Arról ír az Index, hogy 3700 milliárddal terhelné a vállalkozásokat a TISZA, Magyar Péter szerint „hazudnak reggel, délben és este”
Évi 3700 milliárd forintos többletterhet vizionál a vállalkozásoknak és a vagyonosabb rétegeknek az Index, amely kedden és szerdán is egy állítólagos "belső TISZA Párt-anyagra" hivatkozva írt arról, hogy az ellenzéki párt megszorításokra készülhet kormányváltás esetén. A TISZA és elnöke szerint a cikkben ismertetett dokumentum nem létezik, az abban foglaltak pedig hazugságok, miközben a miniszterelnök már a baloldali megszorításokról beszél.
Szerdára a lap az állítólagos dokumentum vállalati és vagyonadózási fejezetét is bemutatta, amely alapján a teljes csomag már évi 3700 milliárd forintos pluszbevételt célozna a költségvetésnek. Ebben írnak az 500 millió forint feletti összvagyon vagyonadójáról, és olyan tételekről is, mint az 1600 köbcenti feletti járművek vagy épp a kutya- és macskatulajdonosok megadóztatása.
Az Index szerint a birtokukba került állítólagos több száz oldalas gazdasági tervezet „egyértelműen egy határozott baloldali fordulat irányába mutat”, és „a jelenlegi rendszerhez képest radikálisan új pályára állítaná a magyar gazdaságot”.
A TISZA Párt határozottan visszautasította az állításokat. Magyar Péter szerint a cikk egy „nem létező dokumentummal” próbálja lejáratni a pártot.
– közölte még kedden a Facebook-oldalán.
A pártelnök szerint a lap írásának „minden szava hazugság”, és hangsúlyozta, hogy a TISZA Párt hivatalos programja ennek éppen az ellenkezőjét tartalmazza: adó- és áfacsökkentést, a kedvezményes KATA széles körű visszahozását, a kis- és középvállalkozások megerősítését a multinacionális cégekkel szemben, valamint vagyonadót kizárólag a milliárdosokra, egy vagy ötmilliárd forintos vagyon felett. Ebbe az irányba mutatott a párt gazdaságpolitikusának, Kármán Andrásnak egy novemberi, a Bloombergnek adott interjúja is, amelyben a Magyarországon működő külföldi nagyvállalatok adókedvezményeinek felülvizsgálatáról beszélt, mondván, az igazságosabb adóterhelést eredményezne.
Az Index már szeptemberben is írt egy állítólagos TISZA-tervről, amely 25 százalékra emelte volna a jelenleg 9 százalékos társasági adót, és sávossá tette volna a tőkejövedelmek adóztatását. A TISZA Párt akkor is cáfolta a terv létezését.
Magyar Péter egyik szerdai Facebook-bejegyzésében azt írta: „Kimondta a bíróság, hogy a Magyar Nemzet, az Index és a Ripost is hazudott, amikor nyáron azt állították, hogy a TISZA készítette volna az Index által hamisított és a teljes kormánypropaganda által terjesztett adóemeléses mesét.” Hozzátette:
Azt is közölte, hogy „a TISZA mindenki ellen pert indít, aki az Orbánék által kreált hazugságokat terjeszti”.