FELFEDEZŐ
A Rovatból

9 elképesztően gazdag ember, aki nem akarja a gyerekeire hagyni a pénzét

Többen is úgy gondolják: túlságosan keményen dolgoztak vagyonukért ahhoz, hogy csak úgy odaadják nekik.
Insider - szmo.hu
2018. március 28.



Sokakat érdekel, hogy azok, akik életük során sikeresek, híresek és gazdagok lettek, mire költik a pénzüket, mihez kezdenek a vagyonnal, hogyan fektetik be.

Az emberek rendszerint arra is kíváncsiak, hogy a milliárdosok halálakor kik és milyen mértékben öröklik a vagyon. Legutóbb például Hugh Hefner, a Playboy alapítójának végrendelete izgatta a külföldi lapok olvasóinak fantáziáját.

Az Insider most listát készített néhány vagyonos hírességről, akik - a cikk állítása szerint - nem hagyják a pénzüket a gyerekeikre.

Nigella Lawson - 11.5 millió font

A tévés műsorvezető, újságíró és konyhaguru Lawsonnak két felnőtt gyereke van az első házasságából, és egy mostohalánya a 2013-ban véget ért második házasságából.

Nigella Lawson még 2008-ban így nyilatkozott egy interjúban:

"Feltett szándékom, hogy a gyerekeim ne éljenek anyagi biztonságban. Elrontja az embereket, ha nem kell megdolgozniuk a pénzért."

Gordon Ramsey - 122,2 millió font

A világ egyik leghíresebb szakácsa így vélekedik a gyerekei örökségéről:

"Az biztos, hogy nem az övék lesz. De nem gonoszságból, hanem hogy ne rontsa el őket. Annyi engedményt tettem Taniának (a felesége), hogy kapnak 25% letétet lakásra, de nem egy egész lakást."

Sting - 229 millió font

A hatgyermekes apuka sem "kegyelmez".

"Dolgozniuk kell. Mindannyian tudják, és ritkán is kérnek tőlem bármit, amit nagyon tisztelek és értékelek bennük."

Elton John - 366,6 font

Az énekes, és férje, David Furnish két gyereket nevelnek.

"Nem szabad a gyerekeket ezüsttálcán hordozni. A fiúknak hihetetlen élete van, nem hétköznapi gyerekek és nem is teszek úgy. De kell, hogy legyen valami fogalmuk a hétköznapiságról, tisztelniük kell a pénzt, a munkát."

Elton John Warren Buffetet tartja követendőnek:

"Nagyon klassz modellt talált ki, hagy a gyerekeire annyi pénzt, amiből vehetnek házat, autót és fedezhetik az alapszükségleteiket, hogy sose kelljen aggódniuk, de semmi rongyrázás, nem tudnak Picassókat és magánrepülőket vásárolni."

Simon Cowell - 420 millió font

Az X-Factor és a Britain's Got Talent atyja 2013-ban az alábbit nyilatkozta:

"Az örökséged legyen az, hogy remélhetőleg elég embernek adtál lehetőséget hogy boldoguljanak, rájuk szántad az idődet, átadtad nekik, amit tudsz."

Hogy a fia 2014-es születése változtatott-e a nézetein, nem tudni. Minden esetre a legutóbbi verzió szerint gyerekekkel és állatokkal foglalkozó jótékonysági szervezetekre hagyja a vagyonát.

Andrew Lloyd Webber - 920 millió font

Az operaház fantomja, a Jázus Krisztus Szupersztár és a Macskák komponistája szerint a gyerekeit nem is érdekli a pénze. Egyszerűen nem olyanok, mert jó a munkamoráljuk.

"Nem hiszek abban, hogy hirtelen a gyerekek nyakába szakadjon egy csomó pénz, mert elvesztik a motivációt, ohoy dolgozzanak."

George Lucas - 5,3 milliárd dollár

A Star Wars és az Indiana Jones sorozat megálmodójának 3 adoptált és négy saját gyermeke van, de a szóvivője szerint a pénz nagy része, amit a Disneyvel kötött megállapodásért kapott, oktatási és jótékonysági projektekre megy.

Mark Zuckerberg - 74 milliárd dollár

Amikor 2015-ben megszületett Zuckerberg első lánya, Max, a feleségével bejelentették, hogy Max örökségének 99%-át jótékonysági célokra fogják felajánlani. mint mondták, azt akarják, hogy a lányuk jobb világban nőjjön fel, és mert felelősséggel tartoznak a következő generáció összes gyermekéért.

Bill Gates - 89,6 milliárd dollár

Ezek után talán nem meglepő, hogy a Microsoft alapítója is jótékonysági célokra szánja hatalmas vagyonát. A gyerekei csupán fejenként körülbelül 10 millió dollárt kapnak. Hm. Azért talán túlélik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pánik a római Wizz Air-járaton: az utasok sikítoztak a félelemtől, a vihar miatt nem tudott a gép leszállni
A római vihar lehetetlenné tette a biztonságos leszállást, így a járatot átirányították. A repülő végül hajnali négy körül ért földet Bolognában, az utasokat onnan vitték tovább az olasz fővárosba.


Augusztus 20-án éjjel viharba került Róma légterében a Wizz Air W4 6038-as járata. A pilóták többször is próbálkoztak a leszállással, de az ítéletidő miatt végül feladták. A fedélzeten készült videókon jól hallható, ahogy az utasok sikítoznak a félelemtől.

A járat Spanyolország délkeleti részén fekvő Alicantéból indult, és a római Fiumicino repülőtérre tartott, írja a brit The Sun. Az Airbus A321-es közel másfél órás késéssel szállt fel, majd Róma fölött olyan erős viharba keveredett, hogy a pilóták többszöri próbálkozás után sem tudtak leszállni.

A gépen eközben teljes sötétség uralkodott, miközben az ítéletidőben erősen rázkódott. Az egyik utas videót is készített, amelyen hallani lehet, ahogy sokan sikítoznak a fedélzeten:

@italo_papi Forti turbolenze a causa del mal tempo sui cieli di Roma impediscono l’atterraggio del volo Wiz Air partito da Alicante, Spagna e diretto alla capitale. Il pilota costretto a monovre estreme dopo un primo tentativo di atterraggio alla fine opta per dirottare l’aereo all’aeroporto di Bologna, tutti i passeggeri sono rimasti illesi, i primi commenti evidenziano forte stress e il terrore vissuto in alta quota. La compagnia aerea sta valutando le modalità di trasporto via terra dei passeggeri per il rientro a Roma. Si attendono ulteriori notizie su eventuali rimborsi. #aereo #plane #wizair #turbolenze #maltempo ♬ suono originale - Periodista nocturno✨

A repülő végül nem Rómában, hanem a mintegy 400 kilométerrel arrébb fekvő Bolognában landolt, röviddel hajnal 4 óra előtt.

A Wizz Air közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy számukra az utasok biztonsága a legfontosabb. Köszönetet mondtak a légiutas-kísérőknek, amiért a turbulencia közben is gondoskodtak az utasokról, és a pilótáknak, akik úgy döntöttek, inkább átirányítják a járatot.

@italo_papi Forti turbolenze a causa del mal tempo sui cieli di Roma impediscono l’atterraggio del volo Wiz Air partito da Alicante, Spagna e diretto alla capitale. Il pilota costretto a monovre estreme dopo un primo tentativo di atterraggio alla fine opta per dirottare l’aereo all’aeroporto di Bologna, tutti i passeggeri sono rimasti illesi, i primi commenti evidenziano forte stress e il terrore vissuto in alta quota. La compagnia aerea sta valutando le modalità di trasporto via terra dei passeggeri per il rientro a Roma. Si attendono ulteriori notizie su eventuali rimborsi. #aereo #plane #wizair #turbolenze #maltempo ♬ suono originale - Periodista nocturno✨

A légitársaság felajánlotta, hogy az utasokat földi közlekedéssel szállítják el Bolognából Rómába, és akik ezt elfogadták, visszatérítést is kapnak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elképesztő videó: Tömegverekedés tört ki egy luxushajó éttermében – a csirkefalatkák miatt balhézhattak az utasok
Több utas is összeveszett az étkezőben: ütötték, rúgták és a fölre lökdösték egymást. Az esetről az egyik utas felvételt is készített.


Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.

Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.

„Csirkefalatkák miatt van az egész, egyszerűen őrület!”

– fogalmazott a felvétel készítője, aki később az Instagramon több hozzászólásra is válaszolt, ahol azt írta, hogy a verekedés valójában „többről szólt”, mint pusztán az ételről.

„Nem voltunk elég közel, hogy tudjuk, miért indult el valójában a verekedés, csak azt láttuk, hogy a sorban álltak ételért”

– mondta később a New York Postnak a férfi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mike Terra (@mikeisterra) által megosztott bejegyzés

A felvételen azt is látni, hogy néhány biztonsági őr megpróbált közbelépni, de nem jártak sikerrel.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: