ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Nyugdíjra félretenni, ej, ráérünk arra még?!- így gondoljátok ti, pedig a halogatás nem jó megoldás

A 20-30-as korosztályt egyelőre nem annyira foglalkoztatja, hogy milyen életet él majd 30-40 év múlva. Aggódni majd ráérnek 40 után is - gondolják. Három pontban rávilágítunk, miért nem halogatható, hogy az idős korunk nyugodt éveit bebiztosítsuk.


Legutóbbi kvízünkben azt a lehetőséget kínáltuk fel olvasóinknak, hogy tudják meg, milyenek lesznek 30-40 év múlva. A kérdések egy része a pénzügyi tudatosságot járta körül, éppen azért, mert az önfeledt nyugdíjas évekhez az lehet a kulcs, ha már fiatalon megtakarításba kezdünk.

A kvíz kitöltői a válaszaik alapján lehettek 'Aggódók', akik ugyan tisztában vannak azzal, hogy a nyugdíjuk valószínűleg nem lesz elég az időskori megélhetéshez. Görcsölnek is emiatt, de még nem sok konkrét lépést tettek azért, hogy biztosítsák az anyagi gondoktól mentes, függetlenebb időskort. A 'Máról holnapra élők' jelszava a 'Carpe diem!', ők úgy állnak az öregség kérdéséhez, hogy azt előbb még el is kell érni, kár ezen már most stresszelni. A 'Tudatosak' pedig azok, akik már otthonoson mozognak a nyugdíj célú megtakarítások terén, és lesz mivel kiegészíteniük az állami nyugdíjukat.

Nem okozunk nagy meglepetést, ha eláruljuk, a kitöltőknek csak egy kis százaléka tartozik a 'Tudatos' kategóriába. Gondolhatnánk, hogy ez fiatalon még természetes lehet, ám az OTP Nyugdíjpénztár szakértője szerint nem lehet elég korán elkezdeni a nyugdíjas éveink megalapozását.

Mik a kilátások?

Az OTP Nyugdíjpénztár felmérése szerint a legtöbb magyar továbbra is úgy gondolja, hogy nehezebb lesz az élete nyugdíjasként, mint szüleinek volt, és tart attól, hogy időskorában az állami nyugdíj nem lesz elég a megélhetésre.

Az egyik legnagyobb félelmünk pedig az, hogy a rokonok segítségére szorulhatunk majd nyugdíjas éveinkben, főleg, ha romlik egészségi állapotunk.

Bárhogy is lesz, sosem árt, ha az ember előre gondolkodik, és kicsit utánaszámol a lehetőségeinek.

Mit lehet tenni?

Jobb félni, mint megijedni – tartja a mondás, ami itt annyit jelent: érdemes már most elkezdeni félretenni a nyugdíjas éveinkre, hogy később ne érjen minket nagy meglepetés. Íme három tipp, amelyeket megfogadva egy lépéssel előrébb járhatunk azoknál, akik még kevésbé tartanak az időskortól:

1. Tudatosan előre tervezni

Ahelyett, hogy a véletlenre és a "jövő zenéjére" bíznánk magunkat,

kezdjük el felépíteni a tudatos öngondoskodást és legyen rendszeres nyugdíjcélú megtakarításunk!

Hogy mégis mennyit célszerű félretenni és milyen módon, azt sem kell egyedül eldöntenünk - érdemes megkeresni egy erre szakosodott pénzügyi tanácsadót, aki eligazít bennünket a különböző lehetőségek között. Kiindulásként utánajárhatunk, hogy a tervezett megtakarítással mekkora nyugdíjkiegészítéssel számolhatunk majd - az OTP Nyugdíjpénztár oldalán találunk például egy erre a célra létrehozott kalkulátort.

Az OTP Nyugdíjpénztár, mint az egyik legismertebb hazai önkéntes nyugdíjpénztár, közel 30 éves fennállása óta támogatja új és meglévő ügyfeleit a nyugdíjcélú megtakarítások tervezésében. A regisztráció az online ügyintézésnek köszönhetően még egyszerűbb és bankkártyás befizetésre is van lehetőség. Az ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRI számlára egyénileg és a munkáltató által befizetett összegek, valamint jóváírt támogatói adomány után adó-visszatérítést igényelhető. Ennek mértéke 20%, de legfeljebb 150.000 forint évente.
2. Időben elkezdeni a takarékoskodást

A nyugdíj, mint megtakarítási cél távolinak tűnhet, egy 25-30 éves fiatal számára pláne. Egy korábbi cikkünkben, amelyikben fiatalokat kértünk meg, nézzék meg, milyenné alakítja őket egy öregítő filter és gondolják át, milyen életük lesz 30-40 év múlva, többen is úgy vélték, elég lehet 40 éves kor felett elkezdni a nyugdíjra félretenni.

Nyilván az is kérdés, hogy mekkora összeget tudunk havonta a nyugdíjas korunkra félretenni, milyen életszínvonalon szeretnénk majd nyugdíjasként élni, és mennyi ideig tartanak majd a nyugdíjas évek.

Ha csak abból indulunk ki, hogy vélhetőn tovább növekszik az átlagéletkor, egyre hosszabb ideig élünk, akkor egy mai huszonévesnek már jó eséllyel egész hosszú nyugdíjas időszakkal kell számolnia.

Ha pedig akár 15-20 évig is szükség lehet a nyugdíjunk kiegészítésére saját megtakarításainkból, akkor pláne időben el kell kezdenünk a tudatos jövőtervezést. Igen, akár már 25 évesen is időszerű lehet.

3. Hozzuk ki a legtöbbet a megtakarításainkból!

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagság egyik nagy előnye, hogy lehet akár munkáltatói juttatás is az ide érkező befizetés.

Talán 30 évesen még úgy tűnik, hogy jobb ötlet azonnal elkölthető formában kérni a munkahelyen a cafeteria elemeket, de aki igazán tudatosan gondolkodik, az hamar átlátja, hogy a nyugdíjpénztári befizetéssel csak jól járhat.

Ráadásul minden évben plusz pénzzel gyarapíthatjuk a megtakarításunkat, ha voltak befizetéseink a nyugdíjpénzárba és fizettünk SZJA-t is. A már kifizetett személyi jövedelemadónkból (SZJA) kapunk vissza pénzt közvetlenül a nyugdíjpénztári egyéni számlánkra, mégpedig az adott évben befizetett megtakarítási díj 20%-ának megfelelő összegben, maximum 150.000 forintot.

A cikk az OTP Nyugdíjpénztár megbízásából készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: