HÍREK
A Rovatból

„Naponta 6 futballpályányi erdőt pusztítottak el” – pusztulásra ítélheti a ritka főemlősöket a kameruni őserdő irtása

Nemzeti park helyett fakitermelő üzem lesz az Ebóban. Nemcsak a majmok kerülnek veszélybe, élnek itt afrikai erdei elefántok, bóbitás antilopok és góliátbékák is.
Fotó:Wikipedia - szmo.hu
2020. augusztus 07.



Hiába volt a természetvédők és a helyi lakosság tiltakozása, a kameruni kormány júliusban engedélyt adott az Ebo erdő területének közel egyharmadán a fairtásra, amelynek következményei ma még beláthatatlanok.

A több mint 200 ezer hektáron elterülő Ebo a legnagyobb még érintetlen erdőrendszer a közép-afrikai ország délnyugati részén, amely számos ritka állatfajnak ad otthont, köztük a már évek óta veszélyeztetettnek tekintett nigériai-kameruni csimpánznak, a mandrill majomnak, a vörös kolobusznak, valamint a nyugati gorillának – írja a Mongabay.

A nigériai-kameruni csimpánz Pan troglodytes ellioti), az egyik legfejlettebb főemlős, kiváló eszközhasználatáról ismert. A kutatók másfél évtizeddel ezelőtt saját szemükkel látták az erdőben, amint a majmok kvarckövekkel törték fel az afrikai diófa termését.

Korábban azt hitték, hogy ilyen tevékenységre csak az elefántcsontparti N’Zo-Sassandra folyótól nyugatra élő csimpánzok képesek. Ekkor azonban kiderült, hogy nemcsak a kövekkel bánnak ilyen ügyesen, de hajlékony botokat is használnak, hogy kihalásszák a termeszhangyákat váraikból. Populációjuk azonban veszélyesen fogy: alig 6000 példány él belőlük négy nagyobb élőhelyen Nigériában és Kamerunban, az Ebóban alig 700 egyed maradt.

Nem véletlenül mondta Sylvie Djacbou, a Greenpeace Afrika erdőkampányának aktivistája, hogy a 68 ezer hektárra szóló fakivágási koncesszió a helyi főemlősök halálos ítéletét jelentheti, mivel az engedélyezett terület keresztbe szeli élőhelyüket.

És nemcsak a majmok kerülnek veszélybe, mivel az Ebo különleges biosokféleségét már régóta elismerték nemzetközi szinten, számos szervezet és egyén kelt a védelmére, a Greenpeace mellett például a Global Wildlife Conservation, és szószólói között találjuk Leonardo Di Capriót is. Élnek itt afrikai erdei elefántok, bóbitás antilopok és góliátbékák is.

Bár az ország erdő- és természetvédelmi minisztere, Jules Doret Ndongo már a bejelentés napján sietett közölni, hogy az érintett térségben megőriznek egy 10 ezer hektáros folyosót a vadon élő állatok élőhelyének és migrációjának, Djacbou szerint ez édeskevés, mert az Ebo nagy részben ma is egybefüggő erdő, amelynek felszabdalása sokféle élőlény létét fenyegeti. A Greenpeace képviselője nem hiszi, hogy ily módon biztosítani lehet az erdő fenntarthatóságát, mivel az országban nincsen e téren megfelelő helyszíni ellenőrzés, sem pedig egyértelmű törvényi szabályozás. És akkor még nem szóltunk az ipari fakitermelés közvetett negatív környezeti hatásairól: az erdőket megnyitó utakkal könnyebben be lehet hatolni a védett területekre, ahol az orvvadászok is szabadon garázdálkodhatnak.

Ekwoge Abwe főemlős-kutató arra hívja fel a figyelmet, hogy az engedélyezett fakivágások gyakorlatilag teljesen elpusztítanák a gorillák élőhelyét. A biológus 60 további tudóstársával és természetvédővel még áprilisban közös levélben szólította fel a kameruni kormányt, hogy függesszék fel az Ebo-beli fakitermelési programot, választ azonban nem kaptak.

Furcsa módon éppen a koncesszió bejelentése előtt két nappal csatlakozott az ország a gorillák és élőhelyük védelméről szóló 2007-es párizsi egyezményhez.

2016-ban sikerült először lefilmezni itt a nyugati gorillákat. A kutatók jelenlegi ismeretei szerint talán ha 25 egyed él az Ebóban, és ez a példányszám túlságosan kicsi ahhoz, hogy megrajzolják egy fajta hiteles keresztmetszetét vagy megállapítsák genetikai jellemzőit.

Más fajok jövője is bizonytalanná válik a favágók érkezésével. Például a vöröskolobusz majom fő tápláléka a kivágásra ítélt azobé fa levele. A mandrillok nagy csoportokban vándorolnak, így könnyű prédáivá válhatnak a vadászoknak.

Ami a csimpánzokat illeti, ott minden közösségnek megvan a maga területe, és a fakitermeléssel járó költözés viselkedési zavarokat, vagy akár gyilkos összecsapásokat eredményezhet az egyes közösségek között – figyelmeztet Abwe, aki a kutatómunka jövőjét is félti az ipari munkáktól.

Az Ebo területe 53%-ának, egy kb. 111 ezer hektáros területnek nemzeti parkká való nyilvánításának terve 2010-ben indult el Természetvédelmi Világalap (WWF) javaslatára a yaoundé-i kormánnyal karöltve. A WWF számos repülőutat szervezett az erdő felett, hogy meggyőzze az érdekelteket a park létrehozásának és a Kongói-medence biodiverzitása megőrzésének fontosságáról, de a terv végül 2013-ban megbukott, feltehetően a pénzügyi körök kormányra nehezedő nyomása miatt.



# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megint jön a figyelmeztetés az eső miatt az ország nagy részére – mutatjuk, mikor hol eshet
Összefüggő zivatarlánc már nem alakul ki, de még nagyon sok helyen kell számítani záporokra, zivatarokra, időnkét fetámadó széllel. Ugyanakkor hamarosan érkezik a 30 fokos meleg is.


Pénteken is gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést, melyekből néhol futó zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat – írja az Időkép. Mérsékelt lesz a légmozgás, záporok, zivatarok környezetében lehetnek erősebb széllökések. Kora reggel 17, délután 24 fok körül alakul a hőmérséklet. 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban az UV-sugárzás nagyon erős fokozatot érhet el.

Az Időkép figyelmeztetése péntek este 6 óráig

Szombaton a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják meg. Újabb záporok, zivatarok elsősorban északnyugaton, északon fordulhatnak elő. A délire, délnyugatira forduló szél több helyen megélénkül. Kora reggel 8-15, délután 22-29 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap néhol már ismét elérheti a 30 fokot a hőmérséklet: ismét főként északon, északnyugaton számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Délen túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délnyugati szél megélénkül, több helyen megerősödik. A csúcshőmérséklet már 27-32 fok között várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megszólaltak az ukránok a besorozott kárpátaljai magyar férfi haláláról
A hivatalos szakvélemény szerint tüdőembólia okozta a férfi halálát, azt pedig visszautasították a hatóságok, hogy bántalmazás áldozata lett volna.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Ukrajnában életét vesztette egy magyar állampolgársággal is rendelkező férfi, akit a család szerint kényszersorozással vittek be a hadseregbe.

Sebestyén József Joszipovics 45 éves volt. Az ukrán hadsereg hivatalos közleménye szerint tüdőembólia okozta a halálát, és nem találtak rajta semmilyen erőszakra utaló nyomot. A közlemény szerint Sebestyén ukrán állampolgár volt, akit 2025. június 14-én hívtak be katonai szolgálatra, miután az orvosi bizottság alkalmasnak találta.

Az ukrán hadsereg szerint Sebestyén 2025. június 15-től részesült kiképzésben. Június 18-án fegyver nélkül önkényesen elhagyta a katonai egység állomáshelyét. Erről hivatalos szolgálati vizsgálati jegyzőkönyv készült. A férfi ezután személyesen jelentkezett a Beregszászi Járási Központi Kórház sürgősségi osztályán, ahol akut stresszreakciót állapítottak meg nála. Innen a megyei pszichiátriára szállították, ahol a kórlap szerint nem voltak rajta testi sérülések.

A törvényszéki orvosszakértői vizsgálat szerint 2025. július 6-án halt meg, halálát tüdőembólia okozta. A szakvélemény szerint nem voltak rajta olyan sérülések, amelyek erőszakra utalnának.

Az ukrán fegyveres erők hivatalos Facebook-bejegyzésben fejezték ki részvétüket az elhunyt családjának. Azt írták, hogy a férfit törvényesen mozgósították katonai szolgálatra. A bejegyzésben azt is közölték, hogy nyitottak az ügy átlátható kivizsgálására, de

„határozottan visszautasítják a kényszersorozásra, a rossz bánásmódra és az emberi jogok megsértésére vonatkozó vádakat”.

A Mandiner a férfi családtagjaira hivatkozva azt írta, hogy Sebestyént vasdoronggal verték meg, és ez három héttel később a halálához vezetett. A testvérük szerint toborzók támadták meg és bántalmazták a férfit.

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki a családnak, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét. Később Magyar Péter is megszólalt az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Most épp bolgár csatakanca vagyok, vagy Aladár
Az EP-ben találkozott magyar újságírókkal a DK politikusa, és nem kertelt. Az európai parlamenti képviselő családról, politikáról és a Momentum lépéséről is őszintén beszélt.


Strasbourgban, az Európai Parlament épületében találkozott Dobrev Klára a magyar újságírókkal. A beszélgetés teljesen nyilvános volt, és a DK politikusa nem kerülte meg a kényes kérdéseket.

Dobrev szerint a Momentum döntése, hogy nem indul a 2026-os választáson, veszélyes logikát követ. „Demokrataként nekem nagyon rossz érzés, amikor azt mondja a Momentum, hogy nem indul a választásokon.” Úgy fogalmazott, hogy akár cinikus is lehetne, mert a saját választókerületeiben megjelennek azok a szavazók, akik a Momentum helyett most a DK-ra szavaznának. De nem akar így gondolkodni, mert szerinte ez az ország halálát jelentené. „Hogy a Fidesz a saját táborában megcsinálta hogy 'egy a párt, egy a zászló, egy a gondolat, egy a lépés, egy a tábor', ez a dolognak a vége.”

 „Őszintén dühös vagyok a Momentumra. Ha valaki lopott, csalt, hazudott, ha valaki vállalhatatlan mondatokat mondott, ha valakinek olyan tettei voltak, amelyek morálisan vállalhatatlanok, lehet rá nyomást gyakorolni, hogy tűnjön el a közéletből. De azt mondani, hogy pusztán azért, mert egy választáson az az értékrend, amit én képviselek, az nem annyit kapott, mint amennyit én szerettem volna… Ez milyen morális magatartás?”

– fogalmazott.

Azt is megkérdezték tőle, hogy mi van akkor, ha a DK is kiesik a parlamentből. Ezt határozottan visszautasította.

„Pillanatnyi kétely nincsen bennem abban, hogy mi parlamenti párt leszünk. A Fidesztől független közvélemény-kutatók közül csak egy van, aki folyamatosan azt méri, hogy nagyon picik vagyunk. De én más ingert kapok, mint önök, újságírók.”

Azt mondta, több százezer olyan ember van, aki még nincs a TISZA Pártnál, és őket nem lehet csak úgy kidobni.

A 2022-es választásról is elmondta a véleményét. Szerinte, ha ő lett volna a közös miniszterelnök-jelölt, egészen más eredmény született volna. „Ha nem így alakul Karácsony Gergely visszalépése és az előválasztás első fordulója, nem ez lett volna a végeredmény. Politikus vagyok, nem mondhatok mást: szerintem azt a választást meg lehetett volna nyerni. De abban teljesen biztos vagyok, hogy nem lett volna Fidesz-kétharmad, ha nem Márki-Zay Péternek hívják a miniszterelnök-jelöltet.”

Felidézte egy repülőn történteket is, amikor Deutsch Tamás szóba elegyedett vele. „Mondtam neki, hogy Tamás, mi az elmúlt tíz évben bírósági tárgyalótermekben beszélgettünk egymással. Szerintem a következő tíz évben is tartsuk meg ezt a szokásunkat.”

A beszélgetés második felében családi témák is előkerültek. Dobrev arról is beszélt, hogyan élik meg otthon a politikai támadásokat. Elmondta, hogy előfordult, hogy emberek az ajtajuk elé mentek, és a gyerekei fülébe üvöltötték: dögöljetek meg. Emiatt a kisfiával együtt olvassák a kommenteket, és humorral próbálják kezelni a helyzetet.

„Most épp bolgár csatakanca vagyok, vagy Aladár. Ha épp kócos a hajam, akkor kócos Aladár. És tényleg együtt röhögünk rajta.”

Legkisebb gyereke nincs fent a közösségi médiában, de a YouTube-on így is szembejönnek vele a gyűlölködő tartalmak. „10 éves a gyerek. És hiába nem engedem őt a social médiára, de amikor YouTube-ot néz, ott följönnek, felugranak. Úgyhogy tényleg az egyetlen dolog az, hogy közösen röhögünk, hogy most akkor Aladárból kócos Aladár lett.” Itt a politikus a Mézga család sorozat Aladár nevű karakterére gondolt, mert visszatérő mémforrás, hogy egy képén hasonló a frizurájuk.

Forrás: Facebook

A végén megkérdezték arról is, hogy van. „Jól vagyok. Iszonyúan önazonos vagyok. Nem tudom ezt másképp megfogalmazni, annyira önazonos vagyok. Mélységesen, szenvedélyesen hiszek abban, amit mondok.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Várkonyi Andrea több százmillióért vesz földet Mészáros Lőrinc cégei alól – Fideszes képviselő lánya az eladó
A földekért fizetendő 452,6 millió forint nem is az eladó lány számlájára megy, hanem édesanyjáéra. A területeket korábban Farkas Sándor családjának cégei művelték.


Várkonyi Andrea összesen 116 földterületet vásárol meg Csongrád vármegyében. A földek Fábiánsebestyén, Nagymágocs és Eperjes térségében találhatók, és összesen 452,6 millió forintba kerülnek – tudta meg a Telex.

A területek jelenleg Farkas Amanda nevén vannak, aki Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő lánya. A földeket olyan cégek használják, amelyeknek Mészáros Lőrinc is résztulajdonosa. Ezek a cégek: a Kinizsi 2000 Zrt., Koticki Major Kft., Mucsihát Kft. és Horvát Major Kft.

Mindegyik vállalkozás az FBSN Kft. tulajdonában áll, amelyben Mészáros Lőrincnek 45,1 százalékos tulajdonrésze van.

Emellett a cégben szerepelnek a hozzá köthető magántőkealapok, valamint az MBH Mezőgazdasági Befektetési és Fejlesztési Magántőkealap is.

A szerződés kimondja, hogy a földekre idén december 31-ig vételi joga van Mészáros Andrea felcsúti lakosnak. Az ingatlanokra elővásárlási joga van azoknak, akik jelenleg használják őket. Ez ebben az esetben Mészáros Lőrincet jelenti. Emiatt a dokumentum szerint „az ingatlanokat dologösszességként, egybefoglalt vételáron adják el”.

A papírokból az is kiderül, hogy bár Farkas Amanda az eladó, a vételárat nem az ő számlájára kell utalni, hanem Farkasné Márton Katalinéra. Ő Farkas Sándor felesége és Farkas Amanda édesanyja.

Farkas Sándor 1998 óta tagja a parlamentnek, és azóta minden választáson megnyerte a Szentes központú körzetet. Korábban jelentős földtulajdonnal rendelkezett, és ezekre 2012 és 2016 között több mint kétmilliárd forint uniós támogatást kapott. Később több föld átkerült a lánya, Farkas Amanda nevére, most ezek kerülnek Várkonyi Andrea kezébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: