SZEMPONT
A Rovatból

Drasztikus áremelésre vagy akár bezárásra is kényszerülhetnek a szórakozóhelyek az elszállt rezsiköltségek miatt

Budapesti és vidéki klubokat kérdeztünk arról, mennyivel fognak nőni a villany- és fűtésszámláik. Konkrétumokat egyelőre senki nem tud, csak annyit, hogy muszáj lesz spórolniuk, de még így se biztos, hogy túlélik.


Nyár közepe óta az energiaárak elszabadulása az egyik legforróbb téma Magyarországon: mindenki azt számolgatja, mennyivel kell többet fizetnie, miután a kormány megszüntette a rezsicsökkentést az addig ismert formájában. Ez a lakossági fogyasztókat is érzékenyen érinti, de vannak, akik még náluk is rosszabbul járnak.

Sok példát említhetnénk, ebben a cikkben most a zenés szórakozóhelyekről lesz szó, ahol értelemszerűen sokkal nagyobb az áramfogyasztás az átlagnál, valamint fűteni sem egyszerű feladat őket. Ráadásul azzal a veszéllyel is szembe kell nézniük, hogy sok ember először a kultúráról mond le, ha meg kell szorítania a nadrágszíjat.


Akár az utolsó percben is lemondhatnak egy koncertet, ha nem fogy rá elég jegy

„A cégen belüli előrejelzések, amelyekkel eddig találkoztam, hat-kilencszeres drágulást mutatnak” – mondja Süli András, a Debreceni Campus Közhasznú Nonprofit Kft. programigazgatója, akinek cégéhez a Campus Fesztivál mellett a város olyan klubjai tartoznak, mint a Nagyerdei Víztorony, a Lovarda, vagy a HALL.

A helyzetüket bonyolítja, hogy az egyes helyszínek különböző időszakban és technológiákkal épültek. A Nagyerdei Víztorony például hőszivattyús lett a 2015-ös felújítás során, tehát ott csak áramfogyasztás van. A HALL-ban is viszonylag korszerű légcsererendszert alakítottak ki, a Lovardának viszont sokkal korábbi és korszerűtlenebb rendszere van.

A cég más vendéglátóhelyeket is üzemeltet, de Süli szerint csak az említett három klub szintjén is sok tízmilliós nagyságrendű plusz kiadással számolnak a most kezdődő évadban.

Egyelőre nem sikerült kikalkulálniuk, hogyan tudnák ezt a pénzt előteremteni, de az biztos, hogy önmagában a jegyárak emelése nem oldja meg a problémát – ha így tennének, elbúcsúzhatnának a közönségük jelentős részétől. A vendéglátásra szintén nem lehet teljesen áthárítani a költségek emelkedését, már csak azért se, mert ott eleve adott egy nagyfokú drágulás.

„Muszáj lesz elgondolkodnunk takarékossági intézkedéseken, ami lehet akár a rendezvények ritkítása, akár a belső hőmérséklet érezhető csökkentése” – fogalmaz Süli András, hozzátéve: konkrét számokat még nem tud mondani, de sokkal jobban oda kell majd figyelniük erre, mint eddig.

Mint mondja, mostantól még alaposabban mérlegelniük kell, kitermeli-e egy program a költségeit. Ezt persze eddig is megtették, ezentúl viszont a várható rezsitételt is hozzáadják a képlethez. És ha az jön ki, hogy gazdaságosabb lemondani az adott rendezvényt, mint megtartani (mert nem fogytak rá elég jól a jegyek), akkor bármennyire is fájdalmas, meg kell hozniuk ezt a döntést.

Koncert a Nagyerdei Víztorony kertjében idén nyáron

Mivel egyetemi klubokról van szó, a tanév beosztása amúgy is befolyásolja a működésüket, januárban például vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis számban tartottak bulikat. Süli elképzelhetőnek tartja, hogy ezt a zárvatartási idősávot most a szokásosnál jobban kitolják.

Közben azért reménykednek abban, hogy lesz valamilyen állami pályázat a kiadásaik enyhítésére, de konkrét információjuk egyelőre nincsen ilyesmiről.

„Nem igazán vagyunk derűlátóak, hiszen a mostanihoz hasonló gazdasági helyzetben, amikor folyamatosan emelkednek a megélhetési költségek, a kultúra mindig első helyen szerepel a kihúzható tételek között. Könnyen lehet, hogy ezt mind klub-, mind fesztiválszinten meg fogjuk érezni, de jelenleg sem a válság valódi mértékét, sem az elhúzódását nem tudja még senki” – összegez.

Bár készülnek a rossz forgatókönyvekre, semmiképp nem szeretnék már előre feladni, ezért ha óvatosabban is, de teljes erőbedobással szervezik a jövő évi klubkoncerteket és a Campust egyaránt.

Áremelés, spórolás minden fronton

„Mi már fél évvel ezelőtt tapasztaltuk, hogy sokkal többet kell fizetnünk, mivel az épületünk a helyi Volán társaság tulajdonában van, ők pedig márciustól csak piaci áron tudják beszerezni az áramot” – mondja Horváth Imre, a szombathelyi Végállomás Klub egyik szervezője. Bíznak benne, hogy további drágulás már nem lesz, de biztosat egyelőre ők sem tudnak.

A költségeik a korábbinak több mint a triplájára nőttek, ami számszerűen havi 80 ezer helyett 280 ezres villanyszámlát jelent. A fűtéssel kapcsolatban nincsenek adatai.

Horváth szerint a pultban minimum 25-30 százalékkal emelniük kell az árakat. A belépőjegyeknél ez az arány kisebb, legfeljebb 500 forintos emelést tart elképzelhetőnek, de ezt a döntést a zenekarokkal közösen fogják meghozni.

Több fronton próbálnak spórolni is: kicserélték az összes izzójukat LED lámpákra, és mivel két termük van, kisebb rendezvények esetén a másik helyiségben leoltják majd a villanyt.

A programtervük év végéig szinte teljesen készen van, a koncertek számát már csak ezért sem tervezik csökkenteni. Jövő év elején viszont csinálnak majd egy mérleget, ekkor dőlhet el, tudják-e tovább folytatni, vagy be kell zárniuk. Ezzel a forgatókönyvvel viszont egyelőre nem számolnak, próbálnak a lehető legoptimistábban állni a helyzethez.

Horváth Imre Leskovics Gáborral és Lovasi Andrással a Végállomás Klubban

Ugorjunk Budapestre: a Király utcai Gödör Klub ősszel kezdi 20. évadját, de gazdaságilag soha nem voltak még annyira nehéz helyzetben, mint most. Igaz, a jelenlegi helyszínükön (ami már a harmadik a sorban) legalább amiatt nem kell folyamatosan aggódniuk, hogy kipaterolják őket, de így is bőven akad bizonytalanság.

„Mérsékelt áraink vannak, 1000-2500 forint között mozgott a jegyár minden programunkra. Ezt most kénytelenek leszünk 500 forinttal emelni, az 1500-3000 forint közötti sávba. Ennél többet a közönségünk aligha bírna el” – mondja Filep Ákos, a hely vezetője, aki saját építészirodát is üzemeltet. Az üzleti modell eddig jórészt arra épült, hogy ottani nyereségét forgatja bele a klub fenntartásába és a programszervezésbe. Az utóbbi időben viszont egyre kevesebb energia marad építészkedni, ami a Gödör anyagi stabilitására is kihat.

Arról egyelőre nem tud biztosat, mennyivel kell többet fizetniük az energiáért, ez valószínűleg szeptember közepén derül majd ki. De arra számít, hogy a gáz nagyjából a korábbi négyszeresébe kerül majd éves szinten, ezért fokozottan figyelni fognak arra, hogy a klub három tere (koncertterem, földszint, galéria) közül mindig csak azt fűtsék, amelyikre feltétlenül szükség van. Spórolni emellett azzal is próbálnak, hogy nagyon kevés a dolgozójuk, mindenki a lehető legtöbb munkafolyamatból kiveszi a részét.

A vendéglátás árait nyáron emelték 5-10 százalékkal, október közepén valószínűleg elkerülhetetlen lesz egy újabb hasonló arányú drágulás. Sok múlik azon, mennyivel nőnek a jövedéki adóterheik, mivel nemrég a szénsavas üdítőkre is kiterjesztették ezt az adónemet. A kata megszüntetése szintén hátrányosan érinti őket, hiszen a legtöbb fellépőjük eddig katásan működött, ami mostantól megszűnt. A megnőtt adóterhek miatt a zenészeknek is emelni kell a gázsit.

„Ha fentieken túl még egy újabb Covid-hullám is bejön, az könnyen a Gödör végét jelentheti” – teszi hozzá Filep. Abban ugyanakkor biztos, hogy egyoldalúan nem fognak programokat lemondani: december 31-ig már szinte minden le van kötve, ezen legfeljebb az adott fellépővel egyetértésben változtatnak majd.

A hogyan továbbot pedig januárban eldöntik, de nagyon bíznak benne, hogy nem a jubileumi 20. szezon közepén fognak csődbe menni.

Sajtótájékoztató a Gödör új helyén – középen Filep Ákos

Van, ahol teljes a bizonytalanság

„Jelenleg annyira el vagyunk havazva a bennünket érintő egyéb változásokkal, például a kata eltörlésével, hogy ezzel a témával még nem volt időnk részletesen foglalkozni” – mondja Kovács ‘QQ’ Attila, három soproni klub (Hangár Music Garden, Búgócsiga Akusztik Garden, VOLT Café) üzemeltetője.

A helyzetük azért is komplikáltabb, mivel egyik helyen se közvetlenül a szolgáltatótól kapják az áramot és a gázt, hanem vagy a főbérlő, vagy egy ingatlankezelő közbeiktatásával. Jó eséllyel csak az első őszi számlák kézhezvételekor szembesülnek majd az áremelkedés valódi mértékével.

Egyelőre ugyanúgy készülnek, mint eddig, de mivel egyik napról a másikra gondolkodnak, a pakliban minden benne van: az is, hogy árat kell emelniük, vagy a leghidegebb hónapokban csökkentik a programok számát, esetleg teljesen bezárnak.

„Biztos, hogy nem lesz egyszerű, de voltaképpen a Covid előtti 3-4 év felívelését leszámítva mindig ez volt a helyzet, amióta a szakmában vagyunk” – fogalmaz, hozzátéve: mivel világ életükben ezzel foglalkoztak, a nehézségek ellenére sem lát túl nagy esélyt arra, hogy pályát módosítva elmenjenek mondjuk kirakatrendezőnek.

Tartalékaik ugyan vannak, de véges mértékben, ráadásul a Hangár és a Búgócsiga mögött álló cég is felvette a járvány utáni újranyitási kölcsönt, amit majd két év múlva kell elkezdeniük törleszteni. Emiatt sem lenne szerencsés, ha most fel kellene élniük a félretett pénzt.

„Folyamatosan számolni kell, mi az, ameddig még megéri finanszírozni, hogy a végén ne az legyen, hogy nyitva maradtunk, csak épp a személyes vagyonunkat kellett beleforgatni a túlélésbe” – mondja Kovács, aki szerint jelenleg nincs olyan ember, aki meg tudná mondani, milyen gáz- és áramárak lesznek, vagy mi történik majd Ukrajnában akár csak egy hónap múlva.

Szekeres x Barbaró koncert a Búgócsiga Akusztik Gardenben

A budapesti Barba Negra vezetőjétől, Szűcs Mihálytól szűkszavú választ kaptunk. Jelenleg ők sem tudják, mekkorák lesznek a terheik, de soha nem hatósági áron kapták az áramot.

Azonban mivel a koncertlátogatókat a mindennapi életben is érinti az árak jelentős változása, nem gondolkodnak azon, hogy a vendégeikre terheljék a megemelkedett kiadásokat.

„Azt gondolom, hogy a koncerthelyszínek, az élő zenés rendezvények fontosságát megértik majd ott, ahol a döntések születnek, és megkapjuk a megfelelő segítséget ahhoz, hogy továbbra is biztosítani tudjuk az embereknek a kikapcsolódásukat, szórakozásukat” – fogalmazott Szűcs.

Az Akvárium Klub részéről későbbre ígértek választ, ha ők is visszajeleztek, frissítjük a cikket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András a lengyelországi orosz drónokról: Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, de goromba provokáció, ami történik
A szakértő szerint az oroszok „harccal történő felderítést” végeznek. A céljuk a NATO válaszkészségének felmérése és politikai feszültségkeltés lehet.


Rácz András Oroszország-szakértő szerint nem egy NATO elleni orosz támadás kezdődött el akkor, amikor orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe, majd azokat a lengyel hadsereg lelőtte. A szakértő a Facebook-oldalán osztotta meg a véleményét az esetről.

Azt írta: az orosz hadsereg jelenleg nem hajt végre semmilyen szokatlan műveletet, nem közelítik meg a NATO határait, és rakétahordozó bombázóikat sem vetik be.

„Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, nincs tehát ok pánikra. Ezzel együtt goromba provokáció, ami történik”

– fogalmazott Rácz.

Szerinte az is világos, hogy az orosz drónok berepülése szándékos volt. Korábban előfordult már, hogy egy-egy drón technikai hiba miatt sértette meg a lengyel vagy a litván légteret, vagy eltért a pályájáról a légvédelem tüze miatt. Most viszont egy több drónnal végrehajtott, mély behatolás történt – ez más lépték.

A szakértő szerint az orosz fél azt teszteli, mennyire képes a NATO megvédeni a saját légterét. Ezt az orosz katonai szlengben „razvedka bojem”-nek nevezik, vagyis harccal történő felderítésnek.

„Harcérintkezést provokálnak ki – jelen esetben drónokkal –, és azt vizsgálják, milyen reakciót ad a lengyel haderő, milyen reakciót ad a NATO”

– írta Rácz.

Szerinte az incidens akár a szeptember 12–18. között zajló orosz–fehérorosz Zapad–2025 hadgyakorlathoz is köthető. A litván, lett és ukrán hírszerzés is arra számít, hogy az orosz fél információs eszközökkel próbálja majd veszélyesebbnek láttatni a gyakorlatot, mint amilyen az valójában.

Rácz András szerint az oroszok célja lehetett az is, hogy éket verjenek Karol Nawrocki lengyel elnök és Donald Tusk miniszterelnök közé. Ha ez volt a terv, akkor úgy tűnik, nem sikerült: a két politikus – bár eltérő politikai oldalon állnak – együtt reagált a támadásra. A hosszabb távú következmények viszont még nem ismertek.

A mostani eset hatására Rácz szerint felgyorsulhatnak a megbeszélések arról, hogy a NATO-tagállamok kiterjesszék a légvédelmüket az Ukrajnával szomszédos megyékre is. Ez leginkább a Lengyelországgal és Romániával határos területeket érintené. Kárpátalját kevésbé, mert ha a többi térséget lefedi a légvédelem, onnan már nem valószínű, hogy bármi átrepülne – véli a szakértő.

Rácz András figyelmeztetett arra is, hogy a drónok roncsai, illetve a lehulló repeszek a földet érés után is veszélyt jelenthetnek.

„Nemcsak azért, mert akár az üzemanyag maradványai, akár a robbanótöltet (ha volt rajtuk) fel tudnak robbanni. Előfordul az is, hogy az oroszok robbanócsapdákat helyeznek a drónokba, azzal a céllal, hogy a földet ért gépeket megvizsgáló tűzszerészeket megöljék”

– tette hozzá Rácz András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Szakértők a Tisza adóterveiről: a jelenlegi helyzetben erről nem lehet értelmes párbeszédet folytatni
Vadász Iván, Angyal József és Ruzsin Zsolt elemzi a Tisza személyi jövedelemadóval, vagyonadóval és áfá-val kapcsolatos terveit. Abban mindannyian egyetértenek, hogy egy alapos vitához számok is kellenének, de azokat a Pénzügyminisztérium nem adja ki.


Nemzeti konzultációt indít a Fidesz a Tisza „brutális adóemelési terveivel” kapcsolatban, jelentette be Orbán Viktor. Mindezt egy Index cikkre alapozzák, ami egy „megszerzett feljegyzésre” hivatkozva azt állította, hogy az ellenzéki oárt progresszívvé tenné és megemelné az szja-t. A kormpánypárti portál cikke szerint csak 5 millió Ft éves jövedelem alatt maradna a 15%, 5–15 millió Ft között azonban 22%-ra, 15 millió felett pedig 33%-ra emelnék az adó. Csakhogy az állítólagos „feljegyzésen” semmilyen aláírás nincs, és a gazdaságfejlesztési munkacsoport neve sem stimmel rajta.

Magyar Péter úgy reagált, „természetesen ebből egy szó sem igaz”. Kötcsei beszédekor egyetlen szót írtak a pulpitusra: adócsökkentés. A pártelnök korábban azt ígérte, hogy megtartják az egykulcsos szja-t, sőt, annak mértékét 15%-ról 9%-ra csökkentik. Erről meg is szavaztatták a követőiket. Azonban a pártnak nem jött jól, hogy nem sokkal később egy netre felkerült videó szerint Tarr Zoltán alelnök arról beszélt egy belső fórumon, hogy az egykulcsos adó nem igazságos, de erről még nem lehet értelmesen beszélgetni, mert a Fidesz meggyőzte az embereket, hogy az. Szerinte „számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet beszélgetni”, csak a választások megnyerése után. Hozzátette, amit mond, „össze lehet úgy rakni, hogy ebből akár bukás is lehet a választáson”. A Fidesz össze is rakta, és azóta is sok pénzzel hirdetik az ebből készült montázst, azt állítva, hogy a Tisza titokban a „Tisza-adó” bevezetésére készül.

A kialakult helyzetre reagálva Magyar Péter részleteket közölt adócsökkentési terveikről.

Eszerint a mediánbér felett (amelynél ugyanannyian keresnek kevesebbet, mint amennyien többet) maradna a 15 százalékos személyi jövedelemadó, alatta pedig adójóváírás csökkentené az effektív kulcsot. A minimálbérig ez 20 ezer forint pluszpénzt jelentene havonta; havi 420 ezer forintos bruttó keresetig 15 ezer forintot; 420–500 ezer Ft között 10 ezer forintot; 500 és 625 ezer Ft között pedig 5 ezer forintot. 625 ezer forint felett maradna a 15 százalékos kulcs.

Mindezt az ötmilliárd forintnál nagyobb vagyonokra kivetett 1 százalékos vagyonadóból fedeznék. A vagyonba beleszámítanák az ingatlanok mellett a nagyértékű ingóságokat, például jachtokat, magánrepülőket, festményeket, sportkocsikat, valamint a a céges vagyonokat és a külföldön található vagyontárgyakat is.

Eközben csökkentenék az Európa-rekorder ÁFÁ-t is, az egészséges élelmiszerek és a tüzifa esetén 5%-ra, a gyógyszereknél pedig 0-ra,

Arra voltunk kíváncsiak, mennyire reálisak a Tisza nyilvánosságra hozott tervei. Három ismert adószakértővel: Ruszin Zsolttal, Vadász Ivánnal és Angyal Józseffel beszélgettünk.

Szja: több sáv helyett adójóváírás

Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke az adójóváírást bevett megoldásnak tartja: „Nekem semmi bajom vele, és a Fidesz is alkalmaz adójóváírást, tehát a 25 év alattiak SZJA az egy tipikus adójóváírás... Ezek mind-mind nagyon jóváírások.” Arra a felvetésre, hogy mennyire egykulcsos vagy „progresszív” ez a konstrukció, úgy reagált, hogy

a jelenlegi helyzetben erről nem lehet értelmes párbeszédet folytatni, pedig „tiszta, egyenes, őszinte beszédre lenne szükség.”

Angyal József okleveles adószakértő nem ért egyet az adójóváírással, szerinte a jelenlegi rendszerből ugyanis logikusan nem vezethető le. „Számomra ez egy eszetlen, régi DK-s ötlet, amelyet hiba volt a Tisza Párt környékére engedni” - fogalmaz.

A probléma szerinte az, hogy „ma több 0%-os sáv van (egy- és háromgyerekesek stb), és a 0%-os sávon belül 9%-os sávot létrehozni értelmetlen.” Egy háromgyermekes nőre például már nem hatna az új jóváírás, mert a jelenlegi 0%-os kedvezménye nagyobb. Ugyanígy a 25 év alattiakra sem vonatkozna. Angyal József emiatt úgy látja, „ezek politikai, nem szakmai javaslatok.”

Vadász Iván okleveles adószakértő, az Adótanácsadók Egyesületének alelnöke szerint fontos látni, hogy a magyar adórendszer a forgalmi adókra, a közvetett adókra épül. Ebből folyik be a legnagyobb összeg, idén például 8 ezer milliárd forint áfabevételt terveztek. A forgalmi adók közé tartozik az összes különadó is, például a tranzakciós illeték, a közművezetékek adója. Ehhez képest a személyi jövedelemadó bevételek aránya viszonylag kicsi. Ráadául ez az arány tovább csökken, hiszen a kormány nemrég újabb adókedvezményeket vezetett be.

„Ugye most jön az anyák kedvezménye, néhány nap múlva már a gyakorlatban is megjelenik, és ez tovább csökkenti a költségvetés bevételét, lyukat ütve benne.”

A Tisza víziójában a vagyonadó ellensúlyozná a munkát terhelő adók csökkentését.

Vadász megalapozatlannak látja, hogy a vagyonadó a további szja-csökkentést valóban fedezné.

„Jó lenne, ha lehetne vitatkozni, szakmai konzultációt folytatni erről az országban, de most nem lehet, mert mindenből politikai kérdés lesz. Azt a kérdést, hogy az állam működésének költségvetési fedezetét hogyan képzeljük el, nem szabadna ennyire átitatni politikával.”

Vagyonadó, de hogyan?

Angyal József okleveles adószakértő felveti a kérdést, hogy a külföldön tartott vagyon (például máltai bejegyzésű jacht, offshore tulajdon) esetén hogyan történne a felmérés és az adóztatás? „Ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen”.

Vadász szintén úgy látja, a vagyonadó „egy nagyon problémás adónem. Nem is elterjedt a világban.”

„Én nem is hiszem, hogy a költségvetés nagy eredményekre számíthatna ebből, de jól hangzik, és a választók szeretik ezt hallani. De ha pénzügyminiszter lennék, elég szkeptikus lennék.”

Emlékeztet rá, hogy a Bajnai-kormány idején volt már egy ilyen próbálkozás, de azt 2010-ben az Alkotmánybíróság elkaszálta.

„A vagyonadóhoz kell társítani egy másik törvényt is, amit úgy hívnak, hogy vagyonértékelési törvény, mert enélkül nem megy” - mondja. Ugyanis a fő nehézség az értékelés, hogy mi mennyi ér. „Örök kérdés, hogy a sivatagban mi ér többet: egy pohár víz vagy egy aranytömb?”

Az értékelési vitákat a házastársi vagyonmegosztási perekkel illusztrálja. Ha van egy cég, és válás esetén az értékének 50%-át ki kell fizetni a feleségnek, akkor szerinte mindenki össze-vissza beszél. „Tudniillik nagyon sok módon lehet értékelni, tehát a vállalatértékelésre, az üzletértékelésre vonatkozóan vannak szakkönyvek, de ezek arról szólnak, hogy egyik módszernek ez az előnye, a másik módszer ebből a szempontból hatékonyabb, de ebből végtelen számú jogvita lehet.”

Vadász Iván szerint a műtárgyakra értékbecslése is problémás: „van egy Van Gogh festmény, akkor az most éppen mennyit ér?”

Magyarországon erre nincs gyakorlat. Bár az önkormányzatoknál létezik vagyonadó, a telekadó és építményadó, de azt nem a forgalmi értékhez, hanem a területarányhoz igazítják.

A végrehajtás egyik buktatója szerinte az is, hogy még az adóhatóságnak sincsen jogosítványa arra, hogy egy magáningatlanba csak úgy bemenjen, és megnézze, hogy milyen. Ráadásul „egy vagyont könnyű láthatatlanná tenni. Például úgy, hogy külföldre kerül, és külföldön már elég nehéz nyomon követni.” Szerinte nagyon végig kell gondolni, hogy mennyi energiát ölünk ebbe, és szélmalomhacra kényszerítjük-e az adóhatóságot. Vadász összegzése: „az önadózás rendszerében nagyon nehézkesen működik a vagyonadó”.

Ruszin azonban más oldalról közelít: a behajtás kulcsa szerinte a vélelmezési és ellenbizonyítási rend rendezése. „Az ellenbizonyítási jogok szoktak dominálni”. A hatóság vélelmezhet egy vagyonösszeget, de ha ezt vitatná az adóalany, akkor „egyszerű ellenbizonyítást kell letennie. Ilyenkor megfordul újra a bizonyítási teher.” Példaként megemlítette, hogy ez így szokott működni például Dániában.

„A Fidesz mindig attól tartott, hogy a vagyonadó kifejezés az egy politikai öngól, de most nagyon úgy néz ki, hogy társadalmi akarat van ennek a megalkotására” - fogalmaz.

Ruszin szerint később akár lejjebb is lehet hozni a vagyoni küszöböt, és ezáltal megfoghatnák azt a vagyongyarapodást is, amikor valaki semmiből hirtelen milliárdos lesz. Úgy gondolja, az 1%-os mérték sem sok. „Ha éppen 5 milliárdon áll ez a vagyon, akkor az egy 50 milliós összeg évente.” Ennek kifizetése szerinte nem lehet probléma.

Példák a gyakorlatból: repülőgép, cégautó, céges vagyon

Mi a helyzet akkor, ha például a repülőgépet nem közvetlenül a magánszemély, hanem egy cég birtokolja? Vadász gyakorlati példát is hoz egy magánhasználatú, de cégen keresztül kiadott repülőgépre. „Minden attól függ, hogy mit nevezünk vagyonnak”, de ha „a cég az enyém, aminek ugye a repülőgépe van, akkor a cég általam birtokolt részesedése az én vagyonom.” Ha a magánhasználat kedvezményes vagy ingyenes, „az az SZJA törvény szabályai szerint adóköteles jövedelemnek minősül”. Szerencsére „egy repülőgép használatot lehet ellenőrizni, mert ott nem lehet csak úgy röpködni”.

Ruszin szerint a vagyonok valamilyen formában történő megadóztatása egyáltalán nem ritka.

„Mindenhol van szinte a bolygón ingatlanok utáni adó, illetve van illeték, méghozzá örökösödési illeték.”

A fejlett ázsiai országokban ráadásul „elég magasak az örökösödési illetékek”. Dél-Koreában 60%-os örökösödési illeték terheli például a nagyvállalati öröklést; ilyenkor „nem készpénzt kell odaadni”, hanem „különböző technikái” vannak a teljesítésnek, például részvények átadása.

Angyal József szerint egyszerűbb megoldás lenne az osztalékadó emelése. „Miért adózik az osztalék 15%-kal? Meg lehetne emelni 30%-ra az 50 millió forint feletti osztalékoknál”.

Áfa: rossz tapasztalatok

A Tisza több termékkörben áfacsökkentést is emleget. Vadász szerint a korábbi hazai példák óvatosságra intenek: „attól, hogy csökkentjük az áfakulcsot, a fogyasztói árak nem csökkennek”, mert

„a piaci szereplők lenyelik az áfát”,

miközben a költségvetés bevétele csökken. Konkrétumot is mondott: „27 százalékról 5 százalékra vitte le az országgyűlés a lakások áfáját. Azóta is a lakások ára féktelenül emelkedik.” Felidézte a Medgyessy-kormány alatti áfacsökkentést is, amikor az öt százalékos csökkentés ellenére nem változott az ára több terméknek, mert „nem olyan erős a piaci verseny”. Tehát attól, hogy csökkentjük az áfakulcsot, a fogyasztói árak szerinte nem csökkennek, a politikai célt nem érik el, viszont a költségvetés bevétele csökken.

Nem árulják el a számokat

Senki nem vállalkozott arra, hogy megbecsülje, milyen további hiányt okozna a költségvetésnek az adójóváírások rendszere és az áfacsökkentések. Egybehangzóan azt mondták erre, hogy nincsenek nyilvános, értékelhető adatok. Vadász Iván szerint a számokat az ellenzéki pártok sem ismerhetik, mert ahhoz bent kellene ülniük a Pénzügyminisztériumban.

„A jelenlegi kormány minden adatot titkol, még azt is, ami nem képez államtitkot. Én, mint adószakértő sem tudom megnézni például, hogy a több mint 65 féle adóval kapcsolatban milyenek a részadatok. Az adózással kapcsolatos adatállomány is titkos. A Pénzügyminisztériumban elindult néhány évvel ezelőtt egy külön kutatási csoport, de azt is leálltották.”

Ruszin ugyanezt az akadályt emelte ki: „az NGM nem teszi hozzáférhetővé” a részletes adatokat; „csak nagy, nagyon általános költségvetési számokat látunk, a részleteket nem.”

Angyal éppen ezért korainak tartja, hogy a Tisza kijött az adóterveivel, szerinte

„egy ellenzéki adójavaslatnak december 31-ig nincs igazán tere”,

hiszen addig a Fidesz-kormány hozhat új intézkedéseket (most vezették be a háromgyerekes anyák kedvezményét, januártól jön a kétgyerekes anyáké), tehát a helyzet nem végleges.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Hatvanpusztán alig van berendezés, ami ne kerülne több millióba – ennyi lehet a teljes összeg
A Telex belsőépítészekkel próbálta meg kiszámolni a „félkész gazdasági épület” összköltségét. Alapnak a Hadházy Ákos által közölt, kiszivárgott fotókat vették.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Immár hónapok óta posztol a hatvanpusztai kastélyról Hadházy Ákos, akinek több emlékezetes látogatása is volt a komplexumnál, sőt tüntetést is szervezett oda. Orbán Viktor több interjúban is állította, hogy a területen gazdasági épületek vannak, amik édesapja tulajdonát képezik, kormánypárti szereplők pedig sokszor értékmentésként és műemlékvédelemként hivatkoznak a munkálatokra. A független országgyűlési képviselő szerint azonban több jel utal arra, hogy Hatvanpusztán egy luxuskastély és -birtok építése zajlik, ami ráadásul szorosan a miniszterelnökhöz köthető.

Hadházy legutóbb a „tisztilaknak” vagy „rezidenciának” nevezett épület belsejét mutatta meg. Korábban már posztolt a könyvtárról, az ebédlőről és a társalgóról is. A Telex több belsőépítésszel is végignézte a képeket. A legnagyobb értékű helyiség a könyvtár lehet, amit egykori cselédházból alakítottak ki. A képeken tömörfa könyvespolcok, galéria, kovácsoltvas csigalépcső és kosfejes kandalló is látszik.

A könyvespolcos blokkok darabonként nettó 6,5 millió forintba kerülhettek. A díszes korlát folyóméterenként egymillió forint. Ha négy blokk van mindkét oldalon, az összesen 52 millió forint. A 20 méter hosszú korlát 20 millió, így a teljes könyvtár berendezése elérheti a 91,5 millió forintos bruttó árat. Ha a hátsó falat is beépítették, akkor 116 millió forint lehetett a költség.

A könyvtárban látható kovácsoltvas csigalépcső hasonlít a British Spirals and Castings nevű brit cég SPV1-es típusára. Egy ilyen lépcső ára 8600 és 15 000 font között van, ami körülbelül 4 és 7 millió forint. A cég szerint a fotón szereplő lépcső nagyobb, annak ára 15 000 font, azaz körülbelül 6,8 millió forint.

A könyvtári kandalló betétje legalább egymillió forint. A kéményes munkák másfél millióba kerülhettek, a kőburkolat pedig másfél-kétmillió forintba. A teljes kandalló ára így minimum négy millió forint lehet.

A nyílászárók is drágák lehettek. A fürdőszobai kép alapján a szakértő szerint nem fenyőből, hanem uruguayi eukaliptuszból készültek. Mivel ebből nincs előregyártott fríz, az ablakokat fűrészáruból kellett gyártani. Egy darab eukaliptusz nyílászáró ára bruttó 1,6 millió forint lehetett.

A tetőn lévő manzárdablakokból több mint száz van. Egy ilyen ablak beépítési költsége nagyjából százezer forint.

A padló is sokba kerülhetett. Egyes képeken úgy tűnik, tömörfa parketta van. A négyzetméterár 40–50 ezer forint lehet, lerakással együtt. Hadházy szerint az épületegyüttes 6000 négyzetméteres. Szakértők becslése szerint a burkolatok lakossági áron is több mint 115 millió forintba kerülnek, de itt minimum másfeles szorzóval számoltak, így a teljes burkolás körülbelül 177 millió forint lehetett.

Hadházy egy fürdőszobáról is posztolt képet. A padlón süttői mészkő van, aminek ára lerakással együtt 50–60 ezer forint négyzetméterenként. A falon látható fehér csempét Hadházy szerint már leverették, és színeset raktak helyette.

A mosdó a Globo Paestum PA028BI típusú, ára 120–200 ezer forint, de egy másik forrás szerint jelenleg csak egy lengyel kereskedőnél kapható 330 ezer forintnak megfelelő összegért. A csaptelep Bugnatese LEM típusú, ára 64 ezer forint.

A teljes berendezés költségeiről pontos adat nincs, de a szakértők szerint a birtok belsőépítészete sok százmillió forintba kerülhetett. Korábban egy kertépítő a kertet is több százmilliós beruházásnak becsülte, éves fenntartása 25–50 millió forint lehet.

Orbán Viktor kedden az Öt műsorában Hadházy Ákos hatvanpusztai beszámolóiról úgy nyilatkozott, hogy a független képviselő hálás lehet neki, mert „belőle él”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk