shibuya városrészének pezsgését és a tradicionális ázsiai konyha mélységét.

A koncepció mögött Nguyen Thi Bich Huong (Heni) áll, akinek első étterme, a Little Geisha Can Cook, már bizonyította, hogy érzéke van a kifinomult, mégis közvetlen vendéglátáshoz. A Shibuya viszont ennél nagyobb ambíciókat dédelget: tágasabb, merészebb, és a prémium minőségű alapanyagokat helyezi fókuszba. A menüben találkozik Japán és Dél-Ázsia, egy csipetnyi francia konyhaművészettel kiegészülve. A sushik és steakek kiemelt szerepet kapnak, az ételeket izgalmas szószok és kifinomult technológiák teszik még különlegesebbé.

Az enteriőr sem hétköznapi: a pán-ázsiai építészeti hagyományok, a japán Shou Sugi Ban faégetési technika és a mangák popkulturális világa is visszaköszön a térben. Nappal elegáns, este pedig igazi atmoszférateremtő hely, ahol a bento-boxos ebéd ugyanúgy működik, mint az esti izakaya hangulat.

1068, Városligeti fasor 44-46.

Fotó: Kiss Bálint / Socially
Fotó: Kiss Bálint / Socially

+1 TODO Mexican Kitchen

A TODO tavaly nyitott, de a városlakók még csak most kezdik igazán megismerni és belakni a tágas és színes mexikói éttermet.

Ha nem csak a Tex-Mex érdekel, hanem belekóstolnál egy félig autentikus mexikói, félig magyar alapanyagokra építő hely menüjébe, akkor mindenképpen érdemes egy próbát tenni velük.

Bővebben már a a nyitáskor írtunk k róluk, ITT.

Cím: 1052, Szervita tér 8.

Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk