hirdetés

FELFEDEZŐ

Napi 100 pelenka fogy a kilencesikreket szült anyukánál, akit 35 kórházi dolgozó lát el

A gyerekek születésük után körülbelül annyit nyomtak, mint egy literes ásványvizes üveg.
Fotó: ismeretlen - szmo.hu
2021. július 28.


Link másolása

hirdetés

Eredetileg hét babára számított, ám valójában kilences ikrekkel volt terhes az a Maliból származó anyuka, aki még május elején szülte meg a gyerekeket - írja a Daily Mail.

A 26 éves Halima Cissét állítása szerint “lesokkolta, amikor a babák véget nem érő láncát húzták ki belőle a császármetszés során”.

A babáknak kevesebb, mint 50 százalék volt a túlélési esélye, ezért Mali elnöke a nőt már a terhesség során speciális gondozásba helyeztette egy marokkói kórházban.

A gyerekek születésük után körülbelül annyit nyomtak, mint egy literes ásványvizes üveg, így azonnal inkubátorba kerültek az Ain Borja kórház intenzív osztályán.

Azóta egy 35 orvosból és ápolónőből álló team látja el a kilenc babát, akivel az édesanyjuk naponta mindössze néhányszor fél órát tölthet el.

hirdetés
“Rengeteg kérdés volt a fejemben, amikor megtudtam, hogy hét helyett kilenc babám fog születni. Csak az járt a fejemben, hogy fogok tudni gondoskodni róluk, és ki fog ebben segíteni?” - idézte fel Cisse, akinek egy hónap után elfogyott a teje.

Három hónappal a szülés után az anya még mindig nem épült fel teljesen. Mali kormánya a jelentések szerint közel 424 millió forintnak megfelelő összeget költött rá, hogy még a következő két hónapban is a legjobb ellátást biztosítsa a babáknak.

“Elég nehéz egy gyereket megszülni, de kilencet szinte elképzelhetetlen, arról nem is beszélve, mennyi munkával jár az ellátásuk. Még mindig gyengének érzem magam és sokat kell pihennem. Hálás vagyok a kormánynak, ahogyan az orvosi csapatnak, akik keményen dolgoznak” - mondta Cisse.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Szétverte a frissen felújított fürdőszobát a burkoló, miután a tulaj nem akarta kifizetni

A megbízó nem volt elégedett a munkával, ráadásul még nem is látta a végeredményt, amikor a vállalkozó már követelte a pénzét. Hatalmas balhé kerekedett belőle.

Link másolása

hirdetés

Annyira bedühödött egy amerikai burkoló szakember, amikor a megbízója nem akarta kifizetni a munkáját, hogy fogott egy kőtörő kalapácsot és szétverte a frissen felújított fürdőszobát - számolt be róla a Daily Mail.

Terry Gregory az amerikai Colorado Springsben dolgozott hetekig csapatával egy fürdőszoba felújításán. Elmondása szerint több ezer dollárt érő munkájuk volt benne, mire elkészült.

A megbízójától viszont nem kapta meg a pénzét, ezért őrjöngésbe kezdett és tönkretette mindazt, amin az elmúlt hetekben dolgoztak.

Feleségével és üzlettársával, Jordan Cazaresszel akkor jelentek meg a háznál, amikor a tulajdonos dolgozott. Ezért csak a szomszéd láthatta, ahogy a férfi szétveri a fürdőszobát. Próbálta megállítani őt, de a férfi hajthatatlan volt.

„Hadd mondjak valamit... Egy coloradói vállalkozó sem fogja ezt rendbe tenni, ha megtudják, hogy azért tettem ezt, mert nem fizettek ki” - mondta a szomszédnak, aki videóra is vette a rombolást.

A ház tulajdonosa, Amber Trucke szerint viszont egészen máshogy volt a történet. A Facebookon magyarázta el a történteket, és videót és képeket is csatolt Messenger-üzenetekről és a szétvert fürdőszobáról.

Elmondása szerint összesen 7555 dollárral tartozott a vállalkozó párnak, korábban pedig már adott nekik 3330 dollárt. Egy pénteki nap volt, amikor a feleség, Cazares jelezte Trucke-nak, hogy ki kellene fizetnie a hátralévő összeget, erre aznap estig adott neki időt. A tulajdonos azonban már csütörtökön jelezte neki, hogy nem elégedett a csempézéssel, amit nagyrészt Cazares csinált. A nő ennek ellenére követelte a pénzt. A tulaj viszont nem fizetett, sőt szombaton bizonyítékot kért Cazarestől arra, hogy megrendelték a zuhanyfülke ajtaját, az ugyanis még nem volt a fürdőben, pedig úgy volt, hogy azt is ők teszik majd be. Ezen Cazares úgy kiakadt, hogy a férjével együtt elmentek a házhoz, amíg Trucke dolgozott, és szétverték a frissen elkészült fürdőszobát. A nő lakótársa engedte be őket, mert azt mondták, csak a szerszámaikért jöttek. A férfi még be is mutatott a tulajnak a ház ajtókameráján keresztül.

hirdetés

Ennyi, 23 óra. Azért történt mindez, mert nem fizettem 23 órán belül. Pedig NINCS semmilyen írásos vagy bármilyen bizonyítékuk arról, hogy azt állítottam volna, hogy nem fogom kifizetni őket. Erre megjelentek nálam, mint a gengszterek, és tönkretették a fürdőmet

- írta Trucke.

A burkoló vállalkozó felesége is a Facebookon bizonygatta az igazukat. Azt írta, mindent megcsináltak a fürdőben, amit a megbízójuk kért, aki viszont nem akart fizetni nekik, ezért okoztak kárt, de csak a zuhanyfülkét bontották le. A Daily Mailnek nyilatkozva azt mondta, még sosem fajultak el idáig a dolgok egyik megbízásuk során sem, és nem is akarnak ebből rendszert csinálni. A pénzükhöz viszont ragaszkodnak, és állítása szerint Trucke még mindig több ezer dollárral tartozik nekik.

A tulajdonos azt ígérte, a korábban megvásárolt és beépített dolgok és a jól elvégzett munka árát ki fogja fizetni. Ugyanakkor meg van döbbenve, hogy ez így alakult. Elmondása szerint még sosem volt példa arra, hogy valaki azelőtt követelje a munkadíját, hogy ő látta volna a végeredményt. Mint mondta, ha már ilyen sok pénzt kértek a felújításért, megérdemelte volna, hogy előbb megnézhesse a kész munkát, mielőtt fizet nekik.

Képeket is mutatott a burkolók munkájáról, amivel nem volt elégedett:

Úgy tűnik, az ügy itt még nem ért véget, ugyanis a vállalkozó pár bíróságra akar menni, hogy megkapják azt a pénzt, amivel szerintük Trucke tartozik nekik. A nő pedig be akarja perelni a vállalkozót azért, hogy visszakapja a pénzét, amit a szerinte hitvány munkáért fizetett, és azt az összeget, amelyből helyre tudja állítani a burkolók által okozott kárt.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Videó: Kizárta a kutyáit a házból, akik ezt eléggé zokon vették

A házikedvencek láthatóan nem tudták mire vélni a történteket.

Link másolása

hirdetés

Majdnem tízmillió megtekintést ért el pár nap alatt az a videó, amit egy nyolc kutyát tartó gazdi posztolt TikTok-ra - írja a Newsweek.

A videón láthatjuk, hogy mindannyian, köztük egy golden retriever, három dán dog és két németjuhász néz be a házba – jól látható szomorúsággal és értetlenséggel a szemükben.

A kamera körbejárta a sok ablakkal rendelkező szobát, mi pedig azt láthatjuk, hogy mindegyiken keresztül kérdő szempárok néznek vissza ránk.

@thegoodhypeSpoiled rotten ? ##foryou ##dog VC: @myaussietribe♬ Happier than ever - Billie Eilish fp

A kutyák szinte könyörögnek, hogy engedjék őket vissza a házba.

Természetesen a kommentelők is azonnal megrohamozták a videót. Volt, aki azt kérdezte, megtudhatja-e, hogy milyen szaga van egy nyolc kutyával rendelkező gazdi házának.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés

Survivor: Kiszavazták Danit, a Holtak szigetén viszont folytathatja a játékot

Dani 6 szavazattal esett ki, Bálint pedig utólag notórius hazudozónak nevezte őt.

Link másolása

hirdetés

A Survivor hétfői adásban láthattuk, hogy egyesült a Huracan és a Jucahu törzs, így a játékosoknak most már nem a csapatért, hanem saját maguk továbbjutásáért kell küzdeniük. Az egyesített törzs szerda esti adásban pedig már Törzsi Tanácsot is tartott, ahol Danit szavazták ki.

A játkosra 6 szavazat érkezett, miután Dani a Törzsi Tanács előtt megpróbált taktikázni, és arról beszélt a celebeknek, mire számíthatnak este, kire kellene szavazniuk. Kabát Petinek például azt mondta, hogy Zsófi ki akarja szavazni, ezért őt kellene kitenniük a játékból. Kabát ugyanakkor nem ment bele, sőt, a Törzsi Tanácson ő is Danira szavazott. Bálint pedig utólag notórius hazudozónak nevezte a kieső játékost.

Dani ugyanakkor nem esett ki végleg a játékból, ugyanis a Holtak szigetén folytathatja tovább a versenyt. Ez a sziget sem üres már, hiszen az egyesüléskor kiesett Gáspár Evelin és Catherine Dederick is ide kerültek.

Mikor Dani meglátta Evelinéket, örült neki, hogy nem lesz egyedül. A lányok pedig rögtön faggatni kezdték arról, hogy mi történt pontosan.

hirdetés

Dani elmesélte, hogy próbálta figyelmeztetni Kabátot, hogy Zsófi ki akarja szavazni. Evelin erre rögtön rászólt:

"Na, ez volt a hibád! Összejössz a csajokkal, bent tudtál volna maradni! (...) Elmentél beárulni a potenciális szövetségeseidet"

- fogalmazott Evelin.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Élőben nézheted a kanári-szigeteki vulkánt, amiből napok óta ömlik a láva

Folyamatosan lövelli a lávát a levegőbe a négy napja kitört Cumbre Vieja vulkán, látványos éjszakai felvételeket is láthatsz.

Link másolása

hirdetés

Szeptember 19-én délután tört ki a La Palma szigetén található kanári-szigeteki Cumbre Vieja vulkán. Utoljára 50 éve mutatott aktivitást, majd a mostani kitörtése előtt pár nappal földrengések sorozatával jelezte előre a katasztrófát.

Közel 100 hektárt borított be azóta a láva, mintegy 200 ház vált a vulkán áldozatává, és hatezernél is több embert kellett evakuálni a térségből

- írja az Időkép.

A vulkán azóta sem szunnyad, a láva több mint 3 napja ömlik ki a kráterből. A helyi RTVC tv-csatorna (TelevisionCanaria) élő felvételt készít az eseményekről, a felvétel 12 órával ezelőttig visszanézhető.

ÉLŐ: A vulkánról


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: