Órákkal az érkezése előtt azonosították a futballpálya-méretű aszteroidát

Nem ritka, hogy a csillagászok csak néhány nappal vagy órával elhaladásuk előtt azonosítják a hasonló objektumokat.

Link másolása

Április 15-én csillagászati szempontból igen közel haladt el a Föld mellett egy nagyobb aszteroida. A 2018 GE3 jelű égitest különlegessége, hogy csak néhány órával érkezése előtt fedezték fel. A Live Science azt írja: a nem mindennapi méretű oz objektum magyar idő szerint április 15-én 08:41-kor volt a legközelebb a Földhöz, ekkor mintegy 192 300 kilométerre járt bolygónktól. A 2018 GE3 átmérője a becslések alapján 48-110 méter.

Bár az aszteroida csillagászati szempontból nem jelentős, becsapódva mégis hatalmas pusztítást okozhatott volna a Földön.

"Az ekkora aszteroidák ritkán közelítik meg ilyen közel a bolygónkat – évente talán egyszer vagy kétszer" – nyilatkozta Paul Chodas, a NASA Jet Propulsion Laboratory földközeli objektumok megfigyelésével foglalkozó csoportjának vezetője.

A legtöbb aszteroida a Mars és a Jupiter pályája között elhelyezkedő övben kering, némelyikük ugyanakkor a Földet is megközelíti. Nem ritka, hogy a csillagászok csak néhány nappal vagy órával elhaladásuk előtt azonosítják az objektumokat, mivel azok általában kifejezetten kis méretűek és felszínük nehezen veri vissza a fényt.

Illusztráció: Pixabay

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
700 gyógyító dolgozik a Bethesdában, hogy mosolyt csaljon a beteg gyermekek arcára - Most Te segíthetsz nekik!
A Bethesda Kórház Alapítványa évek óta fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a beteg gyermekek és szüleik számára megfelelő családbarát környezetet alakítsanak ki és a kórház dolgozói magas szakmai színvonalon tudjanak gyógyítani. Cikkünkben bemutatjuk munkájukat, hogy legyen még időd adód 1%-ával támogatni őket!

Link másolása

Ha van gyermeked, valószínűleg a legnagyobb rémálmod, hogy vele történik valami. Súlyos betegség esetén pedig nyilván számotokra is egy olyan gyógyító központ lenne az ideális, ahol mindent a gyerekek és családjuk jólétének szentelnek, és ahol magas szakmai színvonalon, közösségben gyógyítanak. Ez a hely a Bethesda Gyermekkórház, ami nevében ugyan kórház, de tevékenységében messze túlmutat azon, amit ez a szó jelent.

A kórház munkáját a Bethesda Kórház Alapítvány segíti, ami számtalan szívmelengető kezdeményezést támogat. Idén például nagyban hozzájárult az SMA génterápiával kezelt gyerekek körülményeinek javulásához.

Két új apartmant SMA-s családoknak

Zente, Levi, Zsombi – kicsi életek, akik ugyanúgy tünetmentesen születtek, mint társaik, de ma már egy ország követi a sorsukat, fejlődésüket. Hatalmas mérföldkő, hogy 2019 óta gyógyítható és szűrhető az SMA, és a Bethesda Gyermekkórház csapata nemzetközi szinten is egyedülálló módon komplexen gondozza a korábban gyógyíthatatlan gyermekeket és családjaikat. A Bethesda Kórház Alapítvány nemcsak a körülmények megteremtésével segíti a kezelést, a team képzését, de az idei évben két új apartmant alakított ki a génterápiával kezelt családok számára, akik a kezelést követően három hónapig teljes izolációban kell lenniük, közel a kórházhoz.

A Bethesda Kórház Alapítvány kiemelt küldetése, hogy évente közel 190 000 gyermek és családjának ellátását segítse korszerű fejlesztésekkel, családbarát terek kialakításával, a legmodernebb orvosi műszerek beszerzésével és olyan programok szervezésével, ami sokkal többet ad a családoknak, mint csak a gyógyítás.

Tavaly 18 000-en gondolták úgy, hogy az Alapítványra bízzák adójuk 1%-át ezzel megteremtve a gyermekek gyógyításának azokat a feltételeit, amelyre minden szülő vágyik. Az Alapítvány munkatásai és a Bethesdában dolgozó közel 700 gyógyító ezáltal azokat gyógyíthatja, akik a jövőt jelentik.

Integrált mesekert

Az integrált mesekert egyike azoknak a kezdeményezéseknek, amelyekkel a kórház a beteg gyermekeknek és családjaiknak nyújtott támogatást.

„Minden évben újabb ötletekkel gondoljuk újra, hogy mi mindent is jelent még a gyermekek gyógyítása. Abban hiszünk, hogy nemcsak a beteg gyereket kell segíteni, hanem a családokat is, hogy egészségesek maradjanak a gyermekek, s tudják, hova, kihez kell fordulni, ha mégis baj van. Tavalyi évünk egyik kiemelkedő projektje volt az az integrált mesekert, amelyet Ilka utcai részlegünkben építettünk fel, részben az Alapítvány 1%-os bevételéből. Ebben a játszókertben végre együtt tudnak játszani a hónapok óta bent gyógyulók, fogyatékkal élők és egészséges társaik, testvéreik.”- mesél a tavalyi sikerekről Tamásné Bese Nóra, a Bethesda Gyermekkórház stratégiai igazgatója.

Empátia a gyógyításban

A Bethesda Gyermekkórházban a mentális zavarokkal küzdő gyerekek és a súlyos égéssérültek is szakszerű, gondoskodó ellátást kapnak.

„Egy évvel ezelőtt, a mai napon történt életünk legnagyobb traumája, egy szerencsétlen véletlen folytán legkisebb fiunk, aki akkor még csak 6 hónapos volt, leforrázta magát. Szerencsénkre a kiérkező mentősök úgy döntöttek, hogy azonnal a Bethesdába szállítják. Ebben az egy évben nem telt el úgy nap, hogy ne gondoljak hálával a kórház dolgozóira! Két napot töltöttünk az intenzív osztályon, majd két hetet az égéssebészeti részlegen, néhány vizsgálat erejéig pedig a fül-orr gégészeten is jártunk.

Nem tudom szavakban kifejezni az ott dolgozó orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak, gyógytornászoknak, dietetikusoknak a köszönetünket és hálánkat, hogy a szakszerű ellátás mellett milyen szeretettel vették körbe kisfiunkat!

Hálásan gondolok vissza a bátorító, támogató szavakra, érintésekre! A kórház dolgozóinak kívánok további erőt, kitartást, jó kedvet, örömöt munkájukhoz!” - fogalmazott egy szülő azzal kapcsolatban, milyen sokat jelentett számukra, hogy gyermekük a Bethesdában gyógyulhatott.

Egy másik édesanya meghatottan osztotta meg, hogyan kezelték gyermekét a Bethesdában, amikor tüdőgyulladással került kórházba, kiemelve az orvosok és az egészségügyi személyzet rendkívüli szakértelmét és empatikus hozzáállását.

„A kislányunk, amikor 10 napos volt, tüdőgyulladással kórházba került. Az összes orvos és az összes dolgozó orvosi személyzet hihetetlenül kedves és érzékeny volt. Az orvosok nagyon kedvesek voltak, minden kérdésben segítettek, nagyon jó hozzáállás. Amikor az intenzív osztályon voltunk, láttam, hogy az orvosok és az egészségügyi dolgozók kedvesek a gyerekekkel. Az, ahogyan dolgoztak, a legmagasabb dicséretet érdemli. Szakmailag, gyorsan és kedves szívvel! Most a lányunk teljesen egészséges a gyors és megfelelő kezelésnek köszönhetően! Az orvosok őrangyalok! Nincs elég szavam, hogy kifejezzem, mennyire hálásak vagyunk a segítségért. Köszönöm mindenkinek!”

Segítsd a Bethesdában folyó munkát 1%-oddal!

Tavaly 3,24 millióan nyilatkoztak adójuk 1%-áról. Ebből csak 1,44 millióan ajánlották fel adójukat valamelyik civil szervezet számára, pedig ezúton valóban olyan dolgok támogatásáról rendelkezhetünk, ami személyesen, számunkra fontos.

Most Te is hozzájárulhatsz, hogy 2024-ben is olyan minőségi fejlesztésekkel segíthessék a Bethesda Kórházat, ami mosolyt csalhat még több gyermek, szülő, orvos és ápoló arcára! Akár pár kattintással segítheted őket nagyot lépni ezen az úton, ha ide kattintasz!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PROGRAMOK
Itt az idei Művészetek Völgye teljes programja: visszatér sokak kedvence a Völgyimpró és a Zenélő Busz
Az idei Művészetek Völgye Fesztivál több programmal várja a fesztiválozókat, mint valaha. Közel 3000 lehetőségből választhattok majd július 19. és 28. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend helyszínein.

Link másolása

A Művészetek Völgye Fesztivál olyan, mint egy 10 napos kortárs művészeti összejövetel, ahol nemcsak a zenei műfajok találkoznak, hanem az irodalom, a színház, a tánc- és cirkuszművészetek, a filmek, a fotográfia vagy éppen a kortárs képzőművészet. A Völgy olyan, mint a béke szigete, ahol mindenki kedvére kikapcsolódhat: szeressen akár hajnalig bulizni a kedvenc zenekaraira, kézműveskedni vagy éppen jógával vagy túrával indítani a napot.

Az idei évben 2961 program várja a fesztiválozókat a Művészetek Völgye három településére és több új helyszínnel is bővül a fesztivál: külön udvarral készül a Romani Design, a művészetek és a környezetvédelem kapcsolatát járja körül a SzimBio Udvar, a MűvészVölgy Kúria emelete kortárs képzőművészeti beszélgetéseknek ad majd otthont.

Ebben az évben több múzeum is csatlakozik a Művészetek Völgyéhez: a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, Budapest Főváros Levéltára, a Néprajzi Múzeum, a Laczkó Dezső Múzeum, az Adaptér, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Posta Múzeum, valamint a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) is interaktív kiállításokkal és programokkal ad betekintést kínálatába.

A Művészetek Völgye idei színházi premierje az Art-Színtérrel közös Tikk-Takk Bumm című darab lesz, a főszerepben Ember Márkkal, Csiby Gergellyel és Dobó Enikővel. A teljes programbontás már elérhető hivatalos oldalukon és az ingyenes programfüzetben. Most pedig lássuk, mire is készülhetünk idén.

A Panoráma Színpadtól a pajtán át a templomig - így muzsikál a Művészetek Völgye

A fesztivál nagyszínpadán, a Panoráma Színpadon idén olyan zenekarokra tombolhat a közönség, mint a 30Y, az Aurevoir., a Bagossy Brothers Company, a BËLGA, Beton.Hofi, az új lemezes Blahalouisiana, a 15. születésnapját ünneplő Bohemian Betyars, az idén ötéves Carson Coma, , de elhozza slágereit a Csaknekedkislány, a szintén új lemezzel készülő Elefánt, az Esti Kornél, a hiperkarma, az Ivan & The Parazol, a Kiscsillag, a Margaret Island, a Parno Graszt, a Platon Karataev, a Punnany Massif és a Quimby is.

Igazi legendákkal találkozhat a közönség a vigántpetendi Cirque du Tókertben. Tavalyi nagysikerű völgyes debütálása után ismét felcsendülnek Zorán slágerei, Kern András Te majd kézen fogsz… című estjével érkezik Falusi Mariannal, Dés László pedig Básti Juli, Tóth Vera és Wunderlich József társaságában lép majd színpadra. A Budapest Bár is igazi sztárparádéval készül a Völgyre, hiszen Kiss Tibor, Németh Juci, Rutkai Bori, Keleti András, Mező Misi és Tóth Vera is velük tart majd. Bródy János életműve esszenciáját mutatja majd a legkorábbi dalaitól a legújabbakig, míg a Csík zenekar ezúttal Presser Gáborral kiegészülve hozza slágereit.

A tavaly debütált, Taliándörögd zenei ütőereként szolgáló Közlekedési Múzeum x LŐTÉR helyszín ezúttal is második nagyszínpadként szállítja a Völgybe a legfrissebb ütemeket és a régi kedvenceket. Itt lép fel az Analog Balaton, az Anima Sound System, Ajsa Luna, a Besh o droM, a Co Lee Live Band, a Duckshell, az Európa Kiadó, a Fiúk, a Freakin Disco, Hundred Sins, a Lóci Játszik, a Péterfy Bori & Love Band, a Random Trip, Sisi, a Selah Vie, a Szabó Balázs Bandája, a Vad Fruttik és a VHK is. A Közlekedési Múzeum x LŐTÉR napközben is változatos programokkal várja a fesztiválozókat a pólófestéstől a linómetszésig, de a látogatók megnézhetik a helyszínen a Múzeum legendás járműveit és múzeumtörténeti érdekességeit is. Innen indul majd a Közlekedési Múzeum retro Ikarusa, a Zenélő Busz is, amely tavalyi debütálása után sokak örömére ismét minden délután körbe robog a fesztiválon, miközben olyan előadók játszanak limitált közönségének, mint például Bérczesi Robi, Hobo, a Margaret Island vagy éppen Wunderlich József.

A fesztiválon külön helyszín szól a jazz, a világzene, a folk vagy éppen a komolyzene kedvelői számára. Az idén másodjára visszatérő a Magyar Jazz Szövetség Udvara a dixieland klasszikusaitól a mainstream jazz áramlatain át a kreatív, modern formációkig, színvonalas jazzkavalkáddal készül a vájtfülű fesztiválozóknak. A Hagyományok Háza Folk Udvar egyfajta időkapszulaként idéz meg mesterek segítségével egy lassan végképp eltűnő világot, annak zene, tánc, mese- és mondavilágával, kézműves hagyományaival. Az udvarban gyakran hajnalig pörögnek a szoknyák és megy a tánctanítás.

A Világzenei Udvar Taliándörögd vibráló helyszíne, ahol olyan előadók lépnek fel idén, mint a SzirtesFolk, a Tarsoly Band, Palya Bea és zenekara, a Cimbaliband, a Kerekes Band és a Szlovéniából érkező Orlek. A fesztivál első három napján az idén 50 éves Vujicsics együttest ünnepeljük majd a zenekarral együtt. A komoly- és klasszikus zene szerelmeseinek szól a kapolcsi római katolikus templomban a Völgykomolyzene, ahol nagy nevű hazai és külföldi előadók és fiatal virtuózok muzsikálnak majd, míg a Papageno Klassziknál, a vigántpetendi templomban minden nap egy-egy zeneszerző kerül majd a középpontba, két napon keresztül pedig a Danubia Zenekar felel majd a programért.

A Harcsa Veronika Udvar idén is megújul. Ezúttal Taliándörögdre költözik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel, és kreatív foglalkozásaikkal közösen otthonra találva várja a látogatókat, olyan előadókkal, mint az osztrák Anna Anderluh, a Gyémánt Bálint Trió, a makrohang, a Musspell, a Mayberian Sanskülötts, Lenkke_, Palágyi Ildikó és a Lengyelországból érkező Piotr Budniak Essential Group.

1100 éve Európában, 20 éve az Unióban. A Petőfi Udvarban a könnyűzenei koncertek mellett további kulturális programok, irodalmi beszélgetések a PIM Pilvax Brunch-csal és ismeretterjesztő előadások is várják majd az érdeklődőket a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Magyar Kultúra magazin, a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében. Az udvar zenei kínálatában a popkultúra minden szegmense megtalálható lesz majd, a kisebb zenekaroktól kezdve az ismertebb előadókig számos zenei műfajban alkotó előadóművész képviselteti magát, köztük a Halmos Béla Program támogatottjai és a Hajógyárról ismert formációk is. Itt játszik majd többek közt a Góbé, a Jazzbois, a The Qualitons, Lil Frakk, a Galaxisok, a Pál Utcai Fiúk, Kiss Tibi és az Aranyakkord és a Fran Palermo is.

Vigántpetenden található a Völgy tudatalattija, a Petendi Pajta, ahol a Vad Art művészei befelé figyelős ambienttel hozzák el a korszellem táncát, ahogy az Önismereti Diszkó is segíti a hajnalig tartó elmélyült táncot. A Kender Kertbe egy év kihagyás után idén visszatér sokak kedvence a Völgyimpró, ahol a Blue sPot zenekar délutánonként más-más vendégzenészt hív el egy-egy improvizatív minikoncertre.

Újdonságok a Művészetek Völgyében

Ezúttal sem maradunk újdonságok nélkül, hiszen több új helyszín, szakmai partner is csatlakozott az idei fesztiválhoz.

Először érkezik saját udvarral Vigántpetendre a Romani Design, a világ első roma divatstúdiója, ahol a fesztiválozók ízelítőt kaphatnak a Romani kultúrmissziójából, a kortárs roma viseleti kultúra, az iparművészet és a képzőművészet nyelvén keresztül. Az udvar kiállításokkal, beszélgetéssekkel, pop-up store-ral és tematikus művészeti napokkal készül, lesz például lagzi, jósda és divatbemutató, valamint Varga Helena-koncertek is, ahogy ételkóstoló, mesefilmvetítés és fenntartható kézműves ékszerkészítő workshopok is várják a Völgylakókat.

Kapolcson a MűvészVölgy Kúria egész évben teret ad különféle művészeti programoknak és koncerteknek, a Kúria emelete pedig az idei évtől otthont ad az OXO csoport, valamint Horváth Béla magángyűjtő kortárs gyűjteményéből összeállított állandó kiállításnak. A kiállításon olyan neves művészek alkotásai lesznek láthatók, mint Bak Imre, Fajó János, Hencze Tamás, Nádler István, Radák Eszter, Szűcs Attila, Cseke Tamás, Soós Nóra vagy Weiler Péter, de helyet kapnak a Pompidou Központba nemrég beválogatott Konok Tamás képei is. A galéria a fesztivál ideje alatt beszélgetések helyszíne is lesz, melyek során szélesre tárják a kortárs képzőművészeti élet palettáját, művészekkel, kurátorokkal, galeristákkal, gyűjtőkkel és művészettörténészekkel boncolgatva a kortárs képzőművészet dimenzióit. A beszélgetéseket Silye Juli képzőművész moderálja, aki külön helyszínnel, a Tűzoltószertár - Élő Galériával is várja a fesztiválozókat.

Szintén új helyszínként debütál a SzimBio Udvar a Pro Progressione szervezésében, amely a művészet és a természet kapcsolódására fókuszál. Az udvarban pozitív fenntarthatósági példákat ismerhetnek meg a Völgylakók, valamint a természettel való találkozás spirituális útjaival ismerkedhetnek, például erdősétákon, őskori operán, meditációs gyakorlatokon keresztül.

Az Egyetemi Udvarhoz idén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Magyar Táncművészeti Egyetem mellett a Magyar Képzőművészeti Egyetem is csatlakozott, ahol a 10 nap változatos programjait az intézmények hallgatói és tanárai közösen hozzák létre, bemutatva az ország fiatal művészeit.

A Póka Egon Művészeti Akadémia is a Művészetek Völgyébe költözve ad teret fiatal tehetségeknek és legendás művészeknek a PEMA Udvarban. A Petőfi Kulturális Ügynökség és a Miskolci Egyetem közösen indított kortárs könnyűzenészképzésébe betekintést nyerhetnek a völgylátogatók: dalszerzés, retorika, zenekari gyakorlat és sok más izgalmas témát dolgoznak fel a PEMA Udvarban. A könnyűzene-történeti utazás során a legismertebb magyar szerzők dalait és történeteit hallgatva megelevenedik majd a beatkorszak, amelyhez a PKÜ alkotóművészeti szakterülete adja a kézzel fogható élményt, hogy minden érzéket megmozgatva alkossanak újra a résztvevők – farmertől a hajfonatokig mindent, ami ezt a korszakot szimbolizálja.

Az Analóg Udvarban ezúttal is különféle technikák kipróbálásával lehet megismerkedni a fotográfia analóg ágazataival, legyen az eszköz éppen a nedves kollódiumos eljárás vagy egy sörösdoboz. Aki még inkább elmélyülne a fotográfiában, az most helyből meg is ismerheti a Budapesti Metropolitan Egyetem Fotográfia szakját, amely előadásokkal és beszélgetésekkel kapcsolódik be az udvar programjába.

Ezen a nyáron több neves múzeum is a Völgybe látogat, hogy ízelítőt nyújtsanak izgalmas gyűjteményükből. A Cirque du Tókert ad otthont a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, Budapest Főváros Levéltára, a Néprajzi Múzeum, a Lackzó Dezső Múzeum és az Adaptér programjainak. A MODEM több, az utazáshoz kapcsolódó kortárs, interaktív installációval készül, a Levéltár Budapest történelmére fókuszáló időszakos kiállítással és interaktív játékokkal érkezik a fesztiválra, a Laczkó Dezső Múzeum segítségével Veszprém múltjában kalandozhatunk, míg a Néprajzi Múzeum interaktív tárlataival arra ösztönöz, hogy gondolkozzunk el, hogyan lehetünk képesek kicsit lelassulni. Az Adaptér a kortárs technológia és kreativitás eszközeivel keres megoldásokat a világ nagy kérdéseire.

A kapolcsi Főtéren a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum egy fesztiválhoz illő témával, az Ez sör! című pop-up sörkiállítással készül, ahol a sörről és a sörkészítés eszközeiről lehet tanulni, míg a Posta Múzeum kiállításán a látogatók megismerhetik a Magyar Királyi Posta történetét félórás tárlatvezetések, valamint játékok során. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) a Kapolcs Főterén lévő Művészvölgy Kúria tetőterében várja az építészet szerelmeseit.

A Tikk-takk bummtól az improvizációig

A színházi programok ezúttal is saját premierrel indulnak: ezúttal a Művészetek Völgye és az Art-Színtér közös előadásaként Jonathan Larson Tikk-takk bumm című darabjának premierjével indul a fesztivál. A darabban három fiatal történetét követhetjük nyomon, középpontban Jonnal, a befutásra váró zeneszerzővel, akit Ember Márk alakít. A személyes hangvételű történetek egy érzékeny, tehetséges, magában folyton kétkedő művész útkeresését vetítik elénk.

A fesztiválon két helyszínen, a Színház Színpadon és a Színház Színpad Templomban a látogatók minden nap más és más előadásokat nézhetnek meg az ország különböző társulatainak előadásában, mint például a Vígszínház, az Orlai Produkció, az Art-Színtér, a Nézőművészeti Kft, vagy a Kálloy-Kálid-Gáspár hármas. A Cirque du Tókert színpadán egy igazi vérpezsdítő musical is helyet kap, itt adják elő majd a farmer atyjáról szóló Lévi Story! - A Farmerkirályt.

A Művészetek Völgye évek óta elkötelezett támogatója a kortárs táncnak, ezért hosszútávú, hároméves együttműködést kötött a Nemzeti Táncszínházzal, amelynek köszönhetően idén is színvonalas táncszínházi produkciók lesznek láthatók a Cirque du Tókertben, mint például a Feledi Project Menyegző, valamint a Varázsvilág című előadása, Oberfrank Réka Miracle – Special Editon táncprodukciója vagy éppen a Duda Éva Társulat és a Nemzeti Táncszínház közös darabja, a Frida, az élet múzsája. Szintén a Cirque du Tókert ad majd otthont a Fővárosi Nagycirkusz Amrita111 című előadásának, itt lép majd fel a Spanyolországból érkező Maria Andres bohócshowjával, valamint a francia Cie Circographie is zsonglőr műsorával és természetesen idén is tanulhatunk a cirkuszmesterségről a OneTwoMany workshopjain és előadásain.

Sokak kedvence, a Momentán Társulat is saját, 10 napos improvizatív programfolyammal lesz jelen kapolcsi bázisán. Idén olyan vendégeik lesznek, mint Zacher Gábor, Hajnóczy Soma vagy Kovács András Péter.

Az irodalomkedvelőknek évek óta állandó találkozóhelye a Kaláka Versudvar, ahol többek közt zenés versimprókon merülhetnek el a látogatók a szavakban, de lesznek koncertek is kicsiknek és nagyoknak egyaránt, a Kalákától a Misztrálig. Szintén az irodalom és a zene találkozási metszetén jött létre Vigántpetend irodalmi origója is, a Vecsei H. Miklós vezette POKET Zsebkönyvek Udvara, ahol többek közt Kollár-Klemencz László és Beck Zoli is fellép, de itt mutatja be Wunderlich József és Bach Kata is a POKET versantalógiákból készült új zenés darabját is.

A fesztivál legkisebb udvarában, Szirtes Edina Mókus MókusKert Udvarában is nagy lesz a jövés-menés, ugyanis olyan vendégek látogatnak el hozzá idén, mint Soma Mamagésa, Geszti Péter, Veiszer Alinda vagy Mácsai Pál. Hobo immáron 30 éve igazi „Völgylakó”, idén is 10 napon át vigántpetendi udvarában várja a Hobológia-hallgatókat.

 

A kreativitás ezer árnyalata a kézműveskedéstől a táncig

A Művészetek Völgye az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ahol számos helyszínen nemcsak nézőként, de alkotóként, gondolkodóként is aktívan bekapcsolódhatnak a fesztiválozók különféle workshopok formájában. A LEMangUria kreatív mozgástér nemcsak a testet, de a lelket is átmozgatja, a Gondolkodás Öröme Alapítvány igazi agytornával készül, a Tarisznya Evangélikus Udvar, a Lélekzet Református Udvar, az Érzékek és felfedezések kertje különféle gondolatébresztő és spirituális programokkal készülnek, a Szőke András vezette Ősök Háza pedig a fesztivál vallás és falusi szokásmódokat bemutató színtere, ahol ezúttal Sopronkövesd lesz a vendég.

A Filmio Pajta Mozgóban a csillagos ég alatt olyan filmeket nézhetnek meg a fesztiválozók, mint a Kék Pelikán vagy a Kojot négy lelke, de itt lesz a Némafilmhez Filmzenét pályázat döntője is, a Filmarchívum pedig a film- és animációgyártás titkaiba avat be, de a Kisbolt oldalára vetített kertmozival is készül.

Emellett vár mindenkit a Segítő Völgy és az Éltető Völgy is, de a Főtéren társasjáték tanulással is ki lehet kapcsolódni vagy a H+Média sátránál a műsorkészítés rejtelmeivel megismerkedni. A Völgyben emellett számos kiállítás is helyet kapott. Aki szívesen mozgatja át magát fesztiválozás közben is, az jógázhat, benevezhet egy bringa- vagy természetjáró túrára, de terepfutóversenyen is megméretetheti magát.

A Művészetek Zöldje Udvarban a Pannon Egyetem Fenntarthatósági Megoldások Kutatólaboratórium és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (Zöld Zugoly) vezetésével közel két tucat zöld szervezet fogott össze idén is, hogy változatos programokkal, előadásokkal, túrákkal és játékokkal tanulhassanak a fesztiválozók a fenntarthatóságról.

Gyermekvölgy

Természetesen a Művészetek Völgye idén is gondolt a gyerekkel érkezőkre: a szervezők számukra ezúttal is több száz programot gyűjtöttek ki a gyerekkoncertektől a bábelőadásokon és ringató foglalkozásokon át a különféle kézműves műhelyekig. Kimondottan a családoknak szól a Diabelli és a tavaly debütált Kultúrtér, amely bábelőadásokkal, zenés mesékkel, kézműves foglalkozásokkal, játéksarokkal és érdekes beszélgetésekkel várja a kicsiket és nagyokat. Az Egyszülős Központ is izgalmas workshopokkal és a már hagyománynak mondható, A kedvenc mesém programmal várja a legkisebbeket, ahol idén olyan előadók meséit hallhatjuk majd, mint Varga Livius, Gryllus Vilmos vagy Varró Dániel. A gyermekek számára a fesztivál külön kedvezménnyel is készül.

Új útvonalon közlekednek a Csigabuszok

A Csigabusz a Művészetek Völgye ingyenes buszjárata, amellyel a három település között utazhatnak a fesztiválozók. Annak érdekében, hogy a legforgalmasabb napokon is zavartalanul haladhasson, idén új útvonalon közlekednek majd a Csigabuszok, így ezentúl külön Csigabusszal lehet majd eljutni Taliándörögdre és Vigántpetendre. Emellett, hogy a távolabbi falvakban szállást találó fesztiválozók is egyszerűen eljuthassanak a Völgybe, továbbra is napi hat járat közlekedik majd Tapolca és Kapolcs között. Újdonságként, idén külön buszjáratok indulnak Budapestről, így kényelmesen el lehet jutni a fesztiválra akár egy napra is. A szervezők emellett idén is arra bátorítanak mindenkit, hogy a könnyebb haladás érdekében az autóval érkezők parkoljanak a vigántpetendi ingyenes parkolóban és váltsanak Csigabuszra.

Völgy hangulat ősszel is a Kerekdomb Fesztiválon

Aki pedig nem tud betelni 10 nap alatt sem a Művészetek Völgyével, azoknak szól a Völgy őszköszöntő testvérfesztiválja, a Kerekdomb Fesztivál szeptember 13. és 15. között. A Kerekdomb a Művészetek Völgye szellemiségéhez hasonlóan színes összművészeti programkínálattal készül minden évben, a panorámát és a fűszert pedig Tállya és borai adják. A koncerteknek, irodalmi beszélgetéseknek és bemutatóknak, színházi előadásoknak, kreatív programoknak ezúttal Tállya szőlőskertjei és pincészetei adnak otthont, de izgalmas túrák keretében a Tokaji Borvidék mesés dűlői is felfedezhetők - és természetesen megkóstolhatók. A fesztiválon olyan fellépőkre bulizhatnak a látogatók, mint az Analog Balaton, az Anna and The Barbies, az Aurevoir., a Carson Coma, a Magna Cum Laude és a Punnany Massif, önálló esttel érkezik Pokorny Lia és Szinetár Dóra, de fellép a Miskolci Szimfonikus Zenekar is. A teljes program hivatalos oldalukon érhető el. A Művészetek Völgye jeggyel rendelkezők kedvezményes bérletet is válthatnak a fesztiválra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET: