Szijjártó Péter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, a liberális mainstream globális fake news támadást indított Magyarországgal szemben a pedofilellenes törvény miatt. Hangsúlyozta, hogy a magyar gyermekek védelméről szóló törvény kimondja, hogy egyrészt meg kell védeni a gyermekeket a pedofiloktól, másrészt a szülők kizárólagos joga a gyermekek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése.
A külügyminiszter hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, hiába fordították le rengeteg nyelvre a törvényt, "senkit nem érdekel, mi a valóság", csak "nyomják a propagandát" ellene.
Pedig szerinte a törvény egyetlen társadalmi csoportot sem diszkriminál. Éppen ezért úgy véli, nem jogos, hogy sértve és bántva érzik magukat a homoszexuálisok.
Elmondása szerint ugyanis a törvény azt határozza meg, hogy 18 éves kor alatti gyermekek számára öncélú szexuális tartalmak megjelenítése tilos, legyen hetero- vagy homoszexuális tartalom.
„Ebből nem fogunk engedi, jöhet itt bárki, fenyegethet bármivel” – jelentette ki.
Arra a kérdésre, hogy gondolták-e azt, hogy ekkora balhé lesz a törvény elfogadásából, Szijjártó úgy reagált, hogy evidencia, hogy minden ilyen döntést hatalmas ellenszélben kell végrehajtani.
Szerinte a szülői jogosultságok levezethetőek az uniós alapértékekből. Azt viszont érdekesnek tartja, hogy bár az Európai Unió majd indít kötelezettségszegési eljárást, de az Európai Bizottság elnöke már a vizsgálat megkezdése előtt ítéletet hirdetett.
Arra a felvetésre, hogy a kormány a Fudan Egyetemről akarná elterelni a melegellenes törvénnyel a közvélemény figyelmét, azt mondta, élénk a fantáziájuk azoknak, akik ezt gondolják. A miniszter szakmai kérdésnek tartja a Fudan-ügyet, szerinte az ellenzék csinált belőle politikai balhét. Leszögezte, ha népszavazás lesz a kérdésben, akkor annak eredményét megvárják, mielőtt döntést hoznak, hiszen kötelesek a népszavazás eredményének eleget tenni.
Szijjártó Péter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, a liberális mainstream globális fake news támadást indított Magyarországgal szemben a pedofilellenes törvény miatt. Hangsúlyozta, hogy a magyar gyermekek védelméről szóló törvény kimondja, hogy egyrészt meg kell védeni a gyermekeket a pedofiloktól, másrészt a szülők kizárólagos joga a gyermekek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése.
A külügyminiszter hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, hiába fordították le rengeteg nyelvre a törvényt, "senkit nem érdekel, mi a valóság", csak "nyomják a propagandát" ellene.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyarország Kormánya a Facebook-oldalán arról írt csütörtök este, hogy okkal védik az energetikai rendszereket. A poszttal üzennek „azoknak, akik túlzásnak érzik az energetikai infrastruktúra megerősített védelmét”. A kormány egy négy évvel ezelőtti esetre hivatkozva azt állítja:
„amikor a háború kitörése után Magyarország egyértelművé tette, hogy ki akar maradni a háborúból, egy ukrán drón repült át a paksi atomerőmű felett.”
A magyar kormány szerdán megerősített védelmet rendelt el a kritikus energetikai létesítményeknél, és drónrepülési tilalmat vezetett be Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
A kormányzati állítás hátterében a 2022. március 10-én Zágrábban lezuhant szovjet gyártmányú Tu–141 drón esete állhat. A gép Románia és Magyarország légterén repült át, mielőtt Horvátországban becsapódott. Horvát és magyar források szerint a drón mintegy 40 percet töltött a magyar légtérben, de az útvonaláról csak részleges információk váltak nyilvánossá. A Telex elemzése szerint, ha a drón a Csenger–Zágráb vonalhoz közel repült, a Paksi Atomerőmű közelében elhaladhatott.
Magyarország Kormánya a Facebook-oldalán arról írt csütörtök este, hogy okkal védik az energetikai rendszereket. A poszttal üzennek „azoknak, akik túlzásnak érzik az energetikai infrastruktúra megerősített védelmét”. A kormány egy négy évvel ezelőtti esetre hivatkozva azt állítja:
„amikor a háború kitörése után Magyarország egyértelművé tette, hogy ki akar maradni a háborúból, egy ukrán drón repült át a paksi atomerőmű felett.”
A magyar kormány szerdán megerősített védelmet rendelt el a kritikus energetikai létesítményeknél, és drónrepülési tilalmat vezetett be Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jámbor András Deák Dániel mediános leleplezéséről: Pontosan tudja, hogy ő maga hazudik
Nem hagyta szó nélkül a Szikra Mozgalom politikusa Deák Dániel kirohanását. Szerinte a kormánypárti elemző pont a kutatási módszertan alapjaival nincs tisztában.
Jámbor András országgyűlési képviselő egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét arról a vitáról, ami Deák Dániel és a Medián közvélemény-kutató között alakult ki. A képviselő szerint a Fidesz „elképesztő erőlködésben” van a szerdai Medián-kutatás után, de ironikusan megjegyezte, hogy az az „edukációs munka”, amit a közvélemény-kutatások kapcsán most végeznek, hasznos lesz a társadalomnak.
Jámbor állítása szerint a kormánypárti propaganda egész nap azt kommunikálta, hogy Deák Dániel le fog buktatni egy „nagy politikai ikont”, de szerinte „a nagy erőlködésnek mondjuk úgy nem túl szilárd végeredmény lett a vége.”
„Deák Dániel ugyanis nyilvánosságra hozta a Medián januári kutatásainak úgynevezett nyers adatait, hogy bebizonyítsa: hazudik a Medián. Nyilván Deák pontosan tudja, hogy ő maga hazudik, de magyarázzuk is el, miért”
– írta posztjában, majd a közvélemény-kutatások módszertanát kezdte magyarázni.
Szerinte amikor egy kutató kutatást csinál, a megkérdezettek nem képezik le statisztikailag a teljes magyar társadalmat, mert egy ezerfős mintában nem lesz arányosan ugyanannyi nő, fiatal vagy érettségizett. A képviselő úgy fogalmazott, egy kutatás akkor reprezentatív, ha demográfiailag leképezi a magyar társadalom arányait, ezért alkalmaznak súlyozást. „Ha kevesebb fiatalt érnek el, akkor nagyobb súllyal veszik figyelembe a fiatalokat, és így tovább a reprezentativitás szempontjából számító minden demográfiában” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ezt minden közvélemény-kutató így csinálja.
Jámbor András szerint a Deák Dániel által közzétett lapokon is látszik, hogy kevesebb fiatalt értek el, akik között nagyobb a Tisza Párt támogatottsága, „így a valódi — súlyozott — adatokban nagyobb Tisza-támogatottság jön ki.” A politikus azt feltételezi, hogy a súlyozott adatok is Deák rendelkezésére álltak, csak azokat nem tette közzé.
„Ez viszont már tényleg a Fidesz-kampány vergődésének fázisa. Tudják, hogy hazudnak. Már nem is az ellenzékkel vitatkoznak, hanem közvélemény-kutatókkal, és az általuk is tudott valós kutatási eredményekkel!”
– zárta bejegyzését.
A HVG megbízásából készült legfrissebb, február 18–23. között felvett Medián-felmérés szerint a Tisza Párt előnye a teljes népességben 42–31, a választani tudóknál 51–38, a biztos szavazóknál pedig 55–35 százalék. A számokra reagálva Orbán Viktor Hann Endrét a „legjobb humoristának” nevezte.
Jámbor András országgyűlési képviselő egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét arról a vitáról, ami Deák Dániel és a Medián közvélemény-kutató között alakult ki. A képviselő szerint a Fidesz „elképesztő erőlködésben” van a szerdai Medián-kutatás után, de ironikusan megjegyezte, hogy az az „edukációs munka”, amit a közvélemény-kutatások kapcsán most végeznek, hasznos lesz a társadalomnak.
Jámbor állítása szerint a kormánypárti propaganda egész nap azt kommunikálta, hogy Deák Dániel le fog buktatni egy „nagy politikai ikont”, de szerinte „a nagy erőlködésnek mondjuk úgy nem túl szilárd végeredmény lett a vége.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szijjártó Péter: Az ukránok berendelték az ügyvivő nagykövetünket, és bevallották, hogy kizárólag politikai okokból nem indul újra a szállítás
Szijjártó szerint bevallották a diplomatának, hogy nincsen fizikai vagy műszaki oka annak, hogy nem indítják újra a szállítást. A külügyminisztert állítólag arról értesítették, hogy Ukrajna fegyvert és pénzt követel, zsarolja Magyarországot.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy Facebook-videóban arról beszélt, hogy az ukránok továbbra is blokkolják a kőolajszállítást Magyarország irányába, annak ellenére, hogy a Barátság kőolajvezeték teljes mértékben alkalmas lenne a szállítás újraindítására. A miniszter szerint az ukránok zsarolják Magyarországot, és a magyar álláspont megváltoztatását próbálják elérni.
Azt állította, hogy a kijevi magyar nagykövetségi ügyvivő berendelésekor az ukrán külügyminisztériumban bevallották, hogy politikai okokból nem indul újra a szállítás. „Bevallották, hogy nincsen fizikai vagy műszaki oka annak, hogy nem indítják újra a szállítást, annak csak kizárólag politikai okai vannak”
– idézte az állítólag elhangzottakat.
Szijjártó Péter szerint:
„Azt is világossá tették, hogy fegyvert és pénzt akarnak cserébe azért, hogy majd újraindítsák a kőolajszállítást Magyarország irányába. Magyarország azonban nem küldi el a magyar emberek pénzét Ukrajnába, és nem küldünk fegyvereket sem egy reménytelen háborúba.”
A miniszter úgy fogalmazott, a helyzet „pont fordítva van”, és szerinte az ukránok nem fenyegethetik Magyarországot és nem veszélyeztethetik az ország energiaellátását, mert ehhez „semmifajta joguk nincsen”. Hozzátette, ezért továbbra is azt követelik, hogy Ukrajna azonnal indítsa újra a kőolajszállítást.
„Minket nem fenyegethetnek, velünk nem szórakozhatnak, itt Magyarországon nem állíthatnak elő energiaellátási vészhelyzetet”
– mondta Szijjártó Péter.
A Barátság kőolajvezeték magyar és szlovák ellátása január 27-én állt le.
Budapest és Pozsony szerint Kijev politikai okból húzza a helyreállítást, ezért Magyarország a 90 milliárd eurós uniós ukrán hitel és egy új orosz szankciós csomag vétóját is kilátásba helyezte, miközben Szlovákiával együtt felfüggesztette a dízelkivitelt Ukrajnába. A szlovák kormány emellett a rendkívüli áramexport leállításával is fenyegetett.
Az ukrán fél visszautasítja a zsarolás vádját, és arra hivatkozik, hogy az ismétlődő orosz csapások miatt a javítás nem végezhető el gyorsan. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy fogalmazott, a javítás „nem megy olyan gyorsan”, az Ukrtransznafta pedig közölte, hogy azonosítás, stabilizálás és vészhelyzeti javítás zajlik. Az Európai Bizottság szerint a tagállamok nem látnak azonnali ellátásbiztonsági kockázatot, mivel vészhelyzeti készleteket nyitottak meg, és nőtt a nem orosz kőolaj felhasználása az Adria-vezetéken keresztül.
Orbán Viktor javasolta egy tényfeltáró misszió küldését, hogy kiderüljön a vezeték valóban sérült-e, vagy Kijev hazudik.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy Facebook-videóban arról beszélt, hogy az ukránok továbbra is blokkolják a kőolajszállítást Magyarország irányába, annak ellenére, hogy a Barátság kőolajvezeték teljes mértékben alkalmas lenne a szállítás újraindítására. A miniszter szerint az ukránok zsarolják Magyarországot, és a magyar álláspont megváltoztatását próbálják elérni.
Azt állította, hogy a kijevi magyar nagykövetségi ügyvivő berendelésekor az ukrán külügyminisztériumban bevallották, hogy politikai okokból nem indul újra a szállítás. „Bevallották, hogy nincsen fizikai vagy műszaki oka annak, hogy nem indítják újra a szállítást, annak csak kizárólag politikai okai vannak”
– idézte az állítólag elhangzottakat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: akkora robbanás volt a komáromi akkumulátorgyárban tesztelés közben, hogy lerepült az ajtó
Az Átlátszó tett közzé két felvételt az SK Battery komáromi üzemében történt detonációkról. A cég szerint engedélyezett tesztről van szó, de a hatóságok és a kormányhivatal még nem reagáltak.
Két, frissen nyilvánosságra került videófelvételen robbanások látszanak az SK Battery komáromi gyárában. A felvételek egyike az épületen belülről, a másik kívülről rögzítette az eseményt.
Az SK Battery megerősítette, hogy a felvételek a gyárukban készültek, állításuk szerint azonban egy több évvel ezelőtti, ellenőrzött körülmények között elvégzett minőségellenőrzési teszt látható rajtuk.
Az Átlátszó információi szerint a gyár B14-es épületében akkucellák és modulok tűzzel járó biztonsági tesztelése zajlik, ahol több robbanás is történt.
Az akkugyártó cég már a Telex kérdéseire így válaszolt:
„a videó egy több évvel ezelőtt elvégzett minőségellenőrzési tesztet mutat be, amelynek célja a vállalat által gyártott akkumulátorok tartósságának és biztonságosságának értékelése volt, és amelyet ellenőrzött tesztkörnyezetben, szélsőséges körülmények között hajtottunk végre. A tesztelő létesítmény az illetékes hatóságok hivatalos engedélyével működik.”
Közleményükben hozzátették: „Minden tesztelési tevékenységet a vonatkozó törvények és belső szabványok szerint bonyolítunk le, és a vállalat kialakított irányítási és felügyeleti keretrendszere alapján hajtunk végre.”
Az Átlátszó szerint ugyanakkor a tűzzel járó biztonsági tesztelés nem szerepel a gyár környezethasználati engedélyében és biztonsági jelentésében.
A Telex megkereste az ügyben a céget, a katasztrófavédelmet és a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatalt, de egyelőre nem kapott érdemi választ.
A komáromi gyárban nem ez az első rendkívüli esemény. Tavaly augusztusban tűz ütött ki a cellaformázó épület egyik részlegén, ahonnan 147 embert menekítettek ki, de senki sem sérült meg.
A robbanás belülről.
Itt pedig kívülről, rögtön az elején látható, ahogy lerepül az ajtó:
2024 áprilisában „szúrós szag” miatt részlegesen kiürítették az üzemet, és nyolc embert megfigyelésre kórházba szállítottak, bár a hatóságok nem mértek határérték feletti veszélyes anyagot.
Tavaly februárban pedig a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal a korábbi 150 mg/m³-ről 1 mg/m³-re szigorította a gyár NMP-kibocsátási határértékét; az NMP egy, a szaporodási képességet károsító oldószer.
A 444.hu tegnap arról írt, hogy az országos figyelem középpontjában álló gödi Samsung-gyárban is történt robbanás a múltban: