MÚLT
A Rovatból

„Térdre! Aki megmozdul, arról gondoskodom: lelövöm!” – így indult a spanyol pancserpuccs, amit a király és a hadsereg fojtott el

Ez volt Nyugat-Európában a második világháború óta a második katonai hatalomátvétel-kísérlet, de - ellentétben a görög „fekete ezredesek” 1967-es puccsával, - ez nem járt sikerrel.


Alig telt el fél évtized Francisco Franco tábornok fasisztoid diktatúrájának vége és a demokratikus folyamat kezdete óta, kis híján ismét a fegyveres erők vették át az uralmat Spanyolországban. A döntő válasz azonban éppen attól érkezett, akit a „caudillo” utódának nevezett ki, de aki letért nevelője útjáról.

„Térdre! Aki megmozdul, arról gondoskodom: lelövöm!” Mindez a spanyol parlament, a madridi képviselőház emelvényéről hangzott el, a csendőrség, a Guardia Civil alezredese, Antonio Tejero Molina ordított így. 1981. február 23-át írtunk. A kortársak agyába minden bizonnyal beivódott az a természetesen World Press Photo-győztes hírkép, amelyen a háromszögletű kalapot viselő Tejero fegyverrel hadonászik a képviselőkkel szemben. Ez volt Nyugat-Európában a második világháború óta a második katonai hatalomátvétel-kísérlet, de - ellentétben a görög „fekete ezredesek” 1967-es puccsával, - ez nem járt sikerrel.

Tejero és cinkosai jól választották meg a pillanatot, mert valamennyi képviselő jelen volt: ekkor került sor az új, Leopoldo Calvo-Sotelo kormányának bizalmi szavazására. Calvo-Sotelo azt az Adolfo Suárezt váltotta fel, akit egy évvel Franco halála után, 1976-ban nevezett ki I.János Károly király és aki, meggyőződéses francóista létére levezényelte Spanyolország demokratikus intézményi átalakulását.

Az ő miniszterelnöksége alatt legalizálták az összes pártot, és tartották meg 1977-ben az első általános választást, amelyen az általa vezetett Demokratikus Centrumunió győzött. Suárez azonban 1981-ben saját pártján belül elvesztette a bizalmat, lemondott és külön pártot alapított.

Február 23-án délután Tejero mintegy 150 csendőr és katona élén betört az ülésterembe. Felszólításukra a képviselők azonnal lebuktak a székük alá. Három kivétel volt csupán: maga Suárez, Manuel Guitérrez Melado tábornok, aki azonnal felszólította a betolakodókat, hogy tegyék le a fegyvert, és Santiago Carrillo, a Spanyol Kommunista Párt főtitkára, aki közölte: állva akar meghalni hazájáért. A puccsisták őket azonnal közrefogták, majd Felipe Gonzálezzel, a szocialista párt vezetőjével és helyettesével, Alfonso Guerrával együtt különválasztották őket. A jelenetet egy tv-kamera rögzítette, amit a támadók elfelejtettek kikapcsolni.

Tejerónak nem ez volt az első akciója a születő spanyol demokrácia ellen. 1977-ben, amikor kinevezték a baszk Guipúzcoa tartomány csendőrparancsnokának, közölte a belügyminiszterrel, hogy ellenzi a baszk autonomisták zászlajának a legalizálását. Büntetésből áthelyezték Malagába, ott azzal tűnt ki, hogy brutálisan fellépett egy engedélyezett kommunista tüntetéssel szemben.

Ennek ellenére Tejerót meghagyták a Guardia Civil kötelékében. Ezt arra használta ki, hogy 1978-ban összeesküvést tervezzen Galaxia fedőnéven a teljes kormány elrablására I.János Károly külföldi utazása idején. Egy rendőr azonban feljelentette, Tejero haditörvényszék elé került, de megúszta hat hónapi és egy napi börtönnel, mivel a terv a bírák szerint nem volt több „kávéházi fecsegésnél”. Így továbbra is a csendőrség tisztje maradt és a valenciai katonai körzetbe vezényelték alezredesi rangban.

Tejero itt dolgozta ki második államcsíny-tervét Jaime Milans del Bosch tábornok, a katonai körzet parancsnoka cinkosságával. A 65 éves francóista tábornok a 2. világháború idején a keleti fronton szolgált a náci haderőket támogató spanyol Kék Hadosztály tisztjeként, még Vaskereszttel is kitüntették. Mivel a Caudillo halála után is hű maradt annak eszméihez, leváltották a Brunete elit páncélos hadosztály éléről, amely Madrid mellett állomásozott. Valenciában azonban háborítatlanul tervezhették a puccsot Tejeróval.

Programjuk egyszerű volt: feloszlatni minden pártot, szakszervezetet, felfüggeszteni a sztrájkjogot, a különböző kormányzati és igazságszolgáltatási intézményeket. Milans del Bosch-nak szánták a teljhatalmú kormányzó tisztségét.

A Franco halála utáni légkör kedvezőnek tűnt a puccsisták számára. Az új, demokratikus politikai hatalom még ingatag volt, a gazdaság stagnált, a diktatúra megszűnésével erősödtek az egyes régiók, főleg Baszkföld és Katalónia autonómia-törekvései. A politikai indíttatású terrorizmusnak 1980-ban több mint 600 halálos áldozata volt. A rendőrök körében is nagy volt az elégedetlenség: egyrészt a baszk ETA merényleteinek gyakori célpontjai voltak, másrészt viszont vihart kavart egy börtönben kihallgatás közben meghalt ETA-tag, José Arregui ügye. Miután Suárez kormányfő letartóztatta a gyanúsított rendőröket, azonnal lemondott a rendőrség főparancsnoka, több közvetlen beosztottja, és közel 200 nyomozó is kilépett a testületből.

Nem volt jobb a helyzet a hadseregben sem. Már 1977-ben lemondott Pita da Veiga admirális, tengerészeti miniszter, tiltakozásul a kommunista párt legalizálása ellen, amelyet egyébként a vezérkar is ellenzett. Az elnéző magatartás, amelyet a katonai bírák Tejeróval szemben is tanúsítottak, bátorította azokat, akik szerették volna visszafordítani a demokratikus folyamatot. 1981 elején Fernando Mendivil tábornok az El Alcázar című jobboldali lapban egyenesen felkelésre szólított fel, hogy felszámolják a „széteső államot”. Ezek után nem meglepő, hogy még Alfonso Armada y Comin tábornok, akit pedig a király bizalmasának tartottak, szintén csatlakozott az összeesküvéshez, amelyet Duque de Ahumadáról, a csendőrség alapítójáról neveztek el.

A 61 éves tábornok a polgárháborúban a falangisták oldalán harcolt, és a Kék Hadosztállyal részt vett Leningrád ostromában. Később katonai iskolák instruktoraként tanítványai között tudhatta a fiatal János Károlyt, az 1931-ban trónfosztott XIII. Károly unokáját, akit Franco 1969-ben jelölt ki utódának az akkor uralkodó nélküli királyságban.

Amikor a herceg 1975 novemberében elfoglalta Spanyolország 45 éve üres trónját (bár nem koronázták meg), Armada a titkára lett. 1981 elején Lerida katonai kormányzója volt, és a hadsereg vezérkari főnökének helyettese.

Vajon miből gondolhatta, hogy a parlamenti demokrácia és a nemzeti megbékélés hívének mutatkozó királyt maguk mellé tudják állítani a puccsisták? Tejero letartóztatása után ugyan próbálta az uralkodó párt belerángatni az ügybe, azt vallotta például, hogy Zsófia királyné egyenesen így könyörgött Armadának: „Alfonso, te vagy az egyetlen, aki megmenthet minket a katasztrófától’.

Bár a tábornok a puccsisták mellé állt, más célok vezérelték, mint Tejerót és Milans del Boscht. Ez utóbbiak a francóista rendszert akarták visszahozni, Armada viszont egyfajta „spanyol De Gaulle” szerepében látta magát, akinek a személye biztosítja a nemzet egységét az újjáépítésben. E félreértésnek komoly következményei lettek az összeesküvőkre nézve.

Tejeróék, miután elfoglalták a Cortés alsóházát, az események folytatását várták. Ez nem is késett: Valenciában Milans de Bosch, miután értesítették „az akció végrehajtásáról”, az utcára vitte harckocsijait és 11 pontos kiáltványban nyilvánosságra hozta céljait.

Szerette volna újra eljátszani azt az 1936. júliusi jelenetet, amikor a Spanyol-Marokkóból elindított nacionalista felkelés polgárháborúba sodorta az országot.

Madrid azonban nem lázadt fel: a Brunete hadosztályból mindössze 13 harckocsi vonult a Cortés épületéhez, alig száz emberrel. Közben Armada megjelent a képviselőház üléstermében, és felsorolta a megdöbbent Tejero előtt a leendő kormánytagok nevét. Még két kommunista is szerepelt közöttük, az egyiket a tábornok munkaügyi, a másikat gazdasági miniszternek szánta.

A puccsisták dilettantizmusát jól jellemzi, hogy még a parlamenti telefonvonalakat sem vágták el, így a királyi palota első kézből értesült az események alakulásáról. I. János Károly gyorsan döntött: neki kell garantálnia a demokratikus intézményeket. Felöltötte hadsereg-főparancsnoki egyenruháját, és február 24 hajnali 1 órakor alig másfél perces, de egyértelmű tv-beszédet mondott.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Saját fia ölette meg Soproni Ágnest, majd könnyes szemmel kért segítséget „eltűnt” anyja felkutatásához
A fiú a vagyonért gyilkoltatta meg brutális kegyetlenséggel édesanyját. Azt hitte, tette után azonnal az övé lesz minden, de hatalmasat tévedett.
Fotó: Echo TV/Youtube - szmo.hu
2026. március 09.



Sokan emlékeznek még egy 2000-es, felkavaró bűncselekményre.

Ma, március 9-én, napra pontosan 26 éve történt.

A II. kerületi Üdülő utcai villa, amely egykor Soproni Ágnes otthona volt, ma szellemjárta romhalmaz, és szomorú mementója az egész országot megrázó anyagyilkosságnak.

Soproni Ágnes, született Schwartz Ágnes, az 1970-es és 80-as években filmekben, tévéjátékokban, színházban és szinkronban egyaránt foglalkoztatott színésznő volt. A sikeres pálya 2000 márciusában tragikus véget ért.

Négy nappal a gyilkosság után, 2000. március 13-án a színésznő fia, P. András jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, hogy az édesanyja eltűnt.

Ezt követően a 21 éves fiatalember

egy televízió-műsorban könnyes szemmel kért segítséget édesanyja felkutatásához.

Fél éven át senki nem tudta, mi lehet a nővel, ám akkor az államigazgatási eljárásból gyilkossági nyomozás lett.

A rendőrség sajtótájékoztatón tette közzé, hogy a gyilkosság elkövetésével az áldozat fiát és annak barátját, a 26 éves L. Zsoltot gyanúsítják. Az ügy részletei szó szerint sokkolták a közvéleményt.

A vallomások szerint L. Zsolt egy kábeldarabbal fejbe verte az alvó asszonyt, aki erre felriadt. Dulakodni kezdtek, s eközben a fiatalember megfojtotta a nőt.

A gyilkosság után a holttest mellett néztek végig egy filmet, hogy miként tüntessék el a maradványokat. A két fiú ezután hajnalig kocsikázott, és 50 ezer forintot azonnal le is vettek az áldozat bankszámlájáról.

Az áldozat fia a Balatonra utazott, ahonnan anyja telefonjáról többször SMS-üzeneteket küldött a sajátjára, elterelő műveletként.

Az utolsó üzenet azt tartalmazta, hogy „etesd meg a kutyákat”. Barátja eközben feldarabolta a holttestet, nejlonzsákba csomagolta, majd a Solymár közeli erdőkben együtt ásták el.

A nyomozás során kiderült, hogy a motiváció a nyereségvágy volt. P. András és anyja kapcsolata évekkel azelőtt megromlott, egyrészt anyagi, másrészt generációs problémák miatt.

A fiút az anyagiasság állandóan feszítette, rendszeresen kért kölcsön, emellett mobiltelefonokkal üzletelt; hajléktalanokat vett rá, hogy a nevükre mobiltelefont vegyenek neki, amelyeket aztán ő pénzzé tett.

A barátjával ellopták Soproni Ágnes Fiat Seicentóját is, amit szétbontottak és az alkatrészeket értékesítették. A fiú úgy gondolta, akkor tud anyagiak terén új életet kezdeni, ha a számára "útban lévő" anyja meghal.

Mivel nem mert kezet emelni az anyjára, 8 millió forintot ígért barátjának a gyilkosságért, amiből végül 400 ezer forintot fizetett ki. Abban a tudatban élt, hogy a gyilkosság után azonnal hozzájut a vagyonhoz. „De magával a holttá nyilvánítási eljárással nem volt tisztában, nem tudta, hogy a vagyonhoz csak öt év múlva fér hozzá. Később ez komoly csalódást okozott neki” – jegyezte meg Petőfi Attila vezérőrnagy a Blikk cikke szerint.

Annak idején a bűnügy tárgyalásakor kiderült, hogy rendőri mulasztás is történhetett.

"A mindvégig zárt ajtók mögött folyt büntetőperről annyit közöltek a hatóságok, hogy a rendőrezredes 2000. február 14-én

olyan információ birtokába jutott, amely szerint egy "Pepó" gúnynevű személy meg akarja öletni az édesanyját.

A tiszt azonban erről csak Soproni Ágnes meggyilkolása után, március 30-án tájékoztatta elöljáróját" - írta az Index akkoriban.

Az ügy harmadrendű vádlottjának, D. Beátának pedig azért kellett a bíróság elé állnia, mert P. András neki is felajánlotta a 8 millió forintot a gyilkosságért. Ő sem tájékoztatta P. András terveiről a hatóságokat.

A Legfelsőbb Bíróság 2003-ban jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélte a tettest és a felbujtót; a döntés szerint L. Zsolt legkorábban 35, P. András 40 év elteltével bocsátható feltételesen szabadlábra.

A színésznő egykori budai villája a gyilkosság óta üresen áll. Mára nemcsak leromlott állapotú, hanem gyakorlatilag romhalmaz. Ami mozdítható és értékes volt, azt már elhordták a házból. A pusztuláshoz egy, az üres ingatlanba beköltözött hajléktalanok által okozott tűz is hozzájárult.

Már csak az urbexesek keresik fel, hogy évről évre bemutassák, hogyan néz ki a ház, mi maradt belőle.

Az ügy a magyar kriminalisztika egyik legbrutálisabb eseteként vonult be a történelembe.

Az alábbi videón az elhagyott villa látható:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
A 72-es szoba titka: Deák Ferenc húsz éven át élt feleség és saját otthon nélkül egy pesti hotelszobában
A haza bölcse élete utolsó évtizedeiben az Angol Királynő szállóban élt. Ez az életforma tudatos döntés volt, de nem két fillérbe került.


Képzeljünk el egy szobát a pesti belváros szívében. Nem egy palotát, nem is egy miniszteri dolgozót, hanem egy egybenyitott, kéthelyiséges szállodai szobát. Az egyik sarokban egy gyalupad áll, a levegőben „cabanos” szivar sűrű füstje terjeng. A falon költők arcképei lógnak, az asztalon pedig nem államiratok, hanem egy tölgyfa doboz. A díványon egy idősödő, köpcös úr ül, akihez reggeltől estig zarándokol a nemzet színe-java: arisztokraták, politikusok, újságírók. Ez a 72-es szoba az Angol Királynő szállóban, a lakója pedig Deák Ferenc, a haza bölcse. Itt, a forgács és a szivarfüst között születtek meg azok a gondolatok, amelyek elvezettek a kiegyezéshez és egy új korszakhoz.

Az ország legbefolyásosabb embere egy hotelszobából irányította a nemzet sorsát, miközben nem volt sem felesége, sem saját háztartása.

Deák Ferenc 1854. november 11-én, Szent Márton napján költözött végleg Pestre, hátat fordítva a zalai gazdálkodásnak. Pár nap után az Angol Királynőben telepedett le, amely a mai V. kerületben, a korabeli politikai és társasági élet epicentrumában állt, közel a mai Vigadóhoz. A döntés mögött egy tudatos stratégia húzódott: Deák felismerte, hogy a valódi befolyást csak a központból, a sűrűjéből lehet gyakorolni.

„Pest maga országunk fővárosa, s a míveltségnek, kereskedésnek és tudományoknak fészke…”

– írta már évekkel korábban. A hotel nem csupán lakhely volt, hanem egy nyitott ajtajú, informális politikai szalon, ahol a délelőtti órákban bárki felkereshette, aki az ország sorsát a szívén viselte. Amikor 1854-ben Pestre érkezett,

a Pesti Napló diadalmasan közölte: „Deák Ferencz megérkezett s ezentúl állandóul Pesten fog lakni.”

A kortársak szerint Deákot a „szinte megdöbbentő józansága” tartotta távol a házasságtól. Nem volt aszkéta, kedvelte a nők társaságát, de hiányzott belőle az a szenvedély, ami egy ilyen kötelékhez kell. Ezt a távolságtartást ő maga is finom öniróniával kezelte. Egy baráti beszélgetés során, amikor a nősülés került szóba, mosolyogva zárta le a témát. „No lásd, ha megházasodtam volna, most vén asszony várna rám a szobában s talán a nyoszolyában is” – rögzítette a pillanatot Eötvös Károly a Deák Ferencz és családja című művében.

A szállodai élet praktikus előnyökkel is járt: mentesítette a saját háztartás fenntartásának gondjaitól, így minden idejét és energiáját a közéletnek szentelhette.

A 72-es szoba világa a puritán egyszerűség és a szellemi pezsgés különös egyvelege volt. Nevelt gyámleánya, Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona visszaemlékezései szerint a nappali központi eleme az íróasztal volt, amely felett Vörösmarty, Kisfaludy, Kölcsey és Berzsenyi arcképe függött.

A másik meghatározó bútor a dívány volt, amelyen üldögélve fogadta vendégeit. A lakosztály hamarosan fogalommá vált. „Pesten, Deák Ferenc szobája az »Angol Királynő« szálló hetvenkettedik száma alatt, volt az a hely, hova az ország előkelői, a nemzet művelt köre elzarándokolt…” A napirend egyszerű volt: a délelőtt a nyitott fogadóóráké, a délután pedig a bizalmas megbeszéléseké, amikor például gróf Andrássy Gyula érkezett egyeztetni.

Ha Deák magányra vágyott, a jelzés egyértelmű volt: a folyosó felől a zárban hagyott kulcsot egyszerűen bevette a szobába.

Amikor nem dolgozott, a gyalupad mellett talált kikapcsolódást, fafaragással, pipafejek és sétapálcák készítésével foglalatoskodott.

Egy ilyen életforma fenntartása komoly anyagi hátteret igényelt. Deák pénzügyi modellje éppolyan letisztult és racionális volt, mint a politikai stratégiája. Amikor 1854-ben eladta Kehida körüli, ezer holdas birtokát gróf Széchenyi István feleségének 55 000 forintért, az ügylet nem egyszerű adásvétel volt. A vételár egy részéből rendezte adósságait, a fennmaradó tőkéből pedig

a Széchenyi család évi 600 körmöci arany, azaz körülbelül 2912 forint életjáradékot biztosított számára.

Ehhez jött még hozzá az országgyűlési tevékenysége idején kapott évi 2100–2200 forintos képviselői tiszteletdíj.

A korabeli összegek mai értékének meghatározása két eltérő módszerrel lehetséges. Ha a forint vásárlóerejét vesszük alapul, egy 1867-es forint ma körülbelül 4758 forintnak felel meg. Ezzel számolva Deák teljes éves jövedelme mai áron 24–32 millió forint között mozgott, a kétszobás szállodai lakrész becsült éves díja pedig 2–5 millió forint körül lehetett. Egy másik megközelítés az aranyfedezet:

a 600 aranydukát körülbelül 2,09 kilogramm színaranyat jelent, amelynek piaci értéke a mai árfolyamokon meghaladná a 110 millió forintot.

A 72-es szoba azonban több volt, mint egy kényelmes lakhely; a modern magyar politika egyik legfontosabb műhelyévé vált. Itt formálódtak az 1861-es felirati javaslat kulcsmondatai, itt született meg a híres „Húsvéti cikk” koncepciója 1865-ben, és itt zajlottak a kiegyezéshez vezető legfontosabb háttéregyeztetések. Deák a puritán környezetben, a ceremóniákat mellőzve teremtett olyan légkört, ahol a lényegről lehetett beszélni. Jellemző, hogy 1867-ben Ferenc József koronázásának pompáját betegségre hivatkozva kihagyta, és a szobájában maradt.

Élete utolsó szakaszában egészsége megromlott. 1875 közepén elhagyta az Angol Királynőt, és nevelt gyámleánya otthonába költözött. A 72-es szoba csendes lett, a politikai zarándokhely bezárta kapuit. Deák Ferenc 1876. január 28-án hunyt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
17 évesen ment férjhez és 27 évesen lett özvegy Zrínyi Ilona, akitől az osztrákok bíborosa elvette a gyermekeit
A Habsburg király megbízottja hazugsággal szakította el tőle Ferencet és Juliannát, akiket soha többé nem láthatott.


Pontosan 360 éve, március 1-jén fejedelmi esküvő pecsételte meg nemcsak két fiatal, hanem az egész ország sorsát.

A 21 éves I. Rákóczi Ferenc Zborón vette feleségül a mindössze 17 esztendős Zrínyi Ilonát.

Ezzel a korszak két legbefolyásosabb családja, az erdélyi Rákócziak és a horvát Zrínyiek kötöttek szövetséget.

A menyegzőt országos jelentőségű eseményként szervezték meg, mely a kereskedelem és a politika közös érdekei mellett az országegyesítés terveit is szolgálta - írja a Rubicon Online. A vőlegény anyja, Báthory Zsófia uralkodói családból származó feleségről álmodozott fia számára, a menyasszony pedig apjával, Zrínyi Péter horvát bánnal és Aurorika húgával érkezett a Sáros vármegyei esküvőre.

A házasságból három gyermek született. Elsőszülött fiuk, György 1667-ben jött világra, de kisgyermekként meghalt.

1672-ben született lányuk, Julianna Borbála, majd 1676. március 27-én a borsodi Borsi kastélyában a várva várt fiú örökös, a későbbi szabadságharcvezető, II. Rákóczi Ferenc. A családi boldogság azonban nem tartott sokáig.

A legkisebb fiú születése után alig több mint három hónappal, 1676. július 8-án I. Rákóczi Ferenc elhunyt. Az ekkor csupán 27 éves Zrínyi Ilona özvegyen maradt gyermekeivel.

A tragédia után az özvegy elérte, hogy a gyermekei gyámja maradhasson. 1682-ben feleségül ment Thököly Imréhez.

Második férje elfogása után egyedül védte Munkács várát a császári seregek ellen. Ám 1688-ban kénytelen volt feladni Munkácsot.

A Rákóczi-gyerekek az uralkodó gyámsága alá adattak, azon kikötéssel, hogy a fejedelemasszony velük együtt rangjához illő kísérettel Bécsben fog lakni.

I. Lipót a gyermekek neveltetésének felügyelőjévé Kollonics Lipót akkori németújhelyi püspököt jelölte ki.

Miután a család 1688. március 27-én Bécsbe érkezett, Zrínyi Ilona gyermekeit elszakította az anyjuktól. A 16 éves Juliannát személyesen vitte magával az orsolyák klastromába, Ferencet pedig jószágigazgatója lakására.

Négy nap múlva az ifjú II. Rákóczi Ferencnek búcsút kellett vennie édesanyjától, és elvitték a a csehországi Neuhausba, hogy a jezsuiták ottani kolostorában neveltessék.

Zrínyi Ilona soha többé nem látta a gyermekeit.

II. Rákóczi Ferenc Emlékirataiban így emlékezett vissza az utolsó találkozásra: „bárcsak Uram elibéd vittem volna könnyeimet, melyek anyám utolsó ölelésekor szemeimből ömlöttek. Utolsót mondok, mert többet nem engedték, hogy lássam őt… mert igen nagy volt köztem és néném közt a gyengéd érzelem, amely mindkettőnk részéről anyánkban egyesült, ő pedig viszonozta azt.”

Zrínyi Ilonát Bécsben tartották túszként. 1692-ben Thököly Imrének sikerült egy fogolycserével kiváltania, ekkor hagyta el végleg az országot.

Férjével az Oszmán Birodalomba, Nikomédiába (a mai İzmitbe) költözött, és 1703-ban bekövetkezett haláláig soha többé nem látta sem hazáját, sem a gyermekeit. Hamvait fiával együtt 1906-ban szállították Magyarországra, és a kassai Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték örök nyugalomra.

Via Rubicon, Szinnyei József


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
„Néhány fillérért eladták” – ma 280 ezer forintot ér a papír, ami Kylie Minogue ősének kivégzéséről szól
A 19. századi kivégzési röpiratokat olcsó papírra nyomtatták, ezért nagyon kevés példány maradt fenn. A ritkaságnak és a meglepő családi kapcsolatnak köszönhetően a dokumentum a vártnál magasabb áron talált gazdára.


Kalapács alá került egy ritka 19. századi röpirat, amely a popsztár Kylie Minogue egyik ősének kivégzését meséli el. A dokumentum nem csupán egy korabeli bűneset történetét őrzi, hanem egy meglepő családi szálat is feltár.

A gloucesteri Chorley's Auctioneers árverésén 650 fontért talált gazdára a lap, jócskán felülmúlva a 400–600 fontos becsértéket – írta a Múlt-kor.

A röpirat a 69 éves Dinah Riddiford és a 22 éves John Williams halálának „igaz és részletes beszámolójaként” mutatja be az eseményeket. Mindkettőjüket 1816. szeptember 7-én végezték ki a gloucesteri börtönben.

A bíróság azért ítélte halálra őket, mert több házba betörtek, és különféle tárgyakat, köztük ruhákat, szalonnát és egy rézüstöt loptak el.

A korszakban az ilyen bűncselekményekért gyakran járt halálbüntetés, a kivégzések pedig nyilvános, elrettentésnek szánt események voltak.

A 19. század elején a kivégzésekhez gyakran kapcsolódtak röpiratok, amelyekben ismertették a bűncselekmény részleteit és az elítéltek sorsát.

A szóban forgó dokumentumot valószínűleg a kivégzés napján osztogatták a nézők között, hogy figyelmeztessék őket a bűn következményeire. Werner Freundel, a Chorley's Auctioneers munkatársa szerint az ilyen kiadványokat rendszerint az esküdtszéki tárgyalások idején nyomtatták.

Freundel elmondta, hogy a röpiratok nagyon olcsó papírra készültek, ezért kevés példány maradt fenn belőlük.

„Nagyon olcsó papírra nyomtatták őket, és időnként néhány fillérért eladták azoknak, akik haza akarták vinni és felolvasni a tágabb családnak” – mondta. Hozzátette, éppen a gyenge minőség teszi különösen ritkává, ha egy ilyen dokumentum fennmarad.

Via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk