HÍREK

„Nem tudjuk, hogy fogunk itt túlélni” - 11 rákos gyerek rekedt egy ukrán kórházban, miután az oroszok bekerítették a várost

Külföldön folytatódhatna ingyen, biztonságos körülmények között a kezelésük, de egyelőre nem tudják őket evakuálni. Már a gyógyszerek és az élelmiszerek is fogytán vannak a kórházban.


Most duplán küzdenek az életükért azok az ukrán gyerekek, akiket Csernyihiv gyermekkórházának onkológiáján kezelnek. A fehéroroszországi határ közelében fekvő várost néhány nappal ezelőtt kerítették be az Ukrajna ellen múlt héten támadást indító oroszok, azóta pedig civil területeket, például lakóépületeket, egy óvodát és egy piacot is bombáztak már. Az egyik rakéta alig 200 méterre csapódott be a gyermekkórháztól. A város védelmében az összes ki- és befelé vezető utat robbanóanyagokkal fedték le, így most sehogy nem lehet kijutni onnan. Ez hatalmas probléma a daganatos gyerekek számára, akiknek a további kezelése külföldön folytatódhatna, de mivel nem tudják elhagyni a várost, nehéz helyzetbe kerültek. Nem elég, hogy Csernyihiv gyakorlatilag ostrom alatt áll, de a kórházban már egyre kevesebb forrás áll rendelkezésre: kezdenek kifogyni a fájdalomcsillapítóból és az élelmiszerből is.

"Nem tudjuk, mennyi időnk van. Tulajdonképpen azt sem tudjuk, hogy éljünk túl itt. Egyszerűen nincs több forrásunk"

- mondta egy jótékonysági szervezet munkatársa, Szerhij Zosimenko a Guardiannek.

Az onkológia 11 betegének ápolását lengyelországi és szlovákiai kórházak ingyen folytatnák, egyelőre azonban nem tudják evakuálni a gyerekeket. Az egyetlen megoldás az lenne, ha helikopterrel el tudnák őket szállítani. Amíg ezt nem tudják kivitelezni, önkéntes segítők próbálnak mindent megtenni azért, hogy a 2-15 éves gyerekek semmiben ne szenvedjenek hiányt. Egyelőre a közösségi szellem tartja fenn az ellátást: gyógyszertárak és üzletek ingyen adakoznak a kórháznak. Ez azonban sajnos már kevés, mert néhány dologból már most hiány van, különösen a fájdalomcsillapítókból.

A helyzetet az is nehezíti, hogy a kórház nem volt megfelelően felkészülve a háborúra. A rejtekhely olyan szörnyű állapotban volt, hogy az emberek alvás közben rosszul lettek odabent. Ezért inkább az első emeleten alszanak, légiriadó idején pedig mindig lerohannak a rejtekhelyre.

"Mindenki ki van merülve, különösen az egészségügyi személyzet. Az elmúlt egy hétben nem aludtak rendesen, csak két-három órákat"

- mondta Zosimenko.

A dolgozók egy része otthon maradt a családjával, így a kórházban maradt orvosokra és ápolókra még nagyobb teher hárul. Nemcsak a betegek ellátását biztosítják, de igyekeznek az óvóhelyet is biztonságosabbá és komfortosabbá tenni az önkéntesekkel és a szülőkkel együtt. Zosimenko szerint az ő összetartásuk és a közösségi szellem az, ami életben tartja őket.

A férfi az Evum jótékonysági szervezetnek dolgozik, és míg korábban szellemi munkát végzett, most a boltokat járja élelmiszer után, és nemzetközi segítségért könyörög azért, hogy a beteg gyerekeket kivihessék az országból. Mint mondja, valahányszor adományért meg építőanyag-gyárakba, gyógyszertárakba vagy szupermarketekbe, mindenhol szívesen adakoznak. "Csak vigyázz azokra a gyerekekre" - mondják a cégtulajdonosok.

"A világ legcsodálatosabb országában élek. 40 millió olyan ember él itt, akik azokkal is törődnek, akiket nem is ismernek. Ha Oroszország átvenné az irányítást az országunk felett, az csak egy módon történhetne: meg kell ölniük 40 millió embert, mert ennek az országnak van 40 millió lakosa, akik készen állnak megvédeni"

- jelentette ki.

Az önkéntes maga is készen áll a harcra: a kórházba is elvitte saját puskáját, hogy ha kell, használhassa. Nem csak ő tett így, hanem néhány gyerek édesapja is, akikkel közösen egyfajta védelmi egységet hoztak létre az onkológia számára.

"Készek vagyunk a saját életünket adni, de nem vagyunk hajlandóak ezeknek a gyerekeknek az életét adni. A gyerekek az egyetlenek, akik képesek építeni a jövőt. Mi segíthetünk nekik túlélni, hogy megtehessék majd, amit tenniük kell"

- hangsúlyozta Zosimenko.

Mint mondta, minden alkalommal, amikor bejön a kórházba, a puskája emlékezteti arra, mi történt ott az elmúlt napokban, hogy valaki háborút indított az országában. Pontosan tudja, hogy a városukat védelmező emberek közül sokan nem érik meg majd a háború végét, és talán ő sem.

"Ha nem halok meg itt a következő két hétben, az egy csoda lesz."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Visszaszólt Magyar Péternek Hont András: A jólvanezígy podcastban „írástudatlanok interjúvolnak meg beszédképteleneket olvasni nem tudók számára”
„Ahhoz, hogy egyáltalán interjú legyen, olyannak kéne kérdeznie, akit érdekel bármi a világból, egy olyat, akinek van bármi a fejében” - fogalmazott Hont.


Hont András egy Facebook-posztban szólt vissza Magyar Péternek, aki nemrég interjút adott a Fókuszcsoportnak. A Tisza Párt elnökével készült interjú szombaton került ki a YouTube-ra. A beszélgetésről Magyar egy Facebook-posztban adott hírt.

„Ha van másfél órád, nézd meg a beszélgetésünket Ádámmal a Fókuszcsoport YT csatornáján. Jó nem egy Hont Bandis interjú, de talán megéri”

- fogalmazott Magyar a posztban, amit Hont András is megosztott.

„Valószínűleg tényleg nem az, hiszen a jólvanezígy a podcastformátuma annak, amit Zappa fogalmazott meg a rockújságírásról: »írástudatlanok interjúvolnak meg beszédképteleneket olvasni nem tudók számára«. Ahhoz, hogy egyáltalán interjú legyen, olyannak kéne kérdeznie, akit érdekel bármi a világból, egy olyat, akinek van bármi a fejében. Továbbá: ő (én) neked nem Bandi, hanem Hont úr”

- írta posztjában Hont András, aki azt is hozzátette: nem tudja, hol készült a felvétel, de „az olvasásban nem fájdul meg a feje a gazdájának”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Greta Thunberg szerint ágyi poloskákkal teli cellában tartották fogva az izraeli hatóságok, vizet és elegendő ételt sem adtak neki
Az aktivistát bántalmazhatták is. Szemtanúk beszámolója szerint ugyanis a hajánál fogva rángatták és az izraeli zászlót is megcsókoltatták vele.


Ágyi poloskákkal fertőzött cellában tartották fogva Greta Thunberget, valamint nem kapott elegendő ételt és vizet sem az izraeli hatóságoktól - derült ki egy, a Guardian birtokába került levelezésből.

Mint arról mi is beszámoltunk: Greta Thunberget számos más aktivistával együtt október elején vették őrizetbe az izraeli hatóságok, miután segélyszállító hajók fedélzetén megpróbáltak eljutni Gázába. A fogva tartott aktivisták egy részét később Törökországba deportálták.

Közülük többen már akkor is arról számoltak be, hogy szemtanúi voltak Thunberg bántalmazásának, akit egyebek mellett meglökdöstek és az izraeli zászló viselésére kényszerítettek. A brit laphoz olyan, a svéd külügyminisztérium és Thunberghez közel álló felek között váltott e-mailek jutottak el, amelyekben részletesen is beszámoltak a körülményekről.

„A nagykövetségnek sikerült találkoznia Gretával, aki arról számolt be, hogy nem kap elegendő vizet és ételt, testén pedig kiütések jelentek meg, ezek szerinte ágyi poloskáktól származhatnak”

– olvasható a levelezésben.

Thunberg arra is panaszkodott, hogy hosszú időn keresztül kellett kemény felületeken ülnie.

A svéd külügy arról is beszámolt, hogy Greta Thunberget az izraeli hatóságok arra kérték, írjon alá egy hivatalos dokumentumot. A lány azonban nem értette pontosan, mit tartalmaz az irat, és közölte, hogy nem ír alá olyat, amit nem ért.

Egy török aktivista pedig azt nyilatkozta, látta amint Gretát a hajánál fogva rángatják, megverik és arra kényszerítik, hogy csókolja meg az izraeli zászlót.

Egy másik résztvevő, Lorenzo D’Agostino olasz újságíró azt állította, hogy Thunberget izraeli zászlóba csavarták, és úgy vonultatták fel, mint egy trófeát.

Thunberggel együtt összesen 437 aktivista, politikus és ügyvéd próbált meg átjutni 40 hajóval Izrael tengeri blokádján, hogy segélyszállítmányt juttasson Gázába. Az izraeli hadsereg mindegyik járművet lefoglalta, a fedélzeten tartózkodókat pedig letartóztatta. Legtöbbjüket a Negev-sivatagba vitték, egy erősen őrzött börtönbe, ahol elsősorban terrorizmussal gyanúsított palesztinokat tartanak fogva.

Az Adalah emberi jogi szervezet ügyvédje szerint a fogva tartott aktivistákkal szemben több jogsértést is elkövettek az izraeli hatóságok. Egyebek mellett nem kaptak elég vizet, élelmet és gyógyszert, nem használhattak vécét, nem léphettek kapcsolatba jogi képviselőikkel. A segélyszállító flottát képviselő olasz ügyvédcsapat ugyanerről számolt be, azzal kiegészítve, hogy testi és verbális bántalmazásról is tudomásuk van.

Az izraeli külképviselet tagadta a vádakat. Közölték: minden fogvatartott kapott ételt, vizet, használhatta a mosdót, és nem tagadták meg tőlük a jogi képviselethez való hozzáférést sem.

Greta Thunberg már második alkalommal próbált segélyt juttatni Gázába, korábban idén nyáron szintén hajón közelítette meg a Gázai övezetet, de az izraeli hatóságok akkor is letartóztatták és deportálták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Hont Andrásnak: Újságírónak nem vagy jó, de Deutsch Tamás táskahordója még lehetsz
Folytatódott az adok-kapok a Tisza Párt elnöke és az újságíró között.


„Hont Bandi úr annyira elkeseredett, hogy meghívott magához egy valódi szakmai interjúra” – írta Facebookon közzétett bejegyzésében Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke ezzel arra reagált, hogy korábban Hont András, az Öt Média alapító-újságírója nyilvánosan hívta meg őt a műsorába, és azt ígérte: nem kap sem keményebb, sem enyhébb kérdéseket, mint Orbán Viktor.

Magyar úgy gondolja, az újságíró most kizárólag azért hívta meg őt, mert a Fókuszcsoport YouTube-csatornán megjelent interjúja kiemelkedő siker lett. Mint írta: „Jelenleg a Fókuszcsoport interjú a legnézettebb YouTube-műsor, már többen látták, mint a harcosok órája gyűlöletfélóráit egy hónap alatt összesen”, illetve 20 óra alatt háromszor annyian kedvelték, mint „Hont Bandi úr a török császárral készült esti meséjét 5 hónap alatt.”

Magyar úgy folytatta, csak akkor megy el Hont András „közpénzből felhúzott propaganda stúdiójába,” ha az újságíró előbb elintézi, hogy meghívják őt, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét a köztévébe vagy a TV2-be.

„Kérlek ne keseredj el a tegnapi interjúm fogadtatása miatt! Újságírónak ugyan nem vagy jó, de fideszes önkormányzati képviselőjelölt még lehet belőled. Vagy Deutsch Tamás táskahordója. Mint a régi szép időkben”

– zárta bejegyzését a politikus.

Nem sokkal később Hont András is Facebook-posztban válaszolt Magyar Péter üzenetére, amelyben

Selyempetyaként szólította meg a Tisza Párt elnökét.

Mint írta, nem érdeklik a megtekintési mutatók, a köztévében és a Fidesz-médiánál nem tud elintézni semmit, közpénzt pedig nem kapott.

„Közpénzhez a NER-ben kettőnk közül csak neked volt közöd, azóta sem tudsz elszámolni a KEHI jelentésében föltárt diákhiteles visszásságokkal. Ideje volna erre érdemben válaszolni. Nekem senki a NER-ben nem volt és nem lesz a főnököm” – írta.

Ugyanakkor megjegyezte, nem sértődékeny, így mindezek után is várják a stúdióba Magyar Pétert.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kiderült, ki lesz az új amerikai nagykövet Magyarországon
Donald Trump egy New York-i üzletembert, Benjamin Landát küldené Budapestre.


Donald Trump Benjamin Landa New York-i üzletembert jelölte az Egyesült Államok budapesti nagykövetének – derült ki a Washington Post elnöki kinevezési nyilvántartásából. A jelölést október 2-án továbbították az amerikai Szenátus külügyi bizottságához. A kinevezést a bizottságnak még jóvá kell hagynia, a folyamat pedig akár már októberben elindulhat.

Benjamin Landa jelöléséhez korábban már gratulált Bryan E. Leib amerikai külpolitikai elemző, aki korábban maga is esélyes volt a nagyköveti posztra. Leib jelenleg a magyar kormánnyal szorosan együttműködő Alapjogokért Központ kutatójaként dolgozik. Közösségi oldalán azt írta:

„Szeretném őszinte gratulációmat kifejezni Ben Landának Donald Trump elnök jelölése alkalmából, hogy ő lesz az Egyesült Államok következő magyarországi nagykövete.”

Benjamin Landa Brooklynban nőtt fel, ortodox zsidó iskolába járt, majd az Adelphi Egyetemen szerzett diplomát. Az 1980-as évek végétől az idősellátás területén kezdett dolgozni, és itt is építette fel vagyonát.

Ő alapította a SentosaCare nevű idősotthon-hálózatot, amelynek tulajdonosa is, írta a 444.hu.

A Hungarian Conservative – amely a Mathias Corvinus Collegiumhoz és a Batthyány Lajos Alapítványhoz is kötődik – arról írt, hogy

Landa ismert alakja New York állam üzleti és vallási közösségének.

Az elmúlt évtizedekben több filantróp kezdeményezésben is részt vett, például a Chabad mozgalom helyi szervezeteinél.

A budapesti amerikai nagykövetséget jelenleg Robert Palladino vezeti ügyvivőként. Miután Donald Trump újraválasztása után akit a Fidesz által rendszeresen bírált David Pressman lemondott, ő vette át ideiglenesen a vezetést.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk