HÍREK

RTL: Orbán Viktornak lesz miből kifizetnie a luxusnyaralását, idén havi 750 ezer forinttal emelkedhet 6 és félmilliós fizetése

A miniszterelnök bére többek között a tanárok fizetésemelése miatt is nőhet. Van olyan ellenzéki politikus, aki szerint azonban a miniszterelnök így sem saját maga fizette indiai útját.


A miniszterelnök vakációjáról napok óta cikkezik a sajtó, most viszont ő maga is megszólalt. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Blikknek mondta el, hogy a feleségével és két gyermekével kelt útra. Magánprogramon van, az utazásának nincs egészségügyi oka, és a vakációt ő fizeti.

Ahogy az RTL beszámolt róla:

Orbán Viktornak nem jelenthetett gondot kifizetnie az utazást, hiszen 6 és félmillió forintot keres havonta, ami ráadásul márciustól várhatóan 750 ezer forinttal tovább emelkedik majd.

A helyi sajtó tudósításai szerint egy ötcsillagos szállodában szállt meg Koccsiban, az Arab-tenger partján, ahová a testőrei is elkísérték. Készült arról is fotó, ahogy motoros riksán, azaz tuktukon utazik. Nem egyedül, az indiai vakáción a felesége és két legkisebb lánygyermeke is részt vesz – ezeket mind ő maga mondta el a Blikknek. Arról is beszélt, hogy kedvenc felfedezője, Vasco de Gama „nyomába eredt”.

„Nagy kérdés, hogy a testőreit ki fizeti ezen az úton. Nem tudom, hogy meg fogjuk-e ezt tudni valaha”

– ezt viszont már Hadházy Ákos nyilatkozta az RTL Híradójának. A független országgyűlési képviselő szerint nem az a kérdés, hogy a fizetéséből futja-e a luxusutazásra, hanem az, hogy az adófizetőknek mennyi pénzébe kerül a vakáció.

A csatorna megkérdezte a Terrorelhárítási Központot (TEK) is, de ők azt írták, hogy a személyi védelemmel kapcsolatos kiadások és a testőrök száma is „minősített információnak” minősül, ezért „nem nyilvánosak”.

Orbán Viktor fizetése egyébként bőven fedezi a mostanihoz hasonló luxusutakat, ráadásul évről évre automatikusan emelkedik az előző évi átlagbéremelkedés alapján. Februárban derül majd ki a 2024-re vonatkozó adat, de a már ismert számok alapján a Híradónknak nyilatkozó gazdaságkutató 11 és fél százalékos emelkedésre számít. Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója szerint „a megfigyelt körben vannak olyan egyedi dolgok, mint például a tanárok béremelése. Ott volt egy harminc százalék fölötti béremelkedés. Ezt 160 ezer fő kapta meg, tehát ez jelentősen húzza föl az átlagot”. Azaz Orbán Viktor fizetése többek között a tanárok nagyarányú béremelése miatt is nagyobb lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán Viktor: Veszélyes volt az esti buli, ledobták a láncot a fiatalok
A miniszterelnök egy új videóban beszélt a Harcosok Klubja eseményéről, amelyen politikusok és influenszerek is jelen voltak.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



A Harcosok Klubja második alkalommal rendezi meg nagyobb szabású találkozóját a zánkai Erzsébet-táborban. A rendezvényen jobboldali politikusok és influenszerek is részt vesznek. Szombaton több felszólaló is színpadra lépett, köztük Lázár János és Menczer Tamás. A miniszterelnök 1500 jelenlévő előtt mondott beszédet.

Orbán Viktor vasárnap egy újabb videóban jelentkezett be a helyszínről. A felvételen azt mondta:

„Most vasárnap délelőtt van, ez a polgári világban egy konszolidált időpont, úgyhogy visszafogottságot, elmélyült gondolkodást és konzultációt várok.”

A kormányfő a szombat esti buliról is beszélt. Úgy fogalmazott: „az esti buli veszélyes volt, ledobták a láncot a fiatalok.” A videóban egy rövid részlet is látható a buliról, amelyen Orbán Balázs az Edda Álmodtam egy világot magamnak című dalának mulatós változatára táncol.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Átszökött a határon egy észak-koreai katona Dél-Koreába, mert ott akar letelepedni
Az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 nyarán egy észak-koreai törzsőrmester szintén Dél-Koreába menekült.


Vasárnap egy észak-koreai katona Dél-Koreába szökött a szigorúan őrzött szárazföldi határon – írja az AP hírügynökség.

A dél-koreai hadsereg szerint

a férfi a határ középső szakaszán lépte át a vonalat, ezután őrizetbe vették. A katona jelezte, hogy Dél-Koreában akar letelepedni.

Ez az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 augusztusában egy észak-koreai törzsőrmester a keleti szakaszon jutott át Dél-Koreába.

A demilitarizált övezet 248 kilométer hosszú és 4 kilométer széles; aknamezők, harckocsiakadályok, szögesdrótkerítések és katonai alakulatok védik. Éppen ezért ritka, hogy valaki a szárazföldi határon próbáljon átszökni. 2017-ben egy menekülő észak-koreai katonának sikerült átfutnia a határon, akkor az északi katonák körülbelül 40 lövést adtak le rá, a dél-koreaiak pedig biztonságba húzták a sebesültet.

Az 1950–53-as koreai háború óta nagyjából 34 ezer észak-koreai érkezett Dél-Koreába, többségük Kínán keresztül, mert Kína Észak-Koreával hosszú, nehezen ellenőrizhető közös határon osztozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ez aztán a meglepetés: 16 vaddisznót számolt meg Attila budai otthona kapujában
A fővárosi férfi pont a házuk bejáratánál találkozott szembe a vaddisznócsordával, és gyorsan visszamenekült a kocsiba.


A 444 olvasója, Attila szombaton késő este ért haza budai, XII. kerületi otthonához, és nem várt események történtek a ház előtt.

„Leparkolás után gyanútlanul kiszálltunk az autóból, és körülbelül tőlünk 10 méterre,

pont a házunk bejáratánál találkoztunk szembe ezzel a vaddisznócsordával.

Gyorsan visszamenekültünk a kocsiba, a felvétel már onnan készült, ahogyan elmennek mellettünk” – írta a meglepett férfi, aki összesen 16 darab állatot számolt meg, a vaddisznók nem ijedtek meg, békésen haladtak tovább a budai éjszakában.

A váratlan esetről készült videót a 444 osztotta meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elesett a MÁV győri fővonala, jelentős késésekre számíthatnak az utasok
A MÁV vasárnap esti tájékoztatása szerint Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



„Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.

A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban jelentősen hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell számítsanak”

– írta vasárnap este 20 órakor oldalán a MÁV.

„Pótlóbuszok szervezése, a forgalom átszervezése folyamatban” – közölték. Az Emma térképes keresőn szereplő adatok szerint több vonat már 15-30 perces késésben van, de akad olyan is, ami már egy vagy akár másfél óra késést is összeszedett az eredeti menetrendjéhez képest. Győrszentiván és Öttevény, Győrszabadhegy és Győr között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Fél hét körül még azt írták, hogy „Győrnél biztosítóberendezési hiba lassítja a közlekedést. A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban késésekre, hosszabb menetidőre kell számítsanak”. Ezután

20 óra után érkezett a hír, hogy Győrben szünetel is a vonatközlekedés.

A Telex olvasói arról számoltak be, hogy a vasárnapi legfrekventáltabb időszakban teljes összeomlást tapasztalnak. „Vonatok maradnak ki, én személyesen 1+ órás késéssel várakozok a vonaton Győr állomáson. A vonatra már áttereltek másik, kimaradt vonatokról is embereket, teljes a káosz. Semmi tájékoztatás nem érkezik” – írták.

Másik arról számoltak be, hogy a Railjet, az IC, a Regiojet is régóta várakozik a vágányokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk