FELFEDEZŐ

Sztrókja után festő lett egy brit nő, már saját galériát is nyitott, hogy segítse a hozzá hasonló művészeket

Pedig a betegsége előtt semmi nem utalt rá, hogy ilyen irányú tehetség rejlene benne.

Link másolása

Bár majdnem meghalt, és a látását is elvesztette, gyógyulása után olyan, addig nem tapasztalt képességeket fedezett fel magában Janet Heaven, amely alapjaiban változtatta meg az életét - írta a Bedale-ben élő nő történetét a The Yorkshire Post.

A most 61 éves nő, aki tizenhárom éven át dolgozott a rendőrség segélyhívójának egyik operátoraként, 2017-ben kapott sztrókot. A rohamkor egyáltalán nem voltak a betegségre utaló tünetei - nem ernyedt el például az arca -, csak a kórházba szállítás után, az MRI-vizsgálatnál derült ki, hogy valójában mi a baja. Heaven elmondása szerint először szédülni kezdett, majd éles fájdalom nyílalt a fejébe, és zsibbadás futott végig a testén a jobb kezétől a bal lábáig. Végül a látása kezdett megváltozni, apró pontokat látott, majd elvesztette szeme világát.

A yorki kórházban szerencséjére megfelelően kezelték, nem sokkal később pedig hazaengedték. Heaven szerint teljesen más emberként jött ki a kórházból.

Több dolgot elvesztett: soha többé nem vezethet például, és önállóságát is, azt érezte ugyanis, hogy sebezhetősége miatt mostantól mindig másra lesz utalva.

Mivel átmenetileg megvakult, több hobbijáról le kellett mondania: nem tudott főzni és hímezni sem. Hivatását szintén fel kellett adnia, mivel az extrém stresszel járó operátori munka veszélyeztette az asszony állapotát. Mentálisan kifejezetten megterhelő volt számára ez az időszak, mivel szembesülnie kellett azzal, hogy nem csinálhatja azt, amit addig úgy szeretett.

Látása azonban lassan, de visszatért, és akkor tapasztalta meg, hogy milyen csodálatos színekben is pompázik a világ, színérzékelése sokkal élesebb lett.

Testvére, Sandra Parker, aki szintén művész, arra bátorította, hogy kezdjen festeni, így megörökítheti azt, amit újonnan visszakapott látásával be tud fogadni. Heaven az akrillfestészet iránt kezdett érdeklődni, úgy érezte ugyanis, hogy ez adja vissza a legjobban a vibráló színeket. Mivel egy yorkshire-i farmon nőtt fel, a kerti környezet otthonos volt számára, így elsősorban virágokat és növényeket festett a kezdetekkor.

Akkor még úgy fogta fel mindezt, mint egy terápiát, ám nagyon hamar megmutatkozott, hogy nem csak lelkes, de kifejezetten tehetséges is.

Testvére szintén felismerte mindezt, és ki is állította Heaven néhány képét a saját galériájában, sőt, vevői is akadtak. A siker ellenére önbizalomhiánya arra sarkallta, hogy tovább fejlessze magát, így beiratkozott egy művészeti tanfolyamra. Először rendkívül aggódott az órákon, hiszen csupa fiatal között volt, és már elszokott az iskolapadtól, azonban később már élvezte, és arra is rájött, hogy a tanulással az agyát is trenírozta, mivel új idegpályák jöttek létre a szervben.

A kurzus után felvételt nyert a Leeds Beckett Universityre, ám Heaven érezte, hogy válaszút előtt áll: vagy folytatja a fejtágítást, vagy saját vállalkozásba kezd, és megnyitja saját galériáját. Az utóbbi mellett döntött, és március 9-én meg is nyílt a Moorlands Gallery - ami aztán két nappal később be is zárt a járványhelyzet miatt. Júniusban viszont újult erővel nyitottak újra.

Heaven galériájának az a küldetése, hogy lehetőséget kapjanak a hozzá hasonló művészek, akiknek gyakran a megfelelő platform és az önbizalom hiánya miatt nincs lehetőségük népszerűsíteni munkáikat.

A Moorlandsben lehetőségük van helyet bérelni a képek számára, ahelyett, hogy galériáknál kilincselnének hónapokig. A rendszer működik, Heaven vállalkozása sikeres. A nő ráadásul igazi családi projektbe is fogott: gyakran állít ki képeket testvérétől, unokájától, vejétől és unokahugától is.

Heaven szerint a sztrók ugyan sok mindent elvett az életéből, azonban új képességét a betegségnek köszönheti.

Állapota nem csak a színérzékelését változtatta meg, de a hozzáállását is: a rengeteg kételyt és önbizalomhiányt kiölte belőle, most pedig azon van, hogy másokon is segítsen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Hadházy Ákos: 44 éves, használt síneket és talpfákat építenek a kínai szupervasútba
A független országgyűlési képviselő elment Kelebiába, és lefotózta a Diósgyőrben gyártott, ősrégi alkatrészeket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 09.


Link másolása

Használt síneket és talpfákat építenek a kelebiai kínai szupervasútba, írja csütörtök reggeli bejegyzésében Hadházy Ákos a Facebookon. A független országgyűlési képviselő posztjából kiderül, hogy néhány vasútbarát látogatott el a munkálatok helyszínére, ők szúrták ki, hogy bár van némi haladás, de 44 éves eszközöket építenek be.

„A két fővágányon új sínek és talpfák vannak, de a kitérőkön ott virít a DIÓSGYŐR felirat és a dátum: 1980 , 1983 és 1984 volt a gyártási év... Végülis: kommunista állam építi, így kompatibilis a kommunista államban gyártott sín...” – olvasható a képviselő posztjában.

Hadházy megjegyzi, hogy „önmagában nem ördögtől való kitérőbe használt, kisebb teherbírású síneket tenni. Na de egy 850 milliárdos beruházásnál??”. Szerinte jó lenne tudni, hogy mi szerepel a szerződésben erről, de az sajnos titkos.

A teljes posztot ott lehet elolvasni:

A Telex tavaly szeptemberben arról írt, hogy pénzügyi és technológiai gondok miatt áll a Budapest-Belgrád vasútvonal építése. A fő gondot a biztosítóberendezések kiépítése okozza, ami teljesen eltér Európában és Kínában. Ezen felül az infláció sem tett jót a projektnek, és teljesen elszálltak az anyagárak is:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina Magyar Péterről: A csávó vagy egy zseni, vagy végzetesen hiteltelen a teljes ellenzék
A youtuber ezúttal sem kímélte Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet sem, de kapott most Dobrev Klára, Kunhalmi Ágnes, sőt még Dancsó Péter is.

Link másolása

Ismét jelentkezett heti videójával Pottyondy Edina. A humorista ezúttal is az elmúlt hét nap politikai történéseit vette górcső alá, és nem meglepő módon 16 perces videója nagy részében a Magyar Péter körüli történésekre fordította a legtöbb időt.

Mondataiból kiderül, hogy bár nem rajong a Tisza Párt politikusa iránt, azt elismerte, hogy az ellenzék többi része nem volt képes az utóbbi időben hasonló népszerűséget elérni.

„Az a helyzet, hogy a csávó vagy egy zseni, vagy végzetesen hiteltelen a teljes ellenzék, és egyikért sem reális Magyar Péterre haragudni”.

Kitért Magyar mondataira, amiben a politikai plakátok „vizuális környezetszennyező” hatásairól beszélt, és amit a DK megvágva úgy interpretált, hogy abból az derüljön ki, a NER-ből kivált politikus Dobrev Klára külsejére tett dehonesztáló megjegyzést. Pottyondy szerint esélyesebb, hogy valóban ez történt, de ezután

a DK európai parlamenti politikusát a plakát alapján maga is Hide the Pain Harold és a csengeri örökösnő szerelemgyerekének, illetve a Psota Irén Hasonmásverseny 6. helyezettjének nevezte.

Pottyondy Edina beszélt arról is, hogy Dancsó Péter beszólt a magyarországi influenszerek egy részének és Azahriah-nak, amiért David Pressmannel vacsoráztak az amerikai nagykövet rezidenciáján. A volt momentumos politikus szerint ha az USA vagy a CIA be akarná szervezni a magyar tartalomgyártókat, valószínűleg nem nyilvános vacsorákon próbálkozna. Volt csípős megjegyzése arra is, hogy Dancsó később inkriminált részeket kivágott a videójából, majd mikor ezt szóvá tették neki, visszatette azokat.

„Egyetlen egy napig politizált, és ez alatt kétszer tolt 180 fokos fordulatot. Hát, ez a Péter is egy figyelemre méltó politikai tehetség”

– vonta le a végkövetkeztetést Pottyondy Edina.

Pottyondy Edina teljes videója

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tenerifére költözött és egy sátorban él egy magyar nyugdíjas – Gábor már csak egy lakóautóra gyűjt
Sok EU-s állampolgárral együtt élnek a sziget egy kevésbé lakott részén, többen barlangban laknak. A helyiek azonban egyáltalán nem örülnek a sziklák közt lakó idegeneknek.

Link másolása

Az Express brit lap riportot közöl néhány, Tenerifén nomád körülmények között élő uniós állampolgárról. Köztük van a magyar nyugdíjas Gábor is, aki a spanyol szigeten él egy sátorban.

Gábor Tenerife déli részén, El Medano városához közel lakik, ami a számára legfontosabb: békében és csendben, az emberektől viszonylag távol. Már ha nem számoljuk a hozzá hasonlóan sátrakban vagy barlangokban élőket.

„Nyugdíjas vagyok, és Tenerifére jöttem, ahol sokkal jobb az idő, mint Magyarországon. Márciusban és áprilisban gyönyörű. Magyarországon ekkor nagyon hideg van” – nyilatkozta a tetovált, napbarnított férfi az Expressnek.

A helyiek nem feltétlenül nézik jó szemmel Gábor és társainak területfoglalását. Többen tüntettek is a jelenlétük ellen, mondván: engedély nélkül tartózkodnak a sziklákon és életvitelükkel tönkreteszik a tájat.

Gábor ugyanakkor azt állítja, neki eddig kevés interakciója volt a helyben élőkkel, és az is jobbára pozitív. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy bár Tenerifén tervez maradni, hosszútávon nem ezt az életformát szeretné élni.

„Havonta kapok nyugdíjat Magyarországról, és ebből annyit tudok félretenni, hogy négy-öt hónap múlva vegyek egy lakóautót”

– mondta el a lapnak. „Ezután elhagyom a sátrat, de szeretnék hosszabb ideig Tenerifén maradni” – tette hozzá.

Az Express tudósítása szerint nem Gábor az egyetlen magyar a tenerifei „hajléktalanok” között. A lapnak sikerült két másik honfitársunkkal beszélni, akik épp a közeli szupermarketben vásároltak. Ők azt mondták, sziklába vájt barlangokban laknak.

Gábor és társai életmódja miatt több helyi tiltakozásba kezdett: azt akarják elérni, hogy szabályozzák a beutazást és a tartózkodást a szigeten. „Tudom, hogy ez nem az ő hibájuk, de milyen jogon jönnek, hogy elfoglalják ezt a barlangot?” – tette fel egy El Medano-i lakos, aki elmondta: nagyon dühösek az ott tartózkodók miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: