FELFEDEZŐ
A Rovatból

Mit lehet tudni Putyin felnőtt lányairól, akiket az Egyesült Államok szankcionált?

Az orosz elnök csak Mariját és Jekatyerinát ismeri el saját gyerekeként, de egyikük sem viseli apjuk vezetéknevét.


Az Egyesült Államok szerdán újabb szankciókat jelentett be Oroszországgal szemben. A legnagyobb orosz bankok és az orosz külügyminiszter felesége és lánya mellett Vlagyimir Putyin két felnőtt lányát is szankcionálták. Az intézkedés értelmében Jekatyerina Tyihonova és Marija Voroncova nem veheti igénybe az amerikai pénzügyi rendszert, az Amerikában lévő vagyonukat pedig befagyasztják.

De ki is Jekatyerina Tyihonova és Marija Voroncova? A Guardian segítségével összeszedtük, mit lehet róluk tudni.

Az orosz elnök szigorúan védi a magánéletét, így szinte alig lehet tudni valamit róla.

Bár úgy tudni, több kapcsolatából is született gyereke, hivatalosan csak a volt feleségével, Ljudmila Putyinával közös lányait ismeri el sajátjaként.

Putyin 1983-ban nősült meg, két év múlva született meg idősebbik lánya, Marija Putyina, rá egy évre pedig Jekatyerina Putyina. Azonban egyikük sem viseli a családnevét, Marija a Voroncova, Jekatyerina pedig a Tyihonova vezetéknevet használja, ami az anyai nagymamája családneve.

A fiatalabbik lány, a most 35 éves Jekatyerina Drezdában jött világra, amikor Putyin a KGB kémjeként Németországban dolgozott. A Szentpétervári Állami Egyetemen diplomázott, a Moszkvai Állami Egyetemen pedig mesterfokozatot szerzett fizikából és matematikából, jelenleg is ott dolgozik. Nagy rajongója a japán kultúrának és az akrobatikus rock’n’rollnak is, amit versenyszerűen űzött. 2013-ban a svájci világbajnokságon ötödik lett táncpartnerével. A táncversenyeken készült felvételek és a Moszkvai Állami Egyetem weboldalán található képek összehasonlításával állapították meg először (2015-ben), hogy ő Putyin lánya.

Jekatyerina Kirill Shamalovhoz ment feleségül, aki Putyin egyik közeli bizalmasának, Nyikolaj Shamalovnak, a Rosszija Bank társtulajdonosának a kisebbik fia. A háromnapos esküvőt 2013-ban az Igora luxus síparadicsomban tartották.

Alig két évvel a házasságkötés után Shamalov Oroszország egyik legfiatalabb milliárdosa lett a Forbes szerint. Egy Reuters-nyomozás kiderítette, hogy a házaspárnak több mint 2 milliárd dollár (700 milliárd forint) értékű vállalati tulajdona volt, valamint egy 4 millió font (1,8 milliárd forint) értékű tengerparti villával is rendelkeztek a franciaországi Biarritzben. A nyolc hálószobás Alta Mira villába tavaly Putyin-ellenes tüntetők törtek be, akik ezzel a szöveggel posztoltak egy videót: "Ezt a házat a Putyin és az orosz maffia által lopott pénzből építették".

Jekatyerina évekig dolgozott különböző beosztásokban a Moszkvai Állami Egyetemen. 2020-ban egy újonnan létesített mesterséges intelligenciával és intellektuális rendszerekkel foglalkozó intézet élére nevezték ki.

Putyin korábban úgy jellemezte az Innopraktika központot, mint a "mesterséges intelligencia technológia fejlesztését célzó nemzeti stratégia egyik legfontosabb eszköze". Jekatyerina hivatalos tanácsadói között több olyan ember is van, akik Putyin belső köréhez tartoznak, például két volt KGB-tiszt.

Putyin idősebb lánya, a 36 éves Marija Voroncova az orvosi pályát választotta: gyermek endokrinológus lett, a hormonok szervezetre gyakorolt hatásait tanulmányozza. 2019-ben az orosz állami tévének adott interjújában egy 500 millió font (229 milliárd forint) értékű orvosi vállalat terveiről beszélt, amelynek célja a rákgyógyítás lenne.

2013-ban összeházasodott az Oroszországban született, holland Jorrit Faassennel, akivel Amszterdamban, egy luxus apartmanház egyik penthouse lakásában éltek. Miután 2014-ben az oroszbarát erők Ukrajna felett lelőtték az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó maláj utasszállítót, a pár szomszédai közül néhányan követelték, hogy Voroncovát utasítsák ki Hollandiából.

Most, az ukrajnai háború kapcsán az amszterdamiak arra kérték őt, hogy győzze meg apját az invázió leállításáról.

Egy táblát helyeztek ki a házaspár tulajdonában lévő birtokon, amire ezt írták: "Kevesebb mint 2000 kilométerre a békés földterületedtől apád egy szabad országot és népét tizedeli. Úgy tűnik, az öregedet nehezen lehet elérni, nyilvánvalóan még a hóhérai sem tudják őt megállítani. De mint azt mind tudjuk, az apa és lánya közötti kapcsolat egy más történet". Marija egyébként most Moszkvában él egy penthouse lakásban az amerikai nagykövetség épületével szemben.

Putyin szinte soha nem nyilatkozott a lányairól, ha mégis, akkor is szűkszavúan. 2015-ben az éves sajtótájékoztatóján cáfolta azt a híresztelést, miszerint Marija és Jekatyerina elhagyta az országot.

"Oroszországban élnek. Nem is tanultak máshol, csak Oroszországban. Büszke vagyok rájuk. Továbbra is tanulnak és dolgoznak, három európai nyelvet beszélnek folyékonyan. Sosem voltak sztárgyerekek, soha nem élvezték, ha reflektorfénybe kerültek. Csak élik a saját életüket"

- mondta akkor az orosz elnök, aki azt is hangsúlyozta, hogy senkivel nem beszél a családjáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdermedt leguánok potyognak a fákról Floridában, egy nap alatt több mint ezret gyűjtöttek be
A hatóságok különleges engedélyt adtak ki a befogásukra. Sokan azonban nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki magukat a megmentésükkel.


Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy

a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.

A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.

A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.

„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”

– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.

A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.

„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”

– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”

Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: hatalmas bulit rendeztek a jegesmedve-bocsok Nyíregyházán egy bójával
A 2024-ben született medvék remekül érzik magukat a Nyíregyházi Állatparkban, ahol mindig akad számukra valami újabb izgalmas játék.


A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.

A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.

A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.

VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Döntöttek a szegedi medvék: Mici és Ursula ma véget vetett a télnek
A Szegedi Vadaspark két medvéje, Mici és Ursula ma reggel a kíváncsi gyereksereg szeme láttára bújt elő. Viselkedésük egyértelmű jelzést küldött a tavaszról, de vajon a meteorológusok is egyetértenek velük?


Vége a télnek? Erre a kérdésre adtak ma választ a Szegedi Vadaspark medvéi, Mici és Ursula, akik a borús időben előmerészkedtek barlangjukból. A népi hagyomány szerint a jóslat egyértelmű: hamarosan jön a tavasz.

A vadasparkba február 2-án, hétfőn medvelesre várták a látogatókat. A helyszínen rengeteg óvodás csoport gyűlt össze, akik mondókákkal is készültek a medvék fogadására - számol be róla a 24.hu.

A jóslat szerint ha a medve kijön a barlangjából és meglátja az árnyékát, majd visszabújik, akkor hosszú és hideg télre kell számítani. Ha viszont nem lát árnyékot, és kint marad, a tél hamarosan véget ér.

A borús, felhős időben Mici és Ursula nem látta meg az árnyékát hétfő délelőtt. A vadaspark által közvetített élő adásból kiderült, hogy a két barnamedve a nap folyamán sem fogja meglátni, így a hagyomány szerint a tél már nem tart sokáig.

Nem ez az első alkalom, hogy a szegedi medvék a tavasz korai érkezését jósolják; tavaly is előbújtak és a felkínált gyümölcsök majszolása után kint maradtak. Mici és Ursula egyébként régóta a vadaspark lakói, örökbefogadójuk a Szegedi Vízmű Zrt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: