FELFEDEZŐ
A Rovatból

Se utazás, se partik, de van, aki legalább villában töltheti a karantént - így élnek az influenszerek a járvány idején

A netes tartalomgyártók csillogó élete is megfakult a koronavírus miatt. Néhányan elmondták, mennyire változott meg a megélhetésük a karantén óta.

Link másolása

Az influenszerek világát is megrengette a koronavírus-járvány, most ők is csak az otthoni karanténból tudnak fotózkodni és a követőikhez szólni. Aki esetleg nem ismerné őket: ők azok, akik a Facebookon, Instagramon, YouTube-on, TikTokon és más közösségi oldalakon gyártanak tartalmakat, és ezzel nagy rajongótábort tudhatnak magukénak. Akiknek már elég jól megy, vagyis sok követőjük van (több százezer vagy akár millió), azok pénzt is tudnak keresni ezzel úgy, hogy a képes vagy videós posztjaikba belecsempésznek egy-egy terméket vagy szolgáltatást, hogy reklámozzák, cserébe pedig ezért természetesen pénzt kapnak.

Az influenszerek nagy része azzal kelti fel mások érdeklődését, hogy olyan dolgokat csinálnak, olyan helyeken járnak, olyan az életük, olyan ügyek mellett állnak ki, vagy esetleg olyan értékeket közvetítenek, amelyek a rajongóik számára szimpatikusak. A legtöbben gyakran járnak eseményekre (amelyekre általában meghívják őket), utazgatnak, szép ruhákban járnak, menő otthonuk, drága kocsijuk van, szóval sokak számára irigylésre méltó életet élnek, és ehhez csupán annyit kell tenniük, hogy beengedik a nyilvánosságot a mindennapjaikba.

Most azonban az influenszerek élete sem olyan csillogó és izgalmas, mint általában, hiszen a járvány miatt most ők is otthon vannak, nem járnak bulizni, utazni, nyaralni, stb. Persze a közösségi oldalaikat még ilyen nehéz időkben sem hagyhatják parlagon, ezért továbbra is posztolgatnak, amiről csak tudnak.

A BBC megkérdezett néhány Angliában élő influenszert, hogy mennyiben változott meg most az életük a karantén miatt.

Jack Morris utazóblogger, barátnőjével együtt járják be a világot, és közben szépen megkomponált képeket osztanak meg Instagramon. A férfit 2,7 millióan követik a képmegosztón, ahol most többnyire csak otthon készült vagy még régebbi utazós fotókat posztol.

Márciusban, amikor már az egész világot elérte a koronavírus, a pár a negyedik évfordulóját ünnepelte, Jack pedig ebből az alkalomból feltöltött egy olyan képet, ami egy csodaszép helyen készült róluk Balin. Azt írta hozzá, hogy bár most nem a legjobb az időzítés az ünneplésre, de jó volt egy kicsit kettesben lenniük a hegyekben, távol az emberektől.

"Lauren és én próbálunk otthon maradni a villánkban, amennyire csak lehetséges, és betartjuk a társadalmi távolságtartást. Elég szar, de ha mindenki megteszi a magáét, hamarabb vége lesz ennek az egésznek"

- írta az influenszer, aki ezután megkérdezte a követőit, ők hol töltik a karantént.

Erre rengeteg negatív komment érkezett, azt kifogásolva, hogy Jacknek tényleg az a legnagyobb problémája, hogy a luxusvillájában kell maradnia és nem utazgathat. Többen beszóltak neki, hogy ne siránkozzon emiatt, mert mások sokkal rosszabb helyzetben vannak.

Can't believe it's been 4 years of doing life with my partner in crime! ?? It's a weird time to be celebrating anything right now, but with all the negative in the world it was nice to enjoy some positive time together up in the mountains away from the crowds of Canggu. Bali is starting to close down but there's still a lot of partying and big social gatherings going on. Lauren and I are trying to stay inside in our villa as much as possible and comply with social distancing. It sucks but if everyone does their part, the quicker this will be over! Where are you spending your time over the coming weeks / months? Hope you're all staying safe! ????

98.9k Likes, 612 Comments - JACK MORRIS (@doyoutravel) on Instagram: "Can't believe it's been 4 years of doing life with my partner in crime! ?? It's a weird time to be..."

Egyébként nemcsak az influenszereket, a sztárokat is támadják azért, mert a menő villájukkal hencegnek a karantén idején.

Alex Outhwaite szintén utazóblogger, aki a BBC-nek azt mesélte, hogy az év több mint felét külföldön tölti. Februárban utazott utoljára, márciusban Finnországba, áprilisban Etiópába, majd a Maldív-szigetekre látogatott volna, de a koronavírus közbeszólt.

Have you ever been on a cruise before? I've just been on my first proper cruise with @princesscruises and had such a fun time! I enjoyed the diversity of choices as to what to do; there's always something going on! As I'm constantly travelling though, I decided on one of the sea days to make use of 'The Sanctuary' and do absolutely nothing but read and relax. It's an adults only area with great views, separate food menu and day beds all around. #comebacknew #discoverwithprincess #AD

Alex Outhwaite posted on Instagram: "Have you ever been on a cruise before? I've just been on my first proper cruise with..." * See 381 photos and videos on their profile.

Mivel nem tud olyan tartalmakat gyártani, mint eddig, sok bevételtől esik el: csak a YouTube-csatornáján közvetített hirdetésekből származó bevétele egy hónap alatt 1000 fontról (több mint 400 ezer forint) 100 fontra (40 ezer forint) csökkent.

"Minden a feje tetejére állt"

- mondta, hozzátéve, hogy nem tudja, mennyi ideig tud megélni a kevesebb bevételből és a megtakarításaiból, mert ezek is végesek.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Tömegnyomor: kétmilliót szórt szét a Deák téren egy telefontokos cég, egymást taposták a gyerekek a pénzért
A Mobilfox reklámarca hirdette meg a pénzszórást, miután kirúgták a cégből. Azonban lehet, hogy az egész csak egy műbalhé volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Tömeghisztériába és káoszba fulladt egy telefontokokat gyártó magyar cég szokatlan reklámfogása, írja a 444. A Mobilfox Dalszínház utcai székházának tetejéről szórt le kétmillió forintot Szépréthy Roland, akit a cég állítólag kirúgott, pedig szerinte nagyrészt neki köszönhetik közösségi médiás sikereiket.

Szépréthy ezután ellopta a Mobilfox TikTok-csatornáját, majd 25 százalékos részesedést vagy 100 millió forintot kért a cégtől. A követőknek pedig azt ígérte, ha megkapja, akkor pénzt fog szórni a székház tetejéről. A pénzosztást végül szombat délutánra hirdette meg.

Az épület előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, a zömmel tizenévesek egymást taposták az égből hulló ezresekért. Majd kilépett a kapun Mobilfox Roli és Diller Kevin cégtulajdonos biztonsági emberek gyűrűjében, akiknek a vezetésével a Deák térre vonult a tömeg, miközben a mobilfoxosok tovább osztogatták a pénzt. A lap szeritn ebből arra lehet következtetni, hogy vagy megvalósult a tulajdonrész-szerzés, vagy talán nem is volt soha balhé, és mindannyian egy túl erősre sikerült vicc részesei voltunk.

A Deákon végül a tömegnyomor addig folytatódott, amíg egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette. A mobilfoxosok a tömeg és további pénzszórás kíséretében visszatértek a cég székházához.

A 444 úgy tudja, hogy a veszélyes médiahekkben végül senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

A telefontokos cég pénzosztásáról készült beszámolót itt lehet megnézni:

Nem ez volt az egyetlen túl jól sikerült reklámfogás szombaton Budapesten. Ennél valamivel kevesebben, de így is rengetegen voltak a Balázs Kicksnél:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meghatározott sorrendben áll le a halál előtt az emberi test működése egy szakértő szerint
Először az éhség és a szomjúság múlik el, ezt követi a beszéd akadozása. A hirtelen állapotjavulás is a közelgő halál jele lehet.

Link másolása

Meghatározott sorrendben állnak le a halál előtt az emberek érzékszervei, írja a LADbible James Hallenbeck, a Stanford Egyetem palliatív ellátással foglalkozó szakemberének könyve alapján.

A könyvből kiderül, hogy hacsak nem egy olyan váratlan halálról van szó, mint amit például egy baleset okoz, akkor az emberi test „aktív haldoklása” minden esetben ugyanúgy történik.

A szakember szerint elsőként az éhségérzet és a szomjúság múlik el, mivel a haldokló szervezet érzékeli, hogy már kevesebb tápanyagra van szüksége. Ezzel egybevág egy hospice nővér nemrég megjelent videós beszámolója is:

James Hallenbeck szerint másodikként a társalgás kezd akadozni. A haldokló beszéde a szervezet lassulása miatt egyre nehézkesebbé válik.

Rögtön ezután gyorsan romlásnak indul a vizuális érzékelés is. A halál előtt állók egy idő után már alig látják, hogy pontosan mi zajlik körülöttük. Julie McFadden hospice nővér szerint ugyanakkor legalább ennyire aggasztó, ha egy haldokló hirtelene erőre kap, látványos javuláson megy keresztül, ami szintén a közelgő halál jele lehet.

Dr. Hallenbeck szerint végül a haldokló előbb a tapintást, majd a hallását veszíti el. Ezért hiába tűnik úgy, hogy valaki már semmire sem reagál, valójában ezen a két módon még az utolsó pillanatokban is érzékeli az illető a külvilágot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Akkora tömeg volt a Balazs Kicksnél, hogy leállt a forgalom a kiskörúton
A cipőboltos és a streamerek együtt megbénították a Deák tér környékét. Az apropó egy limitált kiadású póló megjelenése volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Megállt a forgalom a Károly körúton Pachert Balázs cipőboltja előtt összegyűlt tömeg miatt szombaton, írja a Telex.

A rengeteg embert azért bénította meg a Deák teret és környékét, mert a 2okos streamerpáros vadonatúj pólójának megjelenése miatt az emberek az úton álltak az autók között. Emiatt a rendőrség is a helyszínre érkezett.

A főként a Twitchen népszerű páros manapság a legnépszerűbb videósok közé tartozik, talán csak a TheVR mérhető hozzájuk. A 2okos a pólómegjelenést egy olyan videóval promózta, amiben elrabolták őket, ezért egy napra a Twitch-ről is kitiltották őket.

A rekordnézettséget elérő visszatérő videóban felbukkant a cipőszakértő Pachert Balázs és egy kuvaiti-magyar rapper, Jabert is. Ebben jelentették be a 17 990 forintos, limitált kiadású póló megjelenését.

A 2okos néhány hónapja már járt a cipőboltban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor 3 év után lecserélte profilképét, mutatjuk, mire
A magyar kormányfő legutóbb 2021. december 23-án változtatta meg a profilképét a Facebookon.

Link másolása

Lecserélte a profilképét a Facebookon Orbán Viktor csütörtökön. A magyar kormányfőnek ezentúl ez a képe lesz a közösségi-oldalán:

Orbán legutóbb 2021. december 23-án cserélt profilképet a Facebookon.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: