Szívszorító posztban vallott munkája nehézségeiről egy rendőrnő, miután előtte halt meg egy 3 éves kislány
Megrázó és egyben elgondolkodtató posztot tett közzé a napokban a nyugat-yorkshire-i rendőrség egyik női tisztje a Twitteren. Jade Hunter egy szomorú esetről számolt be azért, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, mi mindennel jár a rendőrök munkája.
Leírta, hogy múlt pénteken öt kollégájával együtt egy hároméves kislányhoz hívták ki, akinek szívrohama volt. A mentősök ekkor már a helyszínen voltak, a végsőkig küzdöttek a gyerek életéért, de sajnos nem sikerült megmenteniük. Mindezt végignézte a rendőrnő is, aki ugyan csodálta a mentők profizmusát, mégis nehéz volt ezt átélnie.
"Rendőrtisztnek lenni nem csak annyit jelent, hogy bűnözőket üldözünk - ez is egy része a munkánknak, amit sokan nem is tudnak. Szóval legközelebb, amikor megállsz egy kávézónál vagy egy gyorsétteremnél, és több rendőrautót is látsz ott, kérlek ne posztold ki a közösségi médiába, hogy 'teázgatunk' és 'lógunk'. Sosem tudhatod, hogy éppen hol voltunk, mit éltünk át előtte, néha pedig szükségünk van 5 vagy 10 percre, hogy túllépjünk a gondolatainkon. Az emberek biztonsága az első számú feladatunk, és ez a hivatás azzal is jár, hogy egyik nehéz helyzetből a másikba kell ugranunk. Ennek ellenére mi is emberek vagyunk. Kérlek ne büntessetek azért, mert vannak érzéseink."
PC Jade Hunter on Twitter
Food for thought ?
Hunter bejegyzését már ezren lájkolták a Twitteren és többen meg is osztották. A kommentelők együtt éreztek vele: többen aggódtak azért, hogy vannak Jade és a kolllégái azután, hogy láttak meghalni egy kislányt, de volt olyan is, aki azt írta, senkinek sem kellene megkérdőjelezni a rendőrök "teaszünetét".
Forrás: Mirror