Vasárnap a TV2 is elindította újabb szórakoztató műsorát, ami kísértetiesen hajaz az RTL Klubon egy héttel korábban adásba kerülő Álarcos énekesre. A Nicsak, ki vagyok?-ban is hazai hírességek énekelnek jelmezbe bújva, a zsűrinek pedig ki kell találnia, kik lehetnek a maszkok alatt.
Itt azonban az Álarcos énekessel ellentétben két csapatot alkotnak a zsűritagok, és egymással is versengenek az adásokban: Majka Hajós Andrással és a Groovehouse énekesnőjével, Judyval állt össze, Ábel Anita csapattársai pedig Kajdi Csaba és Ganxsta Zolee. Ők egyenként is mondhatnak egy-egy tippet, végül azonban csapatonként meg kell egyezniük egyben, amit a legerősebbnek éreznek.
Hogy milyen produkciókkal kápráztatták el a közönséget a sztárok, és... kiket rejtettek a maszkok, az kiderül összefoglaló cikkünkből! Még több tartalom https://tv2.hu/nicsak_ki_vagyok
A TV2 műsorában a jelmezek is hasonlók, mint az Álarcos énekesben: itt is van például a szőrös szörnyecske, amit Szőrmóknak neveznek, és Polip is. Utóbbival Sebestyén Balázs is viccelődött.
A Nicsak, ki vagyok? első adásában rögtön három jelmezes énekes is lelepleződött (míg ugye az Álarcos énekesben hetente eddig csak egyről tudtuk meg, hogy kicsoda).
Legnagyobb meglepetésre a Bagoly Szőke Zoltán, azaz a Barátok köztben Berényi Miklóst alakító színész volt, a Szőrmók jelmez alatt pedig Vajna Tímea bújt meg. Rajtuk kívül az Asztronauta is kiesett, akit pedig Jolly testesített meg.
Szőke Zoltán lelepleződése:
Vajna Tímea lelepleződése:
Jolly lelepleződése:
Vasárnap a TV2 is elindította újabb szórakoztató műsorát, ami kísértetiesen hajaz az RTL Klubon egy héttel korábban adásba kerülő Álarcos énekesre. A Nicsak, ki vagyok?-ban is hazai hírességek énekelnek jelmezbe bújva, a zsűrinek pedig ki kell találnia, kik lehetnek a maszkok alatt.
Itt azonban az Álarcos énekessel ellentétben két csapatot alkotnak a zsűritagok, és egymással is versengenek az adásokban: Majka Hajós Andrással és a Groovehouse énekesnőjével, Judyval állt össze, Ábel Anita csapattársai pedig Kajdi Csaba és Ganxsta Zolee. Ők egyenként is mondhatnak egy-egy tippet, végül azonban csapatonként meg kell egyezniük egyben, amit a legerősebbnek éreznek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A rohanó hétköznapokban kevés idő jut arra, hogy étterembe üljünk. Inkább gyorsan összedobunk valamit otthon, bekapunk egy falatot két meeting között, vagy este fáradtan rendelünk egy megszokott fogást. Pedig egy éttermi ebéd vagy vacsora egészen más élményt ad: lehetőség arra, hogy kiszakadjunk a napi rutinból, lelassuljunk egy kicsit, és nyugodtan, odafigyelve élvezzük az ízeket.
Ezt az élményt hozza közelebb a Jóízű Magyarország Gulyás Hete, amely 2026. április 20. és 26. között országszerte több mint 1000 étteremben várja a vendégeket.
Kevés olyan fogás van, amely ennyire szorosan kapcsolódik a magyarok mindennapjaihoz, mint a gulyásleves. Gyerekkori emlékek, családi ebédek, bográcsozások idéződnek fel vele, miközben mindenhol egy kicsit másképp készül. Van, ahol a klasszikus, sűrű, tartalmas verzió kerül előtérbe, máshol könnyedebb, levesesebb formában találkozhatunk vele, és egyre több helyen jelennek meg finom, modern csavarok is. Éppen ez adja a különlegességét: egyszerre ismerős és mégis mindig tartogat valami újat, attól függően, ki és hogyan nyúl hozzá.
Most egy egész hét szól arról, hogy ezt a sokféleséget éttermekben fedezzük fel, és megnézzük, melyik hely hogyan készíti a magyar konyha egyik legismertebb fogását.
A programban részt vevő éttermekben egységesen 999 forintért kóstolhatjuk meg a különböző gulyásleves-variációkat, a szükséges kupont pedig április 13-19. között a joizumagyarorszag.hu weboldalról lehet letölteni, amelyet az étteremben beváltva élvezhetjük a kedvezményes árat.
Ez az az ár, ami mellett már nem az a kérdés, hogy megéri-e beülni egy ebédre vagy vacsorára – inkább az, hogy melyik helyet próbáljuk ki először.
A Jóízű Magyarország kezdeményezésről
A METRO Magyarország október 2-án nagyszabású eseményen indította útjára a Jóízű Magyarország kezdeményezést – amelynek része a Gulyás Hete is –, a program célja pedig a hagyományos magyar ételek megőrzése és népszerűsítése a hazai éttermekben a jövő generációi számára. A program idén elsőként a magyar konyha legikonikusabb étele, a gulyás köré épül, valamint az ehhez szorosan kötődő alapanyagok: a magyar szürkemarha és a makói vöröshagyma köré. Ezek nemcsak hozzávalók, hanem történetek is: a magyar táj, a gazdálkodás és a gasztronómiai kultúra lenyomatai.
„A Jóízű Magyarország program nem csupán egy marketing kampány, hanem kulturális küldetés. Hiszünk abban, hogy a magyar gasztronómia hagyományai élő örökség, amelyet meg kell őriznünk és tovább kell adnunk. A gulyás nem csupán egy étel - identitásunk része. A Gulyás Hete kampánnyal azt is szeretnénk elérni, hogy a fiatal generációk is újra büszkén fogyasszák a magyar konyha legjavát.” – fogalmaz a kezdeményezés kapcsán Vladimir Gnjidić, a METRO Magyarország ügyvezető igazgatója .
Egy hét, amikor minden a gulyásról szól
A Gulyás Hete nem egyetlen városhoz vagy régióhoz kötődik: az ország minden részéből csatlakoztak éttermek, így szinte bárhol járunk, könnyen találhatunk egy helyet, ahol részt vehetünk az akcióban. A joizumagyarorszag.hu oldalon térképen is megkereshetjük a hozzánk legközelebbi résztvevő éttermet.
A programhoz kapcsolódóan további élmények is várnak. A Gulyáskaland road movie keretében az ország különböző pontjain mutatják be a gulyásleves különféle arcait – a videók főszereplői Rákóczi Feri és Bekker Dávid. Emellett a közösségi médiában egy játék is fut: aki megosztja a saját, tradicionális magyar ételhez kapcsolódó élményét a #jóízűmagyarország hashtaggel, akár 50 000 vagy 100 000 forint értékű éttermi utalványt is nyerhet.
A részvétel egyszerű: bármelyik étterembe betérhetsz, a lényeg, hogy egy tradicionális magyar fogásról készíts fotót vagy videót, amit megosztasz Instagramon, megjelölve a @metromagyarorszag oldalt. Fontos, hogy a profilod legyen nyilvános! A poszt ezután moderálásra kerül, és ha megfelel a feltételeknek, felkerül a jatek.joizumagyarorszag.hu oldalon található szavazógalériába, ahol már a közönség dönt a nyertesekről. A legtöbb voksot kapó pályázók értékes nyereményekkel gazdagodhatnak, sőt a szavazók között is kisorsolnak egy 50 000 forint étékű éttermi utalványt. A játék további részleteit is ezen az oldalon találjátok!
Gulyás Hete - április 20-26.
Gulyás Hete kupon letöltés időpontja: 2026. április 13-19.
A Jóízű Magyarország így nem csupán egy kedvezményes időszak, hanem egyfajta szemléletváltás is, amely a hagyományos magyar ételek megőrzésének fontosságára is felhívja a figyelmet. Emlékeztet arra, hogy ezek az ízek nemcsak a múlt részei, hanem élő örökségek, amelyeket érdemes újra és újra felfedezni.
Az éttermi étkezés így nemcsak közösségi élmény, hanem egyben lehetőség is arra, hogy közelebb kerüljünk a magyar konyha értékeihez. És néha az is belefér, hogy félretegyük a főzőkanalat, és átadjuk magunkat az ízeknek – mert vannak pillanatok, amikor a legjobb döntés nem az, hogy mit főzzünk, hanem az, hogy hová üljünk be.
A rohanó hétköznapokban kevés idő jut arra, hogy étterembe üljünk. Inkább gyorsan összedobunk valamit otthon, bekapunk egy falatot két meeting között, vagy este fáradtan rendelünk egy megszokott fogást. Pedig egy éttermi ebéd vagy vacsora egészen más élményt ad: lehetőség arra, hogy kiszakadjunk a napi rutinból, lelassuljunk egy kicsit, és nyugodtan, odafigyelve élvezzük az ízeket.
Ezt az élményt hozza közelebb a Jóízű Magyarország Gulyás Hete, amely 2026. április 20. és 26. között országszerte több mint 1000 étteremben várja a vendégeket.
Kevés olyan fogás van, amely ennyire szorosan kapcsolódik a magyarok mindennapjaihoz, mint a gulyásleves. Gyerekkori emlékek, családi ebédek, bográcsozások idéződnek fel vele, miközben mindenhol egy kicsit másképp készül. Van, ahol a klasszikus, sűrű, tartalmas verzió kerül előtérbe, máshol könnyedebb, levesesebb formában találkozhatunk vele, és egyre több helyen jelennek meg finom, modern csavarok is. Éppen ez adja a különlegességét: egyszerre ismerős és mégis mindig tartogat valami újat, attól függően, ki és hogyan nyúl hozzá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy szerinte a NER-nek vége van. „Várkonyi Andrea készítheti a válási papírokat, Pjotr felhívhatja Asszadot moszkvai ingatlantippekért, Tiborcz és Rasi kérelmezheti az amerikai állampolgárságot, Rogán Cili végre leadhatja a Rogán nevet” - mondja. Szerinte jellemző, hogy
az „exminiszterelnökben annyi méltóság és önkritika sincs, hogy vállalja a személyes felelősséget a katasztrofális eredményért, a választás estéjén nem mondott le a Fidesz elnöki posztjáról”
Szerinte a Magyar Péterrel folytatott telefonbeszélgetésében Orbán „durcás, sértett és bosszúvágyó” volt, akinek semmi belátása és, semmi szándék nincs benne arra, hogy mind a 10 millió magyarnak élhető hely legyen Magyarország. (...)Pedig ez a vereség kizárólag neki szólt” -
Az influenszer-humorista úgy véli,
azért kapott a Tisza kétharmadot, mert Orbán Viktor úgy beszélt az állampolgárokkal, ahogy rosszabb helyeken a kutyákkal”.
Pottyondy azzal zárja a videót, hogy „Én szeretném elhinni, hogy lesz változás. Jó lenne sokáig megélni a hitet, a bizalmat, a lelkesedést. Jó lenne, hogyha átragadna a mindennapokra abból az eufóriából, amit az eredmények után éreztünk. Azt az energiát kívánom mindenkinek, ami átjárta a következő egészségügyi miniszter győzelmi táncát. Kezdődjön a rendszerváltás, és legfőképp az idegrendszer-váltás.”
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy szerinte a NER-nek vége van. „Várkonyi Andrea készítheti a válási papírokat, Pjotr felhívhatja Asszadot moszkvai ingatlantippekért, Tiborcz és Rasi kérelmezheti az amerikai állampolgárságot, Rogán Cili végre leadhatja a Rogán nevet” - mondja. Szerinte jellemző, hogy
az „exminiszterelnökben annyi méltóság és önkritika sincs, hogy vállalja a személyes felelősséget a katasztrofális eredményért, a választás estéjén nem mondott le a Fidesz elnöki posztjáról”
Szerinte a Magyar Péterrel folytatott telefonbeszélgetésében Orbán „durcás, sértett és bosszúvágyó” volt, akinek semmi belátása és, semmi szándék nincs benne arra, hogy mind a 10 millió magyarnak élhető hely legyen Magyarország. (...)Pedig ez a vereség kizárólag neki szólt” -
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elárasztották a netet a mémek a választás után: Orbánt, Szijjártót és Mészárost sem kímélik
A közösségi médiában gyorsan elkezdtek terjedni a Fidesz vereségén kárörvendő mémek. A leköszönő kormány tagjai mellett a nyíltan a Fidesz mellett kampányoló celebek is célponttá váltak.
Az április 12-i parlamenti választás után – amelyen a Tisza Párt kétharmados felhatalmazást szerzett és véget ért Orbán Viktor 16 éve tartó kormányzása – az internet percek alatt elkezdte megalkotni a maga képi és szöveges „krónikáját”.
A mémek és virális reakciók egyszerre ragadták meg a felszabadultság, a káröröm, az irónia és a revans érzeteit – és mindkét politikai oldal megtalálta bennük a maga táborát és hangját.
Összegyűjtöttünk egy csokorra valót a legszellemesebb mémekből.
Az április 12-i parlamenti választás után – amelyen a Tisza Párt kétharmados felhatalmazást szerzett és véget ért Orbán Viktor 16 éve tartó kormányzása – az internet percek alatt elkezdte megalkotni a maga képi és szöveges „krónikáját”.
A mémek és virális reakciók egyszerre ragadták meg a felszabadultság, a káröröm, az irónia és a revans érzeteit – és mindkét politikai oldal megtalálta bennük a maga táborát és hangját.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Árpa Attila: Ha Varga Judit nem írja alá a kegyelmi döntést, Magyar Péter valószínűleg a Fidesz soraiban tapsolna
Árpa Attila színész-producer egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét a TISZA Párt vezetőjéről. A bejegyzés szerint a kegyelmi ügy volt a fordulópont, ami a Fidesz „nemezisét” megteremtette.
Árpa Attila színész-producer hétfőn az Instagramon fejtette ki a véleményét Magyar Péter politikai színre lépéséről.
„Engem most nem is a politika érdekel, hanem a történet, és maga az ember. Az életben, az irodalomban, és a popkultúrában egyaránt” – kezdi bejegyzését, majd rátér a meglepő párhuzamra. „Kedvenc karaktereim közé tartozik Edmont Dantes és Bruce Wayne. Nyugodtan lehet most gúnyolódni rajtam azért, mert Batmant és Monte Cristo grófját állítom párhuzamba Magyar Péterrel, de elmagyarázom szívesen.”
„A Fidesz ugyanis megteremtette a saját szörnyét, a saját nemezisét.”
Árpa a posztjában a kiindulópontot is pontosan megnevezi, szerinte a kegyelmi ügy volt az a fordulópont, ami elindította a folyamatot.
„Mert ha Varga Judit nem írja alá 2023. április 27-én a K. Endrének szóló kegyelmi döntést, akkor Magyar Péter ma este valószínűleg a Fidesz soraiban tapsolna, és Orbán Viktor győzelmének örülne.”
Úgy véli, a kezdeti személyes motivációk mára egy nagyobb üggyé nőtték ki magukat. „Meglehet, hogy kezdetben valóban a bosszú és a sértettség táplálta ezt az indulatot, ám mára mindebből valami jóval nagyobb formálódott:
egy küzdő ember alakja, aki a szabadság és az igazság eszméjét szolgálja, és azon fáradozik, hogy Magyarország élhetőbb, tisztább és méltóbb hellyé váljon.”