SZTÁRVILÁG

Nagyon felkavarta Jennifer Anistont a Jóbarátok – Újra együtt, többször ki kellett mennie a forgatásról

A színésznő arról beszélt, hogy nem minden sikerült az életében abból, amit a Jóbarátok idején elképzelt.

Link másolása

Korábban mi is írtunk a Jóbarátok – Újra együtt című nosztalgia-dokumentumfilmről, amiben a legendás sorozat fő- és mellékszereplői gyűltek össze, hogy közösen beszéljék ki az 1996 és 2005 között együtt töltött éveket.

A film felvételein is látszik, hogy a hat színész jó néhányszor elérzékenyül a forgatáson, most viszont Jennifer Aniston elmesélte, hogy sokkal jobban megviselte a visszatekintés, mint amennyire az a közönség elé került felvételeken látszik.

„Az időutazás nehéz dolog. Annyira naivak voltunk, ahogy úgy álltunk a dolog elé, hogy mennyire jó buli lesz, összerakják a díszleteket, épp olyanra, amilyenek voltak. Aztán odamész, és eszedbe jut, hogy nahát, milyen régen nem gondoltam arra az időszakra, amikor utoljára itt jártam. Meglepődtem, mert olyan volt, hogy 'hello, múlt, emlékszel rám? Emlékszel, mekkora szívás volt? Azt hitted, minden előtted áll, és az élet egyszerűen csodálatos lesz, és aztán életed talán legnehezebb időszakán mentél keresztül'”

– fogalmazott a színésznő a Hollywood Reporternek. Hozzátette azt is, nem is tudja, a készítők hogyan tudták megvágni a jeleneteit, mert többször ki kellett mennie a stúdióból megnyugodni.

Aniston konkrétan nem beszélt arról, milyen élmények viselték meg ennyire, de azt megfogalmazta, mit adott neki a sorozat: „Ha az a sok minden nem történt volna meg, nem lennék ma az a nő, aki vagyok.”

(via 24.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Fésűs Nelly lánya egy ismert rapperrel jöhetett össze
Horváth Csenge nemrég még menyasszonyi ruhákat nézegetett, azonban a távolság véget vetett előző kapcsolatának.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Februárban még menyasszonyi ruhákat nézegetett és az esküvőt tervezte Patrik nevű párjával Fésűs Nelly lánya, azóta azonban állítólag szakítottak, tudta meg a Blikk.

Horváth Csenge a hírek szerint nem maradt sokáig egyedül: a népszerű magyar rapperrel, KKevinnel jöhetett össze, ugyanis hirtelen bekövették egymást a közösségi oldalaikon, és többen látták őket együtt Budapesten.

„Biztos forrásból tudom, hogy KKevinnel randizgat. Látták több helyen őket együtt. Nyílt titok. Napokkal ezelőtti posztban is írták, hogy már rég beszélgettek, miközben még együtt voltak” – írja a Bors egy redditező hozzászólása alapján, aki úgy tudja, hogy a távolság vetett véget a 21 éves Csenge és Patrik kapcsolatának.

„A korábbi barátjával sok ideje voltak együtt, ráadásul Patrik külföldre ment táncolni, így ráment a kapcsolatuk. Csenge szakított vele egyébként.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nagy Feró: Magyar Péter ügyesen csinálja a dolgát
A Beatrice frontemberének eleinte nem tetszett, hogy Magyar Péter már másképp gondolkodik, mint a fideszesek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Fidesz Millenárison rendezett kampányindítójára érkezőket kérdezte többek között a kormánypárt esélyeiről és Magyar Péterről a Blikk. A vendégek között felbukkant Nagy Feró is.

A Kossuth-díjas rocker azt mondta, hogy nem foglalkozik Magyar Péterrel, és szerinte a politikus hangfelvételei nem ártanak a Fidesznek.

„Eleinte nagyon nem tetszett a dolog, hogy oda szarik, abba a fészekbe, amelyikben jól érezte magát ezek szerint. Most meg már máshogy gondolom. Kicsit liberálisabban azt gondolom, hogy éli az életét.

Ügyesen csinálja a dolgát, ezért nem kell valakit megszólni, mert éli az életét és próbál érvényesülni. Meg kell bocsátani neki. Menjen, csinálja a dolgát, aztán majd meglátjuk, hogy az idő mit hoz”

– mondta a Blikk riporterének a zenész.

Magyar Péter közben péntek délután bejelentette, hogy 95 ezernél is többen szavaztak két nap alatt pártja lehetséges EP-képviselőjelöltjeire. A voksolást a TikTokon népszerű egészségügyi influenszer, Dr. Kulja András nyerte:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
44 évesen szerzett jogosítványt Makranczi Zalán, de hogy vezethetett akkor a Renitensben?
Tavaly decemberben szerezte meg, hogy kisfiát óvodába vihesse. Sosem izgatta, hogy volán mögé ülhessen.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Blikk interjúzott Makranczi Zalánnal, aki elmesélte, miért is szerzett tavaly jogosítványt, noha sohasem érezte ennek szükségességét. Eddig.

Fontos volt számunkra, hogy Benji Waldorf-óvodába járhasson, s erre Szentendrén volt lehetőség, ami nagyjából egy órai utazásra van tőlünk tömegközlekedéssel. Mivel – érthető módon – nem akartam kitenni a gyereket ennek a hercehurcának, úgy döntöttem, megszerzem a jogosítványt, és autóval tíz percre redukálom az egyórás utat” – kezdte mondandóját. Azt is elárulta, hogy

rendesen voltak félelmei, biztosra is akart menni, így nyolcvan vezetéstechnika órát vett, mielőtt vizsgázni ment.

Bevallotta, hogy mélyen átérezte a felelősséget, hiszen „pontosan tudtam, hogy a jövőben majd a gyermekem ül mögöttem, ami hatalmas felelősség. Ezért is döntöttem úgy, hogy a kötelező harminc helyett nagyjából nyolcvan órát veszek, hogy ténylegesen biztos legyek a tudásomban. Mindemellett szerettem volna minden terepen és helyzetben kipróbálni magam, amire aztán volt is lehetőség: vezettem éjszaka, autópályán, hóban-sárban, csúszós utakon is.

Már csak az a kérdés maradt, hogy ha eddig nem volt jogosítványa, hogyan pattant autóba Dobler százados a RTL-en futó Renitens nyomozója?

Erre a vártnál is egyszerűbb választ adott a színész: természetesen akkor sem vezetett igazából autót, mindez csak játék volt.

Az autó meg sem mozdult, egy tréleren húzták, miközben ő „vezetett”.

Makranczi szerint most, hogy van jogosítványa, a következő évadban már a trélerre sem lesz szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk