Pogátsa Zoltán: Már évekkel ezelőtt is tragikus volt a helyzet az egyenlőtlenséget nézve

Ferenc pápa halála után az egész világ figyelme újra a Vatikánra irányul. A fehér füst még nem szállt fel, de a találgatások már napok óta tartanak – mi pedig megkérdeztük a Chat GPT-t, kit tart a legesélyesebbnek.

Az AI szerint Pietro Parolin mellett szól a diplomáciai tapasztalata, a belső befolyása, és az egyensúlyteremtő személyisége. Parolint a fogadóirodák többségénél is a legesélyesebb utódjelöltként tartják számon.

„Ő most nagyon erős jelölt – talán a legerősebb” – mondta a Financial Times-nak Iacopo Scaramuzzi, aki több könyvet is írt a katolikus egyház politikájáról. – „Parolin bíboros közvetítő – nemcsak a szerepe miatt, hanem a személyisége okán is.”

Persze az ő múltja sem makulátlan. Ronthatja az esélyeit egy megállapodás, amit ő hozott tető alá 2018-ban a Szentszék és a Kínai Kommunista Párt között. Ez hivatalos szerepet adott Pekingnek a katolikus püspökök kinevezésében, hogy megakadályozza az egyházszakadást Kínában. Az ottani 6-12 millió katolikus közösség ugyanis két táborra szakadt: sokan a Vatikánhoz hű „földalatti” templomokba jártak, mások az állam által elismert templomokba. Ferenc pápa szerette volna megszüntetni ezt a megosztottságot. Parolin sikert ért el, csakhogy az általa kidolgozott megállapodást sokan árulásként élték meg.

A Bishop Accountability nevű szervezet a Times szerint bírálta Parolint azért is, mert szerintük akadályozta az egyházi gyermekbántalmazási ügyek nyilvánosságra kerülését, például az Egyesült Királyságban és Ausztráliában.

Parolin személyisége visszafogott, nem keres reflektorfényt, ugyanakkor a háttérben rendkívül hatékony. Nem karizmatikus szónok, mint elődje, Ferenc pápa, de sokak szerint épp emiatt lenne stabilizáló ereje az egyház élén. A Vatikánon belül Parolin híres arról, hogy mindenkit meghallgat – legyen az konzervatív bíboros vagy progresszív püspök –, és mindig a közös pontokat keresi. Ezzel olyan vezető benyomását kelti, aki képes lehet áthidalni az elmúlt években kiéleződött belső feszültségeket.

Egy lehetséges Parolin-pápaság azt is jelenthetné, hogy a Vatikán működésében még nagyobb hangsúlyt kapna az intézményi stabilitás és a diplomáciai jelenlét. Sokan éppen ezért támogatják őt a konklávéban: nem várnak tőle teológiai forradalmat, de azt igen, hogy megerősítse az egyház pozícióját egy instabil világban.

Természetesen nem Parolin az egyetlen esélyes. Szorosan ott van mögötte például Luis Antonio Tagle, a Fülöp-szigetekről.

Az evangelizáció globális vezetőjeként jelentős befolyással bír az egyházban. Ugyanakkor a saját országában őt is érte kritika a bántalmazási ügyek kezelése miatt, és a Vatikán belső köreiben nincs akkora befolyása, mint Parolinnak.

Sokan beszélnek a mesterséges intelligencia szerint Pierbattista Pizzaballáról is, aki a jeruzsálemi latin pátriárka. Ő a Közel-Kelet békéjének egyik ismert hangja: 2023-ban például felajánlotta, hogy önkéntes túszként menne el Hamász fogságába izraeli gyerekek szabadulása érdekében. Karakteres, bátor, és sokan tisztelik érte, de viszonylag fiatal, és csak nemrég vált bíborossá – ami csökkenti esélyeit a konklávéban.

És Erdő Péter neve is felmerült. A magyar bíboros erős kánonjogi háttérrel, európai beágyazottsággal és visszafogott stílussal bír, ami sok konzervatív számára vonzó lehet. Ugyanakkor a Guardian szerint egyesek túl közelinek érzik a magyar kormányhoz, és túl óvatosnak bizonyult olyan társadalmi kérdésekben, amelyek ma már egyre égetőbbek az egyházon belül is.

A végső szót persze a bíborosok mondják ki – és amíg nem száll fel a fehér füst, addig minden lehetőség nyitva marad.

A kereskedőket sokkolta, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter a héten már arról beszélt, hogy az árréstop akár nyár végéig maradhat, sőt, akár "örökre" korlátozhatja valamilyen formában a kormány a kereskedők hasznát. Vagyis a jelek szerint az intézkedést nem vezetik ki május végén, annak ellenére, hogy az eredeti rendeletben ez szerepel. Sőt, Nagy Márton újabb bolthálózatokra, például a DM-re, a Rossmanra és a Müllerre is kiterjesztené a szabályokat, valamint a tusfürdőktől a pelenkákig jónéhány háztartási cikknél is 10 százalékos szinten a korlátozná árrést. Mindezt az infláció elleni harcra hivatkozva.

A kereskedelmi szövetségek szerint ez hosszú évekre tönkreteheti a kereskedelmet, boltbezárásokhoz és elbocsájtásokhoz vezethet, és végső soron az fogyasztók isszák majd meg a levét. A lehetséges hatásokról beszélgettünk Kozák Tamással, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárával.

– Nagy Márton szerint akár örökre velünk maradhat az árrésstop, ami szerinte nagy siker. Valóban az?

– Az tény, hogy az infláció lassult, de ettől még ez egy olyan adminisztratív beavatkozás az árszabályozásba, ami lefojtja az inflációt, de nem oldja meg.

Másrészt ez egy adminisztratív beavatkozás a cégek árképzésébe, de ettől a piaci nyomás nem szűnik meg. Én ezt úgy szoktam mondani, hogy ez egy korrekció, viszont amikor egy ilyen beavatkozás megtörténik, akkor ennek könnyen az lehet a következménye, hogy ezt a korrekciót is majd korrigálni kell. Lehet, hogy jövőre az infláció újból magas lesz, amikor visszaáll a piaci alapú árképzés, mert a viszonyítási alap, a bázis egy mesterségesen alacsony szinten volt fixálva.

– Az árrésstopnak van egy olyan részletszabálya, hogy a legkisebb boltokra ez nem kötelező. De akkor legalább ezeken ez a szabály segít?

– Olyan szempontból segít rajtuk, hogy nem kötelesek az árakat csökkenteni. Viszont van egy olyan hatása, hogy ebbe az árversenybe ők nehezebben tudnak beszállni. Abba gondoljon bele, hogy egy nagy üzletlánc valahogy ideig-óráig kiköhögi ezt, le tudja szorítani az árréseket, tud veszteségesen működni, de már nagy üzletláncok is elmentek a falig. Egy kis bolt, akinek mondjuk a kínálatában 80-90%-ban élelmiszer van, teljesen más költségszerkezettel működik, mint egy nagy üzletlánc. Nem tud annyira hatékony lenni. A kis boltnál a fajlagos költségek sokkal magasabbak, ezért nehezebben tudja felvenni az árversenyt.

Mert mit csinál a Marika néni meg a Józsi bácsi? Előveszi a katalógust, amit bedobtak a postaládájába, és megnézi. Ha azt látja, hogy 10-20%-kal olcsóbb a szomszéd kisvárosban lévő áru, a szupermarketben, hipermarketben, akkor fölszállnak a guruló kocsival a buszra, elmennek, és bevásárolnak ott.

– Lehet, hogy Józsi bácsi és Marika néni éppen hogy csak el tud menni a sarki boltig.

– Ha csak úgy nem.

– Ilyenfajta árréssapkák máshol is léteztek.

– Amennyire én tudom, talán Romániában voltak, de nem tudok olyan országot mondani, ahol ezt hosszabb távon fenn lehetett tartani.

Tehát ahol nemcsak az árat rögzítik, hanem a volument is meghatározzák, mert megmondják, hogy van egy viszonyítási alap, hogy mennyi készletet kell a polcon tartani a kereskedőknek, akikre ez vonatkozik. Ez egy picikét már hajaz a tervgazdaság jellegű irányításra. Kérdés, hogy mi a cél? Próbáljunk meg annak a fejével gondolkodni, aki hozza ezeket a döntéseket. Az infláció kordában tartása vagy szinten tartása történik, ez azt gondolom, hogy elfogadható cél, annak érdekében, hogy a vásárlóerő szinten maradjon. Mert hiába növekszik a bér, ha elviszi az infláció a bérnövekedés hatását, akkor nincsen reálbérnövekedés, nincsen fogyasztás. Eddig még azt mondom, hogy partner tud lenni a piaci szektor is a gazdaságpolitika döntéshozóival. Viszont akkor, amikor egy ilyenfajta árszabályozás meghatározza azt is, hogy mennyi nyeresége lehessen egy cégnek, akkor ez már gyakorlatilag egy újraelosztás jellegű gazdaságpolitikai beavatkozás.

– Meddig lehet működtetni egy piacgazdaságot tervgazdasági utasításokkal?

– Hosszú távon nem lehet. Ha hosszú távon elszakadunk a piaci logikától, nem következik be nyereségfelhalmozás, akkor nincsen beruházás sem. Ha nincsen beruházás, akkor előbb-utóbb versenyképtelenek lesznek a kereskedők is. És előbb-utóbb a fogyasztók fogják megérezni ennek a negatív hatását.

– Ha ez a módszer nem eléggé piackonform, akkor hogyan kellene ugyanezt a célt elérni olyan eszközökkel, amik azok? Hogyan kellene ezt jól csinálni?

– Meg kell nézni, hogy mi az oka az inflációnak. Azoknál a termékeknél, ahol például magas az importrány, ott a forintnak a leértékelése önmagában egy inflációs tényező. Meg kell nézni, nemcsak a kereskedőknél, hanem mindenkinél, hogy milyen költségek rakódnak rá az árakra. Az energiaköltség, vagy akár a műtrágyaköltség nagyon jelentős költségnövekedést okozott a mezőgazdaságban.

Azt is érdemes megnézni, hogy a régióban ugyanez okozott-e ekkora élelmiszerár-növekedést?

Például van-e olyan adótartalom akár Ausztriában, akár Szlovákiában, ami ilyen szempontból növeli a fogyasztói árakat? Ne felejtsük el, hogy a 27%-os áfa egyedülállóan magas, bár igaz, hogy több terméknél vannak kivételek, a húsnál és a tejtermékeknél 5, illetve 18 százalék, de az általános alap áfakulcs 27 százalék. Plusz a kiskereskedelmi adó 4,5 százalékát nem kell máshol elszámolni a környező országokban, de nálunk az is beépül az árba. Ez igen messze vezet.

– Elhangzott a miniszter hétvégi nyilatkozatában, hogy esetleg a pipereháztartási eszközökre, testápolószerekre is kiterjed majd ez az árstop.

– Nem tudjuk még, hogy ennek pontosan mi a terjedelme, hogy konkrétan milyen termékekre fog ez kiterjedni. Viszont ha megnézzük, hogy a fogyasztói kosárban milyen súlya van ezeknek a termékeknek, láthatjuk, hogy minimális, bőven 1% alatti ezeknek az inflációs hatása. Tehát itt nem értjük, hogy mi a cél.

– Nagy Márton március 17-én azt írta, és azóta is mondja, hogy a kormány az adócsökkentés pártján áll.

– Ahhoz, hogy GDP-növekedés legyen, hogy a magyar cégek versenyképessége erősödjön, a piaci szférában kellene az adócsökkentéseknek megtörténnie, mert akkor lesznek versenyképesebbek a vállalatok, és az tud hatni a GDP-re. Mert a GDP attól fog növekedni, hogy a vállalatok hozzáadott értéke növekszik. Ezt még nem látjuk. Csak akkor tud GDP növekedni, ha a cégek nyeresége növekszik. Én most nem látok ilyen kitörési pontokat, mint közgazdász.

Hiába beszélt Orbán Viktor repülőrajtról, a gazdasági mutatók valami egészen mást jeleznek. A KSH szerint 2025 első negyedévében nemhogy nőtt volna a GDP, de negyedéves alapon 0,2, éves alapon pedig 0,4 százalékkal csökkent. A stagnáló gazdaság képe rajzolódik ki, amit a gyenge külkereslet, a német gazdaság gondjai, a vámháború és a vállalati beruházások visszaesése is súlyosbít. Eközben a kormány újabb adómentességi és családtámogatási intézkedésekkel próbálja életben tartani a belföldi fogyasztást – és a politikai bizakodást.

Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanárt kérdeztük arról, miért nem akar megindulni a növekedés, miért lett ilyen nagy a valóság és a propaganda közötti szakadék, és mennyire bízhatunk abban, hogy majd a második félévben minden jobbra fordul. Az interjúban szó esik a bizonytalanság bénító hatásáról, a politikai marketing korlátairól, és arról is, hogy miért nem segít a kormányzati „extraprofitozás” akkor, amikor valójában épp bizalomra lenne a legnagyobb szükség.

– Ennél szebb repülőrajtot nem is kívánhattunk volna magunknak.

– Az irónia jogos, mert számomra érthetetlen okokból a miniszterelnök tavaly decemberben azt vállalta nyilvánosan, hogy „2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak”, majd már az idén valóban a repülőrajtot ígérte. Mondta mindezt olyan év után, amikor a gazdaságunk összesen fél százalékkal nőtt, azt is csupán a zsugorodást hozó 2023-as évhez képest. Értem én, hogy két lapos, mondhatnánk recessziós év után jó lenne bejelenteni a repülőrajtot, és elmondani, hogy

Bár az elemzői közösség nem várt komoly növekedési ütemet, de lehetett azt feltételezni, hogy a 2024-es év végén már felfelé araszoló gazdaság vesz némi lendületet azáltal, hogy levonult az inflációs hullám, amelyben Magyarország Európa-bajnok volt, és a reálbérek is nőnek. Ehhez képest jött most ez a hideg zuhany, a kellemetlen tényadat: a tavalyi év végéhez képest csökkent az idei első negyedéves gazdasági teljesítmény. Azt gondolhattuk, hogy a kormányzat azért ennyire magabiztos, azért alapozta az idei költségvetését a gazdaság 3,4 százalékos növekedésére, mert tud bizakodásra okot adó fejleményekről. Hát nem. Persze már eddig is láttuk, hogy a gazdasági miniszter, aki egyébként harsány optimizmusban a fiatal Matolcsy szintjét tudta hozni, az utóbbi hetekben maga is visszavett az előrejelzésből. Most jött, ami jött: 2025 a tavaly év végéhez képest zsugorodással indult, és a gazdasági teljesítmény lejjebb van, mint a tavalyi év első negyedében.

– Lehetett-e ennek a kincstári optimizmusnak a hátterében az a tavaly nyár óta hangoztatott tétel, hogy majd, ha jön Trump, akkor majd itt minden megváltozik?

– Már akkor is érthetetlen volt, hogy miért rugaszkodik el ennyire a valóságtól a magyar kormánypropaganda. A politikai felső vezetés néhány exponált tagjának persze nagyon jól jön, hogy nem demokrata kormányzat van Amerikában. Viszont az ország egészének nem kellene, hogy sokat számítson az amerikai kormányzat politikai színezete. Azt viszont tudhattuk, hogy a második trumpi kormányciklus még inkább vámközpontú lesz, mint az első. Márpedig egy külgazdaságilag nyitott ország esetében a vámhatárok megjelenése rossz hír. Tehát

Gazdaságunk az európai tér szerves része. Amerikától való függésünk nagyságrendileg kisebb, mint például Kanadáé vagy Mexikóé. Most már látható is, hogy amit Trump elnök idáig 100 nap alatt produkált, mekkora kellemetlen sokkot okozott a világban. Viszont itteni témánkat, a magyar gazdaság első negyedévét csak áttételesen érinti a tavaly novemberi amerikai politikai fordulat. Noha nehezen kimutatható módon azért benne van valamennyire, hiszen az április 2-i trumpi vámháborús bejelentést már megelőzték lebegtetett gazdaságpolitikai fenyegetések, amik világszerte bizonytalanságot okoztak. Azt pedig az elemzők elmondták, így magam is, hogy a gazdaságnak, az üzleti világnak rosszat tesz a bizonytalanság. Egy nagy tőkefejlesztéshez kellene 5-8 év előrelátás ahhoz, hogy a vállalat elkötelezze magát a beruházás mellett, de a kisebb, közepes cégnél is akkor vállalják a fejlesztés, bővítés pénzügyi terheit, ha valamennyire előrelátható a következő néhány év. Trumpnak az a taktikája, hogy mond egy jó nagyot, onnan indít egy alkufolyamatot, aminek a lefutását nem lehet előre látni. A szándékosan megnövelt bizonytalanság azonban nem előnyös az USA-ra nézve se, ott is visszafogja a gazdasági aktivitást. Ahogy indult az új amerikai kormányzati ciklus, az bizonyos fokig belejátszott a mögöttünk hagyott hónapok európai teljesítményébe is. Mindemellett

A magyar gazdaság helyzete és növekedési kilátása viszont más mozgatók szerint alakul, az amerikai politikai fordulatokkal megmagyarázni nem lehet a magyar gazdasági helyzetet. Ezzel együtt a vámháborús irányvétel gazdasági szereplőink többségét előnytelenül érinti.

– Miközben a GDP-adatok olyanok, amilyenek, éppen most szavazták meg a parlamentben az anyák adómentességét.

– A „jól bevált” régi képletet alkalmazzák újra és újra. Politikai értelemben eddig jól bevált, hogy a választások előtt a hivatalban levő kormány leviszi az adókat, és ha lehet, akkor jó sok pénzt kioszt.

Ez régi képlet, legutóbb a 2022-t megelőző kiköltekezéskor láttuk vegytisztán. Most annyi a változás, hogy a lakossági tehercsökkenés, és egyben a költségvetésre nehezedő teher, fokozatosan lép be. A parlamentben most megszavazott újabb szja-csökkentés teljes hatása jövőre, meg azt követően fejti ki hatását, beleértve azt is, hogy dagasztja az államháztartás deficitjét. Azt valószínűtlennek tartom, hogy legyen olyan új kormány, amelyik vissza tudná csinálni az ilyen ígéreteket, hacsak nem pénzügyi csődveszély esetén. Tekintettel gazdasági és pénzügyi viszonyainkra,

Ezzel együtt azt is látjuk, hogy annyi pénz már nem áll rendelkezésre, mint 2022 előtt. Tehát míg a 2022-es választásnál a fenyegető ellenzéki veszélyt a kormányzat azzal semlegesítette, hogy egyfelől jó nagy költségvetési impulzust adott, amit a jegybank támogatott a maga kamatpolitikájával, másfelől pedig a háborús fenyegetéssel operált, és szította az ideológiai háborút „az unokát át fogják műteni, ha az ellenzék győz” típusú üzenetekkel. Ez a mix most úgy fog kinézni, hogy kevesebb benne a voks-vásárló gazdaságélénkítő elem, másfelől a hiányzó gazdasági erőt a fenyegetés és a még durvább agitprop pótolja ki.

– A Kereskedelmi Szövetség durván bírálta az árrésstopot, és azt mondta, hogy ez nagyon káros, és ezt vissza kellene vonni, miközben Nagy Márton már a piperecikkekre is ki akarja terjeszteni. A Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez a tervutasítások idejét idéző gazdaságpolitika, amit a kormány folytat.

– Ezek az intervenciók valószínűleg rosszabb határfokúak, mint a tervgazdasági árszabályozásnak a gyakorlata. Először is volt akkor erre egy szakhatóság, az Országos Anyag- és Árhivatal, amelyik nem csupán megszabta a bolti árakat, hanem az állami vállalatok árképzését is meghatározta. Másodszor az árakba, sőt most egy versenypiaci szektorban az árképzési folyamatba való hatalmi beleszólás idegen elem a piacgazdaságban. Nem is fog működni. Amit most a kormányzat csinál, tartalmilag látszatpolitizálás.

Aztán előbb-utóbb, mikor megszűnik az intézkedés, az elfojtott infláció a felszínre fog törni. Ezt nem csak az elemzők, gazdasági szakértők tudják. Nyilván az is tudja, aki a minisztériumban csinálja. A nagyközönség vagy megérti, vagy nem, de illúziója azért senkinek ne legyen. Ez az árrés-szabályozás újabb fogás, az viszont hosszú idő óta látható, hogy egy populista kormány hogyan osztja el az állam működtetését szolgáló adók terheit. Igyekszik az egyenes adóknál, tehát amelyeket az adóalany közvetlenül az államnak fizet például személyes jövedelme után, az adókulcsokat lefelé vinni. Ezzel szemben a szükséges bevételeket a forgalomból szedeti be a vállalkozások közbeiktatásával, a rettentő magasra felhúzott ÁFÁ-n, az áfaszerű módon működő kiskereskedelmi pótadókon keresztül, amiket ráadásul valamilyen hiper-szuper-profitra hivatkozva vet ki egy olyan ágazatra, amelyben egyszerűen nem tud képződni extra nyereség. A belkereskedelem versenypiac. Aki jár vásárolni, tudja, hogy az egyik bolt mellett van egy másik bolt, távolabb egy harmadik bolt, lehet rendelni online, elmehet az ember a piacra.

Most a kormány mégis a kiskereskedelemre tolja az infláció megállításának a terhét és felelősségét. Ahelyett, hogy a családokat, vállalkozókat nyomasztó állami terheket csökkentenék olyan törvényekkel, amelyek szavatolják, hogy a legkisebb költséggel működjön az állam, és elvégezze az alapfeladatait, a kormány inkább a hiányzó állami bevételeket valahogy bevadássza a magánszektortól, és az üzleti világra igyekszik kiszignálni azokat, amelyek elvégzése az állam feladata lenne. Ilyen az infláció elleni fellépés – ez nem tartozik a kiskereskedők teendői közé. Három éve a benzinkutasoktól várta el a kormány, hogy állítsák meg az üzemanyagár-inflációt, ami egyébként globális jelenség volt. Ezek nem egyedi példák.

Hosszú idő terméke: az egész gazdasági modell 2010-től azzal indult, hogy a checks and balances, azaz az fékek és ellensúlyok rendszerét fokozatosan kiiktatták. Ha pedig nincsenek a politikai hatalomtól független intézmények, nincs nyílt parlamenti vita, nincs érdemi szakmai, társadalmi nyilvánosság, nos akkor nem lehet értelmesen szekundálni vagy pedig opponálni egy kormánydöntést. Akkor bizony jönnek ezek a zavaros hátterű, hektikus, improvizált döntések. Akkor nő az a fajta bizonytalanság, ami káros a gazdaságnak. Ehhez a belső bizonytalansághoz társul most a külvilágból érkező hatalmas bizonytalanság. Úgy gondolom, bár nehéz forintban, százalékban kimutatni, hogy ennek a már harmadik éve tartó recessziós, stagnáló gazdasági kurzusnak az egyik okozati tényezője Magyarországon a bizonytalanság, a jogos bizalmatlanság. A bizalomhiány a gazdaságban az egyik legfontosabb fék. Mert együtt lehet élni a magas kamatszinttel, együtt lehet élni az inflációval, legfeljebb sűrűbben kell átárazni az árukat, ám ha nincsen minimális bizalom abban, hogy az intézkedések, törvények, szabályok egy darabig kitartanak, akkor a racionális gazdasági szereplő a minimálisra vonja vissza a maga elkötelezettségét, mert ő viseli a kockázatot, nem más.

– Hogyan nyerheti meg a választást a kormány, ha már nincs pénz osztogatni?

– Erre nem tudok válaszolni. Nem tudom. Közgazdászként csak azt látom, hogy a szavazatvásárló, „hangulatjavító” gazdasági ösztönzőkre most már kevésbé futja az államháztartás igen kényes helyzete miatt. Talán már nem is működne a régi módon a szokásos voks-vásárló osztogatás. Talán a társadalom nagyobb része már túljutott azon, hogy a szép ígéreteket komolyan vegye.

De itt megállok, mert arról, hogy a kormányzat mit akar csinálni, őket kell kérdezni, nem engem.

Warren E. Buffett a világ legismertebb befektetője, a Berkshire Hathaway vezérigazgatójaként egy 1100 milliárd dollárt érő óriásvállalatot épített fel. Ez forintra átszámolva 396 ezer milliárdot jelent, ami tízszer több, mint Magyarország éves költségvetése. Van biztosítójuk, vasúttársaságuk, energiavállalatuk, fagylaltláncuk, édességgyáruk, festékgyáruk, fehérnemű-márkájuk és magánrepülő-táraságuk is. Olyan cégekben birtokolnak hatalmas részvénypakettet, mint az Apple, a Coca Cola, a Procter & Gamble, az American Express, a Moody’s hitelminősítő, de övék például a Duracell elemmárka is.

Nem véletlen, hogy a szombati rendezvényen is sokan ott voltak a világ legbefolyásosabb üzletemberei közül. Megjelent Bill Gates, a Microsoft társalapítója, Tim Cook, az Apple vezérigazgatója, Hillary Clinton, valamint Priscilla Chan, Mark Zuckerberg felesége is.

Ezek a közgyűlések önmagukban is világhírűek, és egyáltalán nem hasonlítanak a szokásos részvényesi eseményekre. Minden évben több tízezren vesznek részt rajta a világ minden tájáról, és gyakran emlegetik „a kapitalizmus Woodstockjának”. A résztvevők pedig inkább egy nagy család tagjaiként tekintenek magukra, nem pedig hideg üzleti döntéseket hozó kisbefektetőkként.

Az eseményt élőben közvetíti a CNBC, és a világon több millióan követik. Bár itt is vannak beszámolók, szavazások és jelentések, a hangsúly azonban nem a formalitáson van, hanem a Buffett-féle világlátás átadásán. Sok szó esik a tőkepiacokról, a hosszú távú befektetési stratégiákról, a kockázatról és az etikáról is.

Buffet ugyanis teljesen másképp viszonyul a befektetésekhez, mint az átlagos üzletemberek.

Nem középszerű cégeket keres, hanem olyanokat, amelyeknek a részvényeit "akár örökre" is birtokolná. „A kedvenc tartási időnk az örökké” - mondja. De az ő mondása az is, hogy „a tőzsde az a hely, ahol a türelmes emberek elveszik a pénzt a türelmetlenektől.”

Buffet szigorúan elemzi a vállalatokat, és kerüli a bonyolult technológiai cégeket – bár az Apple kivétel, de azt inkább fogyasztói márkának, nem techcégnek tartja. Azt vallja, hogy csak olyan üzletekbe érdemes befektetni, amihez az ember valóban ért.

A Berkshire Hathaway emellett hatalmas készpénzállományt tart, mert Buffett csak akkor vásárol, amikor valódi lehetőséget lát. Ha nincs megfelelő ár, inkább nem fektet be.

Ez a stratégia lehetővé teszi, hogy Buffet piaci pánik idején „készpénzzel a kézben” vásároljon, amikor mások eladnak – ahogy ő mondja: „legyél óvatos, amikor mások mohók, és legyél mohó, amikor mások félnek.”

Buffet üzleti filozófiáját hűen tükrözi rendkívül szerény magánélete is, amely az egyszerűségre, a takarékosságra, az elkötelezettségre és a mély emberi kapcsolatokra épül. Annak ellenére, hogy magánvagyona meghaladja a 160 milliárd dollárt, továbbra is abban az omahai házban él, amelyet 1958-ban vásárolt 31.500 dollárért. Mindennapi szokásai is egyszerűek: gyakran reggelizik a McDonald's-ban, ahol elmondása szerint a részvénypiaci hangulata befolyásolja, hogy melyik menüt választja.

Bár a világ egyik leggazdagabb embere, nem alkalmaz sofőrt, hanem saját maga vezeti autóját, egy 2014-es Cadillac XTS-t, amit lánya, Susie vásárolt számára. Korábbi autóit gyakran használtan vásárolta, például jégeső miatt sérült, de javított kocsikat vett, hogy elkerülje az új autók gyors értékcsökkenését.

Buffett elkötelezett filantróp.

Három gyermekének egyenként 2 milliárd dollárt szán, de hangsúlyozza, hogy nem kíván túlzott vagyont hagyni rájuk, hogy ösztönözze őket saját útjuk megtalálására.

Mivel Berkshire Hathaway Buffet különleges személye köré épült, hatalmas visszhangot váltott ki bejelentése a visszavonulásról. Szavait a részvényesek egyperces álló tapssal ünnepelték.

Buffett távozásával véget ér egy korszak a modern üzleti élet egyik legsikeresebb vállalatánál. A milliárdos befektető megnevezte utódját is a vezérigazgatói székben: a 62 éves Greg Abelt, aki a New York Times szerint meglepettnek tűnt.

„Gregé lesz az utolsó szó minden fontos döntésben – a működéstől a befektetésekig” – mondta Buffett a közgyűlésen megjelent több tízezer részvényes előtt.

Abelt egyébként maga a pozíció nem lephette meg annyira, Buffet már 2021-ben megnevezte utódjaként. Az üzletember a Berkshire 2000-es felvásárlása óta dolgozik a cégnél. Azóta fokozatosan emelkedett a ranglétrán, és a Berkshire Hathaway Energy-t az USA egyik legnagyobb áramtermelőjévé tette.

Bár Buffett egészségesnek látszott – órákon át válaszolt a befektetők kérdéseire –, az idei, 60. közgyűlés több jele is azt mutatta, hogy idősebb lett: botot használt (amit már februárban említett az éves jelentésben), és jelentősen lerövidítette a kérdésekre szánt időt, ami általában több óra szokott lenni.

Az üzletember megtartja az elnöki tisztséget, amit halála után a fia, Howard Buffett vehet majd át. Emellett továbbra is a cég legnagyobb részvényese marad: körülbelül 14 százalékos tulajdonrésze van.

Sokan remélik, hogy Buffett hasznos tanácsadója lesz Abelnek – hasonlóan ahhoz, ahogy a tavaly elhunyt Charlie Munger volt Buffett mellett hosszú éveken át. Buffett és Munger ikonikus párost alkottak a közgyűléseken: az egyik vicces optimistaként, a másik szarkasztikus realistaként válaszolt a kérdésekre.

Buffett tapasztalataira azért is szükség lesz, mert a Berkshire Hathaway előtt komoly kihívások állnak. Az idei első negyedévben a vállalat jelentősen visszaesett: az üzemi eredmény – amit Warren Buffett a legfontosabb mutatónak tart – 14 százalékkal csökkent, és a nettó nyereség is közel 64 százalékkal zuhant, főként a portfólióban keletkezett, nem realizált befektetési veszteségek miatt.

Bár Donald Trump kiszámíthatatlan kereskedelmi döntései miatt a tőzsdék egyre idegesebben reagálnak, Buffett nem mutatott különösebb aggodalmat. A részvényesek előtt úgy fogalmazott: „Ez igazából semmiség.” Szerinte a piac ingadozásai a részvénybefektetések természetes velejárói.

Ugyanakkor az elnök nevének említése nélkül élesen bírálta Trump vámháborúján. „A kereskedelem nem lehet fegyver” – fogalmazott. – „Szerintem ez nem helyes és nem is bölcs.”