KÉK HÍREK
A Rovatból

Szenzáció: Új bolygóra akadtak a Naprendszerben

A Kilences bolygó nagyon messze lehet, nagyon hideg és sok, jelenleg még megválaszolatlan égi kérdésre adhat magyarázatot.


Bizonyítékot találtak arra, hogy létezik a Naprendszerben egy kilencedik bolygó. Ezt szerda délután jelentette be a CalTech két csillagásza. A bolygót eddig még senki nem fedezte fel.

A bejelentés szerint matematikai alapú modellekkel sikerül bizonyítani, hogy létezhet az eddig még fel nem fedezett bolygó. Ez a Földnél tízszer nagyobb tömegű bolygó szintén a Nap körül kering. A bolygó a Planet Nine (Kilences bolygó) nevet kapta. A felfedezést Konstantin Batygin és Michael Brown csillagászok jelentették be.

bolygo_tudos1

bolygo_tudos2Mike

Mike Brown neve ismerős lehet, hiszen az ő indítványára minősítették vissza 2006-ban a Plútót törpebolygóvá, mivel a Neptunuszon túl még számos hasonló, sőt nagyobb törpebolygót is találtak, ezek egyike sem felel meg a bolygó kritériumainak.

A Kilences bolygóról most annyit lehet tudni, hogy távcsövekkel, vizuális eszközökkel még nem találtak rá. Ám az abban a térségben tapasztaltak arra engedne következtetni, hogy mindenképpen kell ott lennie egy nagy tömegű bolygónak, ami gravitációs hatással van a többi égitestre. Az átmérője a Földnél négyszer nagyobb lehet, hússzor távolabb van a Naptól mint a Neptunusz, és keringési ideje húszezer év lehet. A nap fénye alig érheti el, ezért kevés fényt ver vissza. Ráadásul nagyon hideg lehet, így még az infravörös tartományban érzékeny távcsövek sem tudják kimutatni.

A keletkezéséről csak tippek léteznek. Elképzelhető, hogy akkor alakult ki, amikor a többi gázóriás a Naprendszerben. Lehetséges, hogy eredetileg a Nap körül keringett, ám egy másik gázóriás "kilökte".

bolygo_teleszkop

A tudósok eredetileg nem új bolygót kerestek. Sőt, azt akarták bebizonyítani, hogy nincs több bolygó a Naprendszerben. Ám az új felfedezés új értelmet ad a kutatásnak. Például arra is magyarázatot adhat, hogy miért mozognak fura módon a Naprendszer szélén a kis méretű jeges égitestek.

Az új elmélettel már két másik tudós, Scott Sheppard és Chad Trujillo is előállt 2014-ben. Mindketten Brown tanítványai voltak az egyetemen, és azt állították, hogy kell legyen egy nagyobb bolygó a Neptunusz után. Mike Brown szerint ezért is nem hittek nagyon ebben, mert már többször felbukkant ez a gondolat, de nem sikerült soha bizonyítani. Ám most a matematikai számítások és a számítógépes modellek igazolták mindannyiuk elgondolását, tehát kell, hogy legyen egy olyan gravitációs erő, amely befolyásolja a kis égitestek összerendeződését a távolban.

VIDEÓ: a tudósok bejelentése

A csillagászok szerint fontos volt, hogy mindketten más módon vizsgálták a témát. Végül sikerült igazolni, hogy a Kuiper-öv hat, egymástól teljesen független aszteroidája valamilyen okból mégis olyan pályán halad, melyek egy irányba mutatnak. "Ennek az esélye nagyjából egy a százhoz. Kicsit olyan, minta lenne egy órám hat, eltérő sebességgel járó mutatóval, de mikor ránézek az órára, pont ugyanott állna mind a hat mutató” – mondta Brown.

Az aszteroidák pályája is ugyanolyan mértékben és irányban döntött: "Ilyesmi nem történik véletlenül, szóval kell legyen valami, ami így alakítja ezeket az ellipsziseket.”

A két csillagász szimulációja azt is megmutatta, hogy a Kilences léte megmagyarázná, hogy vannak olyan égitestek, melyek a nagybolygók síkjára merőleges, nagyon meredek Nap körüli pályán mozognak. "Ezekből egyelőre nincs túl sok, de a létezésük már pont elég, hogy gondolkozzunk a miérteken” – mondta az Indexnek Molnár László, az MTA CSFK csillagásza.

bolygo_9

Batygin szerint: „Viszont mikor ugyanez a magyarázat a merőleges pályán mozgó égitestekre is illik, az olyan, mintha leütnénk két legyet, és egy harmadikat, amiről nem is tudtuk, hogy ott zümmög a közelben.”

A szakemberek is vegyesen vélekednek a bejelentésről. Vannak akik szerint ez sem több, mint a korábbi hasonló feltételezések, ám akadnak, akik szerint ez a valóság lehet, és sok eddig megválaszolatlan kérdésre adna választ. Az viszont tény, hogy képen még nagyon sokára lehet majd látni a Kilencest.

Forrás: Index

Ha érdekes volt a hír, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderültek a tragédia részletei: 400 métert zuhant a két magyar hegymászó a Magas-Tátrában, esélyük sem volt
Szemtanúk ásták ki őket a nehéz, vizes hó alól, de már késő volt. A mentőhelikopter a rossz idő miatt fel sem tudott szállni, hogy segítsen a tapasztalt oktatókon.


A Magas-Tátrában, egy hómező közepén indult meg a lavina az alatt a két magyar hegymászó alatt, akiket pénteken sodort el a hóomlás. Az elsőként lezuhanó mászó magával rántotta a társát is, végül 400 métert zuhantak. A szemtanúk egy méter, illetve 80 centiméter mély, nehéz és vizes hó alól ásták ki őket, de az életüket már nem lehetett megmenteni – számolt be az RTL Híradó.

A tragédia pénteken, nem sokkal 11 óra után történt a Magas-Tátrában, a Tompa-hegy (Tupá) alatti Omladék-völgyben (Zlomisková dolina).

A két, 37 és 38 éves budapesti férfi éppen egy hómezőn kelt át, amikor bekövetkezett a baj. „A hómező közepén indult meg alattuk a lavina; az első mászó tulajdonképpen magával rántotta a társát”

– mondta a szlovák mentőcsapat egyik tagja.

Voltak, akik látták a balesetet, és azonnal a bajba jutottak segítségére siettek. Nekik sikerült megtalálni és kiásni mindkét férfit, majd értesítették a hegyimentőket. „Az egyiküket körülbelül egy méter hó temette be, a másiknál mintegy 80 centiméter nehéz, vizes hó volt” – magyarázta a hegyimentő. A mentéshez riasztott helikopter a rossz időjárás, a sűrű köd miatt nem tudott felszállni, ezért a szlovák hegyimentők gyalog indultak az áldozatokhoz. A helyszínre érve már csak a halál beálltát tudták megállapítani: a 38 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy esélye sem volt a túlélésre, 37 éves társát pedig hiába próbálták újraéleszteni.

Az áldozatok tapasztalt, felkészült hegymászók, sőt hegymászó-oktatók voltak, egy budapesti mászó egyesület tagjai. Szlankó Zoltán hegymászó oktató szerint a tragédián a felkészültségük sem segíthetett. „Azok a lavinamegelőzési próbák, amelyeket egyébként alapfokon minden téli hegymászónak tudnia kell, itt már nem nagyon működnek, mert ők vegyes, úgynevezett mix terepen voltak, ami szikla, jég és hó vegyesen. Itt már nem lehet megcsinálni azokat az előrejelzéseket, amelyek máskor működnek” – magyarázta a szakértő.

Szlankó Zoltánt is sodorta már el lavina, így pontosan tudja, mit élhettek át a mászók az utolsó pillanatokban. „Szörnyű érzés volt, még akkor is, amikor tudtuk, hogy jön le a lavina, és hogy nincs esélyünk. Ilyenkor az emberben nagyon súlyos gondolatok vannak” – emlékezett vissza.

A két magyar holttestét különleges felszereléssel hozták le a hegyről, majd Ótátrafüredre (Starý Smokovec) szállították, ahol átadták a rendőrségnek. Az oktatót, aki futólag ismerte az egyik áldozatot, megviselte a tragédia. Szerinte ilyenkor nem az a kérdés, miért mentek oda. „Ők tényleg szerették és élték az életüket, és egy olyan tevékenység közben fogta meg őket a hegy, amit szerettek, amit élveztek, amiért éltek” – fogalmazott Szlankó Zoltán.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya a neki küldött videótól: kiderült, hogy napokig verték a 14 éves lányát Pápán
Két tinédzser bántalmazott egy 14 éves diáklányt, a Tények riportja szerint azért, mert a sértett szidta az anyjukat. A 15 és 16 éves támadókat a rendőrség elfogta.


Három nap leforgása alatt négyszer verte meg két tinédzser lány egy 14 éves ismerősüket Pápán. A támadók az erőszakot videóra vették, a felvétel pedig később az áldozat édesanyjához is eljutott.

Az általános iskolás

Szofit az egyik alkalommal egy sikátorba rángatták, ahol felpofozták, majd a fejét egy kőfalba verték. A lány hiába próbált menekülni, és egy fiú ismerőse sem tudta megakadályozni a támadást. A bántalmazás következtében koponya- és arcsérüléseket szenvedett.

A Tények riportja szerint a konfliktus oka az volt, hogy a sértett lány szidta a támadók anyját.

Az áldozat édesanyja arról beszélt, hogy lánya eleinte titkolta a történteket a család előtt. Miután kiderült a bántalmazás, az anya személyesen próbálta megbeszélni a helyzetet a támadók anyjával. Az ügy akkor vett drámai fordulatot, amikor

az egyik támadó testvére – állítólag bűntudatból – elküldte neki a bántalmazásról készült videókat, az anya pedig sokkot kapott a látottaktól.

A rendőrség hivatalosan egy bántalmazásról adott hírt, amely szerint egy 15 és egy 16 éves lány előre kitervelte a támadást. A hatóság közlése szerint „egy sétányhoz csalták a fiatal lányt, ahol mindketten először fenyegették és szidalmazták, majd megverték őt”. A két tinédzsert őrizetbe vették, kihallgatták, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A pápai eset nem egyedi a régióban. Tavaly decemberben szintén Pápán vertek és rugdostak össze egy 13 éves fiút a társai, amit szintén rögzítettek. Abban az ügyben a szülők csoportosan elkövetett garázdaság miatt tettek feljelentést.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk