Aki volt részeg, az bizonyára tett már vállalhatatlan dolgokat. Olyan kellemetlen helyzetbe viszont kevesen kerülnek, mint az a brit férfi, aki egy átdorbézolt estén döntött egy szexbaba vásárlása mellett - írja az Indy100.
A whitwicki lakos még azután fojtotta alkoholba a bánatát, hogy az angol válogatott vereséget szenvedett az Európa-bajnokság döntőjében.
Néhány pohár után elhatározta: beruház egy szexbabára, hogy azzal vigasztalódjon, így meg is rendelte az eBayről a korhatáros terméket.
Ezek után természetesen el is feledkezett az egészről, amíg pár nap múlva meg nem kapta az e-mailt: a baba feladásra került, és már úton van a lakhelye felé.
“Végül korábban érkezett meg a vártnál, és nekem rettenetesen ég a pofám” - vallotta be egy Facebook-csoportban a focidrukker, akinek csak az új szomszédja tartózkodott otthon, és egy kedves gesztussal alá is írta helyette a csomag átvételét.
“Elképzelésem sincs, mit gondol most rólam a szomszédom, aki ráadásul egy nő. Kibontottam a babát, és jesszusom, nagyon csúnya!” - panaszkodott a férfi.
A szállítócég ráadásul úgy csomagolta be a szexjátékot, hogy annak a formája még papíron át is kivehető volt. Ha ez nem lett volna elég, még egy ábrát is mellékeltek, amin jól látható maga a megrendelt termék.
“Most mihez kezdjek ezzel az ocsmánysággal? Nem adhatom el másnak, és vissza sem küldhetem, hiszen mindkét esetben el kéne távolítanom az otthonomból, és kivinnem az utcára, ami kész öngyilkosság lenne. Még ki sem dobhatom, mert félő, hogy egy rendőr megállít, és azt hiszi, egy holttestet cipelek! Nincs valakinek egy óriási doboza?” - tette fel a kérdést a pórul járt férfi, ám a kommentelők csak nevettek az egész történeten.
Aki volt részeg, az bizonyára tett már vállalhatatlan dolgokat. Olyan kellemetlen helyzetbe viszont kevesen kerülnek, mint az a brit férfi, aki egy átdorbézolt estén döntött egy szexbaba vásárlása mellett - írja az Indy100.
A whitwicki lakos még azután fojtotta alkoholba a bánatát, hogy az angol válogatott vereséget szenvedett az Európa-bajnokság döntőjében.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem voltam tisztában azzal, kik laknak az ingatlanban” – elárverezték a körmendi gyerekgyilkos lakrészét
Tánczos Gábor körmendi lakásának felét bűnügyi költségtartozás és adóhátralékok miatt adták el egy online árverésen. A családnak azonban egyelőre mégsem kell kiköltöznie.
Huszonnyolc évvel a körmendi gyermekgyilkosság után elárverezték az ügyben elítélt Tánczos Gábor otthonának rá eső, fele tulajdoni hányadát. A lakásrész több mint 7,5 millió forintért talált vevőre egy budapesti licitálónak köszönhetően – írta a Blikk.
Az árverésre Tánczos Gábor 3,5 millió forintos bűnügyi költségtartozása és egyéb adóhátralékai miatt került sor.
Az új tulajdonos elmondása szerint nem volt tisztában azzal, kik laknak az ingatlanban.
Mivel csak a lakás fele került kalapács alá, és Tánczos édesanyjának haszonélvezeti vagy tulajdonjoga védi a bentlakást, a családnak egyelőre nem kell kiköltöznie.
A végrehajtási folyamat tavaly februárban indult, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online felületén árverésre bocsátották a tulajdonrészt. Akkor a becsértéket 7,56 millió forintban, a minimális ajánlatot pedig 5,67 millió forintban határozták meg.
A körmendi gyermekgyilkosság a magyar kriminalisztika egyik legtöbbet vitatott esete, amelyben a bíróság Tánczos Gábort találta bűnösnek a 11 éves H. Zsófia 1998. április 1-én elkövetett megölésében.
Az ügy a mai napig megosztja a közvéleményt. Tánczos édesanyja és támogatói kitartanak a férfi ártatlansága mellett, és kényszer hatására tett vallomásokról beszélnek.
Ezzel szemben Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes, az ügy egykori vizsgálója továbbra is a bűnösség mellett érvel, emlékeztetve arra, hogy Tánczos tizenhat alkalommal ismerte be a tettét, mielőtt visszavonta volna vallomását.
Tánczos Gábort 2002. február 5-én jogerősen 13 év szabadságvesztésre ítélték, amiből jó magaviselete miatt 2008-ban szabadult.
Huszonnyolc évvel a körmendi gyermekgyilkosság után elárverezték az ügyben elítélt Tánczos Gábor otthonának rá eső, fele tulajdoni hányadát. A lakásrész több mint 7,5 millió forintért talált vevőre egy budapesti licitálónak köszönhetően – írta a Blikk.
Az árverésre Tánczos Gábor 3,5 millió forintos bűnügyi költségtartozása és egyéb adóhátralékai miatt került sor.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Előkerült egy videó Szájer Józsefről, ahogy 1989-ben beszélt a Fidesz terveiről
Az 1989-es BBC-riport a rendszerváltás előtti magyar fiatalokról szól. A felvételen a Fideszt még egy, a hatóságok által akadályozott nem hivatalos csoportosulásként mutatják be.
Előkerült egy ritka felvétel az ifjú Szájer Józsefről, amin a Fidesz megalakulásáról és céljairól beszél. A BBC Archive YouTube-csatornája pénteken tette közzé azt a részletet, amely a brit közmédia 1989-ben sugárzott, a magyar tinédzserek életét bemutató dokumentumfilmjéből származik.
A Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója által készített riportban megszólal egyebek mellett egy IX. kerületi lakótelepen élő, R-GO-t hallgató fiú, László, és egy újságírói pályára készülő, KISZ-táborban edződő lány, Gabriella is.
A film legérdekesebb része azonban a frissen alakult Fiatal Demokraták Szövetségét mutatja be. „A Kommunista Ifjúsági Szövetség bírálata arra vezérelt néhány diákot, hogy hozzanak létre egy nem hivatalos csoportosulást, a Fideszt, a Fiatal Demokraták Szövetségét. Eleinte a rendőrség megpróbálta megakadályozni őket, de úgy tűnik, megmaradnak” – hangzik el a narráció, mielőtt feltűnik Szájer József, akit az új, még iroda nélküli szervezet egyik vezetőjeként mutatnak be.
Szájer angolul vázolta fel a céljaikat:
„Olyan Magyarországot akarunk, ahol nincs ellenőrzés fentről minden polgár felett. Szabad polgárokat akarunk, akik (…) szabadon élhetnek, szervezkedhetnek, újságokat adhatnak ki, és azt tehetik, amit akarnak, bármiféle ideológiai korlátozás és ellenőrzés nélkül.”
A felvétel történelmi hátteréhez tartozik, hogy a Fideszt 1988. március 30-án alapították a Bibó István Szakkollégiumban, és az első időszakban 1988 áprilisában a rendőrség több alapítót is figyelmeztetésben részesített.
A teljes dokumentumfilm korábban is elérhető volt már az interneten, de a BBC hivatalos archívuma most külön klipként emelte ki a rendszerváltás előtti hangulatot megidéző részletet – írta a 24.hu vasárnap. Az eredeti adás időpontjáról eltérő adatok keringenek: míg az IMDb 1989. január 12-ét említ, a BBC hivatalos műsorújság-archívuma szerint a filmet január 13-án mutatták be.
A teljes videót itt lehet megnézni:
Előkerült egy ritka felvétel az ifjú Szájer Józsefről, amin a Fidesz megalakulásáról és céljairól beszél. A BBC Archive YouTube-csatornája pénteken tette közzé azt a részletet, amely a brit közmédia 1989-ben sugárzott, a magyar tinédzserek életét bemutató dokumentumfilmjéből származik.
A Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója által készített riportban megszólal egyebek mellett egy IX. kerületi lakótelepen élő, R-GO-t hallgató fiú, László, és egy újságírói pályára készülő, KISZ-táborban edződő lány, Gabriella is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elképesztő „produkciót” mutatott be egy autós Budapest belvárosában. A Lánchíd pesti hídfőjénél, a körforgalomban driftelt csikorgó kerekekkel, majd a gyalogátkelőnél visszapördült és elindult szembe a forgalommal, miközben több autó is szabályosan haladt a két sávban.
Végül újabb hangos kerékpörgetéssel visszafordult és hasonló módon, nagy sebességgel távozott.
A videóhoz sokan szóltak hozzá. Többek között Szujó Zoltán is. A sportriporter azt írta:
„Teljes mértékben egyetértek Vitézy Dáviddal abban, hogy ezt a legszigorúbban kell büntetni. Ezzel párhuzamosan kedvező árú pályanapokat kell meghirdetni a 3 »nagy« pályán (Hungaroring, BalatonPark, Pannóniaring), valamint néhány kisebben.
Az ún. »amatőr«, pl. régi reptereken tartott eseményekre pedig biztonsági megfigyelőt/felelőst kell küldeni. Ennek az egésznek az összköltsége elenyésző a sport egészére költött milliárdokhoz képest.”
Elképesztő „produkciót” mutatott be egy autós Budapest belvárosában. A Lánchíd pesti hídfőjénél, a körforgalomban driftelt csikorgó kerekekkel, majd a gyalogátkelőnél visszapördült és elindult szembe a forgalommal, miközben több autó is szabályosan haladt a két sávban.
Végül újabb hangos kerékpörgetéssel visszafordult és hasonló módon, nagy sebességgel távozott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elefántcsorda taposta halálra a 75 éves amerikai milliomost Gabonban
Ernie Dosio egy gaboni vadászat közben vesztette életét. A férfira öt nőstény elefántból és egy borjúból álló csorda támadt rá, hivatásos kísérője pedig súlyosan megsérült.
Öt nőstény elefánt és egy borjú taposta halálra a 75 éves amerikai milliomost, Ernie Dosiót Gabon sűrű esőerdejében, miközben a férfi erdei antilopra vadászott – írja a The Daily Beast.
A támadásban a vadász hivatásos kísérője is súlyosan megsérült. Ernie Dosio kaliforniai szőlő- és agrárvállalkozó volt, a helyi vadászközösségben, a Sacramento Safari Club köreiben pedig ismerték jelentős trófeagyűjteményéről is. Egy másik vadász, aki ismerte a férfit, azt mondta, hogy volt engedélye minden egyes vadászata alkalmával, azok mind törvényesek voltak.
Állítása szerint a vadászatok „az állatállomány szabályozásának részeként természetvédelmi célt szolgáltak”.
A tragédia a Lopé–Okanda esőerdőben történt, amely az afrikai erdei elefántok egyik ismert élőhelye. A borjú jelenléte miatt a nőstényekből álló csapatok fokozottan védekezővé válnak, a sűrű dzsungel pedig korlátozza a menekülési lehetőségeket. A The Daily Beast szerint a szafarit szervező Collect Africa is megerősítette a halálesetet. A nemzetközi sajtó, köztük a The Guardian is, múlt pénteken kezdett széles körben beszámolni az esetről, amely után a hír a magyar portálokra is eljutott. Gabonban a vadászat engedélyköteles és szigorúan szabályozott; egyes erdei fajok – köztük a sárgahátú duiker (egy antilopfaj) – meghatározott feltételekkel vadászhatók.
Az eset különös súlyát adja, hogy a támadó afrikai erdei elefánt a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a kritikusan veszélyeztetett kategóriában szerepel.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a gaboni hatóságok indítottak-e hivatalos vizsgálatot az ügyben, és nincsenek részletes információk a súlyosan megsérült kísérő állapotáról sem.
Dosio halála ismét felszínre hozta a trófeavadászat körüli vitákat. A tevékenység támogatói azzal érvelnek, hogy a szabályozott, engedélyes vadászatból származó bevételek ösztönzőt adhatnak a helyi közösségeknek a természetvédelmi területek megőrzésére. Az ellenzők szerint azonban a trófeavadászat etikailag elfogadhatatlan, és nem bizonyított, hogy hosszú távon fenntartható finanszírozási eszköze lenne a fajvédelemnek.