HÍREK
A Rovatból

Két zártkapus meccsel bünteti a FIFA a magyar válogatottat az angolok elleni rasszista bekiabálások miatt

A hazai drukkerek majomhang utánzásával és rasszista rigmusokkal illették a színesbőrű játékosokat, valamint tárgyakat és pirotechnikai eszközöket dobáltak a játéktérre.


Az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia a magyar labdarúgó-válogatottnak, további egy zárt kapus büntetést pedig két évre felfüggesztve szabott ki a nemzetközi szövetség (FIFA). A magyar szövetség (MLSZ) ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott.

A FIFA keddi közlése alapján a fegyelmi bizottság az eset súlyossága miatt hozott ilyen szigorú döntést.

A magyar drukkerek egy csoportja gúnyosan adott hangot a nemtetszésének, amikor a szeptember 2-i, 4-0-s vendégsikerrel zárult mérkőzésen az angol játékosok rasszizmus ellenes gesztusként féltérdre ereszkedtek a kezdés előtt, majd a gólok után műanyag poharakat és egyéb tárgyakat dobáltak a pályára, illetve rasszista rigmusokat énekeltek.

Emellett - a FIFA indoklása alapján - a hazai szurkolók pirotechnikai eszközöket használtak és eltorlaszolták a lépcsőket.

A közlemény kiemeli, a FIFA továbbra is „határozottan elutasítja a rasszizmus és az erőszak minden formáját, és egyértelműen a zéró tolerancia elvét képviseli az ilyen magatartással szemben a labdarúgásban”. A szervezet a döntésről tájékoztatta a magyar szövetséget is.

Az angol szövetség (FA) a találkozó másnapján fordult a FIFA-hoz a rasszista megnyilvánulások - amiket „rendkívül kiábrándítónak” nevezett - kivizsgálása miatt. A brit ITV és a Sky Sports televíziók riporterei azt állították, láttak és hallottak olyan magyar szurkolókat, akik majomhangok utánzásával gúnyolták a színesbőrű Raheem Sterlinget és Jude Bellinghamet, sőt a Sky Sports felvételeket is mutatott az egyik ilyen nézőről.

Akkor Gareth Southgate szövetségi kapitány és Harry Kane csapatkapitány is elmondta, nem voltak tanúi rasszista incidenseknek, de ha mégis történtek ilyenek, az teljesen elfogadhatatlan, és büntetést érdemelnek. Boris Johnson brit miniszterelnök a közösségi oldalán azt írta: „teljesen elfogadhatatlan, hogy az angol játékosoknak rasszista inzultusokat kellett elszenvedniük Magyarországon”. A kormányfő is felszólította a FIFA-t, hogy

tegyen határozott lépéseket a felelősökkel szemben annak érdekében, hogy ezt a fajta gyalázatos magatartást végleg kiirtsák a sportágból.

Az MLSZ akkori közleménye kiemelte: a Puskás Arénába kilátogató 60 ezer szurkoló döntő többsége sportszerűen, a magyar válogatottat biztatva drukkolt még akkor is, amikor már vesztésre állt a csapat.

Éppen az ő védelmükben van szükség a rendbontók beazonosítására és szigorú megbüntetésére. A pályára lépő, a fénygránátot és a poharakat bedobó szurkolók azonosítása zajlik. Ellenük megteszi a rendőrségi feljelentést az MLSZ

- írták a szövetség honlapján, megjegyezve, hogy az esetleges pénzbüntetést polgári peres eljárás keretében az elkövetőkre hárítják, akik emellett a sportrendezvényekről történő kétéves kizárásra számíthatnak az eljárás végén.

Júliusban az európai szövetség (UEFA) három zárt kapus mérkőzésre - az egyiket két év próbaidőre felfüggesztve - büntette a magyar válogatottat, mert drukkerei diszkriminatív magatartást tanúsítottak a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság három csoportmeccsén.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese következő hazai vb-selejtezőjét október 9-én az albánok ellen vívja.

Frissítés:

Az MLSZ honlapján közzétett reakciójában azt írta, álláspontja szerint mélységesen elítélendő azon rendbontók viselkedése, akik a több tízezres tömegtől eltérően, bizonyítottan rasszista módon nyilvánultak meg a Magyarország-Anglia vb-selejtező mérkőzésen a játékosokkal szemben, szeptember elején. „Az MLSZ számára mindenfajta diszkrimináció elfogadhatatlan” - jelezte a szövetség, amely várja a mostani döntés részletes indoklását, és annak ismeretében, indokolt esetben fellebbezni fog ellene.

A szervezet kiemeli: a találkozó előtt a szövetség vezetése és maga a csapat is többször kérte a szurkolókat a mindenki által ismert UEFA és FIFA irányelvek figyelembevételére.

Aki tehát a Puskás Aréna lelátóin huhogott, rasszista vagy diszkriminatív módon nyilvánult meg, azzal szemben megállapítható: szándékosan okozott kárt a magyar labdarúgásnak, és ezért a legszigorúbb szankcióra számíthat

olvasható az mlsz.hu-n.

Az újabb két mérkőzésre vonatkozó zárt kapus döntés kapcsán a szövetség változatlanul úgy gondolja, „egy hatvanezres stadionban jó hangulatot teremtő tömeget és a minden elvárható intézkedést végrehajtó rendező szövetséget ilyen súlyosan, kollektív módon büntetni nem igazságos és kontraproduktív lépés”.

Megjegyzik, a szövetség folytatja a megkezdett folyamatot a rendbontók, illetve a nem kívánatos viselkedés távoltartása érdekében. „Ezt elősegítve az MLSZ saját gyakorlatának és a vonatkozó jogszabályok változása is szükséges, amelyek előkészítése folyamatban van” - áll a közleményben, mely szerint a korábbi mérkőzésen elkövetett vétségek azonosított szereplői ellen a szövetség feljelentést tett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Sokkoló videó: leszakadt a Szegedi Egyetem többtonnás tetőszerkezete a viharban – lakóházra hullottak a darabok
Elképesztően veszélyes helyzet alakult ki az orkán szerű szélben. Ennek ellenére a hírek szerint sérülés nem történt.


Az orkán erejű szél letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét – a több tonnányi fém- és fatörmelék a szomszédos Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra hullott, valószínűleg jelentős károkat okozva, írja a Szegeder.hu helyi hírportál.

A felvételek tanúsága szerint az SZTE épületének teljes födémszerkezete leszakadt, és a keletkezett törmelék szinte teljes egészében a szomszédos lakóépületre zúdult, a fatörmelék, bádoglemezek és egyéb építőanyagok egy része pedig az udvarra zuhant. A történtek kapcsán egyelőre nem érkezett hír személyi sérülésről.

A hatóságok azóta megkezdték a kár felmérését és a terület biztosítását.

Videón a döbbenetes eset:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Brutális károkat szenvedtek a balatoni vitorlások is – több Kékszalag-induló hajó is súlyosan megrongálódott
A Balatonra lecsapó óriási vihar nem kímélte a kikötőben horgonyzó hajókat. Többek indulása is veszélybe került a legendás versenyen.


[sz]Malinovszki András / Fotó:

Ahogy arról korábban írtunk, a Balatonnál különösen nagy károkat okozott a Nyugat-Magyarországot letaroló vihar. A helyenként 130 kilométer/órás szél nem kímélte a kikötőkben lévő hajókat sem.

A Principessa Sailing Team a Facebookon azt írta:

„Sajnos mi sem úsztuk meg... Fájó szívvel osztjuk meg veletek, hogy a Principessa ma súlyos sérüléseket szenvedett – a parton tomboló szél felborította a hajónkat. A Principessa most egy kis pihenőre kényszerül... de visszatérünk”

– szúrta ki az Index.

A helyzet azért is különösen súlyos, mert a megrongálódott hajók közül több indulna a csütörtökön rajtoló legendás Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon is.

A kamaszokból álló Raffica csapat hajója szintén nem úszta meg károk nélkül a vihart:

„Orkánerejű szél tombolt végig Balatonfüreden… Sajnos mindkét hajónkat felborította, a károk felmérése következik. Sajnos nem csak mi jártunk így…”

– írják.

Így járt a LISA501 is: „Sajnos a 150-170 km/h széllel érkező front minket sem kímélt. LISA-t állványostul döntötte fel, a parthoz való lekötések ellenére. Árbócunk 3 darabban. A károk felmérése következik. Szomorúak vagyunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: „Ez valami krimi?” – így reagált Matolcsy György és az alapítványok ügyeire a miniszterelnök
A volt jegybankelnök és a miniszterelnök nem sokkal az ÁSZ feljelentése után egyeztetett. Orbán szerint Matolcsyval nem beszéltek a nyomozásról, de szívesen látja őt bármikor.


Matolcsy György és Orbán Viktor néhány nappal az után találkozott, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodása miatt, és közzétette a jelentését. A találkozóról a Telex számolt be.

Hétfőn a lap újságírói megpróbálták kérdezni Orbán Viktort a Megafon és a Digitális Szuverenitás Központ óbudai székháza előtt. Azt akarták megtudni tőle, hogy mit ajánlott Matolcsy György a szabad eltávozásért cserébe.

Orbán erre így válaszolt: „Ez valami krimi?”

Később arról beszélt, hogy Matolcsyt személyesen sokra tartja, de az MNB alapítványait érintő nyomozásról nem egyeztettek, mert szerinte az nem tartozik a kormányra. Azt mondta, a volt jegybankelnökkel monetáris és költségvetési kérdésekről egyeztetett az elmúlt évek során, jogi ügyben nem.

Orbán azt is elmondta, hogy Matolcsy távozása előtt és után is találkoztak, és „ha bekopogna holnap reggel, akkor is szívesen látná”. Bízik benne, hogy Matolcsy meg tudja védeni magát az alapítványi ügyben.

A miniszterelnököt kérdezték volna az öccse, Orbán Áron gyanús vízumügyeiről is, de ekkor már csak ennyit mondott a furgonjából:

„Másik krimi!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár: Soha nem látott vihar bénította meg a vasúti közlekedést – fegyverszünetet kért a miniszter
Országszerte fák dőltek a sínekre, leszakadtak a vezetékek, a MÁV buszokkal próbálja menteni a helyzetet. Lázár János szerint napokig is eltarthat a károk helyreállítása.


Több videós poszttal is jelentkezett a hétfői vihar után Lázár János. Ahogy arról korábban írtunk, az országon végigsöprő zivatar akkora károkat okozott, hogy a MÁV arra kérte az utasokat, ha tehetik, még kedden is inkább a Volán buszjáratait vegyék igényben az utazáshoz, vagy halasszák el azt.

A közlekedési miniszter szerint jelenleg nincs olyan vasúti fővonal Magyarországon, amit ne ért volna kár. Lázár a többek között MÁV-Volán-csoport Havária Központjából jelentkezett be, ahol folyamatosan dolgoznak a viharkárok elhárításán és a közlekedés helyreállításán.

A politikus elmondta, hogy elsőként a fővonalakat próbálják felszabadítani, de a vasúti közlekedés helyreállítása napokat is igénybe vehet. Kiemelte, hogy minden rendelkezésre álló szabad autóbuszt mozgósítottak, jelenleg 200 busz segíti a MÁV-os közlekedést az országban.

Lázár hangsúlyozta, hogy senki nem sérült meg a közlekedési vonalakon, de minden közlekedési eszközt és pályát érintett a baj. A legtöbb gondot a sínekre dőlt fák és a leszakadt villamosvezetékek okozzák.

„A politikustársaimtól és a közélet résztvevőitől fegyverszünetet kérek és javaslok, tekintettel arra, hogy most arra van szükség, hogy mindenki támogassa a MÁV-nál és Volánnál dolgozókat”

– mondta.

A miniszter arra kérte az embereket, hogy mielőtt elindulnának, tájékozódjanak arról, milyen eszközzel tudnak célba érni. Hozzátette, hogy újabb viharzóna közelít Magyarország felé, és a következő napokban is erős viharokra kell számítani.

„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja: soha nem látott vihar tarolta le Magyarország nyugati, majd keleti részét”

– fogalmazott Lázár. „Senkit nem hagynak az út szélén, mindenkit el fognak szállítani, ám ezzel együtt türelmet kér.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk