hirdetés

FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés

Rákbetegnek adta ki magát egy nő, hogy barátai adakozzanak az álomesküvőjére

Börtönbüntetés elé nézhet Toni Standen, aki végső stádiumos rákbetegnek hazudta magát, hogy finanszírozzák az esküvőjét.
Fotó: StockSnap / Pixabay - szmo.hu
2020. november 30.

hirdetés

Amikor Toni barátai meghallották, hogy a lány beteg, összesen 8500 fontot, azaz 3 és félmillió forintot dobtak össze neki a barátjával, Jamessel való házasságkötésre - számolt be róla a Metro.

Toni közölte, rákja van, ami “átterjedt az agyamra, a csontjaimra, mindenhová”. Haját is leborotválta, és több újságnak is interjút adott az állapotáról, hogy támogatókat szerezzen.

A 29 éves brit nő elmondta: szeretné, ha apja, Derek kísérné oltárhoz, aki maga is rákbeteg. Az apa végül az esküvő előtt elhunyt, de egy videóüzenetet lejátszottak tőle a ceremónián. Még a helyi Everton futballklub is filmet vett fel, amiben a játékosok jókívánságokat küldtek.

A pár aztán Törökországban töltötte a nászútját, majd később bejárták Kelet-Európát is, mialatt Standen a története szerint haldoklott.

hirdetés

Idén azzal állt elő, hogy elkapta a koronavírust. Barátai azonban ekkorra már gyanút fogtak, míg végül nyíltan kérdőre vonták.

“Elképesztő árulás volt” - mondta az egyikük.

A nő most börtönbüntetés elé néz, miután a bíróság előtt bevallotta a bűnösségét.

“Oscar-díjas alakítást nyújtott. Mindannyian le voltunk sújtva. Bedőltünk neki, és összeraktuk azt a kis pénzünket, amennyi volt” - mesélte Standen egyik barátnője, Cheryl Aston.

A lány még saját halálhírét is közzétette a Facebookon, amit később arra fogott, meghackelték az oldalát - de a barátai szerint csak figyelemfelketésből tette, hogy lássa, mit szólnának, ha meghalna.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Egy hatéves kislányra hagyta mindenét egy angol nyugdíjas, a gyerek életét tönkretette az örökség

Sokan hiszik, hogy a férfi gyerekként szexuálisan bántalmazta a nőt, de ő azt állítja, olyan volt a viszonyuk, mintha nagypapa és unoka lettek volna.
Fotó: klimkin/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2021. február 26.

hirdetés

Katie Loveridge neve azt követően vált ismertté, hogy egy 72 éves férfi, Wilfred Lamb minden vagyonát az akkor hatéves kislányra hagyta a saját családja helyett. Az eset még 2000-ben történt, Katie azóta felnőtt, és elmesélte, hogyan keserítette meg az életét az örökség - írja a Daily Star.

A 27 éves nő elmondta, az emberek még mindig azt hiszik, hogy szexuális bántalmazás érte Wilfred részéről. Az idős ember felháborodott családja hiába próbálta visszaszerezni a pénzt, 5 év után egy legfelsőbb bírósági ítélet is kimondta, hogy az Katie-t illeti meg.

Katie négyévesen ismerkedett meg a nyugdíjas mérnökkel, apja egyik barátjával, akivel elválaszthatatlanok lettek. A különös duóra a férfi halála után figyeltek fel, amikor Wilfred saját lánya, Josephine helyett mindenét, még 27 hektár földjét is a kislányra hagyta.

“Úgy szeretett, mint egy nagypapa, és én is úgy szerettem őt, mint egy nagypapát. Ennyi volt az egész” - mondja a Worcestershire megyében élő, négygyermekes Katie. Utólag már azt kívánja, bárcsak ne is örökölt volna semmit, mert annyi baja származott belőle.

“Egy kislány voltam, aki soha nem kért ilyesmit. Nem derült ki számomra, milyen a normális élet, és ez kínoz engem. Nem érte meg, mert annyi mindentől megfosztott. Szégyellek utcára lépni, mert az emberek folyamatosan pénzt kunyerálnak tőlem, még olyan férfiak is voltak az életemben, akik loptak a pénztárcámból. Undorítónak és értéktelennek érzem magam, mert sokan azt hiszik, szexuális viszonyért cserébe kaptam a pénzt. De mostanra besokalltam, és szeretném véglegesen tisztázni magam”

- mondja.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Szó szerint csoda: hat lábbal és két farokkal született egy kiskutya Amerikában

Az ilyen rendellenességekkel született kutyák nem szoktak életben maradni.
Fotó: Skippers Journey/Facebook - szmo.hu
2021. február 26.

hirdetés

A tudósokat is lenyűgözte az a különleges kiskutya, amelyik hat lábbal és két farokkal látott napvilágot az Egyesült Államokban- írja a Daily Star.

Skipper az első olyan kutyus, amelyik ilyen adottságokkal született, és életben is maradt.

“Ő itt a Skipper nevű csoda, szó szerint. Tovább maradt életben, mint a gyanúnk szerint bármelyik kutya, amelyik ilyen jellegű eltérésekkel született. Habár Skipper még csak 4 napos, az ilyen állatok nem is szoktak élve születni”

- tette közzé az oklahomai Neel Állatkórház személyzete.

“Feltűnő lehet, hogy kicsit más, mint a többi kutya - 6 lába van! Több örökletes rendellenességgel jött világra, így egy feje és mellürege, de 2 csípőtájéka, 2 alsó húgyúti traktusa és 2 reproduciós rendszere van, emellett 2 farka és 6 lába” - írják.

hirdetés

A border collie és ausztrál juhászkutya-keverék azért születhetett így, mert a megtermékenyült petesejt ikrekre osztódott volna, de nem vált szét teljesen. Nyolc másik, egészséges testvérrel jött világra.

Skipper gerincoszlopa nem záródott le teljesen a fejlődése során, ez néha izomgyengeséghez és bénuláshoz vezethet. Jó hír viszont, hogy a kiskutya minden lába mozog, ezért akár a fizioterápia is elég lehet majd neki idősebb korában.

“A szervei remek formában vannak, nincs gond az emésztésével és nagyon erős” - tették hozzá az állatorvosok, akik továbbra is megfigyelés alatt tartják a nőstény kölyköt, figyelve az esetleges fájdalom jeleire.

Skippert az anyakutya elutasította, ezért jelenleg cumiból táplálják, és adománygyűjtést is indítottak a későbbi állatorvosi költségeire.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés

Háromból két orosz szerint a koronavírus egy mesterségesen létrehozott biológiai fegyver

A felmérést a Levada Center nevű orosz, független közvéleménykutató végezte.
Címkép: MTI/Bús Csaba - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Az oroszok közel kétharmada hisz abban az összeesküvés-elméletben, miszerint a koronavírus egy emberek által mesterségesen létrehozott biológiai fegyver – írja a Moscow Times.

A kutatást a Levada Center nevű orosz, független közvéleménykutató végezte. A megkérdezettek 64 százaléka vélte úgy, hogy a koronavírust mesterségesen állították elő, hogy új típusú biológiai fegyverként használják. Az emberek 23 százaléka válaszolta azt, hogy a vírus természetes módon terjedt, 13 százalék pedig nem szerette volna, vagy nem tudta eldönteni.

A megkérdezettek 56 százaléka ugyanakkor nem fél attól, hogy elkapja a koronavírust, ami rekord, 2020 októberében még csak 46 százaléknyian vallottak így.

A felmérés szerint az oroszok csupán 30 százaléka oltatná be magát a Szputnyik V orosz vakcinával. Különösen a fiatalok elutasítóak az orosz vakcinával szemben, 74 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy nem adatná be magának. Az idősebbek nyitottabbak az orosz oltóanyag felé, de köztük is többségben vannak azok, akik nem oltatnák be magukat vele.

A leggyakoribb okok között volt a mellékhatásoktól való félelem, valamint az oltóanyag hiányos teszteredményei is.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Kirúgták az interneten vetkőző anyuka gyerekeit egy amerikai katolikus iskolából

Az iskola e-mailben közölte a döntést, a gyerekeknek másnap már nem kellett bemenniük.
Fotó: Vitalyzisms/YouTube - szmo.hu
2021. február 26.

hirdetés

Több gyerek anyja is botrányba keveredett egy kaliforniai katolikus iskolában, miután kiderült, hogy interneten kereskednek a privát képeikkel. Három gyereket már ki is rúgtak az intézményből az anyukájuk extra bevételi forrásai miatt - írja a Daily Star.

A 44 éves Crystal Jackson a Redditen osztogatta szexi képeit, hogy felpezsdítse a kapcsolatát férjével a menopauza beállta után. Egy év múltán egy másik tartalommegosztóra váltott, ahol több ezren fizetnek a képeiért, és havonta mintegy 150 ezer dollárt keres. Ám amikor erre fény derült a katolikus iskolában, ahol a nő gyerekei tanulnak, mindhármuknak mennie kellett.

Azóta kiderült, még további három anyuka került hasonló helyzetbe, akiknek a gyerekei más katolikus iskolákban tanulnak, ám őket egyelőre nem küldték el.

Crystal azután került nehéz helyzetbe, hogy a szülők egy csoportja megtalálta az online profilját, és kampányolni kezdett ellene.

“Igazán tolakodónak éreztem. Ez egy házasságon belüli kis titkunk volt. Most azt gondolják, én szexelek ezekkel a férfiakkal, de nem ez az igazság! Csak egy szexi feleség-fantázia az egész” - mondta a nő, akinek a gyerekei a döntés után egy nappal már be sem léphettek az iskolába.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: