HÍREK
A Rovatból

Szijjártó bejelentette: 3000 négyzetméteres nagykövetség épül Ankarában

„Egyre nagyobb a jelentősége a magyar-török együttműködésnek, ehhez több ember és nagyobb nagykövetség kell” – indokolt a külügyminiszter.

Link másolása

Magyarország és Törökország együttműködésének fejlesztése mindig is a külpolitika fókuszában volt, s ez nem változik ezután sem, amire garancia, hogy a magyar kormánypártok a választáson ismét elsöprő győzelmet arattak - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában.

A tárcavezető a török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval tartott közös sajtótájékoztatón aláhúzta, hogy a rendkívüli körülmények, az ukrajnai háború jelentette gazdasági és biztonsági kihívások közepette a stratégiai partnerség jelentősége még inkább felértékelődik. Rámutatott, hogy Törökország szerepe ezen kihívások kezelésében egyre erősödik, és Magyarország nagyra becsüli a felek közötti közvetítésre, a béketárgyalások elősegítésére irányuló erőfeszítéseket is. Hozzátette: az sem véletlen, hogy a választást követő első "klasszikus kétoldalú látogatását" most épp Ankarába szervezték.

"Számunkra a legfontosabb szempont itt most Magyarország biztonsága, mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkerüljük hazánk belesodródását a háborúba (.) Ezért továbbra sem szállítunk fegyvereket Ukrajnának, és nem engedjük át a fegyverszállítmányokat közvetlenül Ukrajna területére Magyarországon keresztül"

- jelentette ki Szijjártó Péter.

Úgy vélekedett, hogy a kormány ezen döntésének helyessége már többször beigazolódott, legutóbb az elmúlt napokban, amikor Lviv környékén Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat semmisítettek meg bombatámadásokkal. "Nem akarjuk, hogy hasonló jelenetek történjenek magyarlakta területeken, a magyar-ukrán határ közelében" - szögezte le.

"Ezzel párhuzamosan természetesen kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, és folytatjuk Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját, valamint beengedjük az Ukrajnából menekülőket" - tette hozzá.

Szijjártó Péter emellett figyelmeztetett: az Iszlám Állam terrorszervezet újabb merényletek végrehajtására szólította fel híveit Európában, ami tovább növeli a határvédelem és az illegális migrációval szembeni fellépés fontosságát.

"Természetesen erősen védjük a határunkat, továbbra sem engedünk be illegális bevándorlókat Magyarországra, de ebben a kérdésben kulcsszerepe van Törökországnak is" - mondta, és ezért arra kérte az EU-t, hogy "ne alkudozzon", hanem a teljes beígért összeget fizesse ki Ankarának.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a Törökország mára a földgáztranzit szempontjából is rendkívül fontossá vált. Aláhúzta, hogy Magyarország energiaellátása oroszországi irányból zavartalanul zajlik, szerződés és menetrend szerint, amiben Törökországnak is fontos szerepe van, ugyanis jelenleg napi tízmillió köbméternyi földgáz érkezik hazánkba ezen az útvonalon.

A rubelfizetéssel kapcsolatos vitát értelmetlennek nevezte, miután az Európai Unió kimondta, hogy a földgázellátással kapcsolatos tevékenységek mentesülnek a szankciós intézkedések alól.

Mevlüt Cavusoglu kiemelte, hogy Törökország és Magyarország között mély barátság, stratégiai partnerség van, és minden területen fejlődnek a kétoldalú kapcsolatok. Hozzátette: Magyarország az egyik legnagyobb támogatója a török EU-csatlakozási folyamat előmozdításának.

A magyar és török külügyminiszter a nap folyamán közösen tették le Magyarország új ankarai nagykövetségi épületének alapkövét is, ahol Szijjártó Péter hangsúlyozta, minisztersége kezdete óta megduplázták az országban szolgáló magyar diplomaták számát, és ez a folyamat folytatódni fog.

"Akik nyitott szemmel figyelik a világpolitika folyományait, azok számára egyértelmű Törökország politikai és gazdasági súlyának folyamatos növekedése" - fogalmazott, rámutatva, hogy ez még több feladatot jelent a magyar diplomácia számára a jövőben.

Az új épület 3000 négyzetméternyi irodaterületet foglal majd magában, hogy az ott dolgozók "méltó, az együttműködés fejlődését lehetővé tévő módon láthassák el hazánk képviseletét"

- fogalmazott a miniszter.

Végezetül kiemelte, hogy az országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP tizenkét év kétharmados kormányzása után is elsöprő győzelmet aratott, rekordszámú szavazatot kaptak, aminek nyomán rekordszámú képviselőjük lesz a parlamentben. "A választópolgárok ezzel a döntésükkel megerősítették a szuverén, nemzeti érdekek érvényesítésére irányuló külpolitikát is, amelynek keretében a kormány folytatja munkát és a kölcsönös tisztelet alapján közelít a partnereihez."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET: