KÉK HÍREK
A Rovatból

Swaney Elizabeth üzent azoknak, akik leszólták a szereplését

A sportolónő azt reméli, hogy inspirálni tudja az embereket. És csak azért se hagyja abba a síelést.


Nem túlzás azt állítani, hogy Swaney Elizabeth volt a hétfői nap sztárja a phjongcsangi téli olimpián. Na nem azért, mert lehengerlő teljesítményt nyújtott, éppen ellenkezőleg – félgőzzel ment végig a pályán a síakrobaták félcső selejtezőjében, trükkök és lendület nélkül, így a 24 indulóból utolsóként zárt.

Bár Pjongcsangban visszafogottan reagáltak a szerény produkcióra, itthon hatalmas port kavart az ügy. Az interneten rengetegen ekézték, többek között Kele János sportblogger is, aki szerint Swaney egyszerre tette nevetségessé a részvételre vonatkozó szabályokat és az olimpiát is.

A 33 éves sportoló olyan hírnevet szerzett magának, hogy mindenki tudni akarta, honnan jött és ki is ő valójában. Kiderült például, hogy először venezuelai színekben próbált kijutni az olimpiára szkeletonosként, szoftverfejlesztőket szerződtető fejvadász cégnél dolgozik, emellett szezonálisan síoktatóként is, sőt még a kaliforniai kormányzóválasztáson is indult Arnold Schwarzenegger ellen.

Most végre maga Swaney is megszólalt. A Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta, hogy édesanyja révén vannak magyar gyökerei, bár még csak próbálkozik a nyelvünkkel, az utóbbi években kezdett el magyarleckéket venni. Azt például már erős akcentussal, de el tudja mondani, hogy „egy magyar síelő vagyok”.

Elizabeth Swaney (@lizswaney) által megosztott bejegyzés,

Mesélt sportolói karrierje kezdetéről is.

Hétéves kora óta álmodozott az olimpiáról, bár korábban még a műkorcsolya vonzotta.

Kipróbálta a bobot is, de túl alacsonynak bizonyult hozzá, ezért szkeletonra váltott. Csak 25 évesen tanult meg síelni, végül a síakrobatikánál kötött ki, mert ebben több lehetőséget és nagyobb kihívást látott.

Mivel születése óta kettős állampolgár, nem kellett esküt tennie, hogy magyar színekben indulhasson az olimpián. Ahogy hétfőn a Magyar Olimpiai Bizottság is jelezte, Swaney saját költségből finanszírozta az indulást.

"Öt különböző munkám is volt, én kerestem meg a pénzt ahhoz, hogy versenyezhessek, a saját szponzorom voltam. Általában reggel nyolctól délután kettőig dolgoztam, azután síeltem néhány órát, meg a hétvégéken.

De volt, hogy éjszakai műszakban voltam, ám nem szeretnék panaszkodni, a sport szeretete miatt tettem ezt, és azért, hogy fejlődjek. Ugyanakkor büszke is vagyok erre, persze örültem volna, ha kevesebbet kell mellette dolgoznom. Talán ha csak eggyel kevesebb munkát kell elvállalnom, jobban teljesítek az olimpián."

Az olimpikon szabadidejében vízen, hóban és a konditeremben is edzett, hogy felkészült legyen. Úgy gondolta, hogy képes arra, hogy ott legyen az ötkarikás játékokon. Ez végül sikerült, a szereplése azonban a vártnál gyengébben alakult, amiért rengeteg kritikát kapott. Swaney-t azonban nem szomorítják el a negatív visszajelzések.

„Ez mindenkinek a személyes véleményén múlik, amit nem nagyon tudok kontrollálni. Úgy vagyok vele, hogy ha valaki azt gondolja, hogy amit véghezvittem, az bátor és inspiráló, az nagyszerű, ha pedig valaki az ellenkezőjét, hát, az nem tudom, hogyan segít neki, hacsak úgy nem, hogy a félcső vagy bármi más újdonság kipróbálására ösztönzi. Szóval remélem, valahogy mégiscsak segít ez az embereknek" - nyilatkozta, és hozztátette:

„Mindenkinek a véleményét értékelem, s akár büszkék rám, akár nem, ahogy mondtam, mindenből inspirálódni próbálok.”

Elizabeth Swaney (@lizswaney) által megosztott bejegyzés,

Állítása szerint ő maga sohasem elégedett a produkciójával, ezért a folyamatos fejlődés érdekében mindennap csinál valami ijesztő dolgot. Most például azon erőlködik, hogy minél feljebb érjen a félcsőben.

„Úgy mondanám, hogy egy kicsit nagyobb bátorsággal kellene megközelítenem a dolgokat, és folytatnom a kemény edzéseket. Nagyon büszke vagyok mindarra, amit eddig elértem"

– mondta. „Egyelőre próbálom feldolgozni, ami most zajlik, sose gondoltam, hogy egyáltalán eljuthatok az olimpiára. Át akarom élni a jelent, majd analizálni a produkcióimat, és csak a következő kis lépésekre fókuszálni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

„Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk