HÍREK
A Rovatból

Oroszi Beatrix: Nyár elejére szabad életünk lehet, ha fokozatos lesz a nyitás és betartjuk a szabályokat

A járványügyi szakértő szerint a korlátozások feloldása lassítani fogja a járvány lecsengését, ezért mindig csak egyetlen intézkedést kellene visszavenni, a többit fenntartani, hogy ne húzódjon sokáig a harmadik hullám és ne legyen negyedik hullám.


Ha elég fegyelmezettek leszünk április-május folyamán, és az oltottak száma is kellően magas, akkor nyár elejére eljuthatunk a teljes nyitásig - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium tanácsokat adó Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai projektcsapat tagja a Népszavának adott interjújában.

Oroszi Beatrix azt mondta, már túl vagyunk a harmadik hullám csúcsán, de szerinte most még csak óvatos optimizmussal lehet a járványügyi adatokra tekinteni. Az új fertőzöttek hétnapos mozgóátlagát nézve március 24. és 27. között volt a csúcs, amikor 9000 fölötti napi esetszámokat mértek. A járványügyi fordulat körülbelül két és fél héttel a március 8-i intézkedéseket követően állt be. A járványügyi szakértő szerint azonban a mostani helyzet még mindig veszélyes zónának minősül, mert hiába csökkent a csúcshoz képest mintegy 40 százalékkal az átlagos napi regisztrált esetszám, de nagyságrendileg még mindig a második hullám csúcsának megfelelő értékeknél járunk. Ráadásul most annál 34 százalékkal több beteg van kórházban és még mindig majdnem kétszer annyian szorulnak lélegeztetésre.

Szerinte ha minden fontos körülmény - például az intézkedések szigorúsága nem változik rövid időn belül lényegesen, az emberek betartják szabályokat, nem jön újabb vírusvariáns - akkor az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy lecsengés következik. Bár pozitívum, hogy egyre többen kérik a vakcinát és egyre magasabb az átoltottság Magyarországon, de Oroszi szerint nem veszíthetjük el az éberségünket, mert egy olyan új variáns terjedése, amely képes az eddig megszerzett immunitást valamennyire "kijátszani"? hetek alatt átírhatja ezt a képet.

A járványelemző munkacsoportban egyébként már az esetleges negyedik hullámra is készülnek, bár remélik, hogy soha nem lesz ilyen.

"Az, hogy kimondtuk, túl vagyunk a járvány csúcsán, nem jelenti azt, hogy legyőztük a vírust és megnyugodhatunk. A járvány leszálló ágán még nagyon sok ember betegszik meg, kerülhet kórházba, ezért az egyéni védekezést, a távolságtartást, maszkhasználatot, a kézhigiénét még mindig nagyon komolyan kell venni. Hosszabb távon az lehet a cél, hogy ne legyen több olyan járványhullám, ami országos kiterjedésű és lezárásokat követel"

- mondta.

Az epidemiológus szerint ha az emberek szabálykövetése jelentősen romlik, akkor nagyon sokan kerülhetnek még súlyos állapotba, de ha egy darabig mindenki, még a már beoltottak is betartják a szabályokat, akkor gyorsabban, kevesebb áldozat árán tudnánk lejönni a járvány csúcsáról. De fontos tényező a nyitás és az ezzel járó kontatkusnövekedés is. Oroszi szerint ha a kontaktusok száma olyan maradna, mint amilyen húsvét előtt volt, akkor körülbelül kéthetente megfeleződhet a napi esetszám, és már csak napi néhány új fertőzöttet regisztrálnánk.

"Ezt a folyamatot lassítani fogja a korlátozó intézkedések feloldása, és innentől kezdve az a nagy kérdés, hogy hány héttel lesz hosszabb a lejövetel. Ha csak tíz százalékkal emelkedik a kontaktusok száma, akkor két hét helyett máris négy hét kell az esetszám feleződéséhez."

Szerinte azonban ha fokozatosan és lassan nyitunk, akkor nagy valószínűséggel nem lesz negyedik hullám, mert időközben az átoltottság is folyamatosan növekszik. Úgy véli, az lenne a jó gyakorlat, ha az eddigi szigorú intézkedésekből lépésenként mindig csak egyet-egyet vennénk vissza, az összes többit fenntartanánk, és közben folyamatosan nőne az átoltottság.

"Azt gondolom, ha elég fegyelmezettek leszünk április-május folyamán, és az oltottak száma is kellően magas, akkor nyár elejére eljuthatunk a teljes nyitásig"

- mondta.

Bár a vírus folyamatos változása, mutálódása továbbra is aggodalomra adhat okot, de Oroszi szerint nem maradhatunk és élhetünk folyamatosan bezárva, ezért a járványügynek új stratégiára van szüksége ahhoz, hogy tudjunk az újabb variánsok ellen védekezni. Szerinte ma már a szakembereknek képesnek kell lenniük a gyors felderítésre és a veszélyes új variánsok terjedésének helyben történő elfojtására.

A szakember úgy gondolja, hogy

még ha szükségesek is lesznek a jövőben lezárások a vírus terjedése miatt, azok egyre rövidebb ideig fognak tartani, és egyre kisebb területeket fognak érinteni.

Kisebb járványok lokálisan később is előfordulhatnak majd főleg azokon a területeken, ahol az átoltottság nem lesz elég magas, de ezeket már hagyományos járványügyi intézkedésekkel, nagyobb lezárások nélkül is fel lehet számolni.

Elmondása szerint a járványelemzők most hetente három értékelést készítenek, és tanácsot is adnak a kormánynak, ha kérik. A járvány elején mindig mondogatták, hogy növelni kell a tesztelési számot, és bár ez a második hullámra megtörtént, de szerintük még mindig jóval többre lenne szükség. A nyitásra, a zárásra és a fokozatosságra is nagyon sok javaslatot fogalmaztak meg, ezeknek egy részét elfogadták.

Arra a kérdésre, hogy mi az elemző és a tanácsadó felelőssége jelen helyzetben (is), Oroszi Beatrix így válaszolt: "Nem szabad téves biztonságérzetet nyújtania, a bizonytalanságot is meg kell tudni fogalmaznia. Hogy ne azt mondja, amit hallani szeretnének, hanem azt, ami a legközelebb áll a valósághoz".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor cáfolata az olaszországi villa ügyében más szempontból felér egy beismeréssel is.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor sajtópereket ígért azok ellen a portálok ellen, akik az olasz Domani alapján megírták, hogy az olaszországi Varese (Lombaria) városában magyarországi kormányközeli egyénekhez kerülhetett egy 1,7 milliárd forintot érő villa, amit a sajtótermék csak Orbán-villaként emlegetett.

Magyar Péter posztjában viszont arra utalt, hogy a miniszterelnök cáfolata beért egy beismeréssel is. Mint fogalmazott:

„Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton. A miniszterelnök elvtárs az imént egy viccesnek és fiataloschnak gondolt posztban jelentette be, hogy sajtópert indít, mert egy olasz villáról azt állították, hogy az övé.

Érdekes, hogy a hatvanpusztai 13 milliárd forintos uradalmi birtok miatt sosem perelt.

Köszönjük a beismerést, Miniszterelnök elvtárs! Az öngól Felcsúton és a hatvanpusztai pánikszobában is öngól.”

A villáról és a vélelmezett tulajdonosi háttérről korábban itt írtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kijöttek a magyarérettségi megoldásai, egyelőre a nemhivatalos formában
Az Eduline minden évben közzéteszi a megoldásokat az egyes érettségi napok végeztével. A magyarérettségi első és második részének is megvannak már a nemhivatalos megoldásai.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Elkezdődött a 2025-ös tavasz érettségi időszak, idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Az Eduline közölte a nemhivatalos megoldásokat a magyarérettségiről.

Itt vannak a magyarérettségi első részének a megoldásai:

Itt pedig a második részé:

Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került elő – titokzatos dokumentumról beszélt a politikus
A Tisza Párt vezetője szerint egy titokzatos irat alapjaiban írhatja át a kormány háborús kommunikációját. Azt ígéri, hamarosan mindenki láthatja majd a bizonyítékot.


Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.

Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.

Azt mondta, ez a dokumentum „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”.

Konkrétumokat nem osztott meg, de arról beszélt, hogy a kormány a békéről beszél, miközben háborús veszélyhelyzet van.

Azt mondta, hogy aki eddig látta a dokumentumot, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”. Magyar Péter szerint a bizonyítékot hamarosan nyilvánosságra hozzák. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot. Ezzel szemben ez a dokumentum bemutatja, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.

Ruszin-Szendi Romolusz azt mondta, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: indulnak a sajtóperek – A miniszterelnök kamu hírnek tartja, hogy hozzá kapcsolják az olasz luxusvillát
Villámközleményben reagált a kormányfő a sajtóértesülésekre, amelyek szerint köze lehet egy olaszországi villához. Az ingatlant kormányközeli cég vehette meg az értesülések szerint.


Rövid cáfolattal reagált Orbán Viktor miniszterelnök azokra az olasz sajtóban felröppent információkra, amelyek szerint egy hozzá közel álló érdekcsoport egy frissen alapított cég révén megvett egy több mint 1,7 milliárd forint értékű villát, az olaszországi Varesében.

A festői tájon fekvő házról mi is írtunk: itt vezettük le, hogy az olasz sajtó hogyan kötötte a szálakat a magyar kormányhoz közeli vállalatokhoz és személyekhez.

A magyar kormányfő a Facebook-oldalán nevezte kamu hírnek az értesüléseket. Egy rövid posztban közölte: „Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van.” Ironizálva hozzátette:

„Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!”

Link másolása
KÖVESS MINKET: