A 30 éves Shanice Aviles megpróbált ajándékokat lopni Robert De Niro karácsonyfája alól - írta meg a Guardian. A nőt őrizetbe vették, mert hajnal három felé észrevették, hogy behatol a színész manhattani lakásába. A helyi sajtóból az derül ki, hogy a nőnek priusza van, már többször is letartóztatták.
Ekkor is az volt a terve, hogy manhattani házakba próbál betörni. Feltűnt a kísérlete, de aztán rövid időre eltűnt, majd amikor újra meglátták, akkor épp egy házba lépett be.
Ez volt Robert De Niro háza. A rendőrök egy zsákkal érték tetten, amint becsomagolt ajándékokat rakosgatott bele.
Állítólag felébredt a színész is, aki később lejött az emeletről, de már nem tudott a nővel beszélni sem, mert addigra őrizetbe vették.
A 30 éves Shanice Aviles megpróbált ajándékokat lopni Robert De Niro karácsonyfája alól - írta meg a Guardian. A nőt őrizetbe vették, mert hajnal három felé észrevették, hogy behatol a színész manhattani lakásába. A helyi sajtóból az derül ki, hogy a nőnek priusza van, már többször is letartóztatták.
Ekkor is az volt a terve, hogy manhattani házakba próbál betörni. Feltűnt a kísérlete, de aztán rövid időre eltűnt, majd amikor újra meglátták, akkor épp egy házba lépett be.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Letartóztatta a Szolnoki Járásbíróság pénteken azt a 22 éves férfit, akit volt barátnője meggyilkolásával gyanúsítanak. Beismerte tettét, a bíróság döntése jogerős. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője, Lánczi Rajmund a 24.hu-nak is eljuttatott közleményében számolt be a nyomozás új részleteiről.
November 12-én reggel a fiatal nő megjelent a volt párja által használt, de még közösen bérelt szolnoki lakásban. Azzal szembesítette, hogy az engedélye nélkül vásárolt a bankkártyájával az interneten. A pénzügyi vita hamar veszekedéssé fajult, amelyben a kapcsolatuk múltbéli konfliktusai is előkerültek.
Amikor a nő megpróbált elmenni a lakásból, a férfi rátámadt.
„Ekkor az ajtóból visszarántotta, a száját befogta, és egy konyhakéssel több alkalommal a nyakát hátulról a gégéjénél megvágta, majd egy másik késsel a még ellenálló nőt több alkalommal fej- és nyaktájékon megszúrta.”
Az ügyészség közlése szerint az áldozat a helyszínen életét vesztette. „Az áldozat vérvesztés, valamint légzési és keringési elégtelenség miatt a helyszínen elhunyt.”
A gyilkosság után a férfi a nő holttestét egy felnyitható tetejű padba tette.
Ezt követően feltakarította a vérnyomokat a lakásban, a takarításhoz használt eszközöket pedig kidobta. Hogy magának alibit gyártson, a nő telefonjáról üzeneteket küldözgetett, a gyilkos fegyverek egyikét pedig a közeli erdőnél egy csatornába hajította. A holttestet végül csütörtökön hajnalban, a Széchenyi lakótelepen találták meg, a rendőrség még aznap elfogta és őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Letartóztatta a Szolnoki Járásbíróság pénteken azt a 22 éves férfit, akit volt barátnője meggyilkolásával gyanúsítanak. Beismerte tettét, a bíróság döntése jogerős. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője, Lánczi Rajmund a 24.hu-nak is eljuttatott közleményében számolt be a nyomozás új részleteiről.
November 12-én reggel a fiatal nő megjelent a volt párja által használt, de még közösen bérelt szolnoki lakásban. Azzal szembesítette, hogy az engedélye nélkül vásárolt a bankkártyájával az interneten. A pénzügyi vita hamar veszekedéssé fajult, amelyben a kapcsolatuk múltbéli konfliktusai is előkerültek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy már hírt adtunk róla, péntek kora délután Stockholm egyik legforgalmasabb útján, az Östermalm negyedben egy emeletes busz letért az útról, és egy buszmegállóba csapódott. A rendőrség megerősítette, hogy a balesetnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak, de az áldozatok pontos számát egyelőre nem közölték.
A hatóságok súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak nyomozást, és eljárási okból őrizetbe vették a jármű sofőrjét. Hangsúlyozták, hogy egyelőre semmilyen jel nem utal szándékos támadásra.

Egy rutinbeavatkozásnak induló fogászati kezelés végződött tragédiával csütörtökön Bukarestben, ahol egy kétéves kislány életét vesztette, miután két szuvas fogának ellátásához mélyaltatásba helyezték.
A beavatkozás megkezdése után nagyjából 20 perccel a gyermeknél szív- és légzésleállás lépett fel. A klinika orvosai és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták újraéleszteni.
A szülők szerint a tragédiának voltak előjelei: állítják, hogy a friss leletek súlyos májérték-eltérést mutattak, ezért kérték a beavatkozás elhalasztását, amit az orvos elutasított. Azt is mondják, hogy sem az altatás, sem az újraélesztés idejére nem engedték be őket a rendelőbe.
Az édesapa összetörten nyilatkozott: „Megölték őt.”
Az eset miatt több vizsgálat is indult: az ügyet a bukaresti törvényszéki ügyészség vette át, miközben az Állami Egészségügyi Felügyelet és a Fogorvosi Kamara is vizsgálódik – számolt be róla a Maszol. Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szerint a klinika engedélyezése nem volt megfelelő, és felmerült a gyanú, hogy késlekedhettek a mentők értesítésével is. Az előzetes boncolási jegyzőkönyv komplex, krónikus alapbetegséget állapított meg a kislánynál.
A fogászati klinika közleményben reagált, amelyben teljes együttműködést ígértek a hatóságoknak.
Kiemelték, hogy több mint 1700 hasonló altatást végeztek már el komplikáció nélkül. Hozzátették, hogy a kislány idén januárban már átesett náluk egy sikeres altatáson, amelyet ugyanaz az orvosi csapat végzett.
Egy rutinbeavatkozásnak induló fogászati kezelés végződött tragédiával csütörtökön Bukarestben, ahol egy kétéves kislány életét vesztette, miután két szuvas fogának ellátásához mélyaltatásba helyezték.
A beavatkozás megkezdése után nagyjából 20 perccel a gyermeknél szív- és légzésleállás lépett fel. A klinika orvosai és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták újraéleszteni.
A szülők szerint a tragédiának voltak előjelei: állítják, hogy a friss leletek súlyos májérték-eltérést mutattak, ezért kérték a beavatkozás elhalasztását, amit az orvos elutasított. Azt is mondják, hogy sem az altatás, sem az újraélesztés idejére nem engedték be őket a rendelőbe.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Holttestet találtak csütörtökön Győrben, az Ifjúság körúton – írja a Kisalföld.
Az elhunyt férfi egy bokorban feküdt letakarva.
A lap szerint délután 17 óra körül találtak rá a holttestre, amelyet fél órával később egy temetkezési vállalat el is szállított.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a lap megkeresésére azt közölte, egyelőre nem merült fel bűncselekmény gyanúja. A Győri Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.