Össztűz zúdult az anyukára, aki visszavitte a kiskutyájukat, mert az 'tönkretette az életét'
Azzal kezdődött, hogy a párom - bár óriási állatbarátnak tartja magát - a törődés- és a munka-részt már kispórolta a kutyatartásból. Én keltem fel Blue-hoz éjjel kettőkor, hogy kiengedjem pisilni, aztán fél hatkor, mert úgy döntött, játszani akar. Pár nap alatt azon kaptam magam, hogy a kényelmes ágyamból átszorultam a kanapéra, mert a kutya csak ott maradt meg éjjel, a hasamon horkolva. Aztán már csak ő aludt a kanapén, én a földön.
Az éjjeli pisilés egy rémálom volt, ugyanis Blue eltűnt a kert bokrai között, én meg négykézláb kerestem. Volt olyan is, hogy az egész éjszakát átnyüszítette. A párom nyugodtan aludt, én egy hét után valóságos zombi voltam.
Aztán elkezdtem aggódni: féltem, hogy megmérgezik - a környékünkön volt néhány ilyen eset -, és legalább háromszor kötöttem ki vele az állatklinikán, mert kiszedte és szétrágta a cipőmből a talpbetétemet, és egy darab elakadt a belében. Csoda, hogy túlélte. Folyamatosan sík ideg voltam, a heti két munkanapomat - már csak annyit dolgozom, a többit otthonról - teljes lelkifurdalásban töltöttem, hogy Blue egyedül van otthon. A párom semmiben nem volt partner.
Három hét telt el így, és rájöttem: 60 évesen pontosan úgy érzem magam, mint a negyedik gyerekem születése után. A volt férjem semmit sem segített - az első háromnál se sokat, de azért egy kicsit többet -, fáradt voltam, kialvatlan, és az idegösszeroppanás szélén. Teljesen tönkrement az életem.
Döntöttem. Akármennyire is vágytam rá, nekem nem való kutya. Kölyökkutya pláne nem. Nagyon fájt a szívem, de felhívtam a barátnőmet, hogy vigye vissza Blue-t a tenyésztőhöz. A gyerekeim azóta "Szörnyellának" hívnak, a párom alig áll szóba velem - az persze nem zavarja őket, hogy egyszer nem vitték el sétálni, amíg itt volt, csináljak mindent én -, én pedig naponta sírva nézegetem a néhány fotót a telefonomban, ami Blue-ról készült.
De az az igazság, hogy ennyi idősen már úgy érzem: elég terhet cipeltem életemben, felneveltem négy gyereket, nagyon kevés segítségre számíthattam, nem tudok bevállalni már egy kiskutyát. Túl nagy teher már nekem, túl nagy felelősség. Be kellett látnom: ez nem való mindenkinek. Blue egyébként új gazdihoz került: egy farmon él az egyik testvérével, és állítólag nagyon boldog. Én pedig magamhoz vettem egy cicát. Aki rám se tojik, de épp ez a jó benne."
??????A new puppy wrecked my health, home and happiness: She hoped a dog would fill the hole in her empty nest. But in a confession that will horrify pet lovers, MARION McGILVARY admits she sent the pooch back
— Paul Alderson (@PaulAlderson180) May 13, 2019
via https://t.co/0uM9pCwTLs https://t.co/w8OcPywDSW
