KULT
A Rovatból

Tóth Barna: Mácsai Pált félve kérdeztem, hogy eljön-e castingra, a profik azonban tudják, hogy ez nem degradáló dolog

A Mesterjátszma rendezője interjúnkban elárulta azt is, hogy miért szorongat Bereményi Géza kenyeret a kezében, és hogy melyik híres magyar nevettetőről fog szólni a következő filmje.

Link másolása

Tóth Barnához több évtizedes barátság fűz, de azt gondolom, nem az elfogultság beszél belőlem, ha korosztályunk egyik legtehetségesebb filmrendezőjének tartom. A Mesterjátszma című új filmje sajtóbemutatója után beszélgettünk.

– Az Akik maradtakról azt mondtad annak idején, hogy az emberi kapcsolatok érdekelnek, a történelem csak díszlet. Végső soron ez igaz a Mesterjátszmára is, viszont adódik a kérdés, hogy akkor miért volt fontos áthelyezni Stefan Zweig történetét '56 Magyarországára?

–Ezt Fonyódi Tibor találta ki. Ő „porolta le” a Sakknovellát, ami eredetileg '41-ben játszódik és a nácik elől egy hajón menekülő ügyvéd történetét meséli el. Tibornál lett ebből '56, vonat, és magyarok akik a kommunisták elől menekülnek. Nála még ügyvéd volt a főszereplő, aztán közösen kitaláltuk, hogy pap legyen.

Valóban, megint csak kulissza a történelem, és szeretnék meggyőzni minden olyan nézőt, aki még nem látta, és találkozik a Mesterjátszma előzetesével vagy plakátjával, hogy ez nem csak egy történelmi film.

Pont, ahogy az Akik maradtakról kiderül, hogy nem holokauszt film, ez pedig nem '56-os film.

A történelem csak kulissza, háttér. Egy közös nyelv, egy mítosz, amit ismerünk, de körülbelül annyira kell nekünk, hogy tudjuk, ki a jó és ki a rossz.

– Kevés olyan átpolitizált történelmi eseménye van Magyarországnak, mint az '56-os forradalom. Nem féltetek attól, hogy ellenhatást vált ki, ha úgy nyúltok a korszakhoz, hogy valójában nem is arról akartok beszélni?

– De, féltünk természetesen, és csak reménykedni tudunk. Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy ne ebbe az irányba menjenek el a beszélgetések, úgyhogy tereljük is el.

– Azért erőltetem ezt a kérdést, mert miközben azt mondod, a film nem '56-ról szól, én mégis úgy érzem, hogy ez a film nagyon is helyre tette '56-ot.

– Ezt így már értem. Nyilván én is foglalkoztam a forradalommal előtte is, azóta is, és főleg közben.

A film óta másképp megyek el a Corvin-negyedbe és másképp nézek annak a gyerekkatonának a szobrára a mozi előtt. Hatott rám, és pontosan, helyére is tett dolgokat. Kicsit furán hangzik, de én úgy érzem, az után éreztem csak magamat méltónak, hogy elkezdjek ezzel a témával foglalkozni – még akkor is, ha ez csak egy zsánerfilm, aminek ez tényleg csak a kulisszája, a kerete –, hogyha én ezt magamban helyreteszem és tudom, hogy hogyan kezeljem.

Én '56-ot teljesen tisztán látom, és én azon a rétegén kezelem, ameddig ez a film is igényli.

Ez a réteg néhány száz, néhány ezer hős mártírnak a története ahol, talán utoljára a magyar történelemben, néhány napra világosan elvált egymástól, hogy ki az agresszor és ki az elszenvedő. És hogy kinek van igaza. Ezt annyira nehéz ma bármelyik belföldi vagy külföldi konfliktusnál megállapítani. Engem megnyugtat '56 tisztasága.

– Mennyire más rendezőként, amikor nem téged szólít meg egy történet, hanem a producerek keresnek egy adott feladattal?

– Ezen én is szoktam gondolkozni. Frusztrál, hogy a Rózsaszín sajt óta, ami 15 éves film lassan, egyszer sem azt a filmet csináltam meg, amit igazán szerettem volna az adott pillanatban. Mindig egy negyedik, ötödik számú terven dolgozom. Ami persze lehet egy olyan könyv, amit olvastam és tetszett, de nem az volt, hogy ezzel kelek és ezzel fekszem.

– Ez a kisfilmekre is igaz? A Susotázs vagy az Újratervezés esetén?

– Az azért más, amikor csak néhány napot forgatunk, és pár hónap az utómunka. Ott könnyebb szerzőinek lenni.

Ahol ekkora a tét, hogy csak állami pénzből lehet megoldani, ott rendre nem az a film kap zöldlámpát, amit legjobban akartam. Ugyanakkor lehet, hogy ez nem is baj.

Nagyon sokszor kiderül, nem csak a saját filmemben, hanem másoknál is, hogy a költségvetési vágások valójában a film előnyére váltak.

Ha például kevés színésszel vagy kevés helyszínen forgathatott valaki, és ezért ügyeskedni kellett, meg kellett mozgatni az agytekervényeket.

Ezzel együtt, ha kapok egy anyagot, azért kell, hogy tessen, bevonzzon. Amikor Fonyódi Tibor nekem elmondta ennek a filmnek a végét, azonnal megmozgatott és tudtam, hogy ebben van egy film. De el kellet kezdeni magamra gyúrni. Magamra engedni. Beleásni magam '56-ba, Zweigbe, a sakkba, a vonatba.

Kicsit olyan vagyok, mint egy tanár. Nem a saját gyerekem, hanem megkaptam egy gyereket, akit nevelek 4 évig. De nincs rajtam az a teher, hogy az én DNS-em.

– A filmben hemzsegnek a klasszikus filmes motívumok. A vonatozás, a sakk – elég A hetedik pecsétre gondolni. Mennyire foglalkoztál a filmtörténeti előzményekkel?

– Nagyon. A hetedik pecsétet is megnéztem újra, megnéztem nagyon sok vonatos filmet, '56-os filmet, sakkos filmet, megnéztem vége-csavaros filmeket. Feleségem, Lisztes Linda szerint körülbelül 50 filmet néztem meg referenciának. Nem lehet megkerülni. Egyrészt nem akartam beleszaladni olyanba, hogy megcsinálom pont ugyanazt. Ráadásul inspirálódhat is belőle az ember.

Minden rendezőnek folyamatosan filmeket kell néznie. Az tartja életben a munkakedvemet. Ha látok egy jó filmet, akkor megyek haza és írok.

– Nem olyan rég Philipp Stölzl rendezésében is készült egy változat a Sakknovellából. Ilyenkor bosszankodsz, hogy nekik is pont most jutott eszükbe, vagy nem számít, mert úgy is annyira más?

– Pontosan ez a sorrend. Először bosszankodtam, de aztán megnéztem a filmet. Az övéké sokkal klasszikusabb adaptáció. Kíváncsi voltam a végére, mert az irodalmi mű kicsit befejezetlen. Ami persze lehet szándékos, és akár működhet is. Érdekelt, hogy oldják meg ezt a németek, és ők is csavartak egyet a végén. Kicsit megnyugtatott, hogy más, de azért ők is ott keresgéltek, ahol mi.

– A legtöbb rendezőnek vannak kedvenc színészei, munkatársai. Te viszont, amennyire meg tudom ítélni, teljesen más kollégákkal dolgoztál most, mint az Akik maradtak esetében. Természetesen állandó munkatársadat és párodat, Lindát leszámítva. Ez mennyire szándékos, és egyáltalán, mennyire rajtad múlt és mennyire a producereken?

– Tény és való, a casting director, Ascher Irma, a haj/smink, Károlyi Márk és Kund Bibi, és az elsőasszisztens, Gyovai Zoltán csak, aki ugyanaz. Meg persze Hajduk Károly. De ez az én döntésem volt. Amikor a filmet elvállaltam, szabad kezet kértem, hogy újra írjam Fonyódi Tibor könyvét, és én választhassam ki a stábot, természetesen a producerek egyetértésével. Továbbá a végső vágás jogát is én birtokoltam. Ezt végig mindenki tiszteletben tartotta.

Minden pozíció más és más okból változott. Igazából az a fő szempont, hogy kihez illik. Például most zeneszerzőt is váltottam, ami persze nem jelent végleges váltást. Eddig az összes filmem zenéjét Pirisi László szerzete, de most úgy éreztem, frissítés kell. Ezért megkerestem Keresztes Gábort, mert olyan színekre vágytam, olyan hangulatra és olyan zenére, amit tőle hallottam. Sejtettem, hogy ezt a hideg-rideg pszichothrillert rábízhatom.

Viszont, ha összejön a Hofi-film, azt már a Lacinak ígértem.

De nincsenek állandó embereim, akikhez ragaszkodnék.

– Azért a színészek közt is feltűnnek ismerős arcok. Az Akik maradtaknak is Hajduk Károly volt a főszereplője, Göttinger Pál pedig a Susotázsban szerepelt.

– Írás közben nem gondoltam senkire. Ascher Irma minden szerepre csinál válogatást. A pap szerepére például sokáig a Karcsinál idősebben karakterben gondolkodtam, de aztán rájöttem Lindával, hogy jobb lenne, ha fiatalabb lenne. Akkor kezdtünk a Karcsi korosztályában nézelődni, és amikor bejött a castingra és lepróbáltuk, láttuk, hogy az ő játéka illik ehhez is.

Göttinger Pali más, az övé kicsi szerep, ott nem volt válogatás. Az ő esetében lehet, hogy már írás közben őrá gondoltam, amikor kitaláltam, hogy legyen egy okoskodó utas. Kisebb szerepeknél van kivétel. Ilyen volt Székely B. Miklós, őt annyira szeretem és tisztelem, hogy nyilván őt sem castingoltam.

De egy olyan szerepnél, ami nagyon sok napos, nagyon sok mondatos, ott nem tudok eltekinteni tőle.

– Ha már szóba került a casting. Laikusként kicsit érthetetlen a casting rendező szerepe. Az ember azt gondolná, egy filmrendező el tudja dönteni, kiket szeretne a filmben látni. Mi a casting szerepe, miben segíti a munkádat?

– Több szerepe van. Egyrészt megerősít engem abban, hogy arra a szerepre a kamera előtt ebben a szereposztásban ő passzol a legjobban. Tehát ez nem arról szól, hogy az illető jó színész vagy sem.

A másik fontos a kölcsönös, személyes bizalom kialakítása, Már az is egy gesztus, ha eljön valaki. Mácsai Palit kicsit félve kérdeztem a telefonon, hogy eljön e castingra. És azt mondta, hogy persze. A profik tudják, hogy ez nem degradáló dolog.

Ráadásul a személyes találkozó, a próbafelvétel arra is alkalmas, hogy a színészt, mint embert is megismerjük, ráérezzünk, mennyire tudunk együttműködni mint munkatársak, közös-e a hullámhossz.

A harmadik ok teljesen prózai: az a színész, akinek csak úgy odaadsz egy szerepet, az nem tesz bele annyit, mint aki castingon megnyeri.

– Nagy divat manapság easter eggeket elhelyezni a filmekben. Mindent nem szeretnék lelőni, de egyről mindenképp beszélnék: Bereményiről és az ő kalapjáról.

–Tényleg, a kalap eszembe sem jutott. Bereményi felvillanásában a kenyér a fontos, amit a kezében szorongat. Arra a híres esetre utal, amikor sortüzet adtak le a kenyérért sorban álló emberekre. A kalap azért van rajta, mert amúgy is mindig kalapot hord.

De abban az időben minden férfi kalapban járt. Borotválkoztak, az is biztos, nem voltak kövérek az is biztos, és kalapot hordtak. Épp ezért egyébként Valiszka László és Göttinger Pál alakja kilóg, mert mindketten szakállasak és egyikük sem kifejezetten sovány, de az ő jelenlétüket nem tudtam elengedni.

Bibi ki is akadt, teljesen joggal, hogy arcszőrzetük van. De nem tudtak megválni tőle, mert mindketten sorozatban dolgoztak, ahol úgy kellett megjelenniük.

– Amikor egy filmet bemutatnak, az a múlt, hiszen leforgott, a munka véget ért. Min dolgozol most? Említetted a Hofi filmet. Erről elárulhatsz már valamit?

– Ez Hofi Géza Mikroszkóp Színpadon eltöltött éveit vizsgálná, a 70’-es éveket. Nem én írtam a könyvet, hanem Horváth Áron és Petrik András. Fantasztikus forgatókönyv, Mécs Mónika producerrel próbáljuk megvalósítani. A fejlesztési szakasz lezárult, és most várjuk, hogy beadhassuk előkészítésre. Fantasztikus történet.

– Nehéz elképzelni, ki játszhatja el Hofit.

– Vannak elképzelések, próbafelvételek is készültek, de nincs még döntés. Felelőtlenség is lenne kiosztani a szerepet, amíg nem kap zöld utat a film.

Fotók: Dévényi Zoltán, Molnár Kata Orsolya, Szilágyi Lenke

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Két órából egy érdekes, egy kínzás. Megéri? Az elátkozott Queen Mary kritika
Az elátkozott Queen Mary nem más, mint egy ügyesen összerakott zagyvaság. Hangulatos, gyönyörű, de értelmetlenül túlbonyolított horror próbálkozás.

Link másolása

A Queen Mary olyan, mintha egy erőltetett, izzadságszagú Netflix horrort néznénk. Egy szerencséje van: az alkotók komolyan gondolták és kemény munkát fektettek bele. Nem tudom, hogyan lehetne leírni Az elátkozott Queen Mary-t úgy, hogy átadjam a tapasztalataimat.

Kerek egész képet, ugyanis nem tudok írni, akkora összevisszaság az egész.

Kár érte, se a színészek, se a filmes szakemberek nem tehetnek róla, egészen máshol csúszhatott el ez a történet.

A kezdés meglepően impozáns. 1938-ban járunk egy halloween-i estélyen egy hajó fedélzetén, amely épp az új világba tart Angliából. Egy furcsa családot követünk az első osztálynak fenntartott étteremben, akikkel valami nem stimmel.

Apuka erőszakosnak tűnik, anyuka babonásnak, a gyermek pedig nem bír magával.

A párbeszédekből hamar össze lehet tenni, hogy ők bizony nem az első osztályra valók, de Halloween-re hivatkozva, álruhában sikerül elvegyülniük a gazdagok között. Természetesen lebuknak és baj-bajt követ, majd az egész egy vérengzésbe fullad.

Aztán gyors váltás és egy másik családot kezdünk el követni a jelenben, Anne (Alice Eve), Patrick (Joel Fry) és gyermekük Lukas (Lenny Rush) személyében. Szépen lassan, nem túl szájbarágósan kiderül, hogy ők mit keresnek a már szórakoztató központként működő, Los Angelesben végleg kikötött Queen Mary-n.

Valami nem stimmel az egész hajóval, egyszerre túl steril és zavaróan mocskos.

A kapitány, Bittner (Dorian Lough) is gyanúsan viselkedik, mintha titkolna valamit. Mondani sem kell, hogy a két történetszál egyszerre folyik egymás mellett, felváltva váltakozik, majd egyszer csak összefonódnak.

Nem fogok spoilerezni, mert nem is igazán tudnék. Hangulatos indításból viszonylag gyorsan elérkezünk az unalmas tucathorrorok világába. Maga a helyszín már megért volna egy értelmesebb filmet. Az atmoszféra tapintható, mind a jelen mocska és felületes sterilsége, mind a ’30-as évek elegáns nyomora. A képi világ zseniális, a vágások néha ámulatba ejtőek, a gyönyörű képekkel társulva.

Isaac Bauman operatőr képei magukért beszélnek. A kivégzések brutalitása ritkán látott moziban X karika nélkül. Nem ezen fog múlni a siker.

A kosztümök, a maszkok, a díszletek és még a CGI is rendben van, az alacsony költségvetés ellenére. Alice Eve, Joel Fry és a többi színész is jó. Ami biztos, hogy nem ezen a brigádon csúszott el a dolog. A forgatókönyvíró és a rendező azonban egyest érdemelnek - köszönjük leülhetnek.

Sokat segíthetett, hogy tényleg mindent próbáltak helyszínen felvenni, a Queen Mary hajón forgathatott a stáb, sőt még egy 3D-s szkennelést is végeztek az egész hajón, így szabadon mozoghatott az operatőr a szűk térben, digitálisan. Érdekes technológia ügyes felhasználása. Akkor mi a gond az egésszel, hogy nem úgy hivatkozom rá, hogy az év egyik legjobb horrorja? Egyszerű: ősbutaság az egész film. Nem csak unalmas, nem ijesztő, de még értelmetlen, logikátlan és zavaróan buta karakterekkel van tele.

Ennyire gyenge forgatókönyvet régen láttam. Mintha mesterséges intelligenciával írták volna,

azzal a leírással, hogy „robot csinálj nekem egy látványos, brutális horrorfilmet, naaaaagy csavarral a végén.” Hát nem jött össze, se izgalmas, se érdekes nem lett a végeredmény. Azon kívül, hogy szép és mozog a kép, sok köze nincs egy koherens történethez.

Itt senki se úgy viselkedik, mint egy élő ember. A gyilkos áldozatai megköszörülik a torkukat, miközben a kegyetlen tettes véres fejszéje még egy fejbúbban van. Aztán elkezdenek elfutni egy zsákutcába négyen! Tényleg mélységesen felháborító, hogy ezzel valaki pénzt szeretett volna szerezni. A forgatókönyvírók között nem meglepő, hogy az első filmes Stephen Oliverrel és a nem túl nagy tapasztalattal rendelkező Gary Shorreal találkozunk. Egyébként Shore rendezte is a filmet elég, ha ehhez annyit teszek hozzá, hogy előző nagyjátékfilmje Az ismeretlen Drakula mérföldekkel jobb volt ennél. Pedig az nagy szó! Aki látta, az tudja.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy a mozi annyira szép, amennyire egy horrorfilm képes rá.

Még a felúszó feliratok, a stáblista elrendezése és a főcím is művészire sikerült. Valószínűleg itt ment félre: volt egy remek ötlet, de nem volt elég tartalom egy egész estés filmhez, ezért tóldották-fóltozták és addig csavarták művészieskedéssel, hogy a Frankenstein szörnyetege effektus történt. Lehet jobb lett volna, ha elégetik a Queen Mary-t, ahogy ezt a szörnnyel is tették. Spoiler az 1931-es Boris Karloff filmből, elnézést.

Nem ragozom tovább, rossz film a Queen Mary. Lehetett volna remek horror is, ha a forgatókönyv hozzáértő kezekben landol, vagy ha csak egy rövidfilmet készítenek az alkotók. De egy több mint kétórás misztikus kalandnál nem adott többet.

Olyan mintha megnéztük volna a Lost első és utolsó részét egymás után. Egy figyelemfelkeltő, gyönyörű, rejtélyes felvetés, ami egy kiábrándító, túlcsavart, értelmetlen badarságba csap át.

Nem ajánlom senkinek, inkább nézzetek meg mást a mozi kínálatból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: