HÍREK
A Rovatból

Népszava: Az Országos Mentőszolgálat irányítása alatt működne a háziorvosi ügyelet 2022-től

A lap birtokába jutott tervezet szerint a segélyhívások az ügyeleti centrumok helyett a mentőszolgálat központi számára futnának be.


Az Országos Mentőszolgálat irányítása alatt működtetnék 2022-től az addigra alaposan átszabott háziorvosi ügyeletet – derül ki a Népszava birtokába került dokumentumból. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs igazgatója a lapnak azt mondta:

"Országosan egységes ügyeleti és sürgősségi rendszer kialakításán dolgozunk".

A Népszava szerint a rendszert Hajdú-Bihar megyében próbálnák ki először július elsejétől. A lap úgy tudja,

ha ez az első 30 napban sikeres lesz, úgy az OMSZ az új feladatokra megkezdi az orvosok és mentőtisztek toborzását.

A tervezet szerint a páciensek segélyhívásai a mostani ügyeleti centrumok helyett a mentőszolgálat központi számára futnának be, itt a diszpécser egy alapos kikérdezés után döntene a beteg további ellátási lehetőségeiről. Az azonnali segítségre szorulókért mentőt küldhet, vagy ha a páciens járóképes, egy ügyeleti pontra adhat neki időpontot. Utóbbiak a lap szerint lehetnek a nagyobb lélekszámú településeken a korábbi alapellátási ügyeletek, illetve a járásközpontokban kialakított sürgősségi fogadópontok is.

A lényeg, hogy a korábbinál kevesebb helyen működne orvosi ügyelet és ott is, ahol megmarad, a jelenlegi három fős stábok helyett egyetlen mentőtiszt, vagy kiterjesztett hatáskörű ápoló fogadná az ellátásra szorulót

- jegyzi meg a Népszava.

A dokumentum szerint járásonként egyetlen orvos biztosítaná az ügyeleti ellátást egy helyi központból. A járási ügyeleti központokban kétágyas fektetőkkel, kisebb sürgősségi központokat hoznának létre, itt a betegeket hat órán keresztül megfigyelhetnék, laborparamétereket mérhetnének. Ha valaki nem lesz jobban, továbbszállítják a megyei sürgősségi ellátóhelyre.

A koncepció szerint törekednének arra, hogy a 18 évnél fiatalabbakat lehetőleg gyermekorvosok lássák el. Erre a nagyobb településen gyermekpraxis-közösségek létrehozását ajánlják, illetve hogy működjenek megyei gyermek-sürgősségi központok is.

A lap szerint

az is szerepel a tervezetben, hogy a háziorvosokat is bevonnák az ellátásba, ők este 22 óráig látnák el egyes helyeken a készenléti feladatokat.

Békássy Szabolcs, a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője azt mondta a Népszavának, hogy nem ismer olyan szakmai koncepciót, amely a háziorvosokat az ügyeletekben való részvételre kötelezné. Azt is hozzátette: "az ügyeleti ellátásban való részvételt kizárólag a háziorvos és a helyhatóságok feladat ellátási szerződése szabályozhatja", ám “vitathatatlan, hogy az ügyleti ellátás racionalizálása megkerülhetetlen", de nem a háziorvosok kötelező részvételével, hiszen az alapellátás megerősítése éppen most zajlik".

A Népszava több kérdést is feltett a koncepcióval kapcsolatban az Országos Mentőszolgálatnak, ahonnan annyit válaszoltak: "Országosan egységes ügyeleti és sürgősségi rendszer kialakításán dolgozunk, ami magasabb színvonalú betegellátást, ezzel párhuzamosan nagyobb egészségnyereséget és lakossági elégedettséget eredményez".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Várkonyi Andrea 1,6 milliós szettben adott át egy 55 millió forintos adományt
Mészáros Lőrinc felesége egy jótékonysági eseményén jelent meg a több százezer forintos Louis Vuitton-ruhadarabokban. A képviselő szerint a ruhánál is „gyomorforgatóbb maga az aktus”.


Hadházy Ákos független képviselő a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy Várkonyi Andrea egy 1,6 milliós Louis Vuitton-szettben vett részt egy jótékonysági eseményen, ahol beteg gyerekeknek szánt adományt adott át.

Posztja szerint a fekete blúzt nagyjából 634 ezer forintért lehet megvenni, a szoknyá ára pedig 970 ezer forint körül mozog.

„Nem tehet róla szegény, nyilván nem telik neki olcsóbb ruhára... Mondjuk lehet, hogy ő igyekszik, és tényleg olcsó göncnek tartja azt a ruhát, aminek áráért egy gyermekvédelmi szakember majdnem fél évig dolgozhat” – írta a bejegyzésben a politikus, hozzátéve, hogy „a táskát és az órát most nem nagyon mutatták”.

A képviselő szerint a ruhánál is „gyomorforgatóbb maga az aktus”. Úgy véli, Mészáros Lőrinc nagyjából egy óra alatt keresi meg azt az 55 millió forintot, amit a Mészáros Csoporthoz tartozó Pro Filii Alapítvány adott a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára.

Hadházy az a videó alapján nézett utána Várkonyi Andrea szettjének, amelyet maga Mészáros Lőrinc felesége posztolt saját Facebook-oldalán.

„Felemelő érzés volt ma részt venni a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat új orvosi műszereinek átadásán. A Pro Filii Alapítvány 55 millió forintos adományával három kezelőcentrum munkáját segíthetjük, hogy a daganatos gyermekek a legmodernebb ellátást kaphassák”

– írta Várkonyi Andrea a videóhoz.

A hivatalos közlemény szerint a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára adott pénzből a budapesti Dél-pesti Centrumkórház, valamint a szegedi és pécsi központok vásárolhattak új infúziós pumpákat és betegőrző monitorokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor eddig nem látott felvételeket osztott meg a győri gyűlésről
A zenés videóban megmutatják, mi minden történt a kulisszák mögött. Láthatjuk a miniszterelnök elhíresült rajzával díszített ruhadarabokat, Radics Gigit énekelni, és Curtist beköszönni.


Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor szombaton a Digitális Polgári Körök győri találkozóján vett részt, ahol elsősorban a háború veszélyéről és migrációs kérdésekről osztotta meg véleményét az egybegyűltekkel. Vasárnap a Facebook-oldalán számos fotót megosztott az eseményről, később pedig egy videós összefoglaló is megjelent a kulisszatitkokról.

„Eddig nem látott felvételek a Háborúellenes gyűlés backstage-ből”

– olvasható a miniszterelnök bejegyzésében.

A felvételeken láthatjuk például az elhíresült rajzaival díszített ruhadarabokat, az előkészületek közben vicceskedő stábtagokat és a miniszterelnök megérkezését a helyszínre. A videóban feltűnik Radics Gigi, Rákay Philip és Curtis is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lehűlés érkezik erős széllel és esővel a jövő hét elején, szerdán már erősen fagyhat is
Szerda hajnalban országszerte fagyra kell számítani, pénteken az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. november 16.



Változékony idő várható a jövő héten: hétfőn erős széllel hidegfront érkezik, többfelé várható eső, visszaesik a hőmérséklet, a csúcsértékek jellemzően 10 Celsius-fok alatt maradnak. Szerda hajnalban országszerte fagyra kell számítani, pénteken az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, a déli és a keleti országrészben azonban napközben átmenetileg felszakadozhat, csökkenhet a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre többfelé várható eső, záporeső, főként a déli országrészben zivatar is kialakulhat. Tartós, kiadós esőre északnyugaton a legnagyobb az esély.

A délnyugati, déli, majd délutántól az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet erős, helyenként viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az északnyugati, északi országrészben 9 és 16, máshol 16 és 21 fok között valószínű.

Kedden az összefüggő frontális felhőtakaró a csapadékzónával együtt délkelet felé elhagyja az országot, így a felhőzet csökkenése után nagyobbrészt gyengén felhős, napos időre lehet számítani. A csapadék esélye napközben már kicsi. A kezdetben még több helyen erős északnyugati szél a nap folyamán mérséklődik. Hajnalban a hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7, délután 5 és 10 fok között alakul.

Szerdán elsősorban az északi országrészben többórás napsütésre lehet számítani, eközben azonban dél, délkelet felől újabb - fokozatos - felhősödésre van kilátás, és főként délen, valamint keleten újra lehet eső, zápor. A délkeletire, keletire forduló szél a Fertő tó környékén megélénkülhet, megerősödhet. Hajnalban mínusz 7 és mínusz 1 fok között várható a hőmérséklet, délután 5-10 fok valószínű.

Csütörtökön a kevésbé felhős tájakon is megnövekszik a felhőzet, főleg a nap második felében egyre többfelé előfordulhat csapadék, zömmel eső. A délies szél mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 6, a csúcsérték 6 és 14 fok között alakulhat.

Pénteken döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé valószínű csapadék, zömmel eső,

de az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt. A Dunántúlon az északias, keletebbre a jellemzően délkeleti, déli szél többfelé megélénkül, előbbi tájakon meg is erősödik. Hajnalban mínusz 1 és plusz 7, délután 3 és 13 fok között lesz a hőmérséklet.

Szombaton jobbára erősen felhős vagy borult időre van kilátás, továbbra is többfelé eshet. A jellemzően északias irányú szél élénk, néhol erős marad. Hajnalban mínusz 1, plusz 6, délután 2, 9 fok valószínű.

Vasárnap döntően erősen felhős égre lehet számítani átmeneti felszakadozásokkal. Eső, zápor továbbra is előfordulhat, de a légmozgás mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 2, plusz 3, délután 2, 7 fok valószínű.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orosz dróntámadásban halt meg a csernobili atomkatasztrófa legelső áldozatának özvegye
A 73 éves asszony kijevi lakását érte a végzetes találat. Testfelületének közel fele megégett, a kórházban már nem tudták megmenteni az életét.


Közel negyven évvel azután, hogy férje elhunyt a csernobili 4-es reaktornál, egy orosz dróntámadás következtében meghalt Nataliia Khodemcsuk, a katasztrófa legelső áldozatának özvegye – számolt be róla a Kyiv Independent. A 73 éves asszony a november 14-ről 15-re virradó éjszakai légitámadásban sérült meg súlyosan, amikor találat érte a kijevi Desznyanszki kerületben álló társasházat, ahol élt. Testfelületének 45 százalékán szenvedett égési sérüléseket, és bár a kijevi Égési Központba szállították, november 15-én hajnalban belehalt sérüléseibe.

Az ukrán hatóságok szerint a támadásban a fővárosban heten haltak meg és legalább 36-an megsérültek. A Honoré de Balzac utcai épületet, amelyben Khodemcsuk lakása teljesen kiégett, a helyiek csak „csernobili házként” emlegetik, mert az 1986-os katasztrófa után sok kitelepített dolgozó kapott itt lakást.

Itt élt Olekszij Ananyenko mérnök is, aki arról ismert, hogy két társával együtt lemerült a reaktor alatti víztározóba, hogy megakadályozzon egy második, még nagyobb robbanást.

„A csernobili poklon ment keresztül, elvesztette a férjét, felnevelt gyermekeket, és elviselte azokat a tragédiákat, amelyek bárkit megtörnének. De őt nem” – közölte az ukrán Zónaügynökség. Az asszony évtizedeken át ápolta férje emlékét, aki a 4-es reaktor egyik gépésze volt, és a robbanás pillanatában azonnal életét vesztette. Valerij Khodemcsuk holttestét soha nem találták meg, a romok temették maguk alá; a szarkofág belső falán emléktábla őrzi az emlékét.

A csernobili örökséghez köthető helyszínek és emberek ismételten célponttá váltak a háborúban. Idén februárban egy drón csapódott be a reaktor fölé emelt új védőburkolat külső héjába. Bár sugárzási szivárgást nem mértek, a szerkezet mintegy 46 négyzetméteren megrongálódott, és a becsapódás helyén hónapokig tartott a tűzfészkek felszámolása.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a tragédia után ismét több és hatékonyabb légvédelmi rendszert kért a nyugati országoktól. „Ukrajnának olyan támogatásra van szüksége, amely életeket ment” – írta az elnök az X-en.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk