HÍREK
A Rovatból

Négygyerekes bajba jutott családot lakoltattak ki, a polgármester csapott le a házra

A polgármester 3 millió forintért vásárolta meg a sváb parasztházat, a családnak pedig haladékot sem adott a kiköltözéshez.
Fotó: Darinko / Wikipédia - szmo.hu
2022. augusztus 15.



Egy kis Veszprém megyei faluban, Bében elárverezték egy négygyerekes család házát. A vevő Brunner Imre polgármester, aki egyedül licitált az épületre, így a kikiáltási áron, 3 millió forintért vehette meg azt, sőt haladékot sem ad a családnak az ingatlan elhagyására – írja a 24.hu.

A lap felkereste a polgármestert, hogy megtudja, milyen indok vezette, amikor a házra licitált. Brunner Imre egyetlen kérdésre sem válaszolt, és ahhoz sem járult hozzá, hogy fénykép készüljön róla.

A helyi lakosok embertelennek és szívtelennek nevezték a település vezetőjének cselekedetét:

„Az lenne a dolga, hogy segítsen azokon, akik bajban vannak, erre ő használja ki a szorult helyzetüket”

– mondta egy középkorú nő, aki szerint érthetetlen, hogy miért kellett Brunnernek a ház, hiszen már van egy üresen álló ingatlana, a családdal pedig semmi probléma nem volt.

„35 évvel ezelőtt jöttek ide, amikor az asszony még csak egyéves volt. Azt tudni kell, hogy ez egy régi sváb falu volt, nagyon zárt közösséggel, de ők szépen beilleszkedtek, a gyerekek már itt születtek” – mesélték a helyiek a család történetét.

A régi sváb parasztházat még 2007-ben vette Mónika és akkori férje a korábbi német tulajdonosoktól, amelyhez svájci frank alapú devizahitelt vettek fel. Mónika aztán elvált férjétől, 10 éve pedig új párjával, Györggyel él a házban, akivel közösen nevelnek négy gyereket.

Az árverési jegyzőkönyv szerint összesen tízmillió forintos tartozás gyülemlett fel (ebben a vízdíjtartozások mellett a volt férj által felvett egyéb hitelek is benne vannak, illetve a 2,3 millió forintos gyerektartási díj, amit nem fizetett meg Mónikának) – járt utána a 24.hu.

„Természetesen felvettük a kapcsolatot a végrehajtóval, aki elmondta, mi lesz a menetrend. Kiderült, hogy háromszor húsz napra meghirdetik az ingatlant online licitre, és ha senki sem jelentkezik, akkor lehet valami esély rá, hogy a volt férjem tartozásait átvállalva visszafizetgessük az adósságokat, és megmaradjunk a házunkban”

– nyilatkozta Mónika a lapnak, aki egyébként szívbetegségben szenved, emiatt nincs állása.

A végrehajtó 3 millió forintos kikiáltási árat szabott ki, amely méltatlannak tűnik, hiszen Bében év elején egy nagyjából hasonló méretű és állapotú házat 13,9 millió forintért hirdettek az egyik ingatlanos portálon. A házra végül egyetlen licit érkezett, az elküldött árverési jegyzőkönyvben pedig már ott szerepelt a vevő neve: Brunner Imre volt az.

„Nem hittünk a szemünknek, amikor megláttuk a jegyzőkönyvet. Ő a polgármesterünk, és képes volt a saját falubelije házára licitálni”

– háborgott György, aki az árverés elején felhívta a polgármestert, hogy segítséget kérjen tőle. Tudták, hogy van egy üresen álló háza, amit szívesen kibérelnének kilakoltatás esetén. Brunner azonban kijelentette, hogy nem tud segíteni.

Györgyéknek augusztus végéig kell kiköltözniük, a polgármester pedig hallani sem akart haladékról, vagy a ház visszabérléséről. Szerencséjükre, Mónika testvére, aki a szomszéd faluban lakik, be tudja fogadni a családot.

A volt lakók megmutatták, hogy a ház mögött vagy 200 méteren keresztül tart a területük, amit a polgármester művel szívességi alapon. Így felvillant, hogy talán emiatt akarta megvenni Brunner az ingatlant.

„Amikor megvettük a házat, megkerestük a polgármestert, hogy egy zsák kukoricáért használja nyugodtan a mögötte levő földdarabot, mert mi nem tudunk mit kezdeni vele. Azért pont őt, mert a szomszédos szántó az övé. De ő azt mondta nekünk, hogy neki ennyiért nem éri meg. Végül ingyen, szívességből engedtük meg neki, hogy művelje, mivel nem akartuk, hogy esetleg megbüntessenek a parlagfű miatt”

– magyarázta Mónika.

Az árverési jegyzőkönyv szerint a terület 610 négyzetméter, azonban a valóságban ennél jóval nagyobb telekről beszélünk. A ház mögötti terület külön helyrajzi számon szerepel a telekkönyvekben, és az eredeti adásvételi szerződés nem tért ki rá. Emiatt papíron a német házaspáré maradt, egészen 2020 decemberéig, amikor Brunner Imre megvásárolta ezt a területet tőlük.

Az oromfalas háztípus egyébként két fennmaradt példányának egyike, így szerepel a településképi arculati kézikönyvben, mégpedig azok között az épületek között, amiket védelemre javasolnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Majtényi László: Ez Orbán Viktor legnagyobb politikai veresége a 2002-es és a 2006-os választás óta
Aggasztónak gondolja, hogy a magyar társadalom jelentős része elfogadja az orosz álláspontot az ukrajnai háborúban. „Ez engem megdöbbent. Mi, akik átéltük 1849-et, 1945-öt, 1956-ot, hogyan állhatunk az orosz agresszió mellé?”


Majtényi László kemény szavakkal illette Sulyok Tamás köztársasági elnököt a Klubrádió egyik műsorában. Azt mondta róla: „Hibát hibára halmoz, és bohózatként járja az útját.” Áder Jánost valamivel komolyabb szereplőnek tartja, de úgy véli, a magyar alkotmányos gyakorlat és a tényleges hatalmi működés élesen eltér egymástól.

A jogtudós, volt ombudsman, az MTA doktora a jelenlegi rendszert így jellemezte:

„A mai Magyarországon valójában kormányzói rendszer működik. Nem kancellári típusú demokrácia ez, hanem olyan hatalomgyakorlás, amely a Horthy-rendszer kormányzói modelljére emlékeztet.”

Arra a kérdésre, leváltható-e a Fidesz választáson, Majtényi úgy reagált:

„Igen, de csak akkor, ha a társadalom a választás pillanatáig már lelkében hátat fordított a rendszernek.”

Példaként a kommunista rendszer 1989-es bukását hozta, amely szerinte akkor már „döglött” volt, a választás pedig csak hivatalossá tette a változást. Hozzátette: „Ugyanez történhet a NER-rel is, de csak addig, amíg az ország az Európai Unió tagja.”

Orbán Viktor kötcsei beszédére is reagált, amelyben a miniszterelnök úgy fogalmazott: „minden fel lesz jegyezve, és lesz ennek még következménye.” Majtényi szerint a miniszterelnök ezt

„félénk, elcsukló hangon mondta. Ez egyszerre jelent félelmet és fenyegetést.”

A beszélgetés egy másik részében Majtényi optimistán beszélt a hazai politikai életről. Úgy fogalmazott, hogy az „hihetetlenül színessé” vált, míg korábban „szürke és sötét” volt. Most viszont úgy látja: „ezernyi dolog történik. Csupa jó dolog.”

Példaként a 2025-ös Pride-ot emelte ki, amelyen becslése szerint 350–400 ezren vettek részt. Elmondta, hogy ő maga is ott volt a Pesti utcán. „Csupa mosolygó, boldog arcot láttam. Ilyen tömeg még rendszerváltó tüntetéseken sem volt. Ez Orbán Viktor legnagyobb politikai veresége a 2002-es és a 2006-os választás óta” – fogalmazott.

Szerinte a miniszterelnök tisztában van az ilyen tömegek jelentőségével. Azt mondta: „El tudja képzelni, mi történne, ha egyszer nem boldog, hanem 350 ezer dühös ember nézne vele farkasszemet.” Úgy véli, emiatt nem valószínű, hogy 2026-ban erőszakkal vagy különleges jogrenddel manipulálható lenne a választás, mivel a Pride élménye ezt megelőzheti.

A gazdasági kilátásokról is beszélt. Azt mondta, hogy 2026-ra a nemzeti jövedelem mindössze 0,0 vagy 0,1 százalékkal nőhet. Hozzátette: „Ez még nem volt. És van egy pont, ahol a propaganda határai elérkeznek: a televízió és a hűtőszekrény vitájában végül mindig a hűtőszekrény győz.”

Aggodalommal beszélt arról is, hogy a magyar társadalom egy része elfogadja az orosz álláspontot az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Úgy fogalmazott: „Ez engem megdöbbent. Mi, akik átéltük 1849-et, 1945-öt, 1956-ot, hogyan állhatunk az orosz agresszió mellé?”

Hozzátette: „Ha agyonütöttek volna, sem tudtam volna elképzelni, hogy az ukrán–orosz konfliktusban a magyar társadalom többsége hajlandó lesz az orosz agressziót támogatni a legócskább állami propaganda benyalásával.” Felidézte az 1848–49-es szabadságharc leverését, az 1945-ös erőszakos eseményeket és az 1956-os forradalom eltiprását. Úgy fogalmazott: „A lengyelekkel ezt nem lehet megetetni, a magyar társadalommal meg lehet.”

A Tisza Pártról is szó esett. Elmondta, hogy szimpatizánsaik mintegy 60 százaléka Ukrajnát támogatja. Erre úgy reagált: „Ez nekem nagyon reményteli.”

Forrás: Klubrádió


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Feljelentették a gyermekvédelmi szakembert, aki arról beszélt egy interjúban, hogy magas rangú pedofil politikusok védhették a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság határozottan visszautasította Kuslits Gábor „valótlan és rágalmazó állításait”. Közölték, hogy „rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt” feljelentést tettek.


Feljelentést tett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) a gyermekvédelmi rendszerről tett állítólagos hazug állítások miatt, miután a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) korábbi igazgatója interjút adott a Válasz Online-nak.

Kuslits Gábor, aki jelenleg egy budapesti intézményben dolgozik, az interjúban többek között arról beszélt, hogy a Szőlő utcai javítóintézet állami gondozottakat futtató igazgatóját, J. Pétert két nagyon magas rangú politikus védhette eddig. „Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat. Úgy tudjuk, hogy J. Péter igazgatói irodájában konkrétan orgiák voltak, és volt egy bérelt ház is, nem messze a Szőlő utcai gyermekotthontól, ahol szintén orgiákat rendeztek” - fogalmazott a gyermekvédelmi szakember az interjúban.

Az SZGYF közölte: határozottan visszautasítják Kuslits „valótlan és rágalmazó állításait”, és „a közöltek miatt rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon”.

„Ha a Főigazgatóság volt dolgozójának valóban tudomása volt bűncselekmény elkövetéséről, akkor gyermekvédelmi szakemberként, különösen vezetőként, törvényi kötelessége lett volna azt jelezni a Főigazgatóság és a hatóságok irányába. Ezt nem tette meg, helyette azt a gyermekvédelmi rendszert vádolja, amelynek korábban vezetője volt”

- fogalmaztak a közleményben hozzátéve, hogy az akkor eltussolt ügyekkel kapcsolatban most is tesznek feljelentéseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos reagált Magyar Péter kérdésére, elárulta, miért indul a választáson jövőre
A független politikus pontokba szedve írta meg, hogy mit gondol. De felajánlotta a TISZA Párt vezetőjének azt is, hogy találkozzanak, például egy sétán Hatvanpusztán.
MTI - szmo.hu
2025. szeptember 09.



Hadházy Ákos a közösségi oldalán üzent Magyar Péternek.

A politikus korábban már bejelentette, hogy indulni akar a 2026-os országgyűlési választáson. Ugyanakkor Magyar Péter is közölte, hogy minden körzetben indít jelöltet a TISZA Párt.

A független képviselő most üzent a TISZA Párt vezetőjének, aki korábban azt mondta, nem érti, hogy miért akar Hadházy Ákos indulni a választáson. Azt írta:

"Magyar képviselő úr vagy félreért valamit, vagy nagyon is érti, csak valamiért szeretne engem a politikától távol tartani. Ha az előbbi, akkor tisztelettel jelzem itt is, mint ahogy megtettem már neki is: továbbra is szívesen beszélgetek erről vele személyesen. Például szeptember 27-én eljöhetne Hatvanpusztára. Bicskéről csak másfél óra könnyű séta, közben lehet antilopokat és zebrákat nézegetni!"

Majd összefoglalta az indokait is:

"1) Csúsztatás vagy félreértés, ha valaki azt állítja, hogy szerintem nem lehet választáson legyőzni a Fideszt. Én erről MINDIG azt mondtam, SZINTE lehetetlen, vagyis elvileg lehetséges, csak sokkal nehezebb, mintha a feltételek tiszták lennének.

Lehetséges, hogy egy eddiginél jobb jelölt, a korábbinál nagyobb elégedetlenséget kihasználva nagyobb eséllyel indul, de azt állítani, hogy a győzelem ilyen feltételek mellett is biztos, sajnos önámítás vagy a választók félrevezetése.

2) Természetesen ugyanazért indulok ezen a nem fair választáson, mint az előző kettőn: hogy

legitimitást, felhatalmazást kapjak az ellenzéki szavazóktól a munkámhoz. Mert ez szükséges a harc folytatásához.

3) Ezzel együtt nem tartom legitimnek sem a 2018-ban, sem a 2022-ben összeült parlamentet. Emiatt nem vettem részt annak munkájában és emiatt mondtam le a különböző parlamenti pozíciók által biztosított extra fizetésről. Mindenki másnak is azt javaslom:

jó előre szabja meg a feltételeket, mikor ismeri el legitimnek a 2026-os parlamentet.

4) Egy illegitim parlament tagjaként – a korrupció elleni küzdelmen kívül – egyetlen legitim cél indokolhatja a mandátum felvételét: a tisztességes, valódi választások feltételeinek kikényszerítése. Sajnos ebben eddig nem jártam sikerrel, mivel csak kevesen értették meg ennek fontosságát – Magyar képviselő úr és pártja is deklaráltan elfogadja a jelenlegi játékszabályokat.

5) Ha a zuglói és erzsébetvárosi honfitársaink úgy döntenek, szükség van a munkámra továbbra is, akkor a következő ciklusban két dolgot szeretnék tenni:

ellenzéki győzelem esetén a szabadrablás felelőseinek bíróság elé juttatásáért, a lopott vagyon minél nagyobb részének visszaszerzésért, de leginkább a jövőbeli korrupció megnehezítéséért szeretnék dolgozni.

Ha – ne így legyen – a jelenlegi hatalom maradna, akkor a feladatom továbbra is a tisztességes választásokat kikényszerítő ellenállás megszervezése lenne. Megtanultam, hogy ebben a pártoktól nem nagyon remélhetek segítséget, de nem adom fel, hogy ennek szükségességéről megpróbáljam majd meggyőzni Magyar képviselő urat."

- áll Hadházy Ákos bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Izraeli támadás Dohában: hat halálos áldozat van, bár a célpont a Hamász vezetői voltak, ők túlélték az akciót
Az Egyesült Államok közlése szerint több izraeli akció Katar ellen nem várható. Donald Trump erről személyesen tájékoztatta az ország emírjét. Az elnök erős szövetségesnek és barátnak tekinti Katart, és „nagyon rosszul érzi magát a támadás helyszíne miatt”.


Izrael légicsapást mért a katari Dohára,

a támadásnak hat halálos áldozata van – köztük Halil al-Hajja, a Hamász vezetőjének fia, három munkatárs, valamint a katari biztonsági erők egyik tagja. A támadás célpontjai a Hamász vezetői voltak, de a küldöttség tagjai túlélték az akciót.

A Hamász szerint Izrael nem érte el a célját, és az Egyesült Államokat is felelősnek tartják a történtekért.

Halil al-Hajja száműzetésben élő vezető, a szervezet egyik legfontosabb tárgyalója. A Hamász őt tartja a csoport legbefolyásosabb külföldi alakjának Iszmáil Haníje júliusi meggyilkolása óta. Az izraeli hadsereg most először hajtott végre légicsapást Doha területén.

A Hezbollah közleményben ítélte el az akciót, és úgy fogalmaztak: „Ez a gyáva bűncselekmény csak a cionista szervezet gonoszságát és szemérmetlenségét bizonyítja, amely a bűnözés egy új szintjét és a nemzetközi törvények és normák semmibevételét jelenti”.

A csoport arra kérte az arab országokat, hogy „minden eszközzel” gyakoroljanak nyomást az Egyesült Államokra, hogy hagyjon fel Izrael feltétel nélküli támogatásával.

A támadás után az Egyesült Államok bejelentette, hogy előzetesen értesültek az izraeli lépésről.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője elmondta, hogy az amerikai hadsereg reggel értesítette a Trump-adminisztrációt. Arra a kérdésre viszont nem válaszolt, hogy Izrael közvetlenül tájékoztatta-e őket, vagy az amerikaiak maguk észlelték a támadást.

A szóvivő hangsúlyozta: „Katar egyoldalú bombázása – amely szuverén nemzet, az Egyesült Államok közeli szövetségese, és amely nagyon keményen dolgozik velünk a béke megteremtése érdekében – nem segíti elő Izrael vagy Amerika céljait”. Ugyanakkor hozzátette: a Hamász felszámolása „nemes cél”.

Leavitt arról is beszélt, hogy Steve Witkoff különmegbízott előzetesen figyelmeztette Katart a közelgő támadásra. Ezt azonban Majed Al-Ansari, a katari külügyminisztérium szóvivője cáfolta. Azt mondta: „Az egyik amerikai tisztviselőtől kapott jelzés a robbanások hangja közben érkezett”.

Az Egyesült Államok közlése szerint több izraeli akció Katar ellen nem várható. Donald Trump erről személyesen tájékoztatta az ország emírjét. A szóvivő azt is elmondta, hogy az elnök erős szövetségesnek és barátnak tekinti Katart, és „nagyon rosszul érzi magát a támadás helyszíne miatt”.

A Fehér Házat arról is kérdezték, hogy Trump fel van-e háborodva az izraeli miniszterelnök dohai lépése miatt. Erre Leavitt nem adott konkrét választ, csak annyit közölt: ebben az ügyben az elnök dönt.

A történtek után

a jemeni húszi lázadók ballisztikus rakétát lőttek ki Izraelre.

A riasztás után rövid idővel az izraeli légvédelem megsemmisítette a rakétát Jeruzsálem és Ciszjordánia fölött. Sérülésekről nem érkezett hír. A támadás válasz lehetett a Hamász elleni izraeli légicsapásra.

Forrás: Portfolio, 444.hu, 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: