HÍREK
A Rovatból

Simán elküldték az új-zélandi miniszterelnököt egy kávézóból, mert teltház volt a korlátozások miatt

Neki is ugyanúgy sorba kellett állni, mint mindenki másnak.


Ritkán történik meg, hogy egy ország vezetője csak úgy betér egy kávézóba néhány falatot enni.

Pontosan ez történt szombaton Wellingtonban: az új-zélandi miniszterelnök, Jacinda Arderni egy meglehetősen népszerű kávézóba akart beülni. A helyiségben addigra már annyi vendég volt, hogy elérték a maximálisan megengedett létszámot, ezért a személyzet a távolságtartásra vonatkozó előírásokra hivatkozva nem engedte be a miniszterelnököt.

„Úristen, Jacinda Ardern most próbált bejutni a kávézóba, és nem engedték be, mert megtelt” – írta ki a Twitterre egy Joey nevű felhasználó dél körül.

A szavait rémült hangulatjelek kísérték, ami azt sugallja, hogy mennyire meglepődött rajta, hogy nem hagyták a miniszterelnököt beülni reggelizini. Ugyanis az ottani korlátozások előírják, hogy maximum 100 ember ülhet be egy étterembe, és az egy méter távolságot kötelesek tartani a külön érkező társaságoknak.

Egy órával később a tweetet közzé tevő férfi ismét posztolt Ardernről, akinek Joey szerint mégis találtak ülőhelyet. A miniszterelnök élettársa, Clarke Gayford pár órával később reagált erre a kiírásra.

„Én vagyok a felelős ezért. Nem terveztem vagy foglaltam előre, de nagyon kedves volt tőlük, hogy mikor felszabadult egy asztal, akkor leültettek minket. A kiszolgálás ötcsillagos volt.”

– írta Gayford posztjában.

Míg más országok vezetői előre küldik alkalmazottaikat, addig Ardern irodájának szóvivője szerint a miniszterelnök csak úgy várakozott a kávézóba való bejutásra, mint mindenki más. Az étterem tulajdonosa elmondta a New Zealand Herald-nak, hogy a több hónapos stressz után jó volt valami megmosolyogtatót átélni.

Ő is megerősítette, hogy a miniszterelnökkel nem tettek kivételt. A kávézó vezetője közölte velük, hogy nincs hely, így távoztak. Azonban nem sokkal később felszabadult egy hely, és az egyik alkalmazott az utcán rohant utánuk. Így végül Ardern és párja elfogyaszthattak egy villás reggelit közösen a kávézóban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Több mint 150 ezer háztartás maradt áram nélkül – drámai a helyzet a villamos hálózatban is a vihar után
Az E.on közleménye szerint több megyében is szolgáltatáskiesést tapasztaltak a felhasználók. Az MVM is komoly vezetékszakadásokról ír,


A vasúthálózaton és a légiközlekedésen kívül az elektromos hálózatokat is megtépázta a hétfői vihar. Az E.on közösségi média oldalán úgy fogalmazott:

„A vihar ma Nyugat-Magyarország felől erős, 90-100 km/h-t is meghaladó széllökésekkel és heves esőzéssel többek között Somogy, Baranya, Tolna, Zala, Vas, Fejér, Veszprém és Pest vármegyében is szolgáltatáskiesést okozott”.

„Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a meteorológiai szolgálattal, így a mai napon is megerősített készenléttel, megemelt szerelőszámmal készültünk. Az érintett területeken azonnal megkezdtük a hibák felderítését és javítását. A legtöbb probléma vezetékszakadás miatt történik, amelyet kidőlt fák, leszakadó ágak okoznak.”

„Azon dolgozunk, hogy a szolgáltatás a lehető leghamarabb helyreálljon”

– áll a közleményben.

Címlapképünkön egy alsónémedi felsővezeték vihar utáni állapota látható az Időkép fotóján.

Nem sokkal később az MVM is közleményt adott ki. Ők azt írták: az országban számos helyen 100 km/h-t meghaladó orkán erejű szél és a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és helyenként jégeső miatt a villamos hálózatra dőlő fák, leszakadt ágak számos helyen vezetékszakadást idéztek elő, amely az MVM Démász ellátási területén Baja és Kecskemét, illetve Szeged környékén okozott kiesést a szolgáltatásban, továbbá az MVM Émász ellátási területén Gyöngyös és Eger környékén is jelentős károk keletkeztek.

„A vihar miatt eddig 150 ezer ügyfelünk maradt áramszolgáltatás nélkül, a középfeszültségű hálózaton mintegy 80 üzemzavar keletkezett. Munkatársaink azonnal megkezdték a károk felmérését, és a bajai régióban már zajlik a szolgáltatás helyreállítása”

– tették hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Annyira összeomlott a vasút, hogy a MÁV azt kéri, aki teheti, holnap inkább busszal menjen
A vasúttársaság közleményében külön kérte azt is, hogy aki teheti, inkább halassza el a másnapi utazását. Öröm az ürömben, hogy a mai napon éjfélig a helyjegyköteles vonatok helyjegy nélkül is igénybe vehetők.


Hétfőn délután közlemény adott ki a MÁV-Csoport a viharhelyzet miatt. Ebben azt írják, hogy a számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzetek miatt a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét, de a brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.

Jelenleg

a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalakon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged-Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.

Az Országos Haváriaközpont a teljes MÁVbusz-flottát bevetette, jelen pillanatban több, mint 150 MÁVBusz szállítja utasainkat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszok nem kerültek átvezénylésre a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.

A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ. A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség (felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni), ezért

a MÁV-csoport tisztelettel és nyomatékosan kéri az utazóközönséget, hogy a keddi napra VOLÁN busszal és ne vasúton tervezze utazását, illetve ha arra lehetősége van, utazását halassza a következő napok valamelyikére!

A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasaink továbbutazását a Haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei ezekben a percekben is szervezik. Ma éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Döntött a rendőrség: nem büntetik meg a Pride-on résztvevőket
Megfogalmazásuk szerint az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok miatt az eseményen részt vevők azt gondolhatták, hogy nincs betiltva a rendezvény.


Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevőivel szemben – írja honlapján a rendőrség a Budapest Büszkeség – Budapest Pride felvonulásra utalva.

Úgy fogalmaznak: egy magánszemély 2025. június 16-án bejelentést tett 2025. június 28-án Budapesten tervezett vonulásos gyűlés megtartása érdekében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárása során megkereséssel élt a gyűléssel érintett közterület felett rendelkezésre jogosult Fővárosi Önkormányzat irányába, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a bejelentéssel érintett helyszínen és időben önkormányzati rendezvényt tartanak.

A Budapest Főváros Önkormányzata által szervezett „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride”-nak elnevezett rendezvényt a Budapesti Rendőr-főkapitányság – mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a gyülekezési törvényben tilalmazott gyűlés megtartására irányult – határozattal megtiltotta. A határozatot a törvényeknek megfelelően a rendőrség eljuttatta a szervezőkhöz, akik így tudomást szereztek arról, hogy a gyűlés megtartása jogellenes. Mivel a határozatot a szervezők a bíróságon nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett.

A rendőrség oldala szerint a szervezők a hatósággal nem kezdeményeztek egyeztetést, és – noha a tiltásról tudomásuk volt – ezzel ellentétes kommunikációt folytattak: az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes.

Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen.

A végkövetkeztetésük pedig az:

a fentiekre tekintettel, a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a MÁV Budapest és a Balaton térségét
Felsővezeték-szakadások és ledőlt ágak is nehezítik a vonatközlekedést. A vasúttársaság azt is kéri az emberektől, hogy kedden inkább buszozzanak.


A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzet miatt vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága – tájékoztatta a Mávinform hétfőn szerkesztőségünket, hozzátéve, hogy a vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik; aki teheti, Volán-busszal tervezze utazását vagy halassza későbbre.

A közleményben kiemelték, hogy a hétfői brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.

Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.

Az országos haváriaközpont a teljes MÁV-buszflottát bevetette, jelen pillanatban több mint 150 MÁV-busz szállítja az utasokat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszokat nem vezényelték át a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.

„A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ”

– írták.

A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához e napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség; például felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni.

Ezért a MÁV-csoport nyomatékosan arra kérte az utasokat, hogy keddre Volán-busszal és ne vasúttal tervezzék utazásukat, illetve ha arra lehetőségük van, akkot az utazásukat halasszák a következő napok valamelyikére.

A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasok továbbutazását a haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei az esti órákban is szervezik.

Hétfő éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek – áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: