Nem bírta elviselni fia tragikus halálát, ezért engedélyezték az anyának az eutanáziát Svájcban
Egészséges, 56 éves édesanya halt meg egy svájci klinikán, miután elvesztette egyetlen fiát – írja a Ladbible. Wendy engedélyt kapott arra, hogy befejezze életét. Azután döntött az eutanázia mellett, miután fia tragikusan fiatalon meghalt. A klinika szerint kellően súlyosak voltak az asszony indokai, ezért járultak hozzá kérése teljesítéséhez.
A nő fizikailag egészséges volt, ám az anya a zenészi pályára készülő fia, Marcus elvesztése óta a gyásszal küzdött. A fiú négy évvel ezelőtt Wendy nappalijában fulladt meg, miközben az egykor gondozóként dolgozó anya kétségbeesetten próbálta megmenteni fia életét.
Évekig tartó terápiák és antidepresszáns gyógyszeres kezelés ellenére az anya nem tudott megbékélni fia elvesztésével.
A svájci eutanáziaklinika, ahol a beavatkozást elvégezték, pénteki közleményében erősítette meg halálhírét. A Pegasos alapítója, Ruedi Habegger azt mondta: „Megerősíthetem, hogy Wendy saját kérésére április 24-én segítséget kapott élete befejezéséhez, és az eljárás incidens nélkül, kívánságainak teljes mértékű tiszteletben tartásával zajlott le.
Döntéséről Wendy korábban egy interjúban elmondta, hogy mielőtt az asszisztált halál mellett döntött volna, megpróbált „meggyógyulni”. „Bevehetsz minden tablettát, elmehetsz a világ összes terápiájára – és én el is mentem” – magyarázta.
Wendy elmondta, hogy bár nem volt „magányos”, fia nélkül nehéznek találta tovább élni.
„Még most is leülök este, beszélgetek Marcusszal, megcsókolom a dobozt, amit a hamvainak készíttettem, és azt mondom: „jó éjt, napsugaram”, és arra gondolok: „nem akarok ebben a világban lenni nélküled, Markie”. És nem is akarok. Ilyen egyszerű” – tette hozzá.
Az életvégi eljárásért 10.000 fontot fizetett, amelyből az első 5000 font a kérelme hivatalossá tételének díja volt.
Wendy azt is elmondta, hogy kiválasztotta az utolsó dalt is, amely az eljárás közben szólt: Lady Gaga és Bruno Mars Die With a Smile című számát.