„Olyan állapotban láttam édesanyám holttestét, amit senkinek nem lenne szabad átélnie” – bomlásnak indult 46 holttest egy brit hullaházban, börtönbe küldték a temetkezési cég vezetőit
Negyvenhat, bomlásnak indult holttestet talált a hampshire-i rendőrség egy gosporti halottas házban. Az Elkin and Bell Funerals temetkezési vállalat vezetőit, Richard Elkint és Hayley Bellt a bíróság február 19-én, csütörtökön négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. A bíróságon kiderült, hogy a hűtetlen hullaházban mindössze tizenegy fok volt, ami jóval magasabb a holttestek tárolásához előírt hőmérsékletnél. Sok testet több mint harminc napig tartottak a nem megfelelő körülmények között – írta meg a BBC.
A hatóságok a helyszínen találták meg a 87 éves William Mitchell holttestét is, amely már több mint egy hónapja bomlásnak indult a halottas házban. A temetkezési cég korábban azt közölte a családdal, hogy a férfi testét már elhamvasztották. Richard Elkin azzal védekezett, hogy a hamvasztás egy ki nem fizetett számla miatt maradt el, az ügyészség szerint azonban a család a teljes összeget kiegyenlítette.
– nyilatkozta Lee Williams, az ügy egy másik sértettje.
A bíróság többek között közveszélyokozás, a méltó temetés megakadályozása és csalárd üzletvitel miatt mondta ki bűnösnek a két vádlottat. A négy év börtönbüntetés mellett hét évre a cégvezetéstől is eltiltották őket. „Ez az egyik legdurvább eset, amit rendőri pályafutásom során láttam” – mondta Tony Rowlinson rendőrségi főkapitány-helyettes. Az ügyészség képviselője szerint az ítélet mérföldkő, mivel ez az egyik első alkalom, hogy temetkezési vállalkozókat büntetőjogilag felelősségre vonnak, amiért megtagadták a családoktól a méltó temetést.
A mostani botrány nem egyedi: 2024 tavaszán a Hull városában működő Legacy Independent Funeral Directorsnál 35 holttestet találtak, ami szintén országos vitát váltott ki a szabályozás hiányáról. Az ítélet után a Hampshire megyei rendészeti biztos és a temetkezési szakma országos szervezete is a kötelező jogi szabályozás mielőbbi bevezetését sürgette.