Sokkoló dolgokra lett figyelmes egy amerikai lány és családja az új házukban: rejtett kamerákat és más érdekességeket találtak a falak mögött - számolt be róla a Mirror.
Mickelsonék tudták, hogy nem egy átlagos arizonai házba költöznek. Az előző tulajdonos ugyanis arról volt ismert, hogy állandóan bulit tartott.
A család azután fedezte fel a korábbi lakó rejtett dolgait, hogy gyanússá vált nekik egy falba épített nagy tükör a fürdőszobában, és ezért elkezdték megbontani a falakat.
Rájöttek, hogy az valójában egy kétirányú tükör, vagyis ezen keresztül egy másik helyiségből is át lehetett látni, akár egy ablakon. De nem ez volt az egyetlen bizarr dolog. Szekrényeket és vezetékeket is találtak, amelyek rejtett kamerákhoz tartoznak. Kiderült, hogy az előző tulajdonos az egész házat bekamerázta.
A 18 éves Annabell a TikTokra feltöltött videójában mutatta meg ijesztő felfedezéseiket. A felvételt már több mint 2,8 millióan látták.
Mivel rengeteg kérdést kapott a kommentelőktől, egy újabb videóban még többet elárult a házban talált furcsaságokról. Például elmondta, hogy az egyik szomszéd rendszeresen bulizott a házukban korábban lakó férfivel, ő mondta el nekik, hogy a kamerák a hátsó bejárathoz vezetnek, ott engedték be a parti vendégeit az épületbe. De az is bizarr, hogy
amióta Annabellék beköltöztek, valaki mindig eljön és a pénzét keresi náluk. Azt feltételezik, hogy valahol a kertben 25 ezer dollárnyi készpénz lehet elrejtve.
Sokkoló dolgokra lett figyelmes egy amerikai lány és családja az új házukban: rejtett kamerákat és más érdekességeket találtak a falak mögött - számolt be róla a Mirror.
Mickelsonék tudták, hogy nem egy átlagos arizonai házba költöznek. Az előző tulajdonos ugyanis arról volt ismert, hogy állandóan bulit tartott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fejszével verte fejbe a támadó medvét – drámai pillanatokat videóztak a turistaösvényen
A férfi és kutyája békésen sétált az erdőben a zsolnai járásban, amikor a medve váratlanul rátámadt. A hátborzongató jelenetet egy fotócsapda is rögzítette, a videót a szlovák környezetvédelmi államtitkár osztotta meg.
Egy férfi kutyájával sétált pénteken az erdőben a zsolnai járásbeli Belá község közelében, amikor egy medve rátámadt – számolt be a szlovák Žilinak.sk portál. A férfi és kutyája egy turistaösvényen haladt, amikor a medve váratlanul feléjük kezdett rohanni. A férfi egy fa mögé húzódva próbált menedéket találni. Bár nála volt a medveriasztó spray-je, hirtelen nem találta meg, ezért a fejszéjével próbálta megvédeni magát – idézi a történteket a Paraméter.sk.
A beszámoló szerint a medve kétszer is nekirontott a férfira. Mindkét alkalommal meglendítette a fejszét, és másodszor el is találta az állat fejét.
A medve a csapás után elfutott. A történteket egy fotócsapda rögzítette, a felvételt később Filip Kuffa környezetvédelmi államtitkár osztotta meg a közösségi hálón.
Pavol Židek, a Kis-Fátra Nemzeti Park igazgatója elmondta, hogy a medve nem egyedül volt, vele volt három egyéves medve és további három, idén született bocs is. Szerinte az állat valószínűleg a kutya vagy a férfi miatt ijedhetett meg.
Az eset után akciócsoportot küldtek a helyszínre, akik figyelmeztető táblákat helyeztek ki, amelyek arról tájékoztatják az embereket, hogy a környéken egy agresszívebb egyed is tartózkodhat. Az sem kizárt, hogy a medve megsérült az összetűzés során.
Az elmúlt években Szlovákiában jelentősen megnőtt a medvetámadások száma. Egyes szakértők szerint a medvék egyre kevésbé félnek az emberektől, ami növeli a konfliktusok esélyét. Ennek egyik oka lehet, hogy a medvék hozzászoktak az emberi jelenléthez és az általuk hátrahagyott élelemhez, például a nem megfelelően kezelt hulladékhoz.
Egy férfi kutyájával sétált pénteken az erdőben a zsolnai járásbeli Belá község közelében, amikor egy medve rátámadt – számolt be a szlovák Žilinak.sk portál. A férfi és kutyája egy turistaösvényen haladt, amikor a medve váratlanul feléjük kezdett rohanni. A férfi egy fa mögé húzódva próbált menedéket találni. Bár nála volt a medveriasztó spray-je, hirtelen nem találta meg, ezért a fejszéjével próbálta megvédeni magát – idézi a történteket a Paraméter.sk.
A beszámoló szerint a medve kétszer is nekirontott a férfira. Mindkét alkalommal meglendítette a fejszét, és másodszor el is találta az állat fejét.
A medve a csapás után elfutott. A történteket egy fotócsapda rögzítette, a felvételt később Filip Kuffa környezetvédelmi államtitkár osztotta meg a közösségi hálón.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter kedd délután a Facebook-oldalára tett ki egy posztot, amelyben elárulta, hogy új párja van. A Tisza Párt elnöke egy közös fotót is posztolt szerelmével. A bejegyzésben azt írta:
„Kedves propagandisták! Nem kell éjszaka a kocsi mögött fagyoskodni és a szomszédokat zaklatni. Igen, ő+én=mi”
Azóta már az is kiderült, hogy a fotón Magyar Péter asszisztense látható.
A hölggyel Magyar már korábban is posztolt közös fotót. Júniusban például az egyik ilyen képhez azt írta:
„Ili, aki nélkül megállna az élet. A legjobb asszisztens a világon”.
A hölgy neve azonban már egy tavaly júliusban közzétett Tiktok-videóban is előkerült. Magyar Péter abban a videóban öt személyes kérdésre válaszolt, ezek közül pedig az egyik így szólt:
„Ili az asszisztensed, a munkahelyi crushod?”
A TISZA Párt elnöke pedig úgy reagált: „erre inkább nem válaszolok”.
Magyar Péter kedd délután a Facebook-oldalára tett ki egy posztot, amelyben elárulta, hogy új párja van. A Tisza Párt elnöke egy közös fotót is posztolt szerelmével. A bejegyzésben azt írta:
„Kedves propagandisták! Nem kell éjszaka a kocsi mögött fagyoskodni és a szomszédokat zaklatni. Igen, ő+én=mi”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megható pillanat: megmutatta párját a vadkamerának a börzsönyi vadmacska – videó
A Duna-Ipoly Nemzeti Park kiemelte, hogy a vadmacskák nehezen viselik, ha megbolygatják az erdőket, és rosszul viselik a különböző zavaró tevékenységeket is.
A vadkamera felvételei szinte már egy természetfilm-sorozatként tárják elénk a vadmacska életének érdekes epizódjait – írja a 24.hu. A Duna-Ipoly Nemzeti Park a videó melleti posztszövegben azt írta:
„Reméljük tartós lesz a szerelem, és a folytatásban (a 63-66 napos vemhességi idő után) várhatjuk az utódok bemutatását.”
A szakemberek szerint a vadmacskák számára létfontosságú, hogy megőrizzék a természetes, nagy kiterjedésű összefüggő erdőket. Az ilyen változatos szerkezetű erdők gazdag táplálkozóhelyeket és kiváló búvóhelyeket biztosítanak számukra. A Duna-Ipoly Nemzeti Park a LIFE4OakForests projekt keretében folytatja az erdők védelmét szolgáló természetvédelmi erdőkezeléseket, amelyek során lékeket, változatos holtfa-formákat és mikro-élőhelyeket alakítanak ki.
A nemzeti park felhívta a figyelmet arra is, hogy a vadmacskák nehezen viselik az erdők bolygatását és a különféle zavaró tevékenységeket, mint például az illegális technikai sportokat. Az erdők feldarabolódása és a kivadult házimacskák további komoly veszélyt jelentenek a faj fennmaradására. A házimacskák nemcsak a faj genetikai elszegényedése miatt jelentenek problémát, hanem versengenek a táplálékért és a búvóhelyekért, valamint betegségeket is átadhatnak a vadmacskáknak.
A vadkamera felvételei szinte már egy természetfilm-sorozatként tárják elénk a vadmacska életének érdekes epizódjait – írja a 24.hu. A Duna-Ipoly Nemzeti Park a videó melleti posztszövegben azt írta:
„Reméljük tartós lesz a szerelem, és a folytatásban (a 63-66 napos vemhességi idő után) várhatjuk az utódok bemutatását.”
A szakemberek szerint a vadmacskák számára létfontosságú, hogy megőrizzék a természetes, nagy kiterjedésű összefüggő erdőket. Az ilyen változatos szerkezetű erdők gazdag táplálkozóhelyeket és kiváló búvóhelyeket biztosítanak számukra. A Duna-Ipoly Nemzeti Park a LIFE4OakForests projekt keretében folytatja az erdők védelmét szolgáló természetvédelmi erdőkezeléseket, amelyek során lékeket, változatos holtfa-formákat és mikro-élőhelyeket alakítanak ki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón a pillanat, amikor egy ezeréves spanyol híd összeomlott a Martinho vihar miatt megáradt Tajo folyón
A kőhíd római alapokra épült, és bírta az eddigi megpróbáltatásokat. Most az extrém sok eső miatt megnőtt a vízszint és erős lett a sodrás is, ami a vesztét okozta.
Spanyolországot heves esőzések sújtják, a Martinho vihar miatt több városban is rendkívüli állapotot hirdettek. A Toledo tartománybeli Tavalera de la Reina kisváros híres kőhídja is az áldozatok között van.
A kőhíd még római alapokra épült, és a kora középkor óta áll. Most a heves esők miatt a Tajo folyó annyira megáradt, hogy a híd megrepedt és végül beleomlott a sebes sodrású folyóba.
VIDEÓ: A leomlott hídról
Így omlott le a híd:
A section of the 1,000 year old Puente Romano in Talavera de la Reina, Toledo, Spain, has collapsed today following intense rainfall linked to Storm Martinho.pic.twitter.com/GPi0RYmsbp