JÖVŐ
A Rovatból

Több mint 5 tonna hulladék gyűlt össze a II. Tisza-tavi PET Kupán

Három vízen töltött nap alatt összesen 1222 zsák szemetet gyűjtöttek. A hulladék kb. 50%-a a vízen pille könnyedséggel úszó műanyag palack, az egyéb hulladékok között hűtőket, tévékészüléket, szigetelőanyagokat és veszélyes hulladékot (festéket, olajos hordókat) is találtak a résztvevők.

Link másolása

Az idei első folyami pethajós versenyen több mint 5 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a résztvevők a Tisza-tó Tiszafüred és Kisköre közötti szakaszán. Szoros küzdelemben a Közép-Tiszai-Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) legénysége védte meg tavalyelőtti első helyezett címét. A második helyezett ÖkosaBB csapat a Tisza Hőse díjat is megszerezte.

A szervezők óriási köszönetüket fejezték ki a résztvevőknek és önkéntesnek, valamint a megvalósításban együttműködő partnereknek, támogatóknak, a Tisza-tó menti önkormányzatoknak és közreműködő egyesületeknek. A II. Tisza-tavi PET Kupa Áder János köztársasági elnök fővédnökségével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával valósult meg.

Ismerős terepen eveztek a petkalózok a II. Tisza-tavi PET Kupán: két éve ugyanezt a Tiszafüred és Kisköre között elhelyezkedő, könnyen hajózható szakaszt tisztították. A tizenegy csapatból álló mezőnyben megtalálható volt három visszatérő és nyolc újonc legénység, vállalati, egyesületi és baráti hajók egyaránt.

Az idei év eleji áradásokkal, főként Ukrajnából és Romániából érkező hulladék sok helyütt már a vízen evezve láthatóvá vált a szárazföld mellett, majd a partra kikötve és az ártéri erdőben kutatva egyes helyeken óriási szennyezés fogadta a résztvevőket. A környezetvédelmi verseny során különleges, védett vízi és szárazföldi élővilágú területek tisztultak meg, de a szennyezés mértéke miatt a szervezők további akciókat terveznek a helyszínre még idén.

1222 zsák hulladéktól tisztult meg a Tisza-tó

A csapatok rendkívüli szorgalommal és elszántsággal versenyeztek, bár leginkább az ártéri erdők szúnyogaival harcoltak. Három vízen töltött nap alatt összesen 1222 zsák szemetet gyűjtöttek. A PET Kupa szervezői megalakulásuk óta alaptevékenységüknek tekintik és kiemelt figyelmet szentelnek annak, hogy az összegyűjtött hulladék felhasználható részét, - megfelelő szelektálás után - újrahasznosítsák.

A szelektálási munkában idén a csapatok jelentős részt vállaltak: a hulladék nagyobb részét már a parton, vagy saját pethajójuk fedélzetén válogatták át. A zsákolt hulladékért PETákok jártak, sőt, a pontozást végző PETbankárok az úgynevezett szuperzsákokért – amelyek színre válogatott, összezsugorított, kupak nélküli PET-palackokat tartalmaznak -, négyszer annyi pontot osztottak ki, mint a válogatás nélküli zsákokért.

A több mint 5 tonna összegyűjtött hulladék kb. 50%-a a vízen pille könnyedséggel úszó műanyag palack, az egyéb hulladékok között hűtőket, tévékészüléket, szigetelőanyagokat és veszélyes hulladékot (festéket, olajos hordókat) is találtak a résztvevők.

A közszolgáltatóknak, begyűjtő- és hasznosító cégeknek, valamint az innovatív, kisipari megoldásoknak köszönhetően, a PET Kupa civil szervezetként mára a folyami hulladék legnagyobb újrahasznosítójává nőtte ki magát. A Tisza-tavi versenyen gyűjtött hulladék újrahasznosítható része, kb. 60%-a a hazai vállalkozások munkájának köszönhetően kerül vissza az anyagok körforgásába.

A versennyel mindenki nyert és leginkább a tiszta természet lélegzik fel

A pethajók versenye a Közép-Tiszai-Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) győzelmével zárult, ők összesen 253 zsák hulladékot gyűjtöttek össze. A díjazottak - a már hagyománnyá vált, - újrahasznált anyagokból készült PET Kupákat vehették át. A második helyezett ÖkosaBB tapasztalt csapatként nem adta könnyen az első helyet: a Budapest Bank által szervezett csapat a legszorgalmasabb legénységnek járó, - tiszai uszadékfából készített -, Tisza-tó Hőse díjat is hazavihette.

Harmadik helyen a Decathlon állt a dobogóra. A nekik járó díjat a PET Kupa kiemelt hulladékkezelési partnere, az NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. ügyvezetője, Nemcsek Tibor adta át a versenyen először induló csapatnak.

A közösségi versenyszellem kialakításában és a PETákok szerzésében a hulladékgyűjtésen túl nagy szerepe van annak, hogy sokszor nehéz körülmények között, miként segítik a csapatok egymás munkáját. Ennek elismerésére adják a PETbankárok a fair play tettekért járó PETákokat. Idén a legtöbb fair play pontot egy újonc csapat, a DHL Clean Up Hungary legénysége kapta, akik jótetteikért külön elismerésben részesültek.

A II. Tisza-tavi PET Kupa dobogós hajóegységei és pontjaik:

1. KÖTIVIZIG / 14.700 PETák

2. ÖkosaBB / 12.285 PETák

3. Decathlon / 7500 PETák

Tisza-tó Hőse díj: ÖkosaBB, a Budapest Bank csapata

A fejenként legtöbb hulladékot összegyűjtő csapat kapta.

Fair play elismerés: DHL Clean Up Hungary

Nagy tisztelet jár a mezőny további lelkes és elhivatott csapatainak, valamint a PET Kupa önkénteseinek és az utánpótlás PetkUP csapat fiatal petkalózainak.

csapatok: KALL Ingredients, Funrafting, Debreceni Környezetvédők Tásasága, TidyUp, Green Guide, Prezi, AIT Desks

Akik nélkül nem lett volna II. Tisza-tavi PET kupa
A hulladékkezelésben az esemény kiemelt szakmai partnere a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ), valamint az NHSZ Tisza Nonprofit Kft. segítette a szervezőket.

A petkalózok munkáját magyar nyelvű hulladéktérképező mobil applikáció és online tiszai hulladéktérkép támogatta. A Konasoft számítástechnikai támogatásainak köszönhetően mobil telefonos applikáció informálta a résztvevőket és a verseny iránt érdeklődőket. A rendezvényt a SONAR Felső-Tiszai Búvár és Vízimentő Egyesület hajóegységei biztosították, a verseny logisztikáját a DHL Szállítmányozási Kft. segítette. A Zöldbolt nagylelkű és hasznos felajánlásának köszönhetően a nyertes csapatok ajándékcsomagokkal gazdagodhatnak. A PET Kupa köszönetét fejezi ki a fő támogató Innovációs és Technológiai Minisztériumnak és a rendezvényt segítő önkormányzatoknak.

A folyami hulladék elleni harc folytatódik

A szervezők arra törekednek, hogy a hazai eredmények mellett a határon túl, a Tisza forrásvidékén is javuljon a kormányzat és a lakosság hozzáállása, valamint kedvező irányba mozduljon el a hulladékgazdálkodási rendszer, így a probléma gyökerénél is bekövetkezzenek változások. Ennek érdekében már a versenyt követő napon „Határokon átnyúló összefogással a tiszta Tiszáért” címmel szervezett online konferencián adott elő Hankó Gergely, a PET Kupa projektvezetője, a KSZGYSZ ügyvezetője. Az eredmények, tapasztalatok és problémák megvitatása után a konferencia lezárásaként nyilatkozatot fogadtak el a környezet és a vizek védelméről.

A PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület idén még két folyami verseny megrendezését tervezi: augusztusban a Felső-Tiszán, szeptemberben pedig a Bodrogon szerveznek pethajós próbatételt. Bár a versenyekre a jelentkezés már lezárult, az év közben megvalósuló környezetvédelmi programokra folyamatosan várják azoknak az önkénteseknek a jelentkezését, akik szabadidejükben különlegeset és hasznosat szeretnének tenni folyóvizeink védelmében.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: