SZTÁRVILÁG

Tóth Gabit lehányta egy nő egy elegáns céges bálon, amikor mondani akart neki valamit

„Ott tanultam meg, hogy a diszkrétnek induló, elegáns céges bulik tudnak a legveszélyesebbek lenni…” – mondta erről az énekesnő.


Tóth Gabi az élete kettősségéről, a család és a hivatás közötti lavírozásról írt legújabb blogbejegyzésében a csalad.hu oldalon. Saját bevallása szerint nagy a kontraszt a két világ között, ami a mindennapjait jellemzi, és bár mondhatná, hogy már megszokta, de ez így szerinte nem igaz.

"Még nekem is nehéz néha elképzelnem, hogy az egyik pillanatban gyönyörű ruhában, talpig sminkben állok 13 ezer ember előtt, és éneklem például a Szomorú vasárnapot, a következőben pedig melegítőben keverem a tejpépet, vagy éppen szedem össze a szertehagyott zsírkrétákat négykézláb az asztal alatt. Pedig gyakran megesik, hogy amikor a közönség még tapsol, és én hálásan hajolok meg előttük, már azért ott motoszkál a fejemben, hogy hazafelé még kell vennem 20 dkg párizsit a sarki közértben, és próbálok visszaemlékezni, hogy vaj van-e még a hűtőben"

- írta.

Azt is elárulta, hogy a mai napig nagyon izgul minden fellépése előtt, akkor is ha csak 40-50 embernek énekel, és akkor is, ha 13 ezer ember elé kell kiállnia. Mint írja, mérhetetlenül hálás a családjának, hogy segítik abban, hogy megfelelően fel tudjon készülni ezekre az alkalmakra. Az év utolsó hónapja pedig különösen húzós volt neki a munka szempontjából, a családja nélkül pedig szerinte nem tudta volna végigcsinálni.

"A december egy előadónak mindig a legzsúfoltabb hónap, és pláne a Covid óta óhatatlanul benne van minden színpadon létező emberben az aggasztó gondolat, hogy mi van, ha megint nem lesz munkánk. Ettől az aggodalomtól vezérelve tényleg szinte állandóan dolgoznék, hogy biztonságban tudjam magunkat.

És akkor persze jön a mardosó lelkifurdalás, hogy már megint nem Hannival vagyok, hanem mondjuk éppen egy buszban a zenekarommal az ország másik felére tartunk. Szerintem már beleőrültem volna ebbe az állandó belső harcba, ha nem hinnék mélyen abban, hogy egy lélek tudja, hova érkezik, hiszen ő maga választja a családot magának, és már akkor azzal tisztában van, hogy mihez kell majd alkalmazkodni a földi élete során" - vallotta be.

Arról is írt, hogy a napokban többször volt gombóc a torkában, amikor elindult otthonról, és tudta, hogy át kell kapcsolnia anyából színpadi emberbe. Ilyenkor gyakran a közönségből merít erőt, de olykor megesik, hogy egy-egy néző kizökkenti a hangulatból. Példaként említette azt, amikor valaki sörösüveget dobott a színpadra egy koncertjén, egy fiatalember pedig egy meggyújtott petárdát hajtott a színpadra. De egy egészen meglepő történetet is elmesélt:

"Volt még egy nagyon emlékezetes fellépésem egy elegáns céges bálon, egy akkor nagyon felkapott belvárosi helyen, ahol egy gyönyörű estélyi ruhában lévő hölgy éppen mondani akart valamit (szeretném hinni, hogy gratulálni akart, de már soha nem fogjuk megtudni), de amikor kinyitotta a száját, hirtelen rajtam landolt a nem sokkal korábban elfogyasztott háromfogásos vacsorája, némi alkohol kíséretében. Magyarul lerókázott. Ott tanultam meg, hogy a diszkrétnek induló, elegáns céges bulik tudnak a legveszélyesebbek lenni…"

Az énekesnő egyébként ma ünnepli 34. születésnapját, ez alkalomból osztotta meg a rajongókkal élete kettősségét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nem várt fordulat Palácsik-Ráthonyi Tímea terhessége körül
A kismama csípőproblémái és lágyéksérve miatt nem szülhet természetes úton. A béranyasággal kapcsolatos érzéseiről is nyíltan beszélt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 10.



Palácsik-Ráthonyi Tímea élete egyik legkülönlegesebb időszakát éli: miközben már a harmadik trimeszterben jár, otthon egy négy hónapos kisfiút is nevel. A kis Ben idén év elején született béranya segítségével, és azóta teljesen megváltozott az egykori modell élete.

Az RTL Néma tünetek című műsorában őszintén beszélt arról, milyen érzések kavarogtak benne a béranyaság kapcsán. Elmondta, hogy eleinte nehezen dolgozta fel, hogy másnak sikerült teherbe esnie helyette.

Később szemléletet váltott, és úgy gondolta, muszáj félretenni az egóját ahhoz, hogy családot alapíthasson a férjével. Így jöhetett világra a kis Ben.

A 42 éves kismama most ismét babát vár, ezúttal ő maga hordja ki a kislányát. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy 40 év felett a terhesség komolyabb kihívásokat jelent. Több orvosi vizsgálatra is szüksége van, és az orvosok egy fontos döntésről is tájékoztatták: természetes úton nem szülheti meg gyermekét.

„Nálam császár lesz, időzített. Az orvosok máshogy nem engedik a csípőproblémáim és a lágyéksérvem miatt. Más lesz, az biztos”

– árulta el.

Tímea hosszú utat járt be, míg anyává válhatott. Endometriózis, vetélések, sikertelen lombikprogramok és IVF-kezelések előzték meg a gyermekáldást. Elmondása szerint, ha sem a béranya, sem az ő petesejtje nem bizonyult volna sikeresnek, akkor a petesejt-donáció lehetőségét is fontolóra vették volna.

„Amerikában ez egy modellügynökség, olyan gyönyörű lányok jelentkeznek petesejtdonornak, hogy váó. Nagyon drága, de megadja az esélyt, hogy kihordják ezt a kis embriót” – mondta.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Zámbó Árpy kiakadt: Szegény Jimmyt kiásták a sírjából
Az énekes testvérét nagyon felbosszantotta, hogy Zámbó Jimmy egy mém sztárja lett a napokban. Szerinte mindenki elítéli az ehhez hasonló tréfákat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 10.



Zámbó Árpy felháborodottan reagált arra az AI-generált képre, amelyen testvérét, Zámbó Jimmyt a Metallica frontembereként ábrázolják. A kép futótűzként kezdett terjedni a közösségi médiában, és a Királyként emlegetett énekes családját különösen érzékenyen érintette a dolog.

Árpy a Tények Plusz riportjában beszélt arról, hogyan értesült a képről: „Egy barátom hívott, hogy nézd meg, mi van a Facebookon.” A látottak után nem rejtette véka alá a véleményét.

„Úgy gondolom, hogy az az ember, aki kitalálta és megcsinálta ezt a plakátot, nem lesz sikeres. A Jimmy-rajongók meg a nem Jimmy-rajongók is egyaránt elítélik az ilyet.”

A mesterséges intelligencia által készített fotóval kapcsolatban úgy érzi, testvére emlékét gyalázzák meg. A család mellett a rajongók is hasonlóan vélekednek.

„Ez, hogy méltatlanul kezeljék Jimmy emlékét… Az a baj, hogy nem tudok vele mit csinálni, nem tudok vele mit kezdeni. Szegény Jimmyt kiásták a sírjából, ahol békésen pihen.”

Árpy szerint testvére nem egy mém vagy vicc tárgya, hanem egy elismert előadó volt, akit sokan szerettek és tiszteltek.

„Hangsúlyozom, hogy ő egy előadóművész volt, és köpjön szembe vagy üssön téglával fejbe az, aki szerint hazudok.”

A család reméli, hogy ez volt az utolsó eset, amikor Zámbó Jimmy emlékét ilyen módon használták fel.

„Nagyon bízom benne, hogy ezután tiszteletben tartják az emlékét.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meglepő videó terjed XIV. Leó pápáról az interneten
Robert Francis Prevost 2014-ben énekelt karácsonyi dalt egy perui eseményen. A felvétel most újra bejárja a közösségi médiát.


A világ figyelme most XIV. Leóra szegeződik, akit csütörtökön választottak meg az új katolikus egyházfőnek. A fehér füst felszállása után a vezető bíboros a jól ismert latin kifejezéssel, „Habemus Papam” – vagyis „van pápánk” – jelentette be a döntést.

Robert Francis Prevost lett az új pápa, aki a XIV. Leó nevet vette fel. Már az első döntései is napvilágot láttak, és azt is tudni lehet, hogy Parolin bíboros a titkos szavazás során visszalépett a javára. Kiderült az is, hogy mi inspirálta a névválasztását.

Az elmúlt napokban rengeteg részlet látott napvilágot a konklávé menetéről és Prevost személyéről is. Most azonban egy sokkal személyesebb, szívhez szóló videó került elő az új pápáról, vette észre a Blikk.

A felvétel még 2014-ben készült, amikor Prevost püspökként szolgált Peruban.

A képsorokon az egyik legismertebb karácsonyi dalt, a Feliz Navidad címűt énekli egy helyi eseményen.

A videó azóta újra elindult hódító útjára a közösségi oldalakon.

@nbcnews

Resurfaced video from 2014 shows Pope Leo XIV singing José Feliciano's 'Feliz Navidad.'

♬ original sound - nbcnews


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt a rendőrség Dudás Miki cserbenhagyásos balesetéről
Egy szemtanú szerint a világbajnok kajakos három autót is megrongált. A kajakos később tagadta, hogy több járművet is megrongált volna.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. május 11.



Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy Dudás Miki péntek délután balesetet okozott Budapest XVIII. kerületében, a Thököly utcában – erről először egy pestszentlőrinci Facebook-csoportban számoltak be, amit a story.hu szúrt ki. A bejegyzés szerint a világbajnok kajakos három autót is megrongált, majd elhajtott a helyszínről.

A poszt írója azt állította, hogy az egyik autóban egy 34 hetes kismama utazott, akit a mentők kórházba vittek. Egy másik autó, amely a ház előtt parkolt, egy taxi volt, amit a bejegyzés szerint annyira összetört, hogy használhatatlanná vált. A harmadik járművet a posztoló szerint szemből húzta meg Dudás, de ennek a kocsinak a fedélzeti kamerája rögzítette a történteket.

„Köszönjük mindhárom autótulajdonos nevében az emberséget. Az egyik autóban, aminek nekitolattál, egy 34. hetes kismama utazott egyedül, akit a mentősök be is szállítottak a kórházba. A másik autó, amelyik a ház előtt parkolt, és te úgy összetörted, hogy használhatatlan lett, az egy taxi, ami az egyetlen bevételforrása az autó tulajdonosának, amit miattad, ki tudja mennyi ideig nem tud majd használni! A harmadik autó, akivel pedig szembe mentél és meghúztad, hála istennek, rendelkezett fedélzeti kamerával, ami felvett mindent a mutatványodból, szóval kár volt elhajtanod, mert a felvétel már a rendőröknél, amin látszol te is, a rendszámod is”

– idézte a bejegyzést a story.hu.

A lap telefonon kereste meg a sportolót, aki azt mondta, hogy másként emlékszik az esetre.

„Egy autót valóban összetörtem, mert egy faszkalap belém tolatott, amikor ki akartam kanyarodni a főútra. Nagyon felidegesített, hogy így rám állt, és még neki állt feljebb. Mutogatott is, úgyhogy valóban elmentem. De 34. hetes kismama, meg taxis...én ilyenekre nem emlékszem, dehogyis!”

A rendőrség is megerősítette a baleset tényét. A lapnak a következő választ küldték a hatóságok:

„A rendelkezésre álló adatok szerint 2025. május 9-én délután egy autós a XVIII. kerületben a Thököly úton közlekedve egy útkereszteződésnél nekitolatott egy másik autónak, majd később haladása során két másik személygépkocsinak is nekiütközött. A baleset okozója mindkét esetnél adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt. A BRFK a rendelkezésre álló kamerafelvételeket bekérte és vizsgálja a balesetek körülményeit. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a balesetben nem sérült meg senki, anyagi kár keletkezett.”

Link másolása
KÖVESS MINKET: