Tévesen diagnosztizáltak rákkal egy magyar férfit, ezért kivették a fél tüdejét és öt bordáját - számolt be róla a Blikk. Ádámnak minden lépés olyan, mintha a Himaláján kellene megtennie azokat.
A férfinél néhány éve daganatot mutatott ki a CT-vizsgálat, ezért megoperálták. Később azonban kiderült, hogy nem rákról, hanem egy szivacsos elváltozásról volt szó.
Addigra azonban már késő volt.
Ádám a hibás diagnózis miatt feljelentést tett, azonban a CT-t végző orvos a vizsgálat hosszú hónapjai alatt meghalt, így az eljárás lezárult.
Bár elmondása szerint Ádám minden percben levegőért küzd, ennek ellenére önkéntes, két helyen is tevékenykedik: bohócdoktorként beteg gyerekek életébe csempész apró boldogságot, mentősdiszpécserként pedig a bajba jutottakon segített a legutóbbi időkig.
„Néhány napja kénytelen voltam otthagyni a mentőszolgálatnál az önkéntes munkát, egyszerűen nem bírom” - mondta Ádám a Blikknek. Másfél hónapja ugyanis
elveszítette a jogosultságot az addig neki járó éltető oxigénpalackra, ami ahhoz kellett, hogy el tudjon járni otthonról.
Egy időre ugyanis be kellett feküdnie a kórházba, így nem tudta jelezni az oxigént biztosító cégnek, hogy szüksége van az újabb palackokra. Ez oda vezetett, hogy a szabályok értelmében elveszítette jogosultságát a szerkezetre, és a várólista végére került.
„Nagyon nehéz most így kimozdulnom otthonról, úgy képzeljék el, hogy 200 métert 20 perc alatt tudok gyalog megtenni, minden lépés küzdelem. De a bohócdoktorságról nem vagyok hajlandó lemondani!” - mondta Ádám.
Tévesen diagnosztizáltak rákkal egy magyar férfit, ezért kivették a fél tüdejét és öt bordáját - számolt be róla a Blikk. Ádámnak minden lépés olyan, mintha a Himaláján kellene megtennie azokat.
A férfinél néhány éve daganatot mutatott ki a CT-vizsgálat, ezért megoperálták. Később azonban kiderült, hogy nem rákról, hanem egy szivacsos elváltozásról volt szó.
Addigra azonban már késő volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sokakat kiakasztott Szoboszlai Dominik több milliós szettje - Mutatjuk a legjobb mémeket
A Liverpool sztárja a magyar válogatott telki edzőtáborába érkezett meg egy feltűnő összeállításban, ami azonnal beszédtémává vált. A szett darabjai között volt egy közel 7 millió forintos Hermès táska és egy félmilliós nadrág is.
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya hétfőn a nemzeti együttes telki edzőközpontjába érkezett, a belépője pedig azonnal beindította a mémgyárat. Szoboszlai Dominik a szokásos Lamborghini Revueltójával gördült be, de a 215 millió forintos autónál is nagyobb figyelmet kapott a szettje. Egy kommentelő a közösségi médiában úgy fogalmazott, „sajnos, ráragadt az a nyamvadt angliai divat”, mások pedig digitálisan zoknit szerkesztettek a játékos lábára.
A szett legdrágább darabja egy fekete Hermès Birkin HAC táska volt, amelynek ára megközelíti a 7 millió forintot.
A Liverpool középpályása emellett egy kék inget és egy fehér nadrágot viselt, utóbbi a Bottega Veneta egyik, 1319 eurós (kb. 468 ezer forintos) darabja lehet.
A cipője a The Row egyik ismert, 1290 eurós (458 ezer forintos) modelljére hasonlít, míg a napszemüvege egy mindössze 18 ezer forintért kapható Police Jolie 2 lehet.
A megjelenés nemcsak a szurkolók, hanem a futballvilág figyelmét is felkeltette: Erling Haaland, a Manchester City csatára egy szimpla „Hmmmmm” kommenttel reagált a képekre. Makány Márta divattervező szerint a Liverpool játékosának stílusa megtervezett. Úgy látja, a magyar válogatott csapatkapitánya egy nemzetközi trendet követ.
„Dominik is egy fantasztikusan öltözködő fiatal sportoló. Abszolút tudatosan építi fel a szettjeit.”
A csapat egyébként hétfőn lett teljes, amikor Szoboszlai mellett megérkezett a két másik angliai légiós, Kerkez Milos és Pécsi Ármin, valamint Tóth Alex is. Marco Rossi szövetségi kapitány 29 játékost hívott be a keretbe. A válogatott pénteken Finnországot fogadja a Puskás Arénában, jövő kedden pedig Kazahsztán ellen lép pályára Debrecenben.
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya hétfőn a nemzeti együttes telki edzőközpontjába érkezett, a belépője pedig azonnal beindította a mémgyárat. Szoboszlai Dominik a szokásos Lamborghini Revueltójával gördült be, de a 215 millió forintos autónál is nagyobb figyelmet kapott a szettje. Egy kommentelő a közösségi médiában úgy fogalmazott, „sajnos, ráragadt az a nyamvadt angliai divat”, mások pedig digitálisan zoknit szerkesztettek a játékos lábára.
A szett legdrágább darabja egy fekete Hermès Birkin HAC táska volt, amelynek ára megközelíti a 7 millió forintot.
A Liverpool középpályása emellett egy kék inget és egy fehér nadrágot viselt, utóbbi a Bottega Veneta egyik, 1319 eurós (kb. 468 ezer forintos) darabja lehet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csoda az Everesten: Halottnak hitt idegenvezetőt láttak lefelé mászni a jégen
Élve találták meg Dawa Sherpát, a hat napja eltűnt hegyivezetőt a Mount Everest hírhedt Khumbu-jégesésénél. A férfit, akinek fagyási sérülései vannak, helikopterrel szállították egy katmandui kórházba.
Hat nap után, már a gyászszertartását is elkezdték, amikor csütörtök reggel egy takarítócsapat rátalált a Mount Everesten eltűnt Dawa Sherpára. A tapasztalt hegyivezető a hírhedt Khumbu-jégesésen kúszott lefelé az Alaptábor irányába, amikor észrevették – írja a BBC News.
Az 52 éves férfit helikopterrel a katmandui HAMS Kórház intenzív osztályára szállították, ahol a kezén lévő fagyási sérülésekkel kezelik. Lánya, Mhendo Lhamo Sherpa már meglátogathatta, és megerősítette, hogy az apja kommunikál. „Felismert… jól van és beszél. Boldogok vagyunk.”
„Ez valódi önmentés. Tudomásom szerint eddig senki nem élte túl egyedül az Everesten ezen a magasságon. Hogy hat napig egyedül túlélte és épségben le is ereszkedett, ez maga a csoda. Úgy gondolom, a sátrakban húzódhatott meg, hogy biztonságban legyen”
Ezt Pemba Sherpa, a mentést felügyelő 8K Expeditions ügyvezető igazgatója mondta, aki szerint Dawa tette egyedülálló. A túlélés esélyeit rontotta, hogy a szezon végével a rögzített köteleket és létrákat már elkezdték bontani, így a hegyivezetőnek a legveszélyesebb szakaszokon is segítség nélkül kellett boldogulnia.
Dawa Sherpát utoljára múlt pénteken látták a 3-as tábor felett, körülbelül 7500 méteres magasságban, miközben lefelé tartott.
Mászótársa, a korábbi brit tengerészgyalogos Chris Thrall felidézte utolsó beszélgetésüket, amikor Dawa leült pihenni.
„Erre megfordultam, és azt mondtam: ‘Hillary, jól vagy, testvérem?’ Azt mondta: ‘Igen, igen, rendben, Chris, kérlek, menj, menj!’”
Thrall elmondta, ez megszokott volt közöttük, és mivel a csúcstámadás a nehéz körülmények miatt a tervezett öt helyett tizenegy napig tartott, nem gondolt rosszra.
A család már feladta a reményt. Mielőtt megtalálták volna, a felesége arról beszélt, hogy már a végső imákat is elmondta férje lelki üdvéért.
A mostani szezon rekordforgalmú volt, több mint ezren jutottak fel a csúcsra, ami komoly terhet ró a hegyre. A nepáli hatóságoknak új szabályokat kellett bevezetniük a felhalmozódó emberi ürülék miatt, és a zsúfoltság is növeli a veszélyeket. Az idei mászószezonban öten vesztették életüket.
Hat nap után, már a gyászszertartását is elkezdték, amikor csütörtök reggel egy takarítócsapat rátalált a Mount Everesten eltűnt Dawa Sherpára. A tapasztalt hegyivezető a hírhedt Khumbu-jégesésen kúszott lefelé az Alaptábor irányába, amikor észrevették – írja a BBC News.
Az 52 éves férfit helikopterrel a katmandui HAMS Kórház intenzív osztályára szállították, ahol a kezén lévő fagyási sérülésekkel kezelik. Lánya, Mhendo Lhamo Sherpa már meglátogathatta, és megerősítette, hogy az apja kommunikál. „Felismert… jól van és beszél. Boldogok vagyunk.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szabályos breaktáncot járnak egy légsütőben a tavaszi tekercsek - ezt a felvételt egy Ali nevű felhasználó készítette egy olyan air fryerről, amelynek üvegtálja láthatóvá teszi, mi is zajlik pontosan a forró levegős sütés közben – írta a UNILAD.
A videó hatalmasat ment a TikTokon, de az egyik kommentelő megjegyezte:
„Valahogy biztos vagyok benne, hogy az én 1,5 kilós sertéssültem nem úgy pörög, mint egy balerina az enyémben”.
Ali követői kérésére újabb kísérletbe kezdett: egy szelet kenyeret tett a gépbe reszelt sajttal a tetején. A nehezebb étel azonban már nem pörgött, a légáram inkább csak fel-felemelte.
Szabályos breaktáncot járnak egy légsütőben a tavaszi tekercsek - ezt a felvételt egy Ali nevű felhasználó készítette egy olyan air fryerről, amelynek üvegtálja láthatóvá teszi, mi is zajlik pontosan a forró levegős sütés közben – írta a UNILAD.
Ritka égi jelenség jön: a Vénusz és a Jupiter együttállása látható péntektől
A Vénusz és a Jupiter látványos együttállása lesz megfigyelhető június 5. és 12. között a nyugati égbolton. A két bolygó június 9-én, kedden kerül a legközelebb egymáshoz, amikor a Merkúr is különleges pozícióban látszik.
Péntek estétől egy teljes héten át az égbolt két legfényesebb bolygója, a Vénusz és a Jupiter ad egymásnak randevút a nyugati horizont felett. A ritka csillagászati jelenség június 5. és 12. között lesz megfigyelhető, a csúcspontot pedig június 9-én, kedden éri el, amikor a páros közel kerül egymáshoz – számol be a HVG.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló szerint a két bolygó június 9-én, kedden este látszik majd a legszorosabban egymás mellett.
Naplemente után, 21:20 körül a nyugati horizont felett 17 fokos magasságban ragyogó Vénusztól mindössze 1,6 fokos távolságra, balra lefelé kell keresni a Jupitert.
A jelenség szabad szemmel is jól követhető, de mivel a páros viszonylag alacsonyan jár, a megfigyeléshez mindenképpen tiszta, épületektől és fáktól mentes nyugati látóhatár szükséges.
Aki távcsővel is rendelkezik, még több részletet láthat: egy kisebb műszerrel már feltűnik a Jupiter apró korongja és legfényesebb holdjai, míg nagyobb nagyítással a Vénusz sarlóhoz hasonló fázisa is megpillantható.
Az égi látványosságot egy másik esemény is kíséri: június 9-én a Merkúr is különleges pozícióba kerül, eléri úgynevezett dichotómiáját, vagyis a bolygókorongjának pontosan a fele lesz megvilágítva.
A Merkúrt 21:30 körül érdemes keresni a nyugati horizont felett, mintegy 8 fokos magasságban. Bár szabad szemmel is látható lehet, megtalálását egy kézi binokulár jelentősen megkönnyíti. A félkorong észleléséhez azonban már legalább százszoros nagyítású, állványos távcsőre van szükség.
A különleges égi események alkalmából a Svábhegyi Csillagvizsgáló június 4. és 12. között rendhagyó esti programsorozattal, távcsöves bemutatókkal és szakértői előadásokkal várja az érdeklődőket.
Tavaly is több látványos bolygóegyüttállás volt megfigyelhető, amelyeket különösebb felszerelés nélkül, akár a városokból is élvezni lehetett, így sokak számára nyújtottak belépőt a csillagászat világába.