A szuverenitásvédelmi nemzeti konzultáció kitöltésére biztató emaileket küldött a Kormányzati Tájékoztatási Központ a koronavírus elleni védőoltáshoz megadott email címekre - írja a HVG.
„Már az interneten is ki lehet tölteni a szuverenitásunk védelméről szóló konzultációs kérdőívet. Olyan kérdésekről van szó, amelyek alapvetően befolyásolják hazánk gazdaságát és biztonságát”
- ezzel indul az a levél, amelyet a lap egyik olvasója kapott. Ebben többek között azt írják, hogy „Brüsszelben úgy döntöttek, hogy elindítják a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával”, illetve, hogy „továbbra is azt akarják, hogy járuljunk hozzá a háború finanszírozásához”.
„Ők nem kérdezték meg ezekről az embereket, de a magyar kormány megteszi. Kérjük, mondja el Ön is véleményét, erre most már az interneten is van lehetőség” - biztatnak az üzenetben.
Eközben egyre több szakértő figyelmeztet az újból fellángoló járványra. Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratórium igazgatója például azt mondta, hogy
ugrásszerűen megnőtt a Covid-19-ben szenvedők száma Magyarországon, és az emberek nem védekeznek kellő mértékben a járvánnyal szemben.
Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvos pedig arról beszélt, hogy nagyon erős járványt kap Magyarország a következő hetekben.
A szuverenitásvédelmi nemzeti konzultáció kitöltésére biztató emaileket küldött a Kormányzati Tájékoztatási Központ a koronavírus elleni védőoltáshoz megadott email címekre - írja a HVG.
„Már az interneten is ki lehet tölteni a szuverenitásunk védelméről szóló konzultációs kérdőívet. Olyan kérdésekről van szó, amelyek alapvetően befolyásolják hazánk gazdaságát és biztonságát”
- ezzel indul az a levél, amelyet a lap egyik olvasója kapott. Ebben többek között azt írják, hogy „Brüsszelben úgy döntöttek, hogy elindítják a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával”, illetve, hogy „továbbra is azt akarják, hogy járuljunk hozzá a háború finanszírozásához”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.
A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:
"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".
Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”
Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"
A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.
Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:
Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.
A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Folytatódott az adok-kapok Szijjártó Péter és Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter között. A két külügyminiszter között akkor indult el a nyilvános csörte, amikor Szijjártó arról posztolt az X-en, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.
A poszt alá kommentelt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter. „Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni” - fogalmazott Sikorski, mire Szijjártó így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó”.
Nem kellett sokáig várni a lengyel külügyminiszter újabb reakciójára.
„Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!”
- írta Sikorski.
Hamarosan megérkezett Szijjártó válasza is.
„Kiváló vagy a vezetékrobbanások kivizsgálásában. Majdnem jó tippet adtál az Északi Áramlat 2-vel kapcsolatban is...”
Folytatódott az adok-kapok Szijjártó Péter és Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter között. A két külügyminiszter között akkor indult el a nyilvános csörte, amikor Szijjártó arról posztolt az X-en, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.
A poszt alá kommentelt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter. „Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni” - fogalmazott Sikorski, mire Szijjártó így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Normafa mellett vették videóra azt a vaddisznó kondát, amelyik elfoglalta a budapesti, 12. kerületi parkot. A helyiek szerint ez már mindennapos probléma. Az állatok hónapok óta bejárnak a lakott területre, és annyira hozzászoktak az emberek közelségéhez, hogy el sem lehet ijeszteni őket.
Egy közelben élő nő azt mesélte az RTL Híradónak, hogy a héten arra autózva tizenhét vaddisznót számolt össze. Rókákkal pedig naponta találkozni.
Az állatok feltúrják a parkot, és többfelé is lehet velük találkozni, még az úttesten is áthaladnak az autók előtt.
Az önkormányzat azt közölte, hogy csapdákat állítanak fel a vaddisznóknak, de az első eredmények csak hónapokkal később várhatók.
A Normafa mellett vették videóra azt a vaddisznó kondát, amelyik elfoglalta a budapesti, 12. kerületi parkot. A helyiek szerint ez már mindennapos probléma. Az állatok hónapok óta bejárnak a lakott területre, és annyira hozzászoktak az emberek közelségéhez, hogy el sem lehet ijeszteni őket.
Egy közelben élő nő azt mesélte az RTL Híradónak, hogy a héten arra autózva tizenhét vaddisznót számolt össze. Rókákkal pedig naponta találkozni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy: 143 négyzetméteres társalgó is van a 193 négyzetméteres ebédlő mellett Hatvanpusztán
Egy újabb fotót tett közzé a független országgyűlési képviselő. Hadházy azt ígéri, hogy hamarosan nyilvánosságra hozza a hatvanpusztai birtok terveit is, amelyen szerinte egyértelműen leírják a helyiségek funkcióját és méretét.
Újabb fotót és információkat osztott meg a hatvanpusztai birtokról Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő nemrég közzétett egy fotót, amin a „Vendégháznak” nevezett épületrész 193 négyzetméteres ebédlőjének egy kis részlete látszott. Hadházy azt írja vasárnapi posztjában, hogy ezután a bejegyzés után kapott újabb képet, ezúttal az egész helyiségről.
A fotó még az építkezés alatt készült, de a képviselő szerint a kép „így is tökéletesen átadja a »félkész mezőgazdasági üzemnek« hazudott kastélykomplexum impozáns luxusát”.
„A képen nemcsak az étkező, hanem a »Vendégháznak« nevezett épületrész egyik lépcsője és a 143 négyzetméteres (!) »társalgó« is látható”
- írja a képviselő, aki szerint az általa megszerzett tervrajzon a két helyiséget vékony fal választja el, amiről feltételezhető, hogy „ez egy később felszerelt, szükség esetén elhúzható elválasztó elemet jelöl”.
„Értik?! 193 négyzetméter ebédlő és 143 négyzetméteres társalgó...Mi amúgy a családommal hatan lakunk egy 140 négyzetméteres lakásban és az is bőven elég, ebben az országban több millióan élnek ennél jóval kisebb helyen. Ez a 143 négyzetméter viszont az Orbán-klán kastélykomplexumában az egyik szárnynak csak az egyik társalgója...”
- fogalmaz Hadházy.
A képviselő posztjában ismét ígéret tett arra, hogy rövidesen bemutatja az általa megszerzett terveket is, amelyek szerinte egyértelműen leírják a helyiségek funkcióját és méretét.
Szerinte ezekből egyértelműen látni lehet majd, hogy „a 60pusztai édesapám »félkész mezőgazdasági üzeme« nemcsak az urizáló neofeudalizmus, a történelmi létékű korrupció és az ép ésszel felfoghatatlan fideszes luxus jelképe, hanem az egészen nyílt és egészen pofátlan hazudozás emlékműve is lesz. Persze nem mintha az eddigi külső felvételek, a földalatti járatok vagy a hvg által a könyvtárról közzétett fotók nem lettek volna elegek” - jegyzi meg.