A terepasztal a Mogyorós-hegyi bányaüzem Szent Zsolt-aknája fantázianevet kapta és a legapróbb részleteket is megfigyelhetitek. A terepasztal régesrég bezárt, Bakonyban található Ármin-akna és a borsodi Lyukóbánya elemeit tartalmazza.
Az Ármin-aknánál rendhagyó módon 560 milliméteres nyomtáv volt, mára sajnos már csak a felszínen, a töredéke maradt meg a bányavasútnak. Szerencsére egy mozdonyt, három kocsit, több méter vágányt, továbbá hat kitérőt magánszemélyek megvásároltak, és várhatóan tovább üzemeltetik majd.
A Lyukóbánya bezárása a szénpiac beszűkülésével gazdasági és környezetvédelmi okokból vált szükségessé. A borsodi szénmedence legnagyobb termelésű, utolsóként bezárt mélyművelésű bányájából 2004. október 7-én hozták felszínre az utolsó csille szenet. Lyukóbánya 66 éve során 38 millió tonna szenet termelt ki. Bezárásával a bányatelken belül mintegy 15 millió tonna (!) kitermelhető szén maradt a föld alatt.
A modul legfőbb eleme a bánya központi épülete a liftaknával.
Csillék várakoznak arra, hogy szénterhüket megkapják
Magyarország legmodernebb, csehszlovák gyártmányú bányamozdonya népes- és teherkocsikkal. Csanádi Sándor felvétele Ajka, Ármin-aknánál 2000. augusztus 30-án készült (forrás: www.kisvasut.hu)
Építés alatt a tűz nélküli gőzmozdony modellje. Az N-es gőzös alvázára aprólékos munkával lett a H0e modell felépítve. Szükség is van az egyedi modellre, hiszen kell vontatójármű, amely még a bányába is lemehet
A bányaépület berendezése is a valóságnak megfelelően van kialakítva
A villáskocsik méretét megfigyelve jól látszanak az arányok. A modellező nem spórolt a méretekkel
A várakozó csillesor más szögből. Figyeljük meg a bányák durva környezetének élethű leképzését
Két méret egy modulon: H0f-es csillék meddőkőzettel rakva
A modul madártávlatból. Jól látszik, milyen hatalmas az aknatorony
Ha érdekel, hogyan és milyen eszközök felhasználásával készült az élethű terepasztal, ITT elolvashatod
Nyomj egy lájkot, ha tetszett a cikk!
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pontosan 120 éve, február 25-én hunyt el Prielle Kornélia, a 19. század ünnepelt színésznője.
Élete utolsó évében olyan botrányos szerelem főszereplője lett, mint kortársa, Jókai Mór.
Az 1826-ban, Máramarosszigeten született Prielle Antónia 15 évesen lépett először színpadra, és 65 éven át tartó pályája során a magyar színjátszás legendájává vált. Déryné Széppataki Róza tanítványa volt, játszott Budapesten, Pécsett, Debrecenben és Nagyváradon is, mintegy 300 szerepben közel 3000-szer lépett fel.
Prielle Kornélia 1881-ben elsőként kapta meg a Nemzeti Színház örökös tagja címet.
A köztudatba akkor égett be végleg „a nemzet nagymamájaként”, amikor Csiky Gergely kifejezetten neki írta a Nagymama című darabot.
Magánélete is mozgalmasan alakult: a fiatal Petőfi Sándor feleségül kérte, de ő a kor ünnepelt színészét, Szerdahelyi Kálmánt választotta, majd több férje is volt.
Aztán 1894-ben megismerkedett Rozsnyay Kálmán íróval, akivel évekig leveleztek, majd a férfi 1902-es londoni hazatérése után kapcsolatuk elmélyült.
1905 nyarán robbant a bomba: a 79 éves díva és a nála 45 évvel fiatalabb, 34 éves Rozsnyay házasodni készült.
A család azonnal cselekedett.
A rokonok tanácskozást hívtak össze Prielle Vas utcai, hatszobás bérelt lakásába, hogy eltiltsák egymástól a jegyeseket.
A színésznő ugyanis évtizedek óta támogatta őket, többen nála is laktak, így a család féltette az egzisztenciáját – írja a Mr. Foster blog. Unokahúga, Láng Ilona a Pesti Naplónak nyilatkozva próbálta megmagyarázni a helyzetet.
„Azt mondják különben, hogy az eset hasonlít a Jókai házasságához. Talán hasonlít, de Jókainak több oka volt a nősülésre, őt elhanyagolta a rokonsága, mi viszont ápoljuk, gondozzuk, féltő szeretettel őrizzük szegény Kornélia nénit, aki a rémes eset óta valóságos búskomorságba esett.”
Nézzük meg más oldalról is a kapcsolatot.
Rozsnyay Kálmán másképp láttatta a helyzetet: „A mi gyönyörű és finom viszonyunkról csak annyit mondhatok önnek, hogy Prielle Kornélia melegséget és szivet csak azóta érez maga körül, amióta engem ismer”
– mondta a Pesti Naplónak.
Maga a színésznő sem rejtette véka alá érzelmeit egy Rozsnyaynak írt levélben.
„Meg kell mondanom azt is, hogy bármely pillanatban kikiáltom a világnak, mennyire szeretem, de vigyáznom kell a nőiességemre — magáért is! Minden szeretettel a magáé. Kornélia.”
A pár nem tágított, ragaszkodott a házasságkötéshez.
Ezért a színésznő öccse, Prielle Péter szeptemberben a törvényszékhez fordult, és elmegyengeségre hivatkozva kérte nővére gondnokság alá helyezését.
A sajtó eközben ízekre szedte a színésznőt. „Prielle Kornélia hetven év óta olvassa, hogy ő örökifjú, tizennyolcéves, maga a tavasz és a bájosság... Csoda-e, hogy végre is elhitte ? Szegény színésznők! Annyi maszlagot nyelnek, hogy még nyolcvanéves korukra se képesek kijózanodni” – írta vitriolba mártott tollal a Pesti Napló egyik szerzője.
A kirendelt orvosszakértők azonban 1905 novemberében egybehangzóan kijelentették, hogy Prielle Kornélia teljesen beszámítható.
„A bizottság konstatálta, hogy Prielle Kornélia olyan friss szellemi erő birtokában van, amely az ő korában ritkaság” – közölte a Pesti Napló. A Budapesti Hírlap szerint pedig „emlékezőtehetségük üdeségét bámulatos módon meg tudták őrizni”.
A támadások közepette kevesen álltak ki mellette, de köztük volt Jászai Mari, aki tíz évig lakott egy házban Priellével.
„Úgy élt fehér musseline függönyei között, mint egy fehér virág. És én most az ő tiszta erkölcsét bizonyítom! Ha úgy ismernék őt, mint én, de megszégyelnék azt az ízléstelen vádat, amivel elborítják” – írta Jászai Mari nyílt levelében.
A jogi eljárás lezárulta után a pár 1905. december 24-én, a színésznő lakásán, szűk körben összeházasodott.
A boldogság azonban nem tartott sokáig. Prielle Kornélia két hónappal később, 1906. február 25-én elhunyt. A Nemzeti Színházban ravatalozták fel, de végül Szabadszálláson helyezték örök nyugalomra.
Barta Tamás a magyar rocktörténet egyik kulcsfigurája volt. A gitáros-énekes-zeneszerző a Hungáriában és a Locomotiv GT-ben is játszott.
A halála azonban ma is rejtélyes ügy.
A 33 éves zenészt 1982. február 16-án Los Angelesben holtan találták, és bár két lövés érte a mellkasát, hivatalos eljárás mégis öngyilkosságként zárta le az ügyet.
A zenész, aki „kinőtte” a korszakot
Barta Tamás gyerekként hegedülni tanult, később autodidakta módon lett gitáros, majd a hatvanas–hetvenes évek fordulóján már a magyar beat/rock élvonalában mozgott.
A Hungária korai időszakában, majd 1971-től az LGT-ben játszott; az LGT első három nagylemezén hallható a játéka, és részt vett a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról felvételein is.
Az 1974-es amerikai LGT-turné után nem tért haza,
az Egyesült Államokban maradt, és Los Angelesben telepedett le.
Két lövés, mégis „öngyilkosság”?
A rejtély kulcspontja éppen a két lövés. Több forrás felidézi, hogy Barta holttestét Los Angeles-i otthonában találták meg, és a sebek alapján két lövés is érte. Ennek ellenére a hatóság öngyilkosságként zárta le az esetet, ami a közvélemény számára eleve nehezen hihető.
A két lövés ellentmondása azóta is a legtöbbet idézett érv azok kezében, akik gyilkosságra gyanakodnak.
A legkeményebb állítás: „maffiaügy” egy állambiztonsági jelentésben
A történet 2022-ben kapott ismét szárnyra, amikor több magyar lap beszámolt egy, a Belügyminisztériumhoz köthető III/II-5C alosztály megjelölésű anyagról.
A dokumentum egy Bornemissza fedőnevű ügynök és Lestány Tibor rendőr hadnagy megbeszélésének leirata, amelyre 1982. február 24-én, vagyis Barta halála után alig több mint egy héttel került sor a Budapest Szállóban.
A sajtóban ismertetett tartalom szerint
a jelentés azt sugallja, hogy Barta Tamás halála összefügghetett a Los Angelesben működő magyar alvilági körökkel,
és konkrétan felmerült, hogy
azért „döntöttek a sorsáról”, mert önállósodni akart, és nem kívánt tovább egy adott kör érdekeltségében dolgozni.
"Barta alapvetően a kommunizmus elől menekült, így a sors keserű fintora, hogy a magyar papír-maffia vezetője Simon Csaba - aki korábbi disszidálása előtt Magyarországon is bűnözésből élt - a kommunista kémelhárításnak jelentett az USA-ból. Barta ennek a kémnek a beosztottja volt, az sem zárható ki, hogy lebuktatta - estleg Bartát is be akarta szervezni felsőbb utasításra - és ő adta ki a parancsot a gyilkosságra" - mondta erről annak idején Mester Sándor, a dokumentumfilm producere.
Fontos, hogy ezek nem bírósági ténymegállapítások, hanem egy nyilvánosságra került (pontosabban sajtó által idézett) dokumentum és annak értelmezései. Ettől még súlya van, mert a korábbi “csak legendák keringenek” állapothoz képest konkrét, dátumozott állításokat tesz egy, a korszakból származó irat.
A Barta Tamásról szóló dokumentumfilm talált a nyomra
A jelentésre a beszámolók szerint a Siess haza, vár a mama! című dokumentumfilm készítői bukkantak rá, miközben anyagot gyűjtöttek Barta történetéhez.
A film maga is azt a feszültséget bontja ki, ami Barta életét és halálát övezi: egy kivételes tehetség kikerült a hazai közegből, kint újrakezdte az életét, majd tragédia vetett véget az életének.
Miért maradt rejtély?
A Barta-ügy sajnos azért „tökéletes” összeesküvés-történet alapanyag, mert több kérdést is felvet, amire senki nem adott még eddig kimerítő magyarázatot.
Ellentmondó a hivatalos narratíva, kevés a nyilvános, elsődleges amerikai irat, a közbeszéd többnyire magyar sajtóra és ismeretterjesztő feldolgozásokra támaszkodik.
Későn kerültek elő a magyar dokumentumok is; a 2022-ben tárgyalt jelentés új keretet adott a kérdéseknek, de nem oldotta meg az ügyet és nem kaptunk válaszokat.
Bár halálának rejtélye rendre elviszi a fókuszt Barta Tamás művészi jelentőségéről, tehetsége önmagában is elég lenne a köré épült kultuszhoz.
Hangszeres játéka és zenei gondolkodása a magyar progresszív rock egyik csúcsteljesítménye, és a hetvenes évek több meghatározó felvételén is „ott hagyta a keze nyomát”.
Barta Tamás a magyar rocktörténet egyik kulcsfigurája volt. A gitáros-énekes-zeneszerző a Hungáriában és a Locomotiv GT-ben is játszott.
A halála azonban ma is rejtélyes ügy.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A magyar börtöntörténet legsötétebb napja: Richter Richárd percek alatt végzett három őrrel a szegedi Csillagban
Richter Richárd 1984-ben három embert ölt meg a szegedi börtönben, a tárgyaláson végig tagadta bűnösségét. Az 1985-ös kivégzése lezárta a magyar kriminalisztika egyik legbrutálisabb ügyét.
1984. október 19-én a szegedi Csillagbörtön Alföldi Bútorgyárában a nap úgy indult, mint bármelyik másik. A gépek zaja, a fa illata és a fegyelmezett munka ritmusa töltötte be a teret.
Percekkel később azonban a rendet sikolyok és a halálfélelem kaotikus zaja váltotta fel. Richter Richárd, a börtön egyik legnehezebben kezelhető, „különösen veszélyesnek” minősített elítéltje egy vita után elrejtett késeivel támadt a felügyelőkre.
Az ámokfutás végére három ember haldoklott, többek súlyosan megsebesültek, a magyar börtöntörténet pedig egyik legsötétebb napját élte át. A történet 1985. február 26-án, egy hideg hajnalon, az akasztófa alatt ért véget, de a miértekre adott válaszok nélkül.
A Büntetés-végrehajtás hivatalos közlése szerint a támadásban hét munkáltatási felügyelőt és művezetőt ért támadás. Frank Tibor a helyszínen életét vesztette, Nagy Ferenc október 25-én, Tóth András pedig hetekkel később, november 24-én halt bele sérüléseibe a kórházban. Többen életveszélyes sebekkel élték túl a vérfürdőt.
Az út, amely Richter Richárdot a Csillagbörtön bitófájáig vezette, Budapesten, Angyalföldön kezdődött. 1956 decemberében született egy tízgyermekes, hírhedt család legfiatalabb fiaként.
A család a korabeli Kék fény című bűnügyi műsorban a „Béke tér rémei” néven vált ismertté. A fiú hamar állami gondozásba került, ahonnan rendszeresen visszaszökött.
Bűnözői pályafutása korán indult; 23 éves korára már nyolc évet töltött rács mögött különböző vagyon elleni bűncselekmények miatt. A sorsdöntő fordulat 1979-ben következett be, amikor egy utcai verekedés során hasba szúrt egy férfit. Emberölési kísérletért hét év fegyházra ítélték, büntetését 1980-tól a szegedi Csillagban kezdte meg.
A börtönben sem talált megnyugvást: magatartása kiszámíthatatlan volt, többször került összetűzésbe a felügyelettel, amiért sorozatosan fenyítették. 1983 januárjában kapta meg a „különösen veszélyes” minősítést. Paranoiás félelmek gyötörték, étkezési szokásai rögeszméssé váltak, csak bizonyos ételeket volt hajlandó megenni, mert attól tartott, megmérgezik.
1984 márciusában került a fegyház bútorgyárába, ahol fizikai erejét és kézügyességét kamatoztathatta. Itt, a csomagolóanyagok között rejtette el azokat a saját maga által készített késeket, amelyekkel később a támadást elkövette.
A végzetes napot megelőzően a feszültség már tapintható volt. Október 18-án elvettek tőle egy kést, ami heves vitát szült. Másnap, október 19-én a főművezető irodájában az asztalon meglátott egy gumibotot, amit fenyegetésnek vélt. Pánikba esett, kirohant az irodából, és a műhelyben elrejtett fegyvereiért nyúlt.
Richter villámgyorsan mozgott, több műhelyen és irodán rohant keresztül, és válogatás nélkül szúrta meg az útjába kerülő művezetőket és felügyelőket. Végül a mosdóba szorították, ahol ellenállás nélkül letette a késeket.
Elfogása után elkülönítőbe zárták. Itt is folytatta a dühöngést: a cella kárpitjából puszta kézzel tépte ki a szögeket, melyek egy részét lenyelte, egy másikat a saját hasába szúrta. Hetekig kezelték kórházban, mielőtt az igazságügyi elmeorvosi szakértők megvizsgálták és beszámíthatónak nyilvánították.
„Soha nem adott magyarázatot arra a Richárd, hogy mi történt és miért ölt meg három embert és sebesített meg további hármat” – emlékezett vissza egykori védője, dr. Pálinkó Ilona.
A vádirat 1984 novemberének végén készült el, a nagy sajtóérdeklődés mellett zajló tárgyalás pedig 1985. január 2-án kezdődött a Csongrád Megyei Bíróságon. Richter a bíróság előtt végig tagadott, nem érezte magát bűnösnek. Az ítéletet január 8-án hirdették ki: hivatalos személy ellen, több emberen, visszaesőként elkövetett emberölés miatt halálra ítélték.
A Legfelsőbb Bíróság februárban helybenhagyta a döntést. „Richter Richárdot agresszívnek és elvetemültnek tekintették, pedig ismertem nála sokkal elvetemültebb bűnözőket is. Az ügyvédi beszélőkön is bilinccsel a kezén ült” – mondta a Blikknek dr. Pálinkó Ilona.
A kivégzést 1985. február 26-án, hajnali fél ötkor hajtották végre a Csillagbörtön akasztóudvarán. A 28 éves férfi a beszámolók szerint szótlanul, ellenkezés nélkül ment a bitófa alá.
„Egyébként a halálbüntetés végrehajtása során semmilyen rendellenesség, illetve rendkívüli esemény nem történt” – állt a 24.hu-n egy, a kivégzésen jelen lévő börtöntiszt visszaemlékezésében.
Richter Richárd kivégzése az utolsók között volt Magyarországon. Az utolsó halálos ítéletet 1988. július 14-én hajtották végre Vadász Ernőn. Két évvel később, 1990. október 31-én az Alkotmánybíróság egy történelmi jelentőségű határozatában kimondta, hogy a halálbüntetés sérti az élethez és az emberi méltósághoz való jogot, ezért megsemmisítette azt.
Az áldozatok emlékét a Szegedi Fegyház és Börtön falán márványtábla őrzi, sírjukat pedig az intézmény és a hozzátartozók minden évben megkoszorúzzák.
1984. október 19-én a szegedi Csillagbörtön Alföldi Bútorgyárában a nap úgy indult, mint bármelyik másik. A gépek zaja, a fa illata és a fegyelmezett munka ritmusa töltötte be a teret.
Percekkel később azonban a rendet sikolyok és a halálfélelem kaotikus zaja váltotta fel. Richter Richárd, a börtön egyik legnehezebben kezelhető, „különösen veszélyesnek” minősített elítéltje egy vita után elrejtett késeivel támadt a felügyelőkre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ettől lett minden nő néni a Kádár-korban” - a nejlon pokla: az otthonka
A praktikus háziruha egy egész generáció sorsát és nőiességét pecsételte meg. A rendszerváltás után lassan kikopott a városi divatból, és főként a falusi, idősebb generáció viseleteként maradt fenn.
Színes, virágos, lenge és 100% műanyag – az otthonka nem csupán egy háziruha volt, hanem egy egész korszak jelképe, ami sokaknak máig a nagymama illatát és a gyerekkor biztonságát jelenti. A története azonban jóval a szocializmus előtt kezdődött.
Az „otthonka” szót már a 19. században is használták, de akkor még egészen mást jelentett: Gárdonyi Géza és Jókai Mór műveiben nemes anyagokból, selyemből vagy bársonyból készült elegáns otthoni felsőruhát írt le.
Egy budapesti áruház 1938-ban még le is akarta védetni a nevet, de a kereskedők felháborodása miatt a szó végül közkincs maradt – írta a Sokszínű Vidék.
A ruhadarab a Kádár-korszakban született újjá, és forrt össze a szocialista hétköznapokkal. Parti Nagy Lajos író találóan „szaladgálati asszony-ruha” névvel illette, és az „elnéniesedés” egyik jelképének nevezte. Az otthonka a kötény szerepét vette át, de annál jóval többet takart, így önálló viseletként is megállta a helyét.
A jellegzetes trapézszabású, ujjatlan, elöl gombolós fazon hatalmas zsebekkel készült, amikben elfért a zsebkendő, a kulcs vagy akár egy marék vetőmag is. Praktikusságát növelte, hogy színes mintázatán kevésbé látszott meg a kosz, gyorsan száradt, és nem kellett vasalni. Persze a műszálas anyagnak árnyoldala is volt: Bödőcs Tibor humorista nem véletlenül nevezte „az emberi test fóliasátrának”, mivel nyáron könnyű volt beleizzadni, és a vékony anyag gyakran áttetszett.
A nejlonotthonka tömeges elterjedése az 1960-as évek iparpolitikájának köszönhető. A fellendülő magyar műszálgyártás célja az olcsó, könnyen kezelhető tömegtermékek előállítása volt, amire az otthonka tökéletesen megfelelt.
Az áttörést az 1968-as Budapesti Őszi Vásár hozta el, amikor a Kőbányai Textilművek bemutatta az új műszálas háziruhákat.
Hamarosan több gyár, köztük a Habselyem Kötöttárugyár is gyártani kezdte, a szabásminták pedig megjelentek a Nők Lapjában, így sokan maguknak varrták meg a saját darabjukat. A viselet nem volt magyar sajátosság, a szocialista blokk országaiban mindenhol ismerték, sőt Nyugat-Európa egyes részein is felbukkant.
Fénykorát a hetvenes években élte. A korabeli sajtó a praktikum és a rendezettség jelképeként beszélt róla: a „csinos dolgozó nő” otthon is legyen tiszta.
A valóságban a legtöbben munkaruhaként tekintettek rá, ami főzéshez és takarításhoz ideális volt, de vendégeket már nem fogadtak benne. Léteztek hétköznapi, kisvirágos darabok és ünnepibb, „kimenős” vagy „templomba járós” otthonkák is, gyakran absztrakt mintákkal.
A korszak takarékossági szellemében addig hordták, amíg teljesen el nem kopott, és ha kellett, többször megfoltozták.
A rendszerváltás után az otthonka lassan kikopott a városi divatból, és főként a falusi, idősebb generáció viseleteként maradt fenn. Mára azonban erős nosztalgikus jelentéssel telt meg, amit jól mutat, hogy Szatymazon „Első Magyar Nejlonotthonka kiállítást” is rendeztek a tiszteletére.
Színes, virágos, lenge és 100% műanyag – az otthonka nem csupán egy háziruha volt, hanem egy egész korszak jelképe, ami sokaknak máig a nagymama illatát és a gyerekkor biztonságát jelenti. A története azonban jóval a szocializmus előtt kezdődött.
Az „otthonka” szót már a 19. században is használták, de akkor még egészen mást jelentett: Gárdonyi Géza és Jókai Mór műveiben nemes anyagokból, selyemből vagy bársonyból készült elegáns otthoni felsőruhát írt le.
Egy budapesti áruház 1938-ban még le is akarta védetni a nevet, de a kereskedők felháborodása miatt a szó végül közkincs maradt – írta a Sokszínű Vidék.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
